Kereső toggle

Kósáné Kovács Magda ismét Brüsszelről

Biciklivel a Merci után

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az unió sosem ígért jólétet. Illetve jólétet mindenkinek. Ígérte legfeljebb a szegénységnek egy kevésbé drámai fokát. Merthogy Dániában jobb szegénynek lenni, mint Magyarországon.



Józanul gondolkodó, őszintén beszélő, felelős politikus nem mond olyasmit, hogy az unióval a célba érkeztünk Fotó: Somorjai L.

– Kedves Magda! A múlt héten Önt nagy szavazattöbbséggel az Európai Parlament szocialista frakcióvezető-helyettesévé választották! Gratulálok! Ennyire népszerű Brüsszelben?

– Köszönhetően a múltkori közös "történetünknek". Előtte ötvenen tudták, ki vagyok, a jobbos sajtóhadjárat után ötszázan. Úgyhogy köszönöm! 

– Fölállt, fölkészült a stábja a kezdéshez?

– Megfontoltan úgy döntöttem, hogy a csapatomat fölállítom rögtön május 1. után. Ezt meg is tettem, még a pénzt is megkaptuk rá. Összeszokott a stáb, mire kimentünk. 

– Idézem Önt: "A történet valójában arról szól, az a kérdés, hogy az intézményesült, nagyhatalmú egyházak létesíthetnek-e intézményesített, legális, oda-vissza átjárható kapcsolatot Európa kormányával." Végül mi került az Alkotmányba s annak bevezetőjébe? Mi lett az elhíresült 51-es paragrafussal?

– Komolyan féltem attól, hogy az alkotmányos szerződés esélyét rontani fogja az a konfliktus, amely kibontakozott a szekuláris állam, illetve az Európa vezető ideológiáját képező hit témakörében. Azt kell mondjam, mivel két szélső pontja volt a vitának, az előre várható kompromisszum született meg. 

– Mi volt ez a két szélső pont?

– Az egyik az volt, hogy több mint száz parlamenti képviselő aláírásával kezdeményezte az ír elnökségnél, hogy a véglegesen előterjesztendő változatból hagyják ki az 51-es paragrafust, mely az egyházi státust külön rögzítette a civil szervezetek mellett. A másik szélen válaszképpen nyolc ország (ezen országokban a legerősebb a Vatikán befolyása) arra kérte az elnökséget, hogy a keresztény hit mint Európa vezető hagyománya és ideológiája szerepeljen a rendelkező részben. Merthogy a bevezetőből – a preambulumból – kihagyták ezt az egész hagyományt felsoroló paragrafust. Ez egy szikár és rövid bevezető. Tehát ahogy a politikában ez lenni szokott, az egymást kizáró két kezdeményezés kioltotta egymást. Az 51-es paragrafus maradt, viszont az Alkotmányba nem került bele semmi új. Kereszténység ügyben a szöveg változatlan. Ez a téma egyébként az egész brüsszeli Parlamentet megmozgatta, ez is mutatja, hogy ez nem egy szocialista gumicsont, ahogy a jobboldal aposztrofálja. 

– Hogyan látja: az a hétszázvalahány képviselő, aki a Parlamentben ül – beszámítva azt is, hogy alig egy-egy percnyi időt kaphatnak –, bír annyi befolyással és hatalommal, hogy bármilyen módon is javítsák azon emberek életét, akiket képviselnek? 

– Nézze, amennyiben a döntési mechanizmus bonyolultságát és egy-egy ügy átfutási idejét nézzük, rendkívül lassan és nehézkesen csikorognak a brüsszeli bürokrácia fogaskerekei. Azért is bonyolult, mert túlnyomó többségben együttdöntési kényszer van, ami lelassítja a folyamatokat. Viszont mindenki komolyan veszi a társadalmi vitát. Azaz az európai uniós állampolgárok többségét érintő kérdésekben az úgynevezett zöld könyvet – tehát az első változatot – kiküldik társadalmi vitára, és csak ez után készülhet el a végleges előterjesztés. Parlamenti szinten általános döntések születnek. Vagy olyan ajánlások, amelyek viszont nem kötelező érvényűek. Tehát mind a huszonöt országra kötelező érvénnyel sajnos csak nagyon-nagyon kevés kérdésben lehet döntést hozni. Erősödtek viszont a Parlament jogosítványai költségvetési kérdésekben. Most szépeleghetnék és mondhatnék ragyogó elveket, de az EP döntései közül mégis csak a költségvetési, anyagi kérdések a legfontosabbak: hogy a közös forrásból melyik ország, melyik régió mennyi pénzt mire fordíthat. Eddig a humán erőforrások fejlesztésére kaptak pénzt a térségek, nekünk viszont főleg infrastruktúrára, közművesítésre, utak építésére kellene, mert enélkül a lecsúszott térségeink nem fognak munkalehetőséghez jutni, mivel ilyen helyre nem jön a tőke. 

– Újra kérdem: Önök, képviselők fognak rendelkezni annyi befolyással, hogy ezen térségeket valóban felemeljék?

– Péter, mindent meg fogunk tenni, hogy így legyen. Hadd mondjam a legnagyobb feladataink egyikét. Ki kell alakítanunk a szociális ellátás rendszerét, egy olyan gondoskodási mechanizmust, ahol egyszerre van jelen a szaktudás és az elegendő anyagi forrás. Ki kell alakítanunk az idősgondozásnak azt a rendszerét, ahol együtt tud működni, közös nevezőn van egymással az egészségügyi és a szociális ellátórendszer. Hogy aztán erre mennyi pénz jut, az attól is függ, hogy milyen ütemben javul a gazdaságunk.

– Magyarország vagy az unió gazdaságáról beszél?

– Magyarországéról, hiszen egyelőre nem tehetünk mást, minthogy vadul biciklizünk, hogy utolérjük az előttünk rohanó Mercedest. 

– Akkor előreláthatólag számunkra nem az unió lesz az ígéret földje.

– Azt gondolom, hogy józanul gondolkodó, őszintén beszélő, felelős politikus nem mond, illetve nem mondhat olyasmit, hogy az unióval a célba érkeztünk. De ha más politikus azt mondja, hogy most jólétet mindenkinek, erre én azt mondom, hogy talán az évszázad végén, de lehet, hogy akkor sem. Az unió sosem ígért jólétet, illetve jólétet mindenkinek. Ígérte legfeljebb a szegénységnek egy kevésbé drámai fokát. Merthogy Dániában jobb szegénynek lenni, mint Magyarországon. Talán még annyit mondhat az unió felelősen, hogy esélyt mindenkinek! Igen ám, de vannak olyan lecsúszott térségek, települések, országrészek, ahol ezzel az eséllyel sem könyny? élni. Mert nehezebb például az iskolai rendszer adta eséllyel egy mátészalkai cigánygyereknek élni, mint egy pedagógus házaspár gyermekének a fővárosban. Budapesten, ahol szintén kevesek számára van kolbászból a kerítés.

Olvasson tovább: