Kereső toggle

Abortusz-ünnep New Yorkban

Miként válik „emberi joggá” a magzat-tömeggyilkosság?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Újranyitotta az abortusz körüli vitát a New Yorki Szenátus döntése, amellyel elfogadták a terhesség megszakítást a szülés napjáig lehetővé tévő új törvényt.

 

Miután a republikánusok éveken át akadályozták a folyamatot, a törvényhozás mindkét szintjén többségre jutó demokraták a múlt héten 38:24 arányban megszavazták a New York-i Szenátusban a Reproduktív Egészség Törvényt (RET). Ez egészen a magzat születéséig legalizálta az abortuszt, amely már eddig is a leggyakrabban alkalmazott orvosi eljárás volt Amerikában. A liberális képviselők ezáltal lehetővé tették akár a teljes mértékben és önállóan életképes csecsemők meggyilkolását is. A törvényt pontosan annak a híres bírósági döntésnek (Roe v. Wade) a 46. évfordulóján fogadta el a szenátus, amiben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága alkotmányos joggá emelte az abortuszt, ám azt még a terhesség korábbi stádiumára korlátozta. De mit is jelent pontosan az, amit New York állam kormányzója, Andrew Cuomo „hatalmas előre lépesnek” nevezett?

 

Egyoldalú alapvető jog

 

A törvény értelmében a New York állambeli nők a terhesség 24 hete után (tehát a harmadik trimeszterbe lépve, a hatodik hónap után) is megszakíthatják a terhességet, amennyiben életüket és egészségüket az veszélyezteti – ez pedig egy igen tágan értelmezhető kategória. Korlátozás nélkül bármikor megszakítható a terhesség, amennyiben a magzat nem bizonyul életképesnek, mivel „minden terhes személynek alapvető joga eldönteni, hogy ki kívánja-e hordani a magzatot a terhesség végéig, életet kíván-e adni a gyermeknek, vagy meg kívánja szakítani a terhességet.”

Újdonság és komoly változás, hogy az abortusz kérdése ezúttal már nem a büntető jog égisze alatt került szabályozásra, hanem közegészségügyi relációban. Vagyis a magzatelhajtás többé nem bűncselekmény (erről részletesebben később), és az orvosokon túl az engedéllyel rendelkező ápolónők, szülésznők és orvos-asszisztensek is feljogosítást nyertek az abortuszok elvégzésére. A kormányzó mindezt a nők abbéli kemény harcának egyik győztes lépéseként könyvelte el, hogy maguk rendelkezhessenek személyes egészségük fölött.

A döntés révén a nők „végre hozzáférést nyertek az abortuszhoz” – nyilatkozta Cuomo, és hozzátette: „E törvény szentesítésével azt üzenjük, hogy történhet Washingtonban bármi, a New York-i nőknek akkor is mindig alapvető joga lesz a saját testük fölött rendelkezni.” A kormányzó ezzel saját maga korábban hangoztatott aggályaira is reagált, hiszen Brett Kavanaugh Legfelsőbb Bíróság-i kinevezése után azt nyilatkozta, attól tart, hogy Kavanaugh és a szintén konzervatív Neil Gorsuch főbíró révén a legfőbb bírói testület felül fogja vizsgálni a korábbi Roe v. Wade ügyet. A mostani állami szintű törvény elfogadása nyilván mondhatni „óvintézkedésként” szolgált erre, amiben (nem titkoltan) Hillary Clinton volt az egyik legfőbb támogatója, de a Roe ügyben az abortusz-jogáért küzdő Norma McCorvey (álnevén Jane Roe) oldalán küzdő ügyvédnő, Sarah Weddington is támogatta Cuomo-t a sajtótájékoztatón. 

Miközben a nők testi önrendelkezése áll elsősorban a középpontban, a magzatok élethez való alapjogáról egyre kevesebb szó esik még a Pro-Life (életpárti) táboron belül is. Ennek egyik fő megnyilvánulása az, hogy már az idei washingtoni Élet Menete (March for Life) fő üzenete sem ezen alapjogi érvelésen alapul, sokkal inkább tudományos érvekkel próbálják bizonyítani, hogy mikortól is válik életképessé egy magzat, illetve milyen a fájdalomérzékelése. Továbbá olyan alternatívákat hangsúlyoznak, mint „Válaszd az adoptálást, ne az abortálást.” A New York Times véleménycikke is utal rá, hogy a liberális oldal természetesen nem késlekedett az áltudományos bélyeggel ezek tekintetében.

 

Viták az élet értelmezéséről

E két trend tökéletesen példázza a Roe v Wade ügy óta zajló amerikai abortusz-háborút, ami a természet- és orvostudomány, valamint a jog és alkotmányosság területein zajlik. Korábban sokkal nagyobb hangsúly volt az alkotmányos csatározáson, ám ebben a pro-life tábornak nagy vereséget hozott a Roe-ügy. Az 1973-ban meghozott legfelsőbb bírósági döntés, az abortusz tilalmának alkotmányosságát és azzal összefüggésben az intim szférához való jogot vizsgálta. A döntés indoklásában a bírák kifejtették, hogy az állam elismeri a nő azon jogát, hogy szabadon rendelkezhessen saját teste felett, ugyanakkor az állam magzati élethez fűződő érdeke a terhesség előrehaladtával egyre erősebbé válik. A 7-2-es arányban meghozott döntés értelmében az egyes államok a harmadik trimeszterig dönthetnek szabadon az abortusz szabályozása tekintetében.

A jogi vereségre megoldást keresendő, a hetvenes évektől – ahogy azt Mary Ziegler is írja a Roe után (After Roe) című munkájában – egyre nagyobb teret nyert a tudományos érvelés, ami a művi beavatkozásoknak próbált keretet szabni (ha már a jogi csatát az életpártiak egyre inkább elvesztették a döntéspártiakkal szemben). E tevékenység nyomán az abortuszt ellenzők több államban is számos kisebb részeredményt elértek, elsősorban a beavatkozás időpontjának korábbi terhességi szakaszra szorításáról szóló rendeletek formájában illetve a kötelező várakozási idő és állami tanácsadás bevezetése révén, de akadnak köztük az abortuszklinikákra és egyéb körülményekre (pl. a műtét költségére) vonatkozó szigorított rendszabályok is.

Különösen az elmúlt pár évre jellemző e szigorodó tendencia, ahogy az Obama-korszak egyre szélsőségesebb liberalizációjától tartva a konzervatívok a 2010-es időközi választások után erőre kaptak és minden helyi törvényhozási eszközt bevetettek annak érdekében, hogy kisebb-nagyobb gátakat építsenek az árhullámmal szemben. A Roe-eset után 2016-ig bezárólag 1074 abortuszkorlátozó rendelkezés született, aminek több mint egyharmada az utolsó 5-6 év terméke. Ezek közé tartozik több államban a nőnek a „helyzet megértéséhez való jogának” biztosítása jegyében hozott előírás, mely szerint az abortuszra jelentkező várandós nőknek fel kell ajánlani, sőt, több államban kötelezően meg kell mutatni magzatuk ultrahangját. A liberálisok szerint természetesen ez elfogadhatatlan, mi több, „alattomos”, mert kikezdi a nő „abortuszhoz való jogát”.

A rendelkezés fölöslegességét azzal az egyébként igen megdöbbentő statisztikával igyekeznek alátámasztani, hogy az abortusszal műtőasztalra fekvő nők 60 százaléka már amúgy is szült korábban gyermeket. A pro-choice tábor hivatkozik továbbá az egyén szabad választáshoz való jogára, párhuzamba állítva az abortuszt a házasságkötéssel, ahol az ifjú párnak nem tolnak az orra alá válási statisztikákat, mielőtt kimondanák a boldogító igent.

Az abortuszt szigorító tendencia ahhoz vezetett – különös előszeretettel hangsúlyozzák ezt a liberális médiában – hogy amerikai nők százezrei próbáltak önnön kezükkel véget vetni a terhességüknek (alkohollal, önbántalmazással, tablettákkal stb.). Így sajátos módon mindkét tábor (a maga perspektívájából megközelítve) azzal szállt vitába, milyen egészségkárosító hatása van az abortusznak vagy éppenséggel a betiltásának.

Az életpártiak rákveszéllyel, pszichológiai károsodással és hasonlókkal fenyegettek, a döntéspártiak pedig arra hivatkoztak, hogy magzatelhajtás úgyis lesz, tehát jobb hivatalossá, biztonságossá tenni. Ezért a pro-choice lobbi mindinkább a nők jogait tűzte zászlajára, és így kezdték el ezeket egybemosni az abortuszhoz való hozzáférés jogával, ami jogtörténetileg igen veszélyes, és bizony nem kivételes tendencia – egy többed rangú jog elsőgenerációs joggal való egybemosása kockázatos és torz törvényhozáshoz vezethet. Az 1992-es Planned Parenthood v. Casey ügyben megpróbálták a Roe-ügy abszolút jellegét visszafordítani (miszerint az egyes államok nem tilthatják be az abortuszt, az az egész országra nézve legális), ám a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a korábbi ügyben hozott ítéletet, továbbra is fenntartva a nők abortuszhoz való jogát az Alkotmány 14. Alkotmánymódosításában lefektetett alkotmányos elvek alapján.

Egyébként e döntés vezette be az „indokolatlan teher” mércéjét, mint abortuszra alapot adó indoklást, és elutasította a házastárs értesítésének kötelezettségét (hiszen ezáltal a férj vétójogot kapna a felesége döntése fölött, amiről ugye kimondják, hogy szent és sérthetetlen). A Bíróság ítéletében kifejezte, hogy „a nők azon képességét, hogy egyenlő mértékben vegyenek részt a nemzet gazdasági és társadalmi életében, megkönnyítette a reproduktív életük ellenőrzésére való képességük.” Így a feminizmus és a női egyenjogúság klasszikus elveihez (legalábbis a széles közgondolkodásban) szinte elválaszthatatlanul hozzátapadt az abortuszhoz való jog.

Az államok szintjén persze továbbra is zajlott a harc a föderációt érintő jogi változások ellen. Mindeközben – ezek gyakorlati kikerülésére – egyre gyakoribbá váltak azok a nyilvánosan tartott események, illetve tájékoztató anyagok, amelyekben igyekeznek a nőknek egyszerű és biztonságos útmutatásokat adni az önmagukon végrehajtandó magzatelhajtás tekintetében. Egyre népszerűbbé váltak az online kapható abortusztabletták, amelyek a terhesség tizedik hetéig 95 százalékos hatékonysággal pusztítják el a magzatot. Az olyan női „érdekvédő” szervezetek, mint a Women Help Women (Nők a nők megsegítéséért), a Safe2Choose (Választani biztonságos) vagy az Aid Access (Segély-hozzáférés) nemzetközi terjesztésbe kezdtek, ami külön népszerűségnek örvend olyan országokban, ahol az abortusz még illegális vagy erősen korlátozott.

Természetesen az ezek elérhetőségét korlátozó rendeletek is számos államban megjelentek. Amerikában az abortusz körülményei helyenként olyannyira szigorúak, illetve annyira nehézkes vagy drága lett az eljárás, hogy az abortuszpárti aktivisták szerint olyan, mintha a Roe-ügyet már hatálytalanították is volna. Tény, hogy különösen középső és déli államokban egyre több abortuszklinika zár be.

 

Számít-e a szívdobbanás?

 

A tudományos és jogi vitát tovább erősítette 2007-ben a Gonzales v. Carhart ügy, amely során a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a jogalkotóknak nagyobb mozgásteret kellene engedniük az abortusz korlátozására, amikor a szakértők nem értenek egyet bizonyos tudományos kérdésben, mint például egy adott abortusz-eljárás szükségességében. Kilenc évvel később a Whole Woman's Health v. Hellerstedt ügyben a bíróság úgy ítélte meg, hogy a bíróknak mind a hasznát, mint a hátrányát meg kell vizsgálniuk az abortusz-törvényeknek, ami persze tovább erősítette mindkét fél erőfeszítéseit, hogy tudományos bizonyítékokkal alátámasszák a maguk álláspontját. Mára már nem csak az kérdés, hogy mik az alapvető tudományos tények a magzatelhajtás egészségügyi hatásairól, hanem egyre inkább az is, hogy melyik az a mérvadó testület, aki ebben állást foglalhat.

Tavaly tavasszal Iowa államban hoztak olyan törvényt, amely az első észlelhető magzati szívdobbanástól kezdve megtiltja a terhességmegszakítást (amely általában a várandósság hatodik hetére tehető). Az elfogadott törvény csak abban az esetben tesz kivételt, ha a terhesség hatóságilag bizonyítottan nemi erőszak vagy vérfertőzés következménye. Sajnálatos módon e szívhang-szigorításról épp a múlt héten határozott úgy egy körzeti bíró, hogy alkotmányellenes és nem végrehajtható. Pár hete pedig Florida tekintetében röppent fel a hír, hogy hasonlóképp korlátozza majd a magzatok elvetését. A helyi (állami) és a szövetségi szintű szabályozás ellentéteinek feloldása még sok évbe kerülhet.

Az abortuszpártiak számára komoly arculcsapást jelentett a Donald Trump által 2017-ben előterjesztett egészségügyi törvény (az Obamacare hatálytalanítására kezdeményezett Trumpcare), amely egyik pontja az ominózus Planned Parenthood (Tervezett Szülőség) intézmény állami támogatásának megvonása volt. A pro-choice tábor azóta is tiltakozik a tervezet miatt, és síkra száll a „családtervező” intézményért, amelyről néhány éve egy leleplező videósorozat nyomán kiderült, hogy az elhajtott magzatok szöveteit és testrészeit bocsátotta áruba kutatási célokra.

És így jutunk el a múlt heti New York-i döntéshez, ami annak ellenére engedélyezi a magzat elpusztítását, hogy ez ugyanúgy annak megszülésével jár. Számos életpárti aktivista próbálta felhívni a döntéshozók és a köz figyelmét, hogy mekkora kegyetlenséggel jár a születés előtti abortusz – általános eljárás szerint mérget fecskendeznek a magzat koponyájába vagy törzsébe, majd úgy hagyják egy napig (az anya gyakran hosszú órákig hordja a holttestet magában), amely után ultrahangos vizsgálattal állapítják meg, hogy meghalt-e, vagy újabb injekció szükséges. A magzat órákon át vagy még tovább szörnyű fájdalmaknak van kitéve. A halott csecsemőt a nő ezt követően megszüli.

A döntés egyik legellentmondásosabb pontja a magzatelhajtás dekriminalizálása; vagyis az, hogy egy meg nem született gyermek elpusztítása semmilyen körülmények között sem számít gyilkosságnak, még az anya ellen elkövetett erőszakos cselekmény következtében sem. Bár New York állam már a Roe-ügy előtt 3 évvel korábban legalizálta az abortuszt, a büntető törvénykönyvben a gyilkosság bűncselekményi kategóriájában maradt a 24 hétnél idősebb magzat elpusztítása.

A mostani döntés abszurditását jól mutatja, hogy rögtön egy fájdalmas, hús-vér ügyben aggasztó fordulatot hozhat a Szenátus felelőtlen törvényalkotása. A Bronxban élő Livia Abreu-t még tavaly késelte meg barátja, aminek következtében elvesztette nőnemű magzatát, akit 26 hete hordott szíve alatt. A büntetőeljárás jelenleg is tart még, ám az amerikai légideszantos veterán hölgy a szenátusi döntés napján drámai sajtótájékoztatót tartott. Ezen elmondta, hogy a módosítás értelmében a férfi bűntettének súlya jelentős mértékben csökkent. Bár a hölgy ellen elkövetett „bűncselekménye miatt minden bizonnyal elítélik majd, ám a kislányom halála nem fog számítani a jog előtt, hiszen úgymond még nem számít élve születettnek. (…) Teljességgel elfogadhatatlannak tartom, hogy az anyákat és még meg nem született gyermekeiket a jog nem védi meg.” A törvényt védők az ordító joghézagot egyelőre annyival intézték el, hogy ilyen kivételes esetekben számos más büntetőjogi kategória alkalmazható, nincs szükség a magzatelhajtás kriminalizálására…

A New York-i döntés kapcsán a Planned Parenthood egykori klinikai igazgatója (aki életpárti aktivistaként tevékenykedik azóta, hogy ultrahangon végignézett egy abortuszt), azt közölte Twitter-oldalán, hogy bár sajnálatos a törvénymódosítás, de nem az első ilyen eset Amerikában. „New York csak beállt a sorba.” Alaszka, Colorado, New Hampshire, New Jersey, Új-Mexikó, Oregon és Vermont államokban, ill. a fővárosban, Washingtonban semmilyen korlátozás nincsen az utolsó trimeszterben történő művi terhességmegszakítás tekintetében. Az anya „általános” egészsége érdekében további 24 állam engedélyezi a későbbi abortuszt, ami igen liberális értelmezésnek adhat terepet. Az életpárti lobbi szerint pedig ilyen alapon egyébként is nagyjából minden államban hajtanak végre abortuszokat.

Az aktivista azt vizionálja, hogy számos abortusz-doktor fogja áthelyezni praxisát New York államba. Cuomo kormányzó mindenesetre biztosan szívesebben látja őket, mint a konzervatív keresztényeket. Nemcsak előre bocsátotta azt, hogy a Roe-ügy elveit mihamarabb állami törvénybe kívánja foglalni arra az esetre, ha az egyre konzervatívabb összetételűvé váló Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálná az ominózus ügyet, sőt a demokrata kormányzó 2014-ben egy rádióinterjúban úgy fogalmazott, a „szélsőséges” konzervatívoknak (értsd ez alatt: a melegházasság-, abortusz-, fegyvertilalom elleneseknek) nincs helye New York államban.

 

Az abortusz a legmegosztóbb társadalmi kérdés Amerikában

A Gallup tavaly májusban végzett felmérése szerint az USA ötven államában magukat erkölcsileg konzervatívnak, ill. az erkölcsileg liberálisnak vallók között – akik egyaránt a válaszadók 33-33 százalékát tették ki – 21 társadalmilag megosztó ügy közül (melegházasság, a halálbüntetés, házasságon kívüli szexuális élet… stb.) a legnagyobb törésvonal az abortusz kérdésében húzódik: míg a liberálisok 66, addig a konzervatívok 19 százaléka tartja elfogadhatónak a művi magzatelhajtást.

 

Az abortusz mint politikai fegyver

 

A liberálisok értelmezése szerint a korábban elsősorban gazdasági síkon gondolkodó, libertariánus (az egyén politikai és piaci szabadságát hirdető) republikánusok életpártisága a hetvenes évekre vezethető vissza. A fordulatért elsősorban a politikailag és erkölcsileg konzervatív réteget, vagyis leginkább a keresztényeket okolják, ugyanis mindenek előtt őket háborították fel és sarkallták tettekre a Legfelsőbb Bíróságnak az abortuszt legalizáló (Roe v. Wade), ill. az iskolai imádkozás betiltó döntései. Szerintük a Republikánus Párt ettől kezdve igyekezett az amerikai – mind a népes evangéliumi, mind a szintén szépszámú katolikus – keresztényeket a maga oldalára állítani. Segítségükre voltak ebben Jerry Falwell és más rádiós, illetve tévés prédikátorok evangelizációi és az általuk létrehozott politikai szervezet, a morális sztenderdeket hirdető Erkölcsi Többség (Moral Majority).
Ronald Reagan elnökké válásával a nyolcvanas években dominánssá vált ez az erkölcsi prioritások mentén működő „új jobboldal” (the new right). Ez a mozgalom az amerikai keresztények belső törésvonalai és a katolikus egyház szekrényeiből kiboruló csontvázak, a szexuális visszaélésekről, illetve több keresztény vezető szexuális botrányáról elterjedő hírek nyomán torpant meg. Ezt követően az államoknak az abortuszszabályozás szigorítását engedélyező, nyolcvanas évekbeli legfelsőbb bírósági határozat, a Webster-döntés nyomán, mintegy ellenreakcióként, előre törtek a liberális és abortuszpárti demokraták a törvényhozásban. Ugyanakkor a kilencvenes évektől fogva több államban jelentős életpárti szabályozások születtek.
Az abortusz tulajdonképpen nagyon hasonlóan vált politikai fegyverré a liberálisok kezében, mint a gendertéma és a feminizmus ügye: természetes és mindenkinek kijáró jogként tüntetik fel, amit – szerintük helytelenül – sokan eddig titkoltak, ám a „nyílt párbeszéddel” (vagyis propagandával) és a személyes tapasztalatok megosztásával lehánthatják a félelmet és szégyenérzéseket a témáról és mindennapos jelenséggé tehetik, miközben a számukra bántónak hangzó konzervatív hangokat elhallgattathatják. Ugyanis az abortuszukra büszke nők, ahogy a New Yorker című liberális lap újságírója is, „nem érzik úgy”, hogy megöltek volna egy kisbabát, hiszen ők „csak egy terhességet szakítottak meg” – a különbség elmagyarázást azonban rendszerint megspórolják.

 

Olvasson tovább: