Kereső toggle

Pünkösd és a millenniumi nemzedék

Felmérés: Hogyan érhetők el ma a fiatalok az evangéliummal?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A korábbinál több fiatal mondja magát spirituális személynek, de ez olyan versenyhelyzetet jelent a kereszténységnek, amire kevés egyház van felkészülve.

Megdöbbentő adatot közölt a világhírű barna.org amerikai közvélemény-kutató szervezet, amely az idei pünkösdre időzített felmérésében azt vizsgálta, hogyan viszonyul az amerikai társadalom a Jézus Krisztus által közel 2000 éve adott „Nagy Küldetéshez”, vagyis az evangéliumról való tanúságtételhez. Eszerint a millenniumi nemzedék (az 1984 és 1998 között születettek, tehát a mai 20-34 éves korosztály) keresztény tagjai közül 47 százalék úgy véli, hogy „helytelen a saját hitünket másokkal abból a célból megosztani, hogy ők majd a mi hitünkre térjenek át”. Ez azt jelenti, hogy a mai amerikai keresztény fiatalok közel fele elvből nem tesz bizonyságot a hitéről, miszerint Jézus Krisztus a Megváltó.

Ebből úgy tűnik, vélik a kutatók, hogy a kereszténység a 21. században egyre inkább feladja azt a célt és küldetést, amit Jézus adott tanítványainak. A feltámadása után Jézus ezt mondta: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:19–20) Majd pünkösd előtt a „Nagy Küldetést” így egészítette ki: „Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (Apostolok cselekedetei 1:8)

A 20. század lendülete

Az elmúlt évszázadokban a keresztények – változó módszerekkel és eredményességgel – igyekeztek teljesíteni Jézus küldetését (lásd keretes cikkünk). A 20. század több szempontból robbanásszerű növekedést hozott az evangelizáció terén. A tudatosan készített új bibliafordítások számos olyan etnikum számára tették elérhetővé a Szentírást, akiket eddig nyelvi korlátok miatt nem tudott elérni Jézus üzenete. A Wycliffe Global Alliance 2017 őszén készült jelentése szerint a világon jelenleg 7099 különböző nyelvet azonosítottak. Ezek közül a Biblia legalább egy része 3312 nyelven érhető el. A teljes Újszövetséget 1521 nyelvre, míg a teljes Bibliát 670 nyelvre fordították eddig le.

Egy másik nagy lökést a globális misszióra fordított anyagi és emberi erőforrások bővülése jelentette. A kereszténység globális helyzetéről készült 2015-ös jelentés szerint a hívők világméretekben évente 700 milliárd dollárt adományoztak a kereszténység céljaira (ez nagyságrendileg az Egyesült Államokban a karácsonyi ajándékozásra szánt összeggel azonos), és ebből mintegy 45 milliárd dollárt fordítottak missziók támogatására.

A legnagyobb hatással azonban a 20. század elején indult pünkösdi ébredés, majd a század második felében a világméretű evangéliumi-karizmatikus mozgalom volt a „Nagy Küldetésre”. Ezek az irányzatok már Jézus második missziós parancsát követték, és a Szent Lélek vétele után ezzel a spirituális erővel, nem ritkán jelek és csodák kíséretében képviselték az evangélium üzenetét, akár több százezres tömegek számára. (A lapunkban a múlt héten bemutatott izraeli születésű, örmény–görög szülőkkel rendelkező amerikai evangélista, Benny Hinn egy ízben három millió hindu előtt prédikált Indiában.) Az eredmény látványosan átrendezte a keresztény világot: a pünkösdi-karizmatikus keresztények száma ma világszerte több mint 600 millió, és e hívők közül 54 százalék a nem fehérek aránya. A karizmatikus keresztények minden kontinensen látványosan jelen vannak – ezt a hatást a világhírű amerikai szociológus, Peter Berger 1998-ben megjelent tanulmányában a globalizáció négy pillére egyikének nevezte. (A globális kultúra négy arca. Hetek, 1998. szeptember 12.)

Elidegenítő hatások

Ilyen előzmények után miért következhetett be az ezredforduló után az idézett elidegenedés az evangelizációval szemben a millenniumi generációban? A barna.org tanulmánya először a külső okokat veszi számba, amelyek a mai huszonéveseket megkülönbözteti az idősebb nemzedékektől. Eszerint a keresztény üzenet „feloldódott” egy olyan kommunikációs térben, ahol az interneten és a közösségi oldalakon keresztül korábban elképzelhetetlen mennyiségű és intenzitású információs hatás ér gyakorlatilag mindenkit. Bár a keresztény egyházak egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy hallassák hangjukat ezeken a felületeken, az információs cunamival szemben jórészt tehetetlenek. (Csak a YouTube videómegosztóra percenként 300 óra új tartalom kerül fel, és ez csupán egy a számtalan információs forrás közül.)

Az ellentéteket a politikai megosztottság is erősíti: a társadalmat kettéválasztó konzervatív–progresszív határvonal jelentős mértékben generációs határvonalat is jelent, és ez megjelent a keresztény egyházakban is. A progresszív gondolkodás egyik jellemzője a világnézeti „érzékenység”, ami helytelennek, sőt károsnak tartja azt, ha valaki másnak a meggyőződését, életvitelét, nemi orientációját meg akarja változtatni, vagy akár határozottan befolyásolni szeretné. Miután a főáramú média jellemzően progresszív, így a markáns konzervatív politikai-kulturális-társadalmi álláspontot képviselők általában erőszakos „populistaként” vagy külső befolyás alatt álló „szélsőséges propagandistaként” jelennek meg. A balliberális média jellemzően a hitvalló keresztényeket és prédikátorokat is ezekbe a kategóriákba sorolja, így a médiabefolyás alatt álló, nem teljesen elkötelezett keresztények úgy érezhetik, hogy „agressziót” követnek el, ha azzal a céllal beszélnek másoknak a hitükről, hogy őket „megtérítsék”.

„A keresztényeknek fel kell ismerniük azt, hogy nem légüres térben evangelizálnak. A kulturális előítéletek és a kereszténység általános rossz megítélése azzal jár, hogy a keresztény környezetben nevelkedett fiatalokat elidegeníti a hittől, és megmerevíti a nem keresztényeket az evangelizációs erőfeszítésekkel szemben” – írja a barna.org tanulmánya.

A negatív külső hatások között a tanulmány megemlíti továbbá a klérust érintő szexuális visszaélések miatti bizalomvesztést, ami a közvélemény szemében általánosságban is rontja a kereszténység jó hírét, valamint a templomokat és általában a nagy látogatottságú közösségi helyszíneket érintő terrorcselekményeket.

Sokszínű spiritualitás

A külső hatások nem, vagy csak kevéssé befolyásolhatók, ezért a keresztény egyházaknak a belső erőforrásaikra kell támaszkodni, ha meg akarják állítani a társadalmi-kulturális marginalizálódást. Ez a számos aggasztó jel és tendencia ellenére nem lehetetlen – állítja a barna.org tanulmánya. Nyilvánvaló, hogy a nagyszülők nemzedékének tradicionális hitgyakorlatát nem lehet helyreállítani, de a „kereszténységnek ma is lehetősége van arra, hogy erős, autentikus és a kritikákkal szemben ellenálló hangként jelenjen meg társadalmi méretekben”. Ha a hívők a keresztény üzenetet elég fontosnak tartják az életükben, akkor törekedni fognak arra, hogy megosszák azt nem keresztény ismeretségi körükben. Ha ehhez megfelelő módszereket és nyelvezetet találnak, akkor a kulturális változásokat a javukra tudják fordítani.

Az egyik feladat a célközönség jobb megismerése (lásd 1. számú ábránkat). Meglepő módon a gyakorló keresztényeken kívüli világ is spirituálisabb, mint volt néhány évtizeddel ezelőtt. Még az ateisták/vallástalanok közül is szinte minden második ember spirituális személynek vallja magát, minden harmadik pedig elismeri azt, hogy vannak megválaszolatlan spirituális kérdései, érdekli az, hogy kicsoda Isten, és nyitott más hitekről való ismeretekre. Ezt a teret láthatóan sok vallási és szellemi irányzat szeretné betölteni, így a keresztényeknek érdemes, de egyben szükséges is kilépni a hitükkel mások felé, ha hatni szeretnének kortársaikra.

A spiritualitás persze nagyon sok mindent magában foglal ma, a felmérésben résztvevők a válaszaikban a testedzéstől kezdve a jótékonykodáson át a transzcendens étkezésig és a szexig, sőt a kábítószerek használatáig a tevékenységek széles skáláját említették ezzel kapcsolatban.

A hollywoodi filmek által diktált tömegkultúrában a meditáció, a hipnózis vagy a jóga éppúgy spirituális gyakorlat, mint az ima vagy a bibliaolvasás – sőt. A népszerű tévésorozatok, mint a keresztényellenes előítéleteket tudatosan szító A szolgálólány meséje évadjai nagy szerepet játszanak abban, hogy a fiatal nemzedék elidegenedik a keresztény közösségektől, mert nem akarnak az ismerőseik szemében „bigott, fanatikus, nőgyűlölő, elnyomó” világhoz tartozni.

A keresztény üzenet és Jézus személye azonban továbbra is vonzó sokak számára (lásd 2. számú ábránkat). A barna.org felmérése szerint, ha az evangéliumot egy számukra hiteles személytől baráti, négyszemközti beszélgetés során hallják, anélkül, hogy azonnali döntési helyzetbe kerülnének, akkor a nem keresztények 71 százaléka azt válaszolta, hogy nyitott egy ilyen szituációra. Jó kiindulópontot jelenthetnek a filmek és a zene is, ezzel szemben a hagyományos szórólapok és brosúrák felett már eljárt az idő. A „hit tartalmú” beszélgetést segíti az is, ha a hívők odafigyelnek a másik személy kérdéseire, igyekeznek megismerni őt, előítéletek nélkül hallgatnak és segítenek, hogy a következtetéseket ők vonják le maguk számára.

Az ilyen beszélgetésekre a millenniumi generáció nem keresztény tagjai egyébként sokkal nyitottabbak, mint az idősebb korosztályhoz tartozó nem keresztények. Az értelmes, toleráns, hiteles és őszinte bizonyságtevők ma is el tudják tehát juttatni Jézus evangéliumát a kortársaikhoz. Ha pedig a tanúságtevésüket valóságos, a Szent Szellem erejétől inspirált bizonyságok – például gyógyulások, függőségekből való szabadulások – kísérik, a millenniumi és a náluk fiatalabb nemzedékek körében is folytatódni fog a „Nagy Küldetés”.

 

 

Kétezer év- Hányan hallottak eddig jézusról?

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a ma élő emberiség közül hányan hallottak Jézusról. A pesszimistább becslések szerint – mint amit tavaly pünkösdkor a CBN keresztény hírtelevízió ismertetett – akár 2 milliárdan is lehetnek, akiknek az anyanyelvén vagy egyáltalán nem elérhető az evangélium, vagy ha igen, akkor nem tudnak olvasni, és nincs, aki eljuttassa hozzájuk a megváltás üzenetét. Más kutatások ennél jóval többre becsülik azok számát, akik már hallottak Jézusról, még ha nem is keresztények, mert a 2,4 milliárd keresztény mellett a világon élő 1,7 milliárd muszlimnak is van ismerete Jézusról, csakúgy, mint a kínai és indiai lakosság nagy részének. Ezáltal a ma élő 7,7 milliárd emberből legalább 6,5 milliárd hallott már a Megváltóról. Bármelyik becslés is a pontos, több mint egymilliárd embert nem ért még el az evangélium semmilyen formában, ráadásul többségük olyan térségekben él, ahol a népességgyarapodás az átlagnál magasabb.
Egy másik kutatás azt próbálta megbecsülni, hogy a kereszténység születése óta élt emberek közül hányan hallották az evangéliumot. Ehhez persze tudni kellene azt, hogy mennyien is élhettek az elmúlt 2000 évben. A Hetek egy korábbi cikkében ismertettük azt a tanulmányt, amelyet Carl Haub amerikai demográfus készített a washingtoni Népességkutató Iroda (Population Reference Bureau - PRB) közreműködésével. (Hány ember él a mennyben? Hetek, 2012. augusztus 24.) Eszerint az elmúlt 6000 évben mintegy 107 milliárd ember született a földön. (Ez azt jelenti, hogy minden ma élő emberre mintegy 15 már elhunyt ember jut.)
7 milliárd ember Jézus Krisztus születése előtt hunyt el, így nagyjából 100 milliárd ember hallhatott elméletileg az evangéliumról. Az evangelizáció világméretű hatásait feldolgozó Status of Global Mission jelentés szerint az eddig élt emberek közül mintegy 10 milliárdan keresztelkedtek meg, de ennél sokkal többen, további legalább 20 milliárd ember hallott Jézusról. Eszerint az elmúlt 2000 évben az emberiség körülbelül egyharmada ismerhette meg az evangéliumot. Persze ez csak statisztika, ráadásul nagy hibahatárral. Azt pedig, hogy az eddig élt több mint 100 milliárd ember közül hányan kerültek a mennybe, és mi lett a sorsa azoknak, akik nem hallottak az evangéliumról, végképp nem tudhatjuk – ezt az adatot egyedül az emberi szív legmélyebb gondolatait ismerő Isten tartja nyilván. Mi csak arra támaszkodhatunk, amit János apostol írt a mennyei látomásait rögzítő könyvében: „nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott”.

 

Olvasson tovább: