Kereső toggle

Ki adhat és ki vehet?

Nyugatra is elérhet a kínai társadalmi kreditrendszer

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kína kreatív léptekkel halad abba az irányba, hogy megvalósítsa a világ legriasztóbb, ősi disztópiáját, a totálisan kontrollált, elektronikusan megfigyelt és mesterséges intelligenciával elemzett társadalmat. Ami még riasztóbb, a kommunista kísérlet a kaliforniai tech-óriáscégeknek is megtetszett.

 

George Orwell és a Black Mirror sci-fi-sorozat előtt 1850 évvel Patmosz szigetén János apostol előre írt egy olyan jövőbeli társadalomról, amelyben egyes polgárokat kizárnak az alapvető tevékenységekből: nem adhatnak és nem vásárolhatnak semmit. Ennek a disztópiának az értelmezésénél általában azt keresik, hogy ki vezethet be ilyen rendszert, illetve milyen technológiával azonosítják majd be az állampolgárokat. Számtalan könyv igyekezett – eddig hiába – egzakt választ adni arra, hogy ki lesz majd a „fenevad”, és mi lesz a „fenevad bélyege”. 

Ugyanakkor János disztópiájának legalább két vonatkozása a 21. század elején szinte észrevétlenül megvalósul: a készpénz nélküli gazdaság (amelyről korábban többször írtunk, legutóbb itt: A pénz metamorfózisa. Hetek, 2019. január 11.), illetve az áruk és szolgáltatások vásárlásának feltételhez kötése. Ez is konkrét realitás már: csak idén már 25 millió alkalommal tagadták meg a kínai közlekedési cégek a vasúti, illetve repülőjegy-vásárlást olyan állampolgároktól, akik a kedvezőtlen „társadalmi pontszámuk” miatt feketelistára kerültek. A kommunista kormányzat 2014-ben indította el a kísérleti módszert, amelynek célja, hogy 2020-ra minden egyes állampolgárról rendelkezésre álljon egy olyan aggregált értékszám, ami meghatározza a társadalmi pozíciójukat, mozgásterüket és életkörülményeiket. 

Mindezt ne jelképesen gondoljuk: mint a fenti példa mutatja, a feketelistára kerülő állampolgárok nem utazhatnak, zárva van előttük és gyermekeik előtt a továbbtanulás lehetősége, nem tölthetnek be olyan állásokat, ahol ügyfelekkel kerülnek kapcsolatba, lassúbb internetszolgáltatásra jogosultak és nyilvános megszégyenítésben lehet részük.

Ezzel szemben a „vörös listára” kerülő kínaiak számos privilégiummal rendelkeznek: szabadon utazhatnak külföldre is, odahaza a szállásfoglalásnál nem kérnek tőlük előleget a hotelek, olcsóbb számukra a bankhitel, előbbre kerülnek az orvosi várólistákon és előnyt élveznek nemcsak az álláspiacon, de az ismerkedés is könnyebb a számukra: a legnépszerűbb társkereső oldalak már külön kiemeléssel jelzik azt, ha valaki a pontszáma alapján „prémium kategóriás” jelöltnek számít.

A bankok adták a mintát

A társadalom ellenőrzésének szándéka nem új keletű Kínában. A kormányzat évtizedek óta minden egyes állampolgárról két dossziét vezet: az úgynevezet dang’an akta a személyes adatokat tartalmazza, a huku aktában pedig a háztartásról gyűlnek az információk. A technológiai fejlődés szó szerint beláthatatlan perspektívát nyitott ennek a rendszernek a fejlesztéséhez. 

Az alapötlet, hogy egy emberhez számos különböző szempontot értékelve egy összesítő pontszámot rendeljenek, nem Kínából származik. Az 1950-es években egy amerikai mérnök, Bill Fair és egy matematikus, Earl Isaac fejlesztették ki azt az automatizált modellt, amelyből a banki hitelminősítési rendszer kialakult. A bankok persze korábban is igyekeztek felmérni azt, vajon egy ügyfél hitelezése mekkora kockázatot jelent. Ehhez külső cégeket is igénybe vettek, amelyek feltérképezték a kölcsönigénylő anyagi helyzetét, életmódját, egészségi állapotát, de még az otthonában lévő bútorokat is figyelembe vették a vélemény összeállításánál. Ebben a „káderezésben” azonban szükségszerűen szubjektív szempontok is megjelentek, ami miatt az ügyfelek időnként joggal úgy érezhették, hogy a hiteldöntés „pofára született”.

A standardizált és az 1970-es évektől egyre inkább digitalizált hitelminősítés lehetővé tette a bankok számra azt, hogy az ügyfelek kockázatát egyetlen értékszámba sűrítsék. Ez a rendszer világszerte elterjedt, a pénzintézetek mindenütt hasonló ügyfélminősítést használnak, különbség inkább abban van, hogy a hiteligénylők számára mekkora betekintést engednek a folyamatba. 

A hitelezés kockázatainak objektív, személyes szempontoktól mentes felmérése és az ebből létrehozott pozitív és negatív adóslisták önmagukban racionális lépések, amelyek nemcsak a bankok, hanem az ügyfelek érdekét is szolgálhatják: kedvezőbb feltételeket kínálnak a „jó adósoknak” és megóvják a további felelőtlen döntésektől a „rossz adósokat”. Ugyanakkor a magánbankok által összegyűjtött hitelinformációk hozzáférhetővé válhatnak az állam számára is, ami azzal a veszéllyel jár, hogy a hatóságok rendelkezésére álló más információkkal párosítva az már sérti a magánélethez való jogot és az információs önrendelkezés szabadságát is.

Pontozzák azt is, miben hiszel

Mindezek az aggodalmak a kínai kommunista „társadalom-mérnököket” nem akadályozták abban, hogy a banki hitelminősítés mintájára megalkossák a társadalmi pontrendszert, és ez alapján virtuális kasztrendszerbe sorolják az állampolgárokat. Itt már nem csak a pénzügyi megbízhatóság számít: beszámítják azt is, hogy ki hogyan gondoskodik az idős szüleiről, adott-e vért az utóbbi időben, kapott-e büntetést utcai szemetelés miatt. De nemcsak az ilyen hétköznapi jócselekedetek vagy azok elmulasztása számít, hanem a politikai és vallási nézetek is. Pontszámokat növelő erény, ha valaki a közösségi médiában méltatja a kormány intézkedéseit, és fordítva: súlyos levonás jár annak, aki gyanús közösséghez tartozik, legyen az egy állam által el nem ismert keresztény felekezet vagy az ellenzékinek tartott Falun Gong meditációs mozgalom. Természetesen az olyan érzékeny ügyekben való állásfoglalások is meghatározóak, mint a hongkongi tüntetések vagy a Tajvannal való viszony.

Ahogy a banki adóslisták esetében, úgy Kínában sem az állam az elsődleges adatgyűjtő. Sőt, a kreditértékeket is magáncégek számolják ki, amelyhez az államtól is kapnak információkat. Hogyan is néz ki ez a gyakorlatban?

A kínai online kereskedelmi óriáscég, az Alibaba hozta létre a Zhima Credit elnevezésű céget, ami megalkotja és nyilvántartja a társadalmi pontszámokat. Ez a cég hozzáfér az Alibaba rendkívül népszerű mobil fizetési platformjának, az Alipay-nek az adataihoz. Az Alipay ügyfelei ezen az alkalmazáson keresztül fizetnek a boltban, rendelnek árukat és szolgáltatásokat az online térben, kötnek biztosítást az autójukra, foglalnak időpontot az orvosnál, ezekhez pedig megadják a személyi dokumentumaikat, bankkártyájukat, rendszámukat, társadalombiztosítási adataikat a rendszernek. 

A Zhima Credit számára az állam hozzáférhetővé teszi az állampolgárokról készített feketelistákat, amelyeken a megbízhatatlan emberek szerepelnek. Ha erre valaki felkerül, annak azonnali negatív következménye, hogy a társadalmi pontszáma csökken. Ezt az online ismerősei érzékelik, és ha jót akarnak maguknak, elkezdik leépíteni az ilyen kapcsolatokat – amit a rendszer érzékel, és tovább csökkenti a gyanús személyek pontszámát. Az értékelés ugyanis azt is figyelembe veszi, hogy az illető kapcsolatrendszere milyen értékszámmal rendelkezőkből áll. Mintha az emberek egy óriási társasjátékban vennének részt, ahol egy jó dobással előre lehet ugrani a cél felé (az elérhető legmagasabb, a szuperállampolgárt jelző társadalmi értékszám a 900) vagy egy rossz dobással lefelé zuhanhat a legalacsonyabb, 350 pontos padlószint felé.

Csakhogy mindez távolról sem játék: a társadalmi pontlistán lefelé sodródó emberek egyre izoláltabbak lesznek, a feketelistára kerülő állampolgárokat pedig már nemcsak a környezetük – rokonaik, ismerőseik és munkatársaik – ítélik el, hanem a közvélemény is: a nevüket kifüggesztik a munkahelyeken vagy a településen és online is közzéteszik. Újjáéled ezzel a kommunista szégyentábla, amire az aktuális osztályellenségek képét tűzték ki.

A rendszer összezár

Ha azt gondolná valaki, hogy az egyre szorosabb társadalmi kontroll csak a kínaiakat fenyegeti, az téved. Az Egyesült Államokban is számos olyan kezdeményezést látni, ami a kínai mintát veszi alapul. 

A közösségi platformokról származó információkat például egyre több biztosítótársaság veszi figyelembe a szerződéskötés előtt. Az életbiztosításoknál nyilatkozni kell számos személyes kérdésben, mondjuk arról, van-e az illetőnek extrém sport hobbija? Nos, ha nemmel válaszol és közben megjelenik az Instagramon egy fotó, amint éppen biztosítókötél nélkül sziklát mászik, az többletköltségekkel járhat a szerződéskötésnél. Ugyanígy az egészségi állapotról és életmódról szóló ügyfélnyilatkozatokat is összevethetik a közösségi oldalakra feltöltött képekkel. Füstös bulikon készített szelfik nem a legjobb ajánlólevelek – érthetően.

Számos szolgáltatás már ma is pontozza az ügyfeleit. Az már megszokott, hogy a turisták értékelhetik az Airbnb-szálláshely vagy az utasok az Uber-sofőr színvonalát. Kevésbé ismert, hogy a szolgáltatók is pontozhatnak, igaz ez nem nyilvános. Az olyan utazók, akik rendszeresen rossz pontszámot kapnak a privát szállásadóktól vagy sofőröktől, arra számíthatnak, hogy a cégek megszüntetik a hozzáférésüket a szolgáltatáshoz. Akit kitiltanak az Airbnb-ről vagy az Uberről, nem fellebbezhet, ezek a cégek ugyanis fenntartják maguknak a jogot, hogy indoklás nélkül megszüntessenek bármely profilt. (Mint korábban beszámoltunk arról, az Airbnb a szállásadóknak és az ügyfeleknek világszerte, így Magyarországon is előírta, hogy nem tehetnek közzé „homofób” kommenteket a közösségi médiában, különben kizárhatják őket a rendszerből: Airbnb – Kötelező vállalás lett a melegházasság elfogadása. Hetek, 2016. november 4.)

Bizonyos országokban nem csak kényelmi vagy anyagi hátrányt jelent, ha egy multicég feketelistára tesz valakit. A Whatsapp szolgáltatás számos országban a fő kommunikációs eszköz, és ha a cég kizár valakit, az olyan, mintha egy nyugati állampolgártól elvennék a telefont. 

Nyilvánvalóan senki nem szereti azt, ha mások tisztességtelenek, durvák, fenyegetőek vagy hangoskodóak. Miért lenne gond azzal, ha az új technológiákkal igyekeznek magáncégek vagy akár az állam a jó irányba befolyásolni embereket?

Egy infogazdasági szakmai oldal, a Fastcompany szerint a fő veszély nem is az, hogy ez a technológia mindenhová beférkőzik, hanem az, hogy törvény feletti. A vétségeket nem a jogi rendszeren belül bírálják el, ennek következtében nem érvényes az ártatlanság vélelme, nem lehet jogi képviseletet igénybe venni, nincs bíróság, és a legtöbb esetben fellebbezni sem lehet. „Más szóval, ez egy alternatív jogrendszer, ahol a vádlottnak sokkal kevesebb joga van. Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor a jövőben a szabálysértések többségét, sőt még bizonyos bűncselekményeket is nem Washingtonból, hanem a Szilícium-völgyből fogják elbírálni. Ez a demokráciától való eltávolodást jelenti, egy veszélyes utat a korporatokrácia, a technológiai óriásvállalatok uralma felé, ahol a törvényességet nem az Alkotmány és a Büntető Törvénykönyv, hanem a felhasználói szerződés apróbetűs szövege fogja meghatározni” – írja a Fastcompany.

 

Olvasson tovább: