Kereső toggle

Meg kell javulni, az a megoldás

Tihanyi Péter interjúja Raj Tamás főrabbival a fény, az öröm ünnepe, a hanukka küszöbén

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Aki az idegenben testvérét nem látja, az előbb-utóbb a testvérét
is idegennek nézi." (Talmud)



Raj Tamás főrabbi. "Mindent megteszek, hogy ne a félelem vezéreljen bennünket."
    Fotó: Somorjai László

– Elsősorban magyar történészként, másodsorban zsidó főrabbiként
szeretném Önt megszólítani. Bocsásson meg, ha a kérdésem kicsit szögletes: az
antiszemitizmus tulajdonképpen kinek a problémája? A társadalomé, az ország
lakosaié, a hitetleneké, vagy a hívő zsidóké?

– Nem szívesen beszélek erről a kérdésről, mégpedig azért nem, mert úgy
vélem, az antiszemitizmus nem "zsidó ügy", nem zsidó kérdés. Ez nem a zsidóság
problémája. Ez annak az országnak a problémája, ahol ez kialakul, vagy ahol ez
újjáalakul. Tudja, az antiszemitizmus olyan, mint egy lakmuszpapír, mint egy hőmérő:
pontosan jelzi egy országnak, egy társadalomnak a saját betegségeit, legnagyobb
problémáit. Ahol az emberek egyszer csak nagyon kezdik gyűlölni egymást, ott ez
legszembetűnőbben a zsidók iránti gyűlöletben mutatkozik meg, illetve ilyen
formában ölt testet. Az antiszemitizmus mindig abban az országban üti fel a

fejét a legerősebben, ahol a háttérben komoly erkölcsi, gazdasági, társadalmi bajok
vannak. Ahol az antiszemitizmus megjelenik, ott később a társadalomban súlyos
betegség, szegénység, de akár katasztrófák is megjelenhetnek. Széteshetnek,
széthullhatnak akár birodalmak is. Egy olyan szimptómája ez súlyos, megoldatlan
konfliktusoknak, amely elsőként jelentkezik.

– Mondana erre konkrét példákat?

– Spanyolország 1492-ben – Amerika felfedezésének idején – egy gazdag,
virágzó, jómódban élő állam volt, hatalmas hajóhaddal, bőséggel. A csúcson
voltak. 1492-ben kiűzték a zsidókat, ettől kezdve az ország drámai módon süllyedni
kezdett, romlásnak indult. 1965-ben Spanyolország volt az utolsó, aki eltörölte a
zsidók kiűzetését, tehát 65-től visszamehettek a zsidók Spanyolországba. Azóta
ismét feljavult az ország helyzete. Ezzel nem azt állítom, hogy azért süllyedt le az
ország, mert a zsidókat kiűzték, azt viszont gondolom és állítom, hogy a kiűzetés
jelezte azt, hogy Spanyolországban nagyon komoly bajok vannak és lesznek.

Mint hívő zsidónak, érdekes lehet az a kérdés is, hogy esetleg Isten
büntetéséről van-e szó. De történészként azt látom a történelemben, hogy
ahonnan a zsidókat kiűzték, ott később komoly bajok következtek be. Jellemző és
sokatmondó az a tény is, hogy a zsidók Spanyolországból Németalföldre mentek.
Németalföld attól kezdve virágzásnak indult. Európa számos országában ugyanez
hasonló módon lejátszódott. Még egyszer mondom: az antiszemitizmus nem a zsidók
ügye. Olyannyira nem, hogy engem is elsősorban mint magyar állampolgárt, és nem mint
zsidót sért.

– Az imént gazdasági problémákról, nehézségekről beszélt. És Svájc,
Ausztria…? Ezek nem igazán szegény országok, sőt.

– E két ország esetében valóban nem gazdasági nehézségek vannak a
háttérben. Egyrészt, ugye, a hitleri antiszemitizmus gyökerei Ausztriába nyúlnak
vissza. Hitler is ott nevelkedett, ott tanult, a "mesterei", a "szellemi atyái"
is onnan származtak. Másrészt az is gond, hogy ezeknek az országoknak – főként
Ausztriának – soha nem voltak gyarmatai, így nem szokták meg az idegeneket.

A nyugati államokban teljesen természetes, hogy minden harmadik ember "idegen". Úgy
látom, Ausztriában nem is az antiszemitizmus az elsődleges probléma, hanem az
idegengyűlölet. Ebbe persze beletartozik a zsidógyűlölet is, de borzasztó erős ott
a magyar-, a cigány-, a román-, a jugoszlávgyűlölet is. Hadd idézzem erre a
Talmudot: "Aki az idegenben testvérét nem látja, az előbb-utóbb a testvérét is
idegennek nézi." Ez pontosan így működik. Ausztria mostani állapotát ezzel a két
sorral tökéletesen le lehet írni.

– Mint hívő zsidó, mint főrabbi mit tud tenni e gyűlölet ellen, mit tud tenni
Magyarországért?

– Mint hívő zsidó az életemen keresztül föltárom és bemutatom, mit is
jelent valójában a zsidóság. Mindent megteszek, hogy ne a félelem vezéreljen
bennünket, mert a félelem is gyűlölethez vezet, és a gyűlölet újabb félelemhez.
Egymás megismerésének a vágyát szeretném fölébreszteni embertársaimban. Ha nem is
feltétlen szeretjük meg egymást, de ismerjük meg, akarjuk megismerni egymást.
Bemutatom, hogy mit hordoz, mit képvisel a zsidóság ma Magyarországon, mi az, amit
érdemes megtanulni tőlünk.

Mivel a kommunizmus Kelet-Európában csak nemrég szűnt meg, ebből fakadóan óriási a
tudatlanság a zsidósággal szemben. E tudatlanság is elősegítheti a gyűlöletet,
mintegy melegágya annak. Nem azt mondom, hogy a tudás ellenszer lehet, csak annyit
mondok, hogy a műveltség részben megakadályozza az embert, hogy könnyen belehulljon,
beleszédüljön a gyűlöletkeltők karmaiba. Ezért vállaltam képviselőjelöltséget,
aztán képviselőséget, hogy a rendszerváltás minél gyorsabban megvalósuljon.

Ezenkívül, persze fontosnak tartottam azt, hogy ha az egyházak sajnálatos módon
részt vettek az elmúlt negyven évben a kommunista rendszer fenntartásában,
megszilárdításában, akkor lehetetlen dolog, hogy a rendszerváltásban ne vegyenek
részt. Egyébként is lehetetlen, de így különösen. Ez számomra lelkiismereti
kérdés is volt. Ezért tartottam fontosnak, hogy noha az életben nem mindig viselem ezt
a sapkát, ami most is rajtam van, de a parlamentben fontosnak tartottam viselni, hogy
kifejezzem és bemutassam a zsidóság "másik arcát" is.

– Amit Ön az előbb Spanyolország és a zsidóság története kapcsán elmondott,
lefordítható úgy is, hogy ahol nagy létszámban jelen vannak és élnek zsidók, ott
még a környezetükben is siker, gazdagság, termékenység tapasztalható, ahol viszont
ellehetetlenítették, elűzték vagy kiirtották őket, rövid időn belül romlás,
pusztulás, leépülés vette kezdetét?

– Igen, ez így van. Mint rabbi azt kell mondjam, amit a legnagyobb zsidó költő,
Jehuda Halévi mondott: a zsidóság a világban "injan elohí", azaz isteni lényeg.
Ami azt jelenti, hogy valamiféle specifikum a népek között, modernebb szóval élve:
kihívás.

Hogy miért? Mert a Biblia népe hordozza a Biblia üzenetét is. Nemcsak hogy kihívás,
de egyfajta botránykő is. Az egyistenhit a többistenhívő népek között
feltétlenül botránykő, de ennek ellenére isteni üzenet. A zsidóság
szétszóratása is botránykő. Újjáéledése, Izrael országának kétezer év után
való létrejötte, a nyelv megújulása, ez mind-mind botránykő. Mivel ez példa
nélkül való a történelemben, így óriási kihívást jelent a nemzetek számára.
Mintegy szétválasztja a jó és a rossz embereket egymástól, ha akarják, ha nem.

A legtöbb zsidó ember úgy érzi, hogy valamit hozzá kell tennie a világhoz, adni,
megjavítani, jobbítani kell azt – ezért is van annyi művész és tudós köztük. Ez
egyfajta messianizmus, amit hordoz a zsidó nép. Biztos van, aki nem ilyen, de ez a
jellemző. Akit ilyen módon ez a bibliai üzenet megérint, az hallgat rá, és próbál
változtatni a világban valamit. Akit nem, az ellene fordul. Aki úgy érzi, hogy neki
jó az a kis cella, amiben él, és szívesen bezárna maga mellé még néhány
börtönlakót is, azt zavarja, ha kopognak, dübörögnek, tehát ha a változtatás
hangjait hallja a szomszéd cellából. Ha még a válaszfalakat is le akarják bontani,
hogy lássák az egész világot, ez már végképp elfogadhatatlan számára.

Ez az igazi botránykő. De hát nem az az ember feladata a világban, hogy ahol él, ott
javítson? Nem erről szól a Biblia, hogy a messiási kort elő kell segíteni?

– Nem lehetséges, hogy ez a "több", ez a "plusz", tehát ez az elhivatás
az, ami ingerli az embereket? Nem lehetséges, hogy ez az egyik fő motorja az
antiszemitizmusnak is?

– Nem akar "több" lenni a zsidó, nem erről van szó. De arról szó van,
hogy az emberek számára tényleg kihívás, amikor megérzik a másiknál az
elhivatottságot. A Biblia népe valóban a puszta létével is – akaratán kívül –
provokál sok embert, de ez nem a mi problémánk.

– Mi a megoldás?

– Meg kell javulni, az a megoldás. Azt hiszem, a zsidóságnak egy jelentős
része visszakerül Izraelbe, így ez a kihívás nem lesz olyan éles, de azért
kihívás marad.

– És Önnek… kihívás itt élni?

– Én magam nem érzem annak. Csak mint rabbi és történész mondom magának,
hogy a zsidóság küldetése rendkívül fontos, de nem a mi számunkra, hanem a világ
számára. És ha így van, akkor nincs mit szégyellnünk. Azt tapasztalom, hogy nagyon
sok látszólag antiszemita ember valójában nem antiszemita, nem a zsidót gyűlöli,
hanem a sikert, a fejlődést, a változást. Pedig a modernizmus, a polgári
gondolkodás, az előrehaladás vágya, igénye minden emberben benne van. A zsidónál
talán jobban, feltűnőbben. Ha az ember a Biblia előírásai, törvényei szerint
próbál élni, az ugyanúgy provokálni fogja a többieket, ugyanúgy gyűlöletet fog
kiváltani belőlük.

Ezek az úgynevezett antiszemiták nemzetük fejlődésének, a világ javulásának az
ellenfelei, a szabad gondolkodás ellenfelei. És ezek az emberek nemcsak a zsidókat
gyűlölik, hanem gyűlölik a szomszédaikat, gyűlölik saját népük tagjait, de
legfőképpen saját országuk jövőjét gyűlölik.

– Pár nap múlva tartják a zsidók egyik legnépszerűbb és legtöbbek által
megtartott ünnepét, a hanukkát. Az ezredforduló emberének mit mond ez az ünnep?

– A hanukka egy győztes zsidó szabadságharc emlékünnepe. Ezt szimbolizálják
a lángok, mint ahogy maga a történet is szimbólummá lett. Tudniillik, hogy egy
cseppnyi olaj képes volt nyolc napig égni. Ahogy egy maroknyi nép képes volt
győzedelmeskedni a hatalmas ellenség

fölött. Mert volt hite és volt reménye. Ugyanígy ez az ünnep ma is a reményt
szimbolizálja, a hitnek a fényét és a családi együttlétet, amely oly fontos ebben a
világban.

Olvasson tovább: