Kereső toggle

Muszlim imám: Jeruzsálem nem a mi szent városunk

Fordulat jöhet a Közel-Keleten?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jeruzsálem három monoteista világvallás szent városa – ezt a szlogent gyakran idézik politikusok és a nemzetközi média egyaránt. A zsidó és keresztény kötődéshez nem fér kétség, de az iszlám szempontjából már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet, mint azt egy január végén megjelent tanulmány bizonyítja.

 

Egy iráni születésű ausztrál síita imám, a dél-ausztráliai Iszlám Egyesület elnöke Jeruzsálem, az iszlám szent városa? címmel írt cikket a The Jerusalem Postba. Az írás számos olyan, újszerű szempontot vet fel, ami befolyásolhatja a várossal kapcsolatos jövőbeli rendezési elképzeléseket. A korábban az iszlám radikális irányzatához tartozó hittudós, Mohamad Tawhidi szerint ugyanis egyáltalán nem szükségszerű, hogy az iszlám szent városként tekintsen Jeruzsálemre.

„Nagy különbség van aközött, hogy egy város Isten szemében szent, vagy az iszlám szent városa. A Szent Korán egyértelműen leszögezi, hogy a Szentföld, Jeruzsálem, Mózes zsidó népéhez, az izraelitákhoz tartozik” – kezdi írását Tawhidi, aki felteszi a kérdést, hogy vajon az iszlám szent városnak tartja-e a mintegy 400 ezer muszlim lakossal rendelkező Jeruzsálemet?

A síita imám szerint ez egy olyan kényes kérdés, melyet „a politikai és akadémiai szférában tevékenykedő muszlimok többsége igyekszik elkerülni, mivel egy meglehetősen kényelmetlen vitát nyit ki. Mi több, ha egy muzulmán teszi fel ezt a kérdést, az számára súlyos következményekkel is járhat: a társadalom a hitét is kétségbe vonhatja.”

Tawhidi elmondta, hogy 2014-ig maga is iszlamista volt, gyűlölte a zsidó embereket, és örömmel hadba ment volna ellenük. „Ma ellenben sok zsidó hitéleti vezető barátja vagyok. Ennek a változásnak a természete nem politikai volt, sokkal inkább teológiai. Röviden összefoglalva: elkezdtem megkérdőjelezni bizonyos állításokat, melyeket a tanáraim és a muszlim közösségem tanított. Elsőként azt a kérdést tettem fel magamnak: Jeruzsálem valóban az iszlámhoz és a muszlimokhoz tartozik?”

Ennek a kérdésnek a megválaszolásához az imám először azt vizsgálja meg, miként válnak szentté a városok az iszlám szerint. 

Szent városok az iszlámban

„Az emberi történelem során minden vallás összeköthető egy megszentelt, megkülönböztetett tiszteletben részesített területtel.” – írja Tawhidi, aki szerint az iszlámban is megtaláljuk ezt: „Több tucat várost tekint szentnek az iszlám. Ilyen Mekka, Medina, Kom, Kerbela és Nadzsaf, melyek dicsőségét a Korán egyes verseiben egyértelműen elismeri, vagy melyek kiemelt státuszáról Mohamed próféta beszédei biztosítják a hívőket. Ám nagy különbség van aközött, hogy egy város Isten szemében szent, vagy pedig az iszlám szent városa. Az iszlám például minden prófétai sírhelyet, születési helyet és olyan területet, melyen csodák történtek, szentnek tekint, de nem tartja ezeket kifejezetten muzulmán helyszínnek. Az iszlám szent helyei olyan helyszínek, ahol egy jelentős, az iszlámhoz kapcsolódó esemény történt meg, akár Allah, akár Mohamed jóvoltából.” 

(A cikk fordításában közreműködött Benyák Barnabás és Katonai Rebeka)

 

Bármilyen meglepő, a Korán egyértelműen leszögezi, hogy a Szentföld, Jeruzsálem, Mózes zsidó népéhez, az izraelitákhoz tartozik: „És [említsd meg, Ó Mohamed], midőn mondá Mózes népének: Ó nép! Emlékezzetek Allah [Isten] kegyére reátok, midőn Ő megtevé közétek a prófétákat, s Ő királyokká tett titeket, és néktek adta mit nem adott senkinek a világon” (Korán 5:20-tól).

Tawhidi szerint az idézett szakasz azt is egyértelművé teszi, hogy Isten nem adta ezt a földet senki másnak a világon a zsidó nemzeten kívül. „Ebből a versből és más hasonló utalásokkal bíró versekből láthatjuk, hogy Jeruzsálem szent város Isten szerint, de nem az iszlám szent városa, mivel a szentségét Isten már az iszlám létezése előtt megállapította.” 

A Jeruzsálemhez fűződő iszlám hagyomány szerint valamikor i. sz. 621 után Mohamed próféta természetfeletti spirituális utat tett éjjel az al-Aksza mecsetbe („a Távoli Szentélybe”). Erről az eseményről a Korán a következőként számol be: „Legyen dicső Ő, ki elvezette az Ő szolgálóját éjjel a Sérthetetlen Szentélyből (Mekkából) a Távoli Szentélybe, melynek környékét mi megáldottuk, hogy láttassuk véle a Mi bizonyságainkat....” (Korán 17:1). 

Mohamad Tawhidi a fenti szakaszból két alapvető következtetést állapít meg: egyrészt „az a tény, hogy Mohamed próféta elutazik valahova, nem teszi azt a helyet »az iszlám szent helyévé«. Másrészt nincs erős bizonyíték arra, hogy az »al-Aksza mecset« tényleg Jeruzsálemben lenne, és számos muzulmán úgy hiszi, a »Távoli Szentély« egy mennyei, és nem egy földi mecsetre vonatkozik, mivel a jelenlegi al-Aksza mecset nem létezett Mohamed korában, így a próféta nem látogathatta azt meg”.

Ezzel szemben a judaizmus, majd pedig a kereszténység képviselői évezredekkel, illetve évszázadokkal Mohamed előtt érkeztek Jeruzsálembe, hogy hirdessék tanításaikat. „Ennélfogva a történelmi hitelesség miatt nem állíthatjuk, hogy Mohamed az iszlámot előttük hozta be Jeruzsálembe. Egészen Mohamed i. sz. 622-es medinai futásáig és az iszlám ottani hivatalos megalapításáig az iszlám kisebbségi vallás volt a judaizmus és a kereszténység bevett vallásaihoz viszonyítva. Emellett Jeruzsálem azon lakosai, akik áttértek az iszlámra, csupán saját vallásukat változtatták meg, nem a város egész eddigi történelmét” – írja az imám, aki megállapítja, hogy „mindent összevetve sem az iszlám szentírása, sem a történelem nem állítja, hogy Jeruzsálem az iszlám szent városa lenne”. 

Jeruzsálem és az iszlám találkozása

Mohamad Tawhidi ezt követően felidézi, hogyan találkozott először Jeruzsálem az iszlámmal. „I. sz. 632 májusában Mohamed próféta kinevezte Uszama ibn Zaidot hadserege élére, hogy megütközzön a rómaiakkal (bizánciakkal) Palesztinában. Másnap Uszama megkezdte hadjáratát, azonban tudomására jutott, hogy Mohamed időközben elhunyt, így visszatért Medinába. Abu Bakr kalifa parancsba adta Uszamának, hogy növelje hadserege létszámát 3000 főre, és támadja meg Moáb királyságának lakosait, valamint a Bizánci Birodalomhoz tartozó Darumot. Uszama így is tett, Abu Bakr parancsát követve célja az volt, hogy minél több embert végezzen ki vagy fogjon el.”

Az imám szerint az esemény egyértelműen bizonyítja, hogy egészen Mohamed próféta haláláig egyetlen muzulmán sem élt azon a területen, melyet ma Palesztinaként ismerünk.

Továbbá az is kiderül belőle, hogy a helyet a Bizánci Birodalomhoz tartozó rómaiak lakták. Emellett Mohamed próféta nem indított volna háborút egy muzulmánokkal teli város ellen. Valójában az iszlám mint vallás hivatalosan i. sz. 636-ban érte el Palesztinát, négy évvel Mohamed halálát követően a második iszlám kalifa, Omár uralkodása alatt. 

Az iszlám kalifátus támadást intézett az akkor bizánci uralom alatt álló Jeruzsálem ellen. A várost négy hónapon át ostromolták, majd i. sz. 637-ben Jeruzsálem ortodox pátriárkája, Szophróniosz, átadta Jeruzsálemet Omár kalifának. Mikor Omár kalifa rájött, hogy az iszlám vallás továbbra is kisebbségi helyzetben van a térségben, különadót (dzsizja) vetett ki a keresztény és zsidó lakosságra, amit az iszlám kalifátus számára kellett fizetniük.

„Miután mészárlást hajtott végre a jeruzsálemi lakosság között, Omár kalifánk Jeruzsálembe érkezett, hogy kinevezze kormányzóit. Ezek után építtette meg az al-Aksza néven ismert mecsetet, melyről sok muzulmán tévesen úgy véli, hogy Mohamed próféta építtette. Az aranykupolás jeruzsálemi mecset ma a muzulmánok körében Qubbat al-Sakhra (Sziklamecset) néven ismert. A következő kalifátus, az Omajjád-dinasztia fejezte be az építését i. sz. 691-ben. Vita tárgyát képezi, hogy a muzulmánoknak valójában megengedett-e az al-Aksza mecsetben és a Qubbat al-Sakhrah-ban imádkozni, ugyanis elfoglalt és megszállt területen építették őket” – írja Tawhidi.

A kilencedik századra a Fatimid-dinasztia, egy síita iszlám kalifátus uralmat szerzett Észak-Afrika jelentős része felett. Köztük voltak azon véreskezű harcosok is, akik megszállták Palesztinát és keresztényeket mészároltak le Jeruzsálemben, mert a bizánciakat támogatták, amikor megpróbálták visszanyerni az elfoglalt földjüket. A Fatimid- dinasztia hírhedt kalifája, al-Hakim, rengeteg kárt okozott az egész régiónak; még VII. Jánost, Jeruzsálem pátriárkáját is megölte. Ez a gyilkosság egyben indokot szolgáltatott az első keresztes háborúhoz is. A keresztesek két évszázad után végleg vereséget szenvedtek, így a muszlimok megtartották a többségi helyzetüket a térségben, és Palesztina földközi-tengeri partvidékének egészét elfoglalták.

A síita imám a történelmi tényekből azt a következtetést vonta le, hogy „mi, muzulmánok tehát nem prédikátorokként érkeztünk Palesztinába, hogy iszlám hitre térítsük a lakosait. Meggyilkoltuk a vezetőiket és sorozatos mészárlásokat hajtottunk végre, melyeket mind síita, mind szunnita terrorista kalifák vezettek. Palesztina lakosai áttérhetnek az iszlámra, de Palesztina semmiképp nem tekinthető muszlim földnek. Természetesen sokan vitatkozhatnak ezzel az állásponttal, de az igazság az, hogy a zsidók még a kereszténység megjelenését is jóval megelőzve jelen voltak ezen a földön. Továbbra sem szakadnak el az ősi kulturális szálak, melyek összekötik őket a Szentfölddel, amiképp a pészachi mondás is tanúskodik róla: Jövőre Jeruzsálemben. Az arab muzulmán felmenőink a sivatagukból hódítókként jöttek ki, nem tanulni vágyókként; és vezetőkként, akik nem kértek mások tanácsaiból. Úgy hitték, elegendő a saját tudásuk és bölcsességük, és semmit sem kell másoktól tanulniuk. Buzgó hittársaim ezen téveszméje mind e napig fennáll, annak ellenére is, hogy a világ változott.” 

Ha pedig Jeruzsálem nem szent város a muzulmánok számára, akkor Mohamad Tawhidi szerint értelmetlen az iszlám Jeruzsálemért folyó harca. „A muszlim törvények szigorúan megtiltják, hogy egy hívő Mekka felé fordulva könnyítsen magán, így minden muzulmán országban és a legtöbb muszlim otthonban az illemhelyek nem Mekka felé néznek, ezzel is kifejezve tiszteletüket a szent város felé. Mégis, a kilencedik századi neves iszlám tudós, Muhammad al-Bukhari beszámol róla, hogy Mohamed próféta többször szándékosan Jeruzsálem felé fordulva könnyített magán, miközben másfelé is fordulhatott volna. Van értelme annak, hogy palesztinok halnak meg Jeruzsálemért, miközben saját szeretett prófétájuk kifejezetten a város felé fordulva szeretett üríteni? Az, hogy Palesztina zsidó föld-e, vagy hogy Izrael állam-e, két teljesen külön vita. Egy muszlim elutasíthatja Izrael államiságát, de nem tagadhatja le azt a tényt, hogy az egész térség, beleértve Palesztinát, valóban zsidó föld” – zárja meglepően újszerű cikkét az iráni születésű ausztrál síita imám, a Dél-ausztráliai Iszlám Egyesület elnöke.

(A cikk fordításában közreműködött Benyák Barnabás és Katonai Rebeka)

 

Olvasson tovább: