Zenész vagyok, nem trófea

Nem tudok zene nélkül élni Fotók: Felvégi Andrea

– "Valljuk be, a legtöbb kormány szereti, különösen a diktatúrákban, ha
dolgozószobája falát művészek, sportolók trófeái díszítik" – nyilatkozta
negyedévvel ezelőtt. Nem gondolja, hogy most az Ön trófeája is odakerült a
miniszterelnök dolgozószobájába?

– Nézze, túlságosan sok embert láttam életemben, akik már fiatalon tényleg a
Kádár-rendszer kegyeltjei voltak – tehát nem úgy, mint én –, aztán olyan
pillanatok alatt fordultak meg, hogy csak úgy porzott. Ez engem többek között arra is
tanított, hogy egy párthoz se csatlakozzam. Nem is csatlakoztam. Mellesleg se kisdobos,
se úttörő, se KISZ-tag nem voltam. Mikor most a zenekarvezetői pozíciómat elvállaltam,
elmondtam a miniszternek és a miniszterelnöknek is, hogy belőlem ne próbáljanak
politikai tőkét kovácsolni, de a zenekarból sem. Azt veszem észre mostanában, sok
mindenkinek az az érdeke, hogy a Fesztiválzenekart belekényszerítse egy
judeo-plutokrata-bolsevista szerepkörbe, tengelybe – mármint hogy annak a vonalnak a
zenekara a Fesztiválzenekar –, minket meg valamiféle jobbos, nemzeti szerepkörbe. Úgy
tűnik nekem, hogy ezt a szándékot mindkét oldalról generálják. Mellesleg azt
gondolom, mindegyik politikai irányzatnak – még a szélsőségesebbeknek is – vannak
pozitív elemei, sőt néha megnyilatkozásai is. Nem értem, miért nincs egy olyan
politikai párt, amelyik kvázi gyűjtőpártként ezeket az erényeket össze tudná,
vagy össze merné fogni. A mostani pártbéli küzdelmeket egy olyan takaró alatti birkózásnak
érzem, amiből mi csak annyit látunk, hogy hol ez, hol az a végtag bukkan elő a takaró
alól. Tudom, hogy azt beszélik a városban, hogy még mindig SZDSZ-szimpatizáns vagyok,
meg azt is, hogy a kommunistákhoz húzok, mert Aczél nagyon szeretett engem.

– Dehát Aczél valóban szerette Önt. Ezt nem kritikaként mondom, hiszen sok kiváló
művészt valóban szeretett, legalábbis ezt mutatta kívülről.

– Világos. Őszintén mondom magának, tulajdonképpen engem semmiféle komoly
retorzió nem ért a kommunizmus alatt. Nem korlátozták se a művészi, se a személyes
szabadságomat, engedtek utazni is. Innen nézve úgy látom, Aczélban a sznobizmusa
mellett és a hatalom lekezelő fölénye mellett volt valami emberség is, meg egy adag jó
szándék is. Engem is többször behívattak "barátságos" beszélgetésekre, ahol
elmondta, hogy nem kéne nekem mindent aláírnom, és minden nyugati médiában megszólalnom
ellenük.

– És aztán?

– Én ugyanolyan barátságosan meghallgattam, aztán továbbra is rendre aláírtam
mindent. (Charta \'77; rendszerellenes petíciók stb.) Az is igaz, hogy mikor én
komolyabban kinyitottam a számat, azt a hatalom igyekezett leginkább eltussolni, nyilván,
mert fontosabb volt nekik a hírnév, amit én Magyarországnak külföldi koncertjeimmel
szereztem.

– Soha, semmilyen formában nem próbálták beszervezni?

– Nem, soha. De ha már megkérdezte, Demszky Gábor nemrégiben küldte el nekem a
III/III-as ügyosztálynak azokat a jelentéseit, amelyek rólam szóltak. Ott bizony én
"zenész" fedőnévvel célszemély voltam. Az én telefonom is évekig furcsán
kattogott, ezt nem lehetett nem észrevenni. Ugyanúgy, ahogy nem lehetett nem észrevenni
a Kenedi János háza előtt "véletlenül" mindig arra sétáló civil ruhásokat
sem. Erről most könnyen és mosolyogva beszélek, de azt nem tudom, hogy viselkedtem
volna, mit csináltam volna az ötvenes évek vad és vak totalitariánus rendszerében,
ez igaz.

– Akármi volt és van, vagy akármit is beszélnek a városban, borzasztóan sajnálom,
hogy két ilyen zenei nagyság, mint Fischer Iván és Ön, ennyire nem tudtak vagy nem
akartak együtt dolgozni, illetve együtt zenélni.

– Figyeljen, egyszerűen fölöslegessé váltam. Én voltam Che Guevara és Iván
volt Fidel Castro, aki elfoglalta a trónt, és végülis győzelemre vitte a népét.
Komolyan azt mondom – mindenfajta sértődöttség és megbántottság nélkül –,
akkor rám már nem volt szükség, mert a feladatomat elvégeztem. Gyakorlatilag azt a
repertoárt, amit hatalmas sikerrel lemezre is vett a Philips Classic, úgy megcsináltuk,
annyit gyakoroltuk, hogy az anyagot a Fesztiválzenekar egyszer csak anyanyelvi szinten
beszélte. Kétségtelen, én sokkal mélyebbről indultam a saját zenekarommal. És egy
bizonyos pontig igenis megpróbáltam megvalósítani a demokráciát. De soha nem fogom
mindenkinek a véleményét figyelembe venni, ugyanis az a teljes anarchiához vezetne.

– Mindezek mellett számomra, és gondolom, még sokak számára Ön elsősorban nem
zenekarvezető, nem zeneszerző, és nem is karmester, hanem zongoraművész. Bartók,
Debussy, Liszt hiteles, világszínvonalú tolmácsolója. Ön melyik területen érez
leginkább elhivatottságot?

– Már egészen kisgyerekkoromban rájöttem egyrészt arra, hogy nem tudok zene nélkül
élni, másrészt pár évvel később arra, hogy valószínűleg erre születtem. Ezt
nyugodtan nevezhetjük elhivatottsági érzésnek. Az, hogy éppen zongorázni kezdtem
tanulni, véletlen volt, merthogy volt egy zongoránk a lakásban. Ha gordonkánk lett
volna, tuti biztos, gordonkázni tanultam volna. De valamilyen szinten zongorázni akkor
is megtanultam volna, mert – ahogy Pablo Casals is mondta – mégiscsak a zongora a
legjobb hangszer.

– Miért gondolja?

– Mert ugyan hangot nem lehet rajta tartani és alakítani a leütés után, de az
illúzió szintjén mindent életre lehet vele kelteni. Bármilyen zenekari partitúrát
úgy játszok magának zongorán, hogy az egy teljes zenekar illúzióját fogja kelteni.
Mondjon még egy ilyen hangszert. Aztán, hogy pont a zongorába fektettem bele annyit
amennyit, annak egyfajta versenyszellem is volt az oka, ami már a konziban kezdődött,
és a főiskolán is folytatódott. Ránki Dezső például padtársam volt az elemi iskolában,
a Kertész utcai iskola harmadik osztályától kezdve jártunk egy osztályba. Nekem ő
akkor egy másik zongoristanövendék volt, aki nagyon jókat játszott, de nem több.
Vagy ugyanígy Schiff András, akit szintén egész kicsi kora óta ismerek, akivel a
Mozart Klubban találkoztam először, de ő is csak egyike volt a nagyon tehetséges
zongoristáknak. De én soha nem voltam csak zongorista, tehát a konzervatórium első
osztályától kezdve gyakorlatilag tanultam zeneszerzést is.