Kereső toggle

Feltárul Jeruzsálem igazsága

Megnyitották az ősi utat, ahol Jézus és a zarándokok jártak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Jézus és tanítványai az ortodox zsidó tradíciót követve azon az úton mehettek fel a Templom-hegyre, amelyet a zsidó főpap használt a vízmerítés ünnepén” – mondta Dr. Grüll Tibor ókortörténész a Heteknek a most hétvégén megnyitott jeruzsálemi ókori zarándokútról.

                                   

Amikor 2004-ben először jártam az „ősi Jeruzsálemben”, a Dávid városának nevezett régészeti emlékhelyen, vendéglátónk, Doron Spielman fiatal kutató (ma már a Dávid városa alelnöke) büszkén mesélte, hogy előző évben rekordot döntött a látogatók száma, közel 25 ezren fordultak meg itt, a Templom-hegy déli oldalától néhány száz méterre fekvő területen. Azóta eltelt 15 év, és a David városa olyan nemzetközi hírnévre tett szert, hogy a látogatók száma már az évi egymilliót is meghaladja, jelezve a Jeruzsálem történelme iránti hatalmas érdeklődést.

 

A történelemhamisítás alkonya

A cionista zsidó és keresztény látogatók után előbb az izraeli kormány, majd az elmúlt években – miután Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként – az amerikai diplomácia is felfedezte magának az ősi Jeruzsálemet. Ennek látványos példája volt, amikor június utolsó napján David Friedman jeruzsálemi amerikai nagykövet és Jason Greenblatt közel-keleti különmegbízott is részt vett a Dávid városa eddigi legnagyobb projektjének megnyitásán. Nem is akárhogyan: Friedman – szakítva a hagyományos szalagátvágási ceremóniákkal – egy nagy bontókalapácsot ragadott, és ezzel törte át a föld alatti alagút bejáratát elzáró falat. Természetesen nem egy ősi falat rombolt le az amerikai diplomata – ahogyan az egyik orosz televíziócsatorna állította –, hanem egy erre a célra emelt jelképes akadályt, az üzenet mégis egyértelmű volt: az Egyesült Államok Izrael mellett áll Jeruzsálem zsidó múltjának feltárásában és bemutatásában. De nemcsak az amerikai kormány támogatja a projektet, hanem olyan gazdasági-pénzügyi nagyágyúk is, mint az Oracle alapítója, Larry Ellison vagy a WhatsApp társalapítója, Jan Koum. A legnagyobb mecénás azonban Sheldon Adelson amerikai milliárdos volt, aki feleségével együtt részt is vett a megnyitón.

„Dávid városa újra életre kelti a bibliai Jeruzsálemet” – mondta a nagykövet a megnyitón. – „Lehetővé válik most mindenki számára az, hogy ugyanazokon az utakon és folyosókon haladjon végig, ahol Izrael ősi prófétái a szabadság, az emberi jogok és az emberi méltóság forradalmi eszméit hirdették.” Az aktualizált politikai üzenetnél fontosabb volt Friedman megállapítása, miszerint „a föld alatti útvonal felfedezése az igazságot és a tudományt közelíti egy olyan vitához, amit hosszú ideje mítoszok vesznek körül”. A nagykövet kifejezte reményét, hogy a kézzelfogható tények véget vetnek azoknak az alaptalan próbálkozásoknak, amelyek tagadják a történelmi igazságot Jeruzsálem és a zsidó nép ősi kapcsolatáról.

A palesztin reakciók arra utalnak, hogy őket a történelmi tények továbbra sem zavarják. Miközben a felfedezések az egész világ számára jelentősek – a történelemben csak Trója vagy az ősi inka főváros, Machu Picchu megtalálása mérhető hozzá –, a palesztinok, a Jeruzsálem zsidó múltját számos nyilatkozatban nyíltan tagadó UNESCO hathatós támogatásával, minden módon akadályozni kívánják a feltárásokat.

Saeb Erekat korábbi palesztin főtárgyaló szerint Friedman lelepleződött, hogy nem amerikai diplomata, hanem „egy szélsőséges telepes, aki Greenblattal együtt Silwan, egy palesztin város alatt ásnak” – írta Twitter-üzenetében Erekat. A Palesztin Hatóság külügyminisztériuma pedig közleményében „imperialista judaizációs tervnek” nevezte a megnyitót, amelynek célja „a status quo megváltoztatása a városban”. Bírálták továbbá a Trump-kormányzatot is, hogy „teljes mértékben támogatják a megszálló állam szélsőjobboldali vezetői által vezetett imperialista telepes vállalkozást”.

Ezeket a vádakat az izraeli kutatók visszautasítják, mondván, Dávid városa olyan szerves része Izrael történelmi örökségének, hogy ennek feladását kérni olyan lenne, „mintha valaki felszólítaná Amerikát, hogy adják vissza a Szabadság-szobrot a franciáknak”.

Siloámtól a Templomba

De mi is az a felfedezés, amelyet most nyitottak meg a nagyközönség előtt? A Zarándoklat Útjának nevezett földalatti folyosó túlzás nélkül az ősi Jeruzsálem egyik legizgalmasabb bizonyítéka.

„Ez a most átadott útvonal egy szűk, zárt csatornaszerű alagút, amelyen fel lehet menni egészen a Templom-hegy délnyugati sarkához. Mai állapotában teljes hosszában a föld alatt vezet, de 2000 éve természetesen ez egy felszíni útvonal volt” – mondta a Hetek kérdésére Dr. Grüll Tibor ókortörténész, aki szerint abszurd a palesztinok tiltakozása, miszerint ez az útvonal Silwan falu alatt vezet, mert a mai palesztin lakónegyed a Kidron-völgy túloldalán van, ez a rész soha nem tartozott hozzá.

A felfedezésre – mint az gyakran megtörténik Izraelben – egy banális véletlen vezetett. 2004-ben eltört a szennyvízcsatorna, ami a Dávid városa melletti közút alatt húzódott. A munkálatokat a törvényi előírásoknak megfelelően régészek felügyelték, akik arra figyeltek fel, hogy a csatorna javításához ásott árok alatt egy üreg húzódik meg. Amikor ezt elkezdték kibontani, egy 5–6 méter mélyen a föld alatt betemetett útvonalra bukkantak, amely a Második Templom korszakából származik, és a Dávid városa déli sarkában fekvő Siloám tavától egészen a Templom-hegy délnyugati sarkáig vezet, mintegy 750 méter hosszan. A rómaiak által használt megoldással széles kövekkel burkolták a nyolc méter széles útvonalat.

„Jóm Kippur napján a főpap lement egy korsóval a Siloám tavához, és ott telemerítette azt, majd egyenes úton fel kellett vinnie a Templomba, a Hulda-kapukon keresztül, hogy a vizet az oltárra öntse. Ezt a vízmerítés ünnepének nevezték, ami egy nagy örömünnep volt Izraelben. Úgy gondolom, a mai elnevezés, a Pilgrimage Road (Zarándoklat Útja) erre, a főpap tradicionális útvonalára utal, amelyen déli irányból ment fel a Templomba.”

– mondta Grüll Tibor.

A feltárás azonban nem volt egyszerű, mert a Kelet-Jeruzsálemhez tartozó területen minden kapavágásnak politikai, sőt biztonsági következményei lehetnek. Az ókortörténész emlékeztetett arra, hogy a Dávid városában nagyon nehéz a kutatás. „Ez sokszor csak úgy lehetséges, hogy ha megvásárolnak egy házat, és a tulajdonos engedélyével elkezdenek ásni a pincéjében mondjuk egy 10 négyzetméteres területet. Akkor tudják folytatni, ha utána sikerül egy újabb házat megvenni. Ezek távolról sem ideális körülmények a régészeti feltárás számára. Ezen a területen a régészek inkább a hajdani középületek felkutatására összpontosítottak, a Gihon-forrás körül. Eilat Mazar izraeli régész szerint Dávid palotája is itt volt, sőt vannak, akik Dávid sírját is ezen helyen, a sziklába vájt üregben feltételezik. Jézus korában ezért nagy tiszteletben állhatott a Siloám tava és a Templom-hegy közötti terület, annak ellenére, hogy Heródes idejében Jeruzsálem a Felső-város irányába épült, és nem itt, dél felé.

A mai zsidó negyed alatti részeken voltak például a főpapi rezidenciák. 1000–1500 négyzetméteres hatalmas épületeket tártak fel ezen a helyen a hatnapos háborút követően.” – mondta Grüll Tibor.

Az útvonalon évente több százezer, vagy egymilliónál is több zarándok vonulhatott végig, akik a három nagy zsidó ünnepre érkeztek Jeruzsálembe. Josephus Flavius első századi zsidó–római történetíró szerint ezekre az úgynevezett zarándokünnepekre, a peszachra (húsvét), a sávuotra (pünkösd) és a szukkótra (sátorok ünnepe) összesen 2,7 millióan látogattak el Jeruzsálembe, és mintegy 256 ezer különböző áldozatot (állatokat, terményeket vagy pénzt) vittek magukkal. Ez utóbbinak köszönhetően az útvonal mellett számtalan üzlet is nyílt, ahol adták-vették vagy cserélték az árucikkeket.

Pilátus is építkezett Jeruzsálemben

A mostoha körülmények ellenére az ásatások folyamatosak. Figyelemre méltó, hogy a Zarándoklat Útjának feltárásánál a régészek egy olyan módszert alkalmaztak, amit a 19. századi kutatók – köztük Jeruzsálem egyik legjelentősebb brit régésze, Charles Warren –, mégpedig a föld alatti alagutat.

Arra a kérdésre, hogy vajon mennyire reális, amit az izraeli kutatók feltételeznek, hogy ezen az útvonalon szinte bizonyosan Jézus többször is végigment, az ókorkutató ezt válaszolta: „Igen, teljesen reális, hogy Jézus és tanítványai is használták ezt az utat, hiszen ők – kívülről nézve – ortodox hívőknek számítottak, ezért a legtradicionálisabb útvonalat követhették a Templomba történő felmenetelhez. Ugyanakkor nem ez az egyetlen útvonal, amelyen a zsidó zarándokok Jeruzsálembe érkeztek, és tudjuk, hogy Jézus is többször keleti irányból, Betánia felől, az Olajfák hegyén keresztül érkezett a városba.”

Még izgalmasabb az útvonal és az Újszövetség kapcsolata, ha sikerül bebizonyítani az izraeli kutatók feltételezését, amelyet a Dávid városa által kiadott közlemény említ, miszerint a Zarándoklat Útját Nagy Heródes halálát követően építették, valószínűleg Pontius Pilátus római helytartó idején. „Ez a következtetés a Második Templom korabeli Jeruzsálem történetének egy késői szakaszába enged bepillantást, és kiemeli azt, hogy a római helytartók milyen jelentős szerepet játszhattak Jeruzsálem képének formálásában.”

Az új feltárások egy lépéssel közelebb vihetnek ahhoz, hogy a zsidó Jeruzsálem történetének első szakaszáról is tárgyi bizonyítékok kerülhessenek elő. Grüll Tibor szerint ma a régészek között leginkább abban van nézetkülönbség, hogy az egységes királyság korában mennyire volt kiépített, jelentős város Jeruzsálem. „Az Israel Finkelstein-féle Tel Aviv-i iskola szerint Jeruzsálem csupán egy falu lehetett ebben a korban, ha egyáltalán létezett egységes királyság. Ez egyébként pontosan beleillik a palesztin narratívába, amely tagadja a város zsidó múltját. A biblikus szemléletű régészek azonban azt állítják, sok bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy Jeruzsálem fontos királyi központ volt. Az igazi nagy szenzáció az lenne, ha ezt az egységes királyságbeli hatalmi központot sikerülne egyértelműen azonosítani” – véli a kutató.

Azt mindenesetre már az izraeli kormány eldöntötte, hogy a feltárások nem állnak meg ezen a ponton, mert olyan tervek készültek a közeljövőre, amelyek – mint a Dávid városa közleménye írja – „drámai módon megváltoztatja majd a teljes terület látványát” (lásd keretes cikkünk). Ezek között van annak a libegőnek a kiépítése, ami a Sion-hegytől a Kidron-völgy felett egészen a Nyugati Falig vezetne. A tervet június elején az izraeli országos fejlesztési tanács már jóváhagyta, a várhatóan kedvező kormánydöntés után indulna is az építkezés.

 

 

 

Az ősi múlt múzeuma Jeruzsálemben

2017-ben Benjamin Netanjahu azon a napon jelentette be a Kedem Központ felépítését a Templom-hegy déli szomszédságában, amikor az UNESCO határozatot hozott arról, miszerint a zsidóságnak semmilyen történelmi kapcsolata sincsen Jeruzsálemmel. „Ma elrendeltem, hogy minden engedélyt adjanak meg a látogatóközpont építésére, hogy méltón be tudjuk mutatni Dávid városának történelmi és régészeti szenzációit a közönségnek. Lenyűgöző épület lesz, hatalmas tárlattal, és az egész világ látni fogja az igazságot. Első látogatóknak pedig az UNESCO és az ENSZ apparátusát fogom meghívni!” – zárta le a harcias hangulatú kormányülést a miniszterelnök. Másnap az Izraeli Régészeti Hatóság már jelezte is, hogy mindenben támogatja a Dávid Városa Alapítvány (Elad) grandiózus terveit, amelyek korábban a városi tanács és a baloldali képviselők aggodalma miatt rekedtek meg az engedélyezési eljáráson. „Nemzedékek óta ez az egyik legfontosabb fejlesztési projekt Jeruzsálemben” – értékelte a kormány döntését Dr. Yuval Baruch, a hatóság jeruzsálemi igazgatója.
A Kedem Központ neve héberül „ősi múltat” jelent, és arra a dicsőséges korszakra utal, amikor Dávid király és Salamon uralma alatt a zsidó állam a térség politikai és kulturális nagyhatalma volt, hasonló gazdasági és katonai erővel rendelkezve, mint ma a modern Izrael. Ezt a győztes identitást akarja kifejezni a kormány a Jeruzsálem új szimbólumaként szolgáló központtal, hogy a turisták és a közvélemény ne a gyász üzenetét hordozó Siratófalra, hanem arra a háromezer éves fővárosra fókuszáljon, ahol a bibliai nemzet fölemelkedett, és függetlenné vált az elnyomóitól. Éppen ezért maga az emlékhely is rendkívül látványos lesz, lényegesen megváltoztatva Jeruzsálem jól ismert Olajfák-hegyi látképét. Bár a korábban a látványterveken szereplő tornyot „túl ijesztőnek” találták, ezért kivették a végleges dokumentációkból, a lépcsőzetes és teraszos kialakítású épület homlokzata így is felér majd az óváros falának magasságáig. A 20 ezer négyzetméteres alapterületen pedig előadótermek, digitális kiállítóterek, régészeti gyűjtemények és egy hatalmas közösségi tér lesz, ahol állami ünnepségeket és katonai rendezvényeket tartanak majd. Keletre, az Olajfák hegye felé egy kábelpályás felvonó fog indulni, amellyel percek alatt az Óvárosból a népszerű kilátóteraszra lehet majd jutni. A leendő épületegyüttes helyén jelenleg kiterjedt régészeti ásatás folyik, korábban pedig buszparkolóként használták, így ha sikerül üvegpadlóval lefedni a most feltárt bizánci romokat (Helena császárnő palotája), akkor semmilyen további akadálya nincs a Kedem Központ építésének.
Míg a legforgalmasabb turistaközpontnak megálmodott komplexum terve az UNESCO provokatív lépéséig és Netanjahu válaszáig sikertelenül pattogott a hatóságok között, a felszín alatt és a szemközti Dávid városában már teljes erővel dolgoztak az ősi Jeruzsálemet bemutató nemzeti park fejlesztésén. Ennek a tervek szerint évi másfél millió látogatót vonzó koncepciónak a szíve a Siloám-medencétől a Templom-hegy déli sarkáig, majd tovább a Nyugati Fal alagútjáig tartó közel egy kilométeres járat, amelynek igazi koronája lenne a pontosan fölé épített Kedem Központ. A délről érkező zarándokok maguk fölé magasodva látták a Templom-hegyet, amelynek monumentális hatása az új emlékhely kilátóteraszain is újra átélhető majd. Egy másik irányba, kelet felé elágazva a Kidron völgye található, ahol az Elad kiépítette a Királyok útja nevű gyönyörű turistaösvényt. Az új központ az építők szerint a vádakkal szemben nem öncélú, és nem a semmiben lebeg, hanem bejáratként szolgál majd megannyi, már korábban meglévő történelmi emlékhelyhez. (Morvay Bátor: Revans Jeruzsálemben. Hetek, 2017. július 14.)

 

 

 

A „Küldött tava”

 

János evangéliumának 9. fejezetében szereplő csoda a vakon született ember meggyógyítása. Jézus sárral kente be a vak szemeit, és elküldte őt, hogy mosakodjon meg a Siloám tavában. A hagyományos teológiai magyarázatok szerint itt semmi másról nincs szó, minthogy Jézus be akarta bizonyítani,  hogy Ő a „világ világossága” – a vakon születettnek is előbb szellemi szemeit nyitotta meg, amihez képest a fizikai látás visszaadása csupán másodlagos jelentőségű, nem is szólva arról a helyszínről, ahol mindez történt.
Pedig Jézus csodájának színhelyét már a bizánci korban is fontosnak tartották bemutatni. Eudokia császárné (II. Theodosziusz császár felesége) a Kr. u. 5. században sokat tett a szentföldi zarándokhelyek felkutatásáért, s ő maga is Jeruzsálembe költözött. Ekkoriban a Templom-hegytől délre fekvő Dávid városában egy ciszternát tartottak a Siloám tavának, de az igazi helyszín felfedezésére még másfél ezer évet kellett várni. A Dávid városának feltárásán dolgozó izraeli régészek: Ronny Reich és Eli Shukron 2005 augusztusában jelentették be, hogy megtalálták az eredeti Siloám-víztározó szélét, illetve az ahhoz vezető lépcsősort. Ezékiás király a Kr. e. 8–7. században az asszír fenyegetés hatására egy újabb csatornát vágatott a Jeruzsálem egyedüli vízforrását jelentő Gihon-forrástól a Cijon hegyére, amit a Siloám-tóba vezetett. Bár a régészek egyelőre nem találtak itt leleteket az Első Templom korából, bizonyítékok kerültek elő arról, hogy a medencét az első zsidó háború korában még használták.
János evangéliuma azt is megmagyarázza, hogy a Siloám (héberül Siloah) jelentése: „küldött”. A medence rendeltetéséről megoszlanak a vélemények: a legelterjedtebb vélemény szerint ugyanolyan rituális fürdő (mikve) volt, mint a Bethesda, míg mások szerint víztározó, úszómedence, vagy Hadrianus korában készült díszes kút (úgynevezett nimfeum) lehetett. Sajnos a jeruzsálemi ásatás 2005 óta egy helyben topog, mert a telek tulajdonosa, a görög ortodox egyház sem a további feltárásokat nem engedélyezi a birtokában levő területen, sem eladni nem hajlandó azt az izraelieknek.
A Második Templom idejében a Siloám-tó a sátorok ünnepén (szukkót) is nagy jelentőséggel bírt. A többnapos ünnep legvidámabb eseménye a „vízmerítés ünnepe” volt, amikor a főpap a reggeli áldozatbemutatás előtt lement a Templomból a Siloám-tóhoz, és korsójával vizet merített abból. Majd az emberek üdvrivalgása és ünneplése közepette vitte fel és öntötte ki a nagy oltár mellett álló ezüst oltárra – ami a jelentős szintkülönbséget tekintetbe véve, még sportteljesítménynek se lehetett utolsó! Jézus ezen a napon tette azt a fontos kijelentését: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (Ján 7:37–38) Siloám, vagyis a Küldött, a keresztények hite szerint maga Jézus volt. Ebből a teológiai értelmezésből azonban nem következik az, hogy a vízmedence ne létezett volna a fizikai valóságban. Éppen ellenkezőleg. (Grüll Tibor: János és Jézus Jeruzsáleme. Hetek, 2013. március 29.)

 

Olvasson tovább: