Kereső toggle

Miért Európa?

Így lett keresztényellenes jelszó a földrajzi név

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bár az Európa elnevezést az ókori görögök adták kontinensünknek, a szó a mai értelemben csak a felvilágosodás idején terjedt el. A modern Európa-fogalmat kezdettől fogva a keresztény meghatározás kiszorítására használták.

Köztudott, hogy Európát egy föníciai királylányról nevezték el. A mítoszok szerint e királylányba, Európéba beleszeretett a görögök főistene, Zeusz. Heverésző fehér bika képében jelent meg a tengerparton a lánynak, aki udvarhölgyei társaságában jött le oda. Európé elkezdett játszadozni a bikával, végül felült a hátára. A bika bevitte a tengerbe, majd elragadta, és meg sem állt vele Kréta szigetéig. Ott magáévá tette a királylányt. E perverz nászból született a híres Minósz király. Az ő nevéhez fűződik az első európai civilizáció, a minószi kultúra megteremtése az i. e. 3. évezredben.

Európa fárosza

A görögök pusztán földrajzi fogalomként használták az Európa elnevezést, és így vették át tőlük a rómaiak is. Egyértelmű, hogy az Európa név az ókorban még nem szolgált semmiféle együvé tartozás, közös identitás vagy valamilyen magasabb civilizációs érték kifejezésére.

A Római Birodalom bukását követően a koraközépkor első századaiban csak elvétve fordult elő az iratokban az Európa név. Nagy Károly uralkodása idején (768–814) azonban ismét gyakrabban használták e kifejezést. Voltak, akik Európát a Karoling Birodalommal azonosították, hiszen ezt írták: „Európa, vagyis Károly királysága”. Volt olyan szerző is, aki Nagy Károlyt mint „Európa atyját” dicsőítette. Egy másik szerző a pogány-antik világ hét csodájának egyikére, az alexandriai világítótoronyra utalva a frank uralkodót „Európa tiszteletreméltó fároszának” nevezte.

Nem véletlen, hogy éppen ebben a korszakban elevenítették fel az ókori görög-római elnevezést. Nagy Károly egyik fő célja ugyanis az egykori Római Birodalom újjáélesztése volt, miként az uralkodói pecsétnyomóján ékeskedő felirat is hirdette: „a Birodalom helyreállítása”. Károly udvarában megkülönböztetett érdeklődéssel fordultak a letűnt antik világ felé, és minden erővel igyekeztek feléleszteni annak kultúráját és művészetét. A császári udvarban nemcsak az antik kultúra iránti tisztelet, sőt elragadtatás volt megfigyelhető, hanem e kultúra szerves részét alkotó pogány erkölcsök felé való nyitottság is, például szexuális téren. Ehhez képest a kereszténység a mindennapi életben csupán vékony külső mázként szolgált. Ennek ellenére a keresztény jelleget is hangsúlyozni kívánták, ezért a frank birodalomra használták a „keresztény birodalom” kifejezést is.

Megfigyelhető, hogy ebben az időszakban kezdett az ókorban még semleges földrajzi megjelölés plusz tartalommal feltöltődni, és már összetartozást, egységet is ki akartak vele fejezni, elsősorban a frank császár által számos különböző nép és tartomány meghódításával létrehozott birodalom egységét. Ezzel együtt azonban változás történt az Európa-fogalom földrajzi kiterjedésében is. A klasszikus görög földrajztudósok tanítása szerint a kontinens magába foglalta a Gibraltártól egészen a Fekete-tengerbe ömlő Don folyóig terjedő hatalmas területet. Ezzel szemben Nagy Károly idején e fogalom leszűkült, és csupán az általa megteremtett birodalmat jelentette, amely csak Nyugat–Európa nagyobb részét vonta egységes uralom alá.

Humanisták jelszava

A Karoling Birodalom felbomlását követően a nyugati egyház jelentős mértékben kiterjesztette fennhatóságát kelet felé, és magába olvasztotta Magyarország, Csehország és Lengyelország korabeli területeit, majd észak felé is terjeszkedett, magához csatolva Skandináviát. E folyamat eredményeként a 11. században már a nyugati egyházhoz tartozó népeket jelölte az Európa-fogalom. E népek közösségét azonban egészen a 15. századig viszonylag ritkán illették az Európa megnevezéssel. Ez érthető, hiszen a korszakban az egyházi vezetők, akik egyben a kultúra meghatározói is voltak, jól tudták, hogy a kifejezés egy olyan pogány királylány nevét hordozza, aki keresztény szempontból elfogadhatatlan, torz módon lépett egységre a pogányság főistenével. Egy ilyen személyiség teljesen alkalmatlan egy keresztény kultúrájú kontinens névadójának. E századokban sokkal inkább a keresztény összetartozást hangsúlyozó elnevezésekkel jelölték a nyugati kereszténységhez tartozó országok összességét. Így például gyakran hívták „keresztény világnak”, vagy rendszeresen használták

a „Respublica Christiana”, azaz keresztény nemzetközösség kifejezést. E fogalom fontos szerepet játszott már a 11. században, például VII. Gergely pápa elképzeléseiben. Ő a keresztény országoknak olyan szorosabb közösségét kívánta megteremteni, amely fölött a pápa hatalma érvényesül. Szintén a keresztény vallás volt az összetartozás meghatározó tényezője a neves középkori jogtudós, Pierre Dubois elképzeléseiben. 1306-ban egy nagyszabású művet írt A Szentföld visszafoglalása címmel, melyben a nyugati kereszténység országainak összefogására buzdított. Dubois-t napjainkban az európai integráció egyik kiemelkedő előfutárának tekintik, amikor azonban ő a kontinens államainak konföderációját szorgalmazta, nem az Európa kifejezést használta, hanem az egyetemes egyház összetartó erejét hangsúlyozta a nagyszabású államszövetség szilárdsága szempontjából.

Hasonló látható a husziták vezetőjeként ismert cseh király, Podjebrád György 1462-ben készült részletes tervezetében is. Ebben egy kontinentális államszövetség létrehozását indítványozta, elsősorban a muszlim török hódítás feltartóztatása céljából. Podjebrád munkáját szintén az európai egységtörekvések korai dokumentumaként méltatják, de ő sem használta az Európa megnevezést, hanem a kereszténység, a keresztény területek védelmének fontosságáról beszélt.

A 15. századig a kontinenst mint keresztény országok közösségét említették, ugyanakkor kezdett szaporodni az Európa kifejezés használata. Ez szoros összefüggésben állt a pogány-antik kultúrát újra felfedező és felélesztő humanizmus eszmeáramlatával. Már a 14. században is jól látható, hogy azoknál, akik vonzódtak az antik hagyományhoz, az Európa név használata is megjelent. Így például Dante Isteni színjáték című művében négyszer fordult elő e kifejezés. Számos humanista szerzőnek a pogány-antik kultúrához, világfelfogáshoz, sőt erkölcshöz való vonzódása is kifejeződött abban, hogy szívesebben használta a pogány-antik Európa kifejezést, mint a keresztény hitre utaló Respublica Christiana elnevezést.

Ilyen híres humanista volt Aeneas Sylvius Piccolomini, aki fiatal korában különböző főpapok titkáraként működött, később két püspöki széket is betöltött, végül 1458-tól haláláig, 1464-ig II. Pius néven pápaként uralkodott. Erkölcsi élete azonban nem annyira a keresztény normákhoz igazodott, mint inkább a pogány római gyakorlathoz, hiszen évtizedeken át kicsapongó életet élt, és apja volt több törvénytelen gyermeknek is. Ő előszeretettel használta az Európa elnevezést. Konstantinápoly eleste után írt levelében hangsúlyozta, hogy „a törököt ki kell űzni Európából”. Az ő nevéhez fűződik az „európai” jelző latin formájának, az europaeus szónak a megalkotása 1458-ban. Korábban külön művet írt a kontinensről Európa címmel. Aeneas Sylvius jó kapcsolatokat ápolt egy másik kiváló magyarországi humanistával, Vitéz János váradi püspökkel, akit később Mátyás király esztergomi érsekké neveztetett ki. Őrá a keresztény szempontból súlyos bűnnek minősülő asztrológia, a pogány antik csillagjóslás volt nagy hatással. Miként egy kortárs szerző leírta, Vitéz János „egy lépést sem tett horoszkópja nélkül”. Ő is az Európa kifejezést használta, például amikor az 1454-es frankfurti német birodalmi gyűlésen nagy hatású beszédet mondott a török elleni harc szükségességéről.

Felvilágosodással a hitvalló kereszténység ellen

A humanisták által előszeretettel használt, nem keresztény kötődésű Európa elnevezés azonban nem tudta kiszorítani az addigi keresztény tartalmú kifejezéseket, amelyek a kontinens nyugati egyházhoz tartozó országainak összességét jelölték. A 15–17. század folyamán a két kifejezés párhuzamos használata figyelhető meg. Jellemző, hogy Luther sok kötetet kitevő munkásságában, levelezésében egy-két helyen, elvétve fordul elő Európa neve. A török hódítást feltartóztató Magyarországról is úgy beszéltek, mint „a kereszténység védőbástyájáról” (antemurale Christianitatis), és nem mint Európa védelmezőjéről. A 17. századi hosszú, pusztító vallásháborúk eredménytelensége azonban sokaknál a vallásokból való kiábrándulást eredményezte a kontinensen. Jellemző, hogy az 1713-as utrechti békeszerződés volt az utolsó olyan nemzetközi dokumentum, amelyben a közös hitre, a keresztény országok közösségére utaló kifejezés, a Respublica Christiana szerepel.

A döntő fordulat a kontinensre vonatkozó elnevezések használatában a 18. század folyamán, a felvilágosodás eszméinek hatására ment végbe. Ekkor vált általánossá a pogány-antik eredetű Európa elnevezés. Kimutatható, hogy a felvilágosodásnak azok a képviselői, akiknek meghatározó szerepük volt e szóhasználat széleskörű elterjesztésében, szinte kivétel nélkül tartózkodók, elutasítók vagy éppen ellenségesek voltak a kereszténységgel szemben. Épp ezért akartak széles körben elfogadtatni egy keresztény tartalomtól mentes kifejezést.

Az Európa-fogalom hatékony terjesztőjeként ismert Montesquieu

A törvények szelleméről című fő művében (1748) hosszan értekezett Európáról, annak múltjáról, jövőjének lehetséges alakításáról. Fontos értéknek tartotta Európa egységét. Mint írta: „Európa nem más, mint egy hatalmas, több kisebb népből összeállított nemzet.” Montesquieu-nél ugyanúgy megfigyelhető a kereszténységgel való szembenállás, mint az Európa-eszmét népszerűsítő sok más deistánál. Perzsa levelek című szatirikus levélregényében a kereszténységet következetesen a római katolicizmussal azonosította, mintha ez utóbbinak a hosszan taglalt visszásságai, hatalmi visszaélései és számos más súlyos torzulása az egész kereszténység jellemzői lennének. Nála minden tételes vallás önkényes emberi kitalálás, és a kereszténység csak egy ezek közül. Véleménye szerint a vallások között a társadalmi hasznosságuk alapján kell különbséget tenni.

Voltaire is sokat tett azért, hogy a közfelfogásból a keresztény közösséghez való tartozás tudatát kiszorítsa az európaiság tudata. 1751-ben írt egyik munkájában hangsúlyozta Európa egységét és egyediségét. Úgy jellemezte, mint „egy nagy köztársaságot, amelyik több különböző államra oszlik, … de mind kapcsolatban áll egymással. Vallási alapjuk azonos, még ha különböző felekezetekre oszlanak is. Ugyanazok a törvények és a politika alapelvei, és ezek a világ más tájain ismeretlenek”. Az Európa-fogalom népszerűsítése mellett ő is erőteljes keresztényellenes propagandát folytatott.

Korántsem csak arról van szó, hogy a római katolikus államegyházra vonatkozóan kiadta a „Tiporjátok el a gyalázatost” jelszót, és minden módon igyekezett hangot adni a katolicizmussal szembeni kemény kritikájának. Ugyanígy alapjaiban utasította el a bátor hitvalló keresztény irányzatokat is. Jól látható ez a 18. századi Franciaországban kegyetlenül üldözött hugenotta irányzathoz, az úgynevezett „sivatagi egyházhoz” való viszonyában. Felrótta nekik, hogy egy intoleráns vallás hívei. Azt ajánlotta, hogy vessék el a kereszténység fő dogmáit, ne higgyenek Jézus Krisztus istenségében. Véleménye szerint a világ teremtőjét nem kell személyes Istennek látni.

Voltaire-t tekintik a modern kori bibliakritika egyik előfutárának. Tagadta, hogy a Szentírás isteni kinyilatkoztatás lenne. Szerinte a Biblia kijelentéseit nem szabad valóságos tények közléseiként elfogadni. A Bibliát csak költői műként kell olvasni, különben képtelenségekbe, ellentmondásokba ütközik az olvasó. Hosszasan taglalja, hogy miért kell minden csodát, így a bibliai csodákat is elvetni. Voltaire egyébként életformájával is tagadta a keresztény erkölcsöt, hiszen hosszú éveken át házasságtörő kapcsolatban élt egy magas rangú katonatiszt feleségével.

Rousseau is az Európa-eszményért lelkesedett. Mint írta: „nincs többé francia, német, spanyol, de még angol sincs, csak európaiak vannak.” Az Európa-fogalom propagálása mellett nála is erős keresztényellenesség figyelhető meg. Lesújtó véleménnyel volt a római katolicizmusról. Mint írta: „a római kereszténység … oly nyilvánvalóan rossz, hogy csak az időt vesztegetnénk, ha hibáinak kimutatásában töltenénk kedvünket.” Beszélt ugyan az „evangéliumi kereszténységről” is, de végül erről is megállapította, hogy társadalmi szempontból egyáltalán nem építő. Mint írta: „eltávolítja őket az államtól, mint minden földi dologtól; nem ismerek semmit, ami inkább ellenkezne a társadalom szellemével.” Az általa elképzelt ideális köztársaságban a törvényhozó nem lehet „Krisztus követője”, hiszen „egy köztársasági nem lehet keresztény”. Egyébként Rousseau életmódja is élesen eltért a keresztény normáktól. Mint ismeretes, az egyik szeretőjétől, akivel hosszú évekig élt együtt, öt gyermeke született, és mindegyiket még csecsemőként lelencházba adta.

Végül a felvilágosodás számos képviselőjének hatékony munkássága nyomán a 19. századra már teljesen általánossá vált a keresztény tartalom nélküli, pogány-antik eredetű Európa kifejezés használata.

(A szerző történész)

Olvasson tovább: