Kereső toggle

A tények fontosabbak az ítéletnél

Nagyhatalmi játékok és a barakk

Kopátsy Sándor értékeli Kádárt és korát

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– Ön azt állítja könyvében, hogy az utókor Kádár Jánost fogja 1956 hősének tekinteni. Ez a vélemény még a mai Kádár-reneszánsz idején is sokak szemében "ütésért kiált".
– Egyrészt tény, hogy a magyar közvélemény szerint Kádár a 20. század legnagyobb embere. Ennek ellenére erkölcsi alapon én 1956-ban és ma is árulónak tartottam azért, amit elkövetett. Más kérdés, hogy utána több mint harminc éven át többet tett az országért, mint a század bármely vezetője, beleértve az utóbbi tíz év kormányfőit is.
– Manapság inkább a Kádár-éra történelmi bűneiről hallani…
– Egy klasszikus német történész szerint a szakembernek nem ítélkeznie kell, hanem megtanítani azt, ami történt. Kádár történelmi szerepét és jelentőségét nem a személye feletti ítélet alapján kell megállapítani, hanem a "mi történt" alapján. Kádár esetében három tény vitathatatlan: a legnépszerűtlenebb emberként, idegen fegyverek erejével került hatalomra, és húsz év múlva itthon és külföldön a legnépszerűbb magyar politikussá küzdötte fel magát, miközben az általa kivégeztetett Nagy Imre minden forradalmi szándéka megvalósult. Kettő: nemcsak a magyar, de a világtörténelem sem ismer olyan teljhatalmú diktátort, aki nála szerényebben élt volna. Három: rajta kívül egyetlen magyar uralkodóról nem volt a Nyugaton az a vélemény általános, hogy az adott körülmények között kiemelkedően ő a legjobb, azaz a legkevésbé rossz.
– A negyvenes évek végén a párthierarchiában nagyjából egy sorban állt Rajk László, Nagy Imre és Kádár János. Egyikről sem lehetett látni, hogy milyen pályát fog befutni néhány éven belül. Minek köszönhette Kádár, hogy belőle diktátor lett, míg a másik két kommunista politikus a vesztőhelyen végezte?
– Biztos, hogy a történelmi sorsokat nem lehet valamilyen materialista racionalizmus alapján értelmezni, de még lélektani okokkal sem. A körülmények persze nagy szerepet játszanak. Ha nincs Jalta és nincs szocializmus, Kádár az első tízezer ember közé se kerül be ebben az országban. Ha 1956 előtt kihullik a rostán, akkor se emlékezne rá senki. November 1-jén azonban felismeri, hogy az orosz csapatok bevonulása elkerülhetetlen. Nem azért vonulnak be az oroszok, mert Kádár behívja őket, hanem bevonulnak és keresnek egy vezetőt, aki Rákosiékhoz képest nem szélsőséges. Amit Kádár ekkor tesz, morálisan árulás, mert egy nemzetet még szükséghelyzetben sem szabad elárulni. Az ország szempontjából azonban szerencse, hogy így történt, mert utólag megállapítható, hogy mindenki rosszabb lett volna nála. Emberileg nézve Kádár volt az áruló, a hősök pedig azok, akik az utcán lövöldöztek. Azonban akik fegyvert fogtak, belekergették Magyarországot a szovjet fegyveres megszállásba.
– Szükségszerű volt, hogy a forradalom a totális megszálláshoz vezessen?
– 56 októberében a magyarság példátlanul egységes volt. Ezt az egységet a hat éve tartó zsarnokság elutasítása alapozta meg. A forradalom eredeti céljai között azonban nem szerepelt a szocialista rendszer megdöntése. A tömegek kezdetben nem a szocializmus ellen, hanem a jobb szocializmusért vonultak az utcára. A kapitalizmus jelszavával nem sikerült volna megnyerni a fegyveres erők, az apparátus vagy a munkásszervezetek nagy többségének a támogatását. Arról a Műegyetemről indult el a forradalom, ahová kilencven százalékban munkás-paraszt származású diákok jártak. A nép követelése elsősorban az orosz uralomtól való nagyobb függetlenség, a belső terror elsöprése és a gyárak önigazgatása volt. Ezt máig nem merjük kimondani, holott ez volt az 56-os forradalom lényege. Úgy gondolom, hogy a történelem utólag el fogja ismerni: a forradalom eredeti céljai reálisak és megvalósíthatóak voltak, és önmagukban nem tették elkerülhetetlenné a nyugati jóváhagyással történt szovjet bevonulást. A forradalom azonban egy hét után kikerült a kezdeményezők kezéből. Olyanok befolyása alá került, akik ha győznek, pár hónapon belül kivégzik Nagy Imrét, előbb, mint Kádár.
– Kikre gondol?
– Az októberi forradalmat két ellenforradalom követte. November 1-jén egy jobboldali ellenforradalom kezdődött, még ha ezt sokan ma nem is hajlandók elismerni. Ez sok szempontból hasonlított a Horthy vezette 19-es ellenforradalomhoz és fehérterrorhoz. November 4-től viszont egy baloldali sztálinista ellenforradalom vette kezdetét, amely a kádári konszolidáció kezdetéig tartott. A megtorlás – jellemző módon – legkeményebben pont a szocializmus reformját akaró fiatal munkásokra sújtott le. 
– Utoljára Berecz János emlegette 56 kapcsán a fehérterrort…
– Pedig az volt. A társadalmi céljai idejétmúltak voltak, az eszközei napok alatt durvultak el. A joggal az ellenforradalmárok sem sokat törődtek, amikor véres bosszút hirdettek. Az irredenta, szélsőségesen nacionalista jelszavak mellett gyorsan megjelent az antiszemitizmus is. Csak az idő rövidsége akadályozta meg, hogy ezek nem fajultak tovább.
– Ha Kádár esetében figyelembe veszszük a mentségeket, miért ne fogadhatnánk el, hogy azok az emberek, akik átélték Recsket, az Andrássy út 60-at, vagy a Rákosi-terror más rémálmait, a megreformált szocializmusról sem akartak hallani? 
– Emberileg érthető a vörös diktatúra alatt kivégzettek hozzátartozóinak, az internáltaknak, az ártatlanul meghurcoltaknak az indulata, hiszen olyan állati kegyetlenségű, Dzsingisz káni volt a Rákosi-elnyomás, hogy nem csoda, ha a lágerből, börtönökből kiszabadultak a háború előtti viszonyokat akarták restaurálni. Csakhogy ezt már Amerika sem fogadta el. 
– 56 győzelme tehát visszavitte volna Magyarországot az 1939 előtti állapotba?
– Nehéz ezt bizonyítani, de ha megnézi, hogy Antall József még harmincöt évvel később is megpróbálta restaurálni a két háború közötti világot, akkor érthető, hogy ezek az indulatok, törekvések 1956-ban ezerszer erősebbek voltak. Antall kísérlete pártjával együtt megbukott, és a történelem szemében az 56-os jobboldali ellenforradalom is megbukott. Sajnos ma pont a forradalomnak azok a sírásói sajátítják ki a forradalmat, akiknek az irreális célkitűzései kiprovokálták a szovjet beavatkozást. Ők a forradalmiságot kizárólag a szovjet katonai megszállással és a sztálinista ellenforradalommal szembeni harccal azonosítják. Számukra a forradalmár az volt, aki fegyverrel állt ellen a szovjeteknek és a pufajkásoknak.

 

– A mai politikai felfogás szerint ők a forradalom hősei, akik, ha akkor nem is érték el a céljukat, de megtették az első lépést ahhoz, ami végül a vasfüggöny leomlásához és az orosz csapatok kivonulásához vezetett.
– Ahogy mondtam, az idősebbeket szubjektíve meg tudom érteni, mert sokuk számára feldolgozhatatlan volt az, ami Magyarországon 1945 után történt. Más kérdés, hogy most a legnagyobb forradalmárok azok, akik 56 után a kényelmesebb utat választották és elhagyták az országot. A menekültek kilencven százaléka egyszerűen jobban akart élni, ezért ment Nyugatra.
– Ez bűn?
– Nem, de nem is érdem. Én nem kérem számon, hogy miért ment el, ő pedig ne dicsekedjen azzal, hogy elment. 
– Ma még a legfiatalabb politikusok is kádárista iskolákban tanultak. Ehhez képest igencsak kívülállóként beszélnek a korról.
– Sajnos a fiatal politikusi generációból hiányzik a tapasztalat, a történelmi háttér, így átveszik ezt a logikát, hogy minél jobban szidom a régit, annál jobbnak tüntetem fel magamat. Én 1945 után a Nemzeti Kisgazdapártban politizáltam azok oldalán, akik polgári irányba szerették volna fordítani Magyarországot. Amikor azonban megszálltak bennünket, akkor azon voltam, hogy a megszállás minél emberibb legyen. Viccnek tartom azt, amikor Orbán Viktor arra hivatkozik, hogy azért mentek ki a szovjet csapatok, mert ő a Hősök terén azt mondta, hogy menjenek ki. Kimentek azok mindenhonnan, Romániából is, ebben a mi szerepünk nulla volt. A mi szerepünk abban állt, hogy mi lettünk a legvidámabb barakk. Hogy barakk volt, az nem rajtunk múlt.
– 1989-ben mégis igazi élmény volt azt hallani, hogy Magyarország legyen független, demokratikus ország. Abban, hogy a társadalom újra jelt kapott a szabadságra, szerepe volt a nyolcvanas évek demokratikus ellenzékének, de szerepe volt Orbán Viktornak is.
– Nem mondom, hogy ezek nem hatottak az emberekre, de beteges szereptévesztés azt gondolni, hogy ettől történt, ami történt. Kádár esetében ugyanezt állítják be negatív oldalról. A hatalomban minden politikus megpróbálja a saját személyiségét, eredményét nagyobbnak állítani. Ennek ellenére nagy örömmel fogadtam, amikor a Fidesz felváltotta a régi szocialista gárdát.
– Az eddigiek alapján ezt meglepő hallani…
– Pedig a könyvemmel nem a szocialista rendszert védem, hanem azt, ahogyan a szocialista rendszer alatt mi magyarok vizsgáztunk. Szerintem ma jó irányba halad az ország, de ennek a jó iránynak az alapját a hatvanas évektől kezdve a nyolcvanas évekig a Kádár-rendszer rakta le. Ami most zajlik, sok tekintetben ennek továbbépítése. Kádár nagysága, ami a hatalomra jutása után tíz évvel kezdett meglátszani, éppen abban állt, hogy szándékai, érzelmei, vallásos kommunista hite ellenére megengedett és elnézett sok mindent. Például őt nem érdekelte a falusi lakásépítkezés. Állandóan azon veszekedett Fehér Lajossal, meg Erdeivel, hogy miért élnek a parasztok jobban, mint a munkások, amikor az ő meggyőződése, vallása szerint a munkásnak jobban kell élni, mint a parasztnak. Megszállottan hitt abban, hogy házgyárakat kell építeni: minden munkás kapjon az államtól ingyen lakást, olcsó világítást, cigarettát és éljen nyugodtan az életében. De amikor kiderült, hogy a szocialista rendszer nem győzi ezt, akkor megengedte a családi ház építkezést. Ugyanígy hagyta a városi iparosoknak a maszekolást. Utálta a pénzügyeket, de amikor szakemberei kidolgozták a 68-as gazdasági reformot, melléállt. Igaz, az is jellemző, hogy amikor látta ennek lendületét, akkor félig visszatáncolt. Egyik eredmény sem tőle indult ki, egyikre sem lehet azt mondani, hogy a szíve vágya lett volna, de mégis, mint népszerűt és a dolgozó emberek javát szolgálót, eltűrte. Létrejött ezekben az évtizedekben egy széles magyar etnikumú értelmiség, vállakozói réteg. Olyan változások történtek a magyar társadalomban, hogy szerintem a Kádár-kor történelmi jelentősége csak Szent István korához hasonlítható.
– Ezzel még nem magyarázta meg, miért gondolja, hogy a kádári örökséget a mai jobboldanak kell továbbvinnie?
– Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy a következő választást a Fidesz megnyeri. Abban viszont biztos vagyok, hogy az utána következőn győzni fog. Kovács Lászlónak mondtam nemrég, hogy ha ti nyeritek ezt a választást, az még nem jelenti azt, hogy nem Orbán Viktor a legtehetségesebb magyar politikus. Csak nem elég tapasztalt. Ráadásul Orbán tanácsadóinál rosszabb tanácsadói talán csak Rákosinak voltak. Megszállott karrierista politikai talpnyalók. Megérdemlik, ha leváltják őket. Négy év alatt talán Orbán is bölcsebb lesz, és rájön arra, hogy nem akkora ember, hogy Busht kioktassa, mit is kell csinálni.
– Mire gondol?
– Aki egy kicsit is ért a politikához, tudja, hogy az amerikaiaknak az oroszokkal való viszony százszor fontosabb, mint a magyarok. Ezt az elmúlt száz évben egyetlen magyar politikus sem tanulta meg. Nevetséges, hogy erről nincs fogalma a magyar miniszterelnöknek és ezért kioktatja az Egyesült Államok elnökét. De ennek ellenére azt mondom, hogy Orbán az egyetlen ember, akiben van kommunikációs képesség és van politikai ambíció. Nagyon kevés ugyanis a tehetséges ember, aki politikus akar lenni.
– Ön szerint milyen Magyarországot formál a Fidesz?
– Szerintem Magyarország már kinőtt abból, hogy formálni lehessen. 
– Egy aktuális történelmi film kulcsmondata szerint a múlt nagysága kimeríthetetlen forrás a mai problémák megoldására.
– A mi történelmünk lényegében a katolikus kurzus történelemfelfogása. Nincs a világon még egy olyan nép, amely a Szent Korona-tannal meg hasonló ostoba hókuszpókuszokkal foglalkozik. A múlt jelentőségét nem vitatom, éppen azt mondom, hogy a múlt sokkal jelentősebb annál, hogy szabad lenne vele játszani. Abszurdum, hogy hányféle történelmet kellett végighallgatnom az életem során. Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár, Antall, Horn, Orbán mind anélkül próbálták a saját képükre formálni a múltat, hogy lett volna történelmi ismeretük. A katolikus egyház legalább évszázadok alatt felépítette azt a történelmet, amihez most ragaszkodik. A magyar politikusok még nem jöttek rá, de nézzen körül: ma azok az országok gazdagok, akik nem tudják, melyik vezetőjüknek köszönhetnek valamit. Ha egy dánt, vagy egy svájcit megkérdez, hogy ki volt náluk nagy politikus, akkor fogalmuk sincs. Az mondja, buta kérdés, hát mi voltunk. Lekaszáltam a szénát, eladtam a tejet, meg elmostam a kristálypoharat a vendég után. Nincs példa rá, hogy politikusok népet gazdaggá tettek volna. 


Dr. Kopátsy Sándor közgazdász

1945–47 a Baranya megyei Nemzeti Parasztpárt alapító tagja
1947–49 a SZÖVOSZ-nál értékesítési szövetkezeteket szervez 
1951–58 az Országos Tervhivatalban dolgozik
1956 a minisztériumok forradalmi bizottságának elnöke
1958–60 a KNEB budapesti elnöke
1960–63 a Beruházási Bank vezérigazgatóhelyettese
1963–66 a Pénzügykutató Intézet igazgatója, 1966–82 igazgatóhelyettese, majd alacsonyabb beosztásokban dolgozik, végül csoportvezető
1982 A Pénzügykutató Rt. egyik alapítója 
1989–90 a Minisztertanács tanácsadó testületének tagja
1990–91 az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsi tagja

Főbb művei: A fogyasztói társadalom (1993), Kopp! (aforizmák, 1993), 
A fogyasztói társadalom közgazdaságtana (1995), Gazdaságpolitikai úttévesztés (1995), Van kiút! (1995), A mi XX. századunk (1996), Kádár és kora (2001)

Olvasson tovább: