Kereső toggle

Kereskedelmi televíziózás – nézettség bármi áron

Friss párizsi, számlatömb, birkák

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Interjú Árpa Attilával, az RTL Klub egykori kreatív igazgatójával



Árpa Attila. "Az ellentmondással nem foglalkoztam…" Fotó: Somorjai L.

– Mondhatjuk, hogy te vagy a valóságshow-k magyarországi atyja?

– Igen. Illetve annak a valóság show-nak, a Való Világnak az alkotója, amely a világon először legyőzte a Big Brothert.

– A reality show kifejezés azt sugallja, hogy a néző a valóságot látja a műsorban. A közelmúltban megjelent könyvedben viszont magad is elismered, hogy szó nincs valóságról, hiszen a szereplők amatőr színészeknek tekinthetőek, akiket az utcáról hívtatok be, és akiket az adásban gyakran irányítottatok kívülről. 

– Van itt egy nagy félreértés, és amit mondok, nem azért mondom, mert védem a m?fajt, amelyet egyébként nagyon szeretek. Tehát ez nem azért valóságshow, mert az emberek a valóságban is luxusvillában élnek, nem dolgoznak és töménytelen mennyiségben isznak. Azért valóságshow, mert a szereplők érzelmei valódiak, legyen az harag, szerelem, ármány vagy bármi más. Ezek tényleg igaziak voltak. 

– Ennek ellentmond, amit a könyvedben írtál, miszerint a villalakók a szereplőválasztás első pillanatától megjátszották magukat. Sőt, ez a színjáték még "bent" is folytatódott.

– Persze. Olyanok ők, mint azok, akik egy állásinterjún vesznek részt, és igyekeznek a legjobb benyomást kelteni. De ettől még nem színészek. 

– Egyetértesz azzal az állítással, hogy a valóságshow-k soha nem látott mélységbe taszították a televíziózást? 

– Ezek a show-k negatív, de kikerülhetetlen állomásai a magyar televíziózásnak. Eleinte én is azok közé tartoztam, akik azt gondolták, hogy ez a jelenség elkerüli Magyarországot, mert nem fog tudni megélni nálunk. Azonban úgy alakult, hogy az a műsor, ami legalább harminc országon végigsöpört, Magyarországon is tarolt. Nálunk egyébként a színvonal jelenti a legnagyobb gondot. Míg például az Egyesült Államokban először a Real World cím? heti műsor indult, – amely a sokféle valóságshow közül a legérdekesebb és legszínvonalasabb volt – és csak később váltottak a gyengébb minőség? napi műsorokra, nálunk rögtön ezek a gagyi, naponta jelentkező show-k indultak el: a Big Brother és a Való Világ. 

– Mi a véleményed azokról az emberekről, akiknek az a legfőbb szórakozásuk, hogy esténként másokat kukkolnak, és arra ácsingóznak, hogy mikor jön már egy szexjelenet?

– Ezt a jelenséget nem a média produkálta, az ember önmagában kíváncsi természetű. Az átlagember kíváncsi a szomszédjára, sőt kukkol. Ha a szomszédban veszekedést hall, jobban odafigyel, nem beszélve a sok pletykáról és az intimebb dolgokról. A valóságshow nem tesz mást, mint ennek a sok kíváncsi és kukkoló embernek prezentálja a "szomszédot". Innentől kezdve a miskolci Mari néni a debreceni Gyula bácsival beszélgethet a közös szomszédról, akit nem egy lyukon, hanem a tévé készüléken keresztül figyelhetnek. 

– Szerinted mi a média feladata? Kiszolgálni a nézők igényeit, vagy – például pozitívan – befolyásolni a társadalmat? 

– A kereskedelmi tévének nincs semmilyen pedagógiai feladata, sőt, merem állítani, a nép szórakoztatása sem feladata. Egy dolga van: pénzt keresni a tulajdonosnak. És az már majdnem mindegy, hogy ezt milyen eszközökkel éri el. Ha az adófizetők pénzén fenntartott közszolgálati tévében a Zámbó Jimmy emlékműsor, Lagzi Lajcsi szuperbulija és Kató néni kabaréja vezeti a nézettségi listát, azt hiszem, innentől kezdve fölösleges a média feladatáról beszélni.

– Az Egyesült Államokban a különféle valóságshow-kat játszó csatornák mellett még működik további harminc televíziós társaság, így az emberek nincsenek kiszolgáltatva a gagyinak.

– Van választási lehetőség, de ezt a választási lehetőséget csak addig adja meg egy tévé a nézőnek, amíg nincs meggyőződve arról, hogy nem kell neki az alternatíva. 

Az RTL Klub a Big Brother kiszavazó show-val szemben egy igényes hollywoodi produkciót tűzött műsorra, csupa világsztárral, mégis, az RTL Klub történetében soha nem volt olyan alacsony a nézettség, mint éppen ezen a napon. A választási lehetőség tehát megvolt, döntött a többség. A kereskedelmi televíziókat egyébként egyáltalán nem érdekli az a néhány százalék, akik inkább élő jazzközvetítést vagy egy igényes dokumentumfilmet szeretne látni.

– Ha nem ebben az iparban dolgoznál, nézőként hogyan viselnéd, hogy úgy tekintenek rád mint egy fogyasztóra, aki elé naponta odatolják a moslékot? 

– Nem biztos, hogy az átlagnéző foglalkozik ezzel. Nem érzékeli, hogy eszköze a tévének. Ő kapcsol és néz, mint a birka. 

– Filmművészeti Főiskolára jártál, nem tudom elvégezted-e, de nyilvánvalóan vannak benned művészi ambíciók…

– Amikor indult az RTL, bennem volt ez a kétfajta fausti lélek. Miközben a főiskolán a Patyomkin páncélostól kezdve az összes jelentős filmtörténeti produkciót elemeztük, az RTL Klubban videoklipeket szerkesztettem egy zenei műsor számára. Volt és van elképzelésem arról, hogyan néz ki egy igényes film, tévéműsor, próbáltam is ilyeneket kivitelezni, de közben sosem felejtettem el, hogy a nézettség a lényeg. Azért remélem, előbb-utóbb
olyan filmet készítek, aminek van mondanivalója.

– Nálad hogy volt? Kialakult a mondanivalód, és elkezdted keresni azt a formát, amellyel ki tudod fejezni magad, vagy fordítva; megtanultad a filmezést és közben jöttél rá, hogy ez egy eszköz a gondolataid megosztására?

– Mindig volt mondanivalóm, ezért is akartam a showbizniszbe kerülni. Ennek bizonyítéka a Heti Hetes. A Heti Hetes azért volt sikeres, azért tudott megmozgatni dolgokat, akár politikai szinten is, mert humorosan lettek átadva bizonyos üzenetek, vélemények. 

– Mi az a mondanivaló, amit szeretnél filmre vinni?

– Ha ezt egy interjúban el tudnám mondani, nem készítenék filmet.

– Nagy vonalakban?

– A legelső filmemben sok mondanivaló nem lesz azon kívül, hogy röhögünk egy nagyot és szórakozunk. Elsőre ugyanis közönségfilmet kell készíteni, mert akkor könnyebb szponzort találni 

a további munkákra. Remélem, a későbbiekben a mondanivalóm 

a korommal együtt érettebb lesz. Ami leginkább foglalkoztat, az a vakság, ahogy sokan élnek: csak annyit látunk, amennyit látni akarunk, és ha valami szokatlan történik, behúzzuk fülünket farkunkat.

– Nem okozott benned meghasonlást, hogy komoly gondolatokkal a fejedben – ahogy te mondtad – egy ilyen gagyi műsorfolyamba keveredtél?

– Néha igen. 

– Mikor? 

– A kereskedelmi tévézés túl izgalmas és pergő volt ahhoz, hogy gyakran gondolkozzak azon, jó úton haladok-e. Legfeljebb hetente egyszer, részegen, mély melankóliába zuhanva morfondíroztam, miért is csinálom ezt. De itt meg is állt a történet, mert másnap, amikor kinyitottam a számlatömböt, azt mondtam: hát ezért csinálom. Az ellentmondással nem foglalkoztam, mert a showbiznisz, főleg a kereskedelmi tévé, beszippant téged és nem tudsz kijönni belőle. Olyan, mint a futóhomok, amelybe ha belelépsz, elnyel. Egy idő után már
nem foglalkoztam azzal, miként tudnék egy kis kultúrát bevinni ebbe a történetbe.

– Szereplőként részt vettél volna egy valóságshow-ban?

– Igen. A Survivor-re, az RTL legújabb produkciójába jelentkeztem is, igaz, csak a reklám miatt. Ha felvettek volna, elmentem volna.

– Nem tartottad volna megalázónak, hogy 80-100 kiló húsként kezelnek, és megmondják, kivel mit csinálj ország-világ előtt? 

– A Wachowski testvérek (A Mátrix cím? film rendezői – a szerk.) szerint mindannyian így vagyunk ezzel.

– A Mátrix 2 borzalmas film.

– Szerintem is nagyon rossz. Szóval, lehet, hogy megalázónak tartanám a valóságshow-ban szerepelni, és lehet, hogy menetközben fellázadnék, de a történethez az is hozzátartozik, hogy ezzel éppen a készítőnek hoznám a nézettséget. Az biztos, hogy nem lennék jó valóságshow-szereplő.

– Sokat cikkeztek arról, hogy a Big Brotherben éppen aznap volt először pornográf jelenet, amikor elindult a Való Világ. A Big Brother szereplői elvileg nem érintkezhettek a külvilággal, nem olvashattak újságot, nem nézhettek tévét, tehát nem tudhatták, milyen műsor lesz a másik csatornán. Mégis "jókor" időzítettek. Véletlen volt? 

– Szerintem nem, de a Big Brother készítői a mai napig ragaszkodnak hozzá, hogy egészen véletlenül volt azon a napon főműsoridőben szex. Mi egyébként számítottunk arra, hogy valamit kitalálnak, ezért a legelső Való Világ műsort csak egy kis bevezetőnek szántuk. És mit hoz a véletlen: amikor a nagy nyitó show-t sugároztuk, akkor volt a tv2- n a második szexuális jelenet. 

– A könyvedben használod a "format burning" kifejezést, ami annyit tesz, hogy egy konkurens csatorna valamely műsorát még a megjelenése előtt "porrá égetik", népszerűtlenné teszik. Ez történt itt is? 

– Igen, ennek a kísérlete volt, de végül is nem jött be. Mi viszont sikeresen alkalmaztuk ezt az eszközt, amikor a tv2 a Popsztárok cím? műsorral jelentkezett. Ezt nemzetközi licensz alapján készítették és rendkívül népszerű volt mindenhol a világon, így kicsit tartottunk tőle. Szerencsénkre az egyik zenei szakértőjükkel összevesztek, akit mi átvettünk. Tudtuk, ha egy hasonló műsort beindítunk még az övék előtt, utána bármennyire jól van kitalálva a tv2 produkciója, a hetente jelentkező Popsztárok nézője azt fogja mondani, hát ezt most éppen láttuk a másik csatornán. Ezért a Popsztárok előtt egy héttel elindítottunk a szakmailag gyengébbnek számító, naponta jelentkező Üstököst.

– Te dobtad be ezt az ötletet?

– Igen. Ennek a műsornak nem az volt a lényege, hogy jó vagy nagyon nézett legyen. Az eredményt akkor lehetett látni, mikor a másik csatornán beindult a rivális műsor, és nagyon gyenge nézettséget produkált. Onnantól mindenki elégedett volt az Üstökössel. 

– Jobban érzed magadat, amióta sztár vagy?

– Mivel az elmúlt hónapokban rám is mondták, hogy médiasztár vagyok, saját bőrömön le tudom mérni, milyen sztárnak lenni. Nagyon jó érzés, és sok előnnyel jár. Ismerik az ember arcát és nevét, és a boltban a friss párizsit veszik elő, nem a tegnapi végét vágják le.

– A Magyarországon monopolhelyzetben levő AGB céggel is összeakaszkodtál. Azt írtad, számodra nem hitelesek, mert az RTL Klubnak akkor is 30 százalékos nézettséget mértek, amikor büntetésből adásszünetre ítélték a tévét, ráadásul rendszeresen előfordul, hogy a hajnali idősávban is öt százalékot mértek a két kereskedelmi csatornának, pedig akkor sincs semmilyen műsor. Az AGB persze cáfolt. 

– Nekem már az nyereség, hogy reagáltak, hiszen ezzel komolyan vették az állításaimat. Egyébként furcsának tartom, hogy egy magát mértékadónak tartó cég beáll a Zámbó-család, Iti és Csiszár Jenő mellé, és hangosan kiabál ellenem. A cáfolatban egyébként az a kedvenc részem, mely szerint pontatlanul állítottam, hogy az AGB-kutatásban résztvevő családok bögréket és tollakat kapnak a közreműködésért, mert valójában kerekes bevásárló kocsit, fűnyírót, valamint kávéfőzőt is választhatnak.

A válaszukban azt is írták, hogy soha nem fordult elő, hogy öt százalékot mértek műsoridőn kívül, legfeljebb négy százalékot az
összes televíziónak együttesen. Én viszont két konkrét időpontot is tudok, amikor egy televíziónak öt százalékot mértek.

– Nem logikus, miért távoztál az RTL Klubtól: a főnökeid azt mondták, mindent bevethetsz annak érdekében, hogy a Való Világ "leverje" a konkurens műsort. Ezt, vulgáris eszközöket is alkalmazva megtetted, majd éppen a durva jelenetekre hivatkozva bocsátottak el. 

– Több verzió forog. A hivatalos szerint közös megegyezéssel váltunk el. A nem hivatalos szerint a két szexjelenet miatt kellett távoznom. A harmadik verzió pedig arról szól, hogy már én sem szerettem volna ott lenni. De az egész olyan volt számomra, mint a drog: rászoktál, nem tudsz leszokni róla és magadtól soha nem tennéd félre, mert nem tudod, milyen lesz utána, ha már nincsen. Ez a három együttesen a valódi magyarázat.

– Milyen most elvonási tünetek között élni?

– Most kifejezetten jó. A könyvemben leírtam, hogy a Való világ 2. alatt nem volt valami fényes a lelkiállapotom, letargiába, apátiába estem, nem volt kedvem semmihez, teljesen nihilistába mentem át. Nem érdekeltek már a szereplők.

– Azt is írtad, hogy sokat ittál.

– Én mindig piálok, nincsenek más időszakaim. Nem vagyok alkoholista, csak szeretek bulizni. A kábítószerekkel soha nem tudtam megbarátkozni. Kipróbáltam majdnem mindegyiket, de maradt az alkohol. Nem muszájból, nem frusztrációból, hanem hozzá tartozik egy jó bulihoz. 

Visszatérve az előbbi kérdésre: meseszerűen hangzik, de tudat alatt szerettem volna elérni, hogy kirúgjanak. Ami történt, az óriási felszabadulás volt számomra, úgyhogy nincsenek elvonási tüneteim. A könyvem dramaturgiai szempontból tökéletesen illik a tévés karrierem végéhez, jobbat kívánni sem lehet.

– Szerinted lehet olyan televíziót csinálni, amit jó dolgokra használnak?

– Erre két angol szót mondok: "watch me! Figyelj engem!" Igen, meglátod, miket fogok még művelni ebben az országban.

Olvasson tovább: