Kereső toggle

A pápa bevándorlással katolizálná Amerikát

Egy új könyv Ferenc pápa, Soros György és Mark Zuckerberg közös céljairól

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mi a közös az amerikai tech-óriáscégekben, a nemzetközi emberi jogi és segélyszervezetekben, a demokrata párt vezetőiben, valamint a Vatikánban? Az, hogy mind érdekeltek a nyitott határok és a tömeges bevándorlás támogatásában – állítja egy új amerikai sikerkönyv, ami már Ferenc pápa haragját is kivívta.

 

Szeptember 10-én jelent meg, és azonnal vihart kavart Michelle Malkin Open Borders, Inc.: Who’s Funding America’s Destruction? (Nyitott Határok Zrt: Ki finanszírozza Amerika lerombolását?) című könyve. A mű azt állítja – és erre számos dokumentumot idéz –, hogy érdekazonosság és együttműködés áll fenn a határok lebontása és a korlátok nélküli bevándorlás támogatásában a liberális szervezetek, a demokrata párt, a technológiai óriáscégek és a pápa politikáját követő katolikus bíborosok között. A szerző ezzel egyszerre lett a liberális média és a katolikus egyház közellensége, a „fehér, protestáns angolszász férfi felsőbbrendűséget” hirdetők szócsöve.

Ami azért is sajátos, mert Michelle Malkin színesbőrű, latin-amerikai bevándorlók gyermekeként született katolikus nő.

A pápa kiosztotta a kritikusait

A könyvét azonban – a szerző neve említése nélkül – Ferenc pápa is bírálta, amikor dél-kelet afrikai útjáról hazafelé a repülőgépen „szakadároknak” minősítette azokat az amerikai konzervatív katolikus köröket, akik bírálják az intézkedéseit. „Mindig voltak szakadár nézetek az egyházban, mindig” – mondta a pápa, és hozzátette: „Nem félek a szakadásoktól. De imádkozom azért, hogy ne történjenek meg ilyenek, mert sok ember szellemi egészsége forog kockán.” Az egyházfő szerint az „megtiszteltetés, ha amerikaiak támadnak”, ám úgy véli, hogy a kritikusok egy kicsiny, bár hangos csoportot képviselnek.

A pápa világossá tette, hogy érti a bírálatot, de nem szereti. „A kritika mindig hasznos, de vannak olyan formái, amelyek olyanok, mintha arzénba lettek volna mártva – ezektől néha mérgesek leszünk” – mondta Ferenc, aki el is mondta, milyen bírálatok hozzák ki a sodrából: „Nem szeretem azt, amikor a kritika az asztal alól jön. Az arcodba mosolyognak, annyira, hogy a foguk is meglátszik, majd hátba szúrnak. Ez egyszerűen nem fair. És nem is emberséges” – panaszolta.

A pápa hozzátette: tisztában van azzal, hogy nemcsak az Egyesült Államokban vannak kritikusai, hanem mindenütt, „még vatikáni hivatalokban és a Római Kúriában is”. Ferenc méltatta azokat, akiknek van bátorságuk, hogy nyíltan vállalják az eltérő véleményeiket, de hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház történetében rendszeresen előfordultak szakadások. Emlékeztetett rá, hogy az első és a második vatikáni zsinat alatt is megjelentek élesen eltérő nézetek az egyházban, de szerinte a „szkizmatikusok gyakran elszakítják magukat Isten népének a hitétől”. A pápa úgy véli, hogy „a szakadás mindig egy elitista különállás, amit a doktrínától eltérő ideológia… és az egyházon belüli merev gondolkodás okoz.”

Az illegális bevándorló is

jó, ha adakozó katolikus

 

Az egyik vitaterület, amiben az észak-amerikai katolikus vezetők egy része élesen szemben áll a pápával, a nyitott határok és a bevándorlás támogatása. Michelle Malkin szerint a pápa „úgy él, és úgy oktat ki másokat, mint a hollywoodi celebek: hevesen elítél másokat a falépítés és biztonsági intézkedések miatt, miközben ő maga több méteres, őrtornyokkal védett falak és golyóálló üvegek mögött él,  több száz fős személyes testőrséggel körülvéve.

A pápa eközben lépten-nyomon bírálja Trump elnöknek a falépítésre és a határok megerősítésére vonatkozó terveit. „Aki falat emel, végül az általa épített fal börtönébe kerül. Ez egy általános törvény a társadalomban és a személyes életben egyaránt” – mondta idén márciusban. „Tudjuk, hogy a hazugság atyja, az ördög, a megosztott közösséget és a rivalizálást kedveli. A következő módon lehet megosztani az embereket: az egyik oldalon vannak a hídépítők, a másik oldalon a falépítők, akik félelmet és megosztást szítanak az emberek között. Te ki akarsz lenni?” – kérdezte fiatalok tömegei előtt a pápa Panama Cityben. A latin-amerikai tömeg kórusban kiabálta vissza, hogy „hídépítők”.

A pápa legélesebben 2016-ban bírálta az amerikai elnök (akkor még csak elnökjelölt-aspiráns) terveit: „Az a személy, aki csak falépítésben gondolkodik, bárhol is éljen, az nem keresztény. Ez nem evangélium” – mondta újságírók kérdésére válaszolva.

Ezekkel a nézetekkel szemben számos katolikus főpap és vezető nem ért egyet. „A bevándorlók befogadásáról soha nem szabad csupán gazdasági szempontok szerint dönteni. Szükséges, hogy komolyan törekedjünk a nemzet identitásának megtartására. Nincs senkinek joga az invázióra” – mondta a néhai Giacomo Biffi érsek.

Egy washingtoni püspök, Charles Pope a Bibliára hivatkozva arról beszélt, hogy „még a mennynek is vannak kapui és fala, nem beszélve arról, hogy ott a befogadási politika is nagyon szigorú”.

Mi az oka annak, hogy a Vatikán hatalmas összegeket költ arra, hogy támogassa a bevándorlást – annak a legális és illegális formáját egyaránt – a katolikus latin-amerikai országokból? Vajon ez csak a pápa és az amerikai elnök közötti ideológiai különbség lenne? Meglehet, ez is szerepet játszik, ám erre a kérdésre Michelle Malkin egy világos, gyakorlatias választ ad a könyvében: „Észak-Amerikában a katolikus egyház gyorsabb ütemben veszít híveket, mint bármely más felekezet. Ez kevesebb pénzt, és kisebb politikai befolyást jelent az egyház számára.”

A Pew közvélemény-kutató intézet szerint 2007 és 2015 között – tehát alig nyolc év alatt – 3 millió észak-amerikai katolikus hagyta el az egyházat, és összesen mintegy 30 millió amerikai azonosítja magát úgy, mint volt katolikus. Közel egyharmaduk indokként a katolikus szexbotrányokat említette a kilépés okaként.

A botrányok súlyos anyagi terhet is róttak a katolikus egyházra. A becslések szerint eddig legalább 4 milliárd dollárt kellett kifizetni jóvátételek és peren kívüli megegyezések során. Ráadásul ennek nem látszik még a vége, hiszen sok évtized megfélemlítés, hallgatás és tagadás után először csak 2002-ben a bostoni püspökségben léptek tömegesen nyilvánosság elé a szexuálisan megalázott és zaklatott katolikus egyháztagok. Amikor a bíróság kártérítést szavazott meg a számukra, a lojális egyháztagok még gyűjtést rendeztek a pénz előteremtésére. Miután azonban sorra buktak ki hasonló ügyek, egyre csökkent a hajlandóság arra, hogy a pedofil papok és egyházi személyek bűncselekményeiért a hívők állják a számlát.

Ezért fontos szempont a bevándorlás támogatásában a létszám pótlása mellett az is, hogy a katolikus munkavállalók az Egyesült Államokban jóval magasabb jövedelemhez jutnak, mint a szülőországukban. Mivel ők kevésbé tájékozottak és kulturálisan lojálisabbak a katolikus egyházhoz, mint a hagyományos észak-amerikai hívők, ezért nem kell attól tartani, hogy tömegesen megvonják a támogatásukat a botrányok miatt.

Péter-fillérekkel

a nyitott határokért

 

A Vatikán nem tétlenkedett a bevándorlók megsegítésében. Mivel a latin-amerikai országokból több ezer kilométert kell megtenni a mexikói–amerikai határig, ezért a katolikus szervezetek már az indulásnál „irgalmas szamaritánusként” segédkeznek a bevándorló-jelölteknek. Például a Vatikán 20000 dollárt adományozott 2009-ben a helyi nunciatúrán keresztül egy mexikói befogadóállomás létesítésére. A segélyközpontot a Hermanos en el Camino (Úton lévő testvérek) elnevezésű szervezet működteti, azzal a céllal, hogy „stratégiai találkozási pont legyen a Csendes-óceán és a Mexikói-öböl között, a délről áramló migráció támogatása céljából.

Egy másik pápai fennhatóság alatt álló szervezet, a Catholic Extension (Katolikus Kiterjesztés) ennél jóval nagyobb összeget, 12 millió dollárt költött öt év alatt arra, hogy az Egyesült Államok déli határa mentén a katolikus migránsokat támogassa.

Sőt, idén áprilisban személyesen Ferenc pápa is bekapcsolódott a migrációs akcióba. A világ minden tájáról gyűjtött úgynevezett „Péter-fillérek” – amelyek összességében több százmillió dollárra rúgnak – felett személyesen a pápa rendelkezik, aki ebből az alapból 500000 dollárt adományozott azoknak a mexikói egyházkerületeknek, amelyek a 2018-as nagy migránskaraván hullám idején 75000 ember ellátásában segédkeztek.

A bevándorlást több száz különböző katolikus szervezet segíti – a hálózataik legalább annyira kiépültek, mint Soros György Open Society (Nyílt Társadalom) Alapítványának mátrixa. Van azonban a katolikus egyháznak egy olyan előnye, amivel a baloldali-liberális adományozók nem rendelkeznek, mégpedig az, hogy a republikánus pártban a protestánsok mellett a katolikus képviselők aránya is nagyon jelentős. Őket az amerikai püspöki konferencia olyan bevándoláspárti tagjai igyekeznek megnyerni, mint José Gomez Los Angeles-i érsek, aki az illegális bevándorlók védelmében lépett fel – nem eredménytelenül. Az anyagi támogatást többek között a Trump elnökkel szemben mélyen szkeptikus republikánus Koch-fivérek és az Apple melegházasságban élő katolikus vezére, Tim Cook biztosítják. „Ha a politikusoknak a Forma–1-es versenyzőkhöz hasonlóan a ruhájukon fel kellene tüntetniük a szponzorok nevét, akkor nagyon érdekes látványban lenne részünk a közéletben” – jegyezte meg egy rádióinterjúban Michelle Malkin.

Az amerikai republikánus kormányzatok ugyanis – miközben hivatalos programjukban a határok védelme és a törvényesség mellett állnak ki – már Reagan elnöksége óta rendszeresen letelepedési jogot adnak az illegális bevándorlók egy-egy csoportjának, humanitárius, vagy családegyesítési megfontolásokra hivatkozva. Ezen az úton több mint 20 millió illegális bevándorlót honosítottak az elmúlt 35 évben. Ahogy Nicholas DiMarzio new yorki püspök mondta, „egy emberi lényt sem lehet illegálisnak mondani”, függetlenül attól, milyen úton, papírokkal vagy anélkül érkezett az Egyesült Államokba. Azt nem tette hozzá, hogy az illegális bevándorlók honosításával a katolikus egyház hívőket és adakozókat nyer magának. Joseph Torbin püspök Rhode Islanden a pápára hivatkozva sürgette jogosítványok kiadását illegális bevándorlók számára, mondván, az egyházfő szerint „ezek az emberek gazdagítják Amerikát és az egyházat”.

Politikai földcsuszamlás jöhet

Ahogy a katolikus egyháznak tagokra és adakozókra van szüksége, úgy a demokrata párt számára is létkérdés az, hogy a Fehér Ház visszaszerzéséhez növelni tudja támogatottságát. Az amerikai választási rendszer sajátosságából adódóan erre a legjobb esélye éppen a déli, mexikói határ mellett fekvő államok „átfordításával” adódna, amelyek az elmúlt harminc évben többnyire republikánus irányba szavaztak. Míg a nagy demokrata többséggel rendelkező államokban nem oszt-nem szoroz egy honosított bevándorló által leadott pluszszavazat – hiszen attól nem lesz több elektora mondjuk Kaliforniának –, a billegő államokban kis túlzással egy szavazaton is múlhat, hogy melyik jelölt kapja az elektori voksokat. Az új csatatér-államok közé tartozik már nem csak Új-Mexikó és Florida, hanem a sokáig gránitszilárd republikánus bázisnak számító Texas is.

A kisebbségi szavazók pedig kiszámíthatóan balra viszik el egy körzet politikai térképét. Azokban a kongresszusi választókörzetekben, ahol az országos átlagnál magasabb a kisebbségek aránya, ott az elmúlt választásokon 90 százalékban (!) demokrata jelölt győzött. Ebből a szempontból különösen fontosak a Latin-Amerikából érkezők. A soron következő elnökválasztáson, 2020-ban a latino választók száma már meghaladja az eddigi legnagyobb kisebbségi csoportnak számító feketékét. Ez lesz az egyik legnagyobb kihívás talán már jövőre Donald Trump számára is, de az utána jövő republikánus jelölteknek bizonyosan. A demográfia és a nagyarányú bevándorlás hatalmas fordulatot jelez előre: 2045-re az Egyesült Államok lakosságának a többsége valamelyik kisebbséghez fog tartozni, a katolikus egyház pedig megerősítheti pozícióját mint a legnagyobb önálló amerikai felekezet. Az ideológiai-vallási különbözőség ellenére ebben számíthatnak Soros György támogatására éppúgy, mint Mark Zuckerberg pénzére – állítja Michelle Malkin a most megjelent könyvében.

Olvasson tovább: