hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Falból vagy őszintén
Fidesz-elhatárolódások a MIÉP-től

2001. 11. 18.
Míg a miniszterelnök két hete a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában nem zárta ki egyértelműen a MIÉP-pel való kormánykoalíció lehetőségét, addig az elmúlt napokban Pokorni Zoltán, a Fidesz–MPP, Dávid Ibolya, a MDF elnöke, valamint Szájer József, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője mindezt kizárták. Az ellenzék véleménye szerint ez a kétértelm? "lebegtetés" máris jelentős károkat okozott az ország uniós megítélésében. 

A kormányzati oldalról Mátrai Márta az ellenzék tehetetlenségi nyomatékának tartja a MIÉP-pel való riogatást. A frakcióigazgató asszony szerint ezt támasztja alá az a tény, hogy a költségvetési zárszámadás elfogadásakor a MIÉP nélkül is biztosította a jelenlegi kormány a többségét. Ezért okafogyottá vált az ellenzék riogatása, annál is inkább, mert a legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint nincs szükség a szélsőjobboldalra a polgári kormány további működéséhez. Ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy nincs programja a szocialistáknak, ezért bombázzák politikai rémhírekkel a választókat. 

Lentner Csaba, a MIÉP országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes jól látható tendenciát vél felfedezni a magyar politikai életben. Rendszeresen elhatárolódnak, és szélsőségesnek nevezik a MIÉP-et, amiért a gazdasági és politikai rendszerváltást radikálisabb eszközökkel kívánja megvalósítani. Ettől még nem szélsőséges, csak jobboldali párt a MIÉP. Ez a MIÉP választási esélyeit nem rontja, hanem inkább javítja. Lentner leszögezte, hogy akárki határolódik is el a MIÉP-től, az ő választási eredményeiket nem Kövér László, nem Szájer József és nem Orbán Viktor fogják meghatározni. A politikus úgy gondolja, hogy a Fidesznek és az MSZP-nek sem lesz módja az egyedüli kormányzásra, ezért a Fidesznek nyíltan színt kell majd vallania, hogy a MIÉP-pel vagy az MSZP-vel akar kormányozni. 

A szocialista párt szerint a Fidesz esetleges MIÉP-pel kötendő koalíciójának lebegtetése már most beláthatatlan károkat okoz az ország uniós csatlakozása szempontjából. Szanyi Tibor szocialista honatya a Fidesztől megszokott kétszólamú hangnemet véli felfedezni a nyilatkozatokban. Amit régebben a Kövér–Orbán páros végzett, azt ma Orbán–Pokorni leosztásban hallhatjuk, vagyis egy jóságos arcú és egy szigorú irányt mutató, keménykez? figura szerepel ebben a kommunikációban. Ma a miniszterelnök vette át Kövér helyét, míg Pokorni igyekszik szelídíteni ezt-azt. A képviselő hangsúlyozta, hogy mindez pontos koreográfia szerint zajlik, itt szó sem lehet elszólásokról, mellébeszélésekről. A cél egyértelm?: mind a mérsékelt, mind a szélsőséges választásokra hajlamos választói rétegek megnyerése. 

Az SZDSZ képviselője szerint Orbán Viktor nagy hibát követett el, hogy nyitva hagyta ezt a kérdést. Szent-Iványi István frakcióvezető úgy látja: mindeddig úgy kommunikált a Fidesz a külföld felé, hogy nem hajlandó a MIÉP-pel együtt kormányozni, de most a miniszterelnök ezt a tényt megcáfolta. Egy ilyen koalíció az ország számára politikai öngyilkossággal ér fel. Ezért igyekeztek kétségbeesetten mind külföldön, mind belföldön a Fidesz vezetői a miniszterelnök szavait magyarázni. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a Fidesz továbbra 

is taktikai megfontolások alapján dönt leendő koalíciós társairól, hiszen 98-ban, a két választás között éppen Pokorni Zoltán volt az, aki kizártnak tartotta a kisgazdákkal való kormánykoalíciót.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!