Kereső toggle

Uszítás az értelem nevében

Kik fordították szembe a tudományt a hittel?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Két 19. századi amerikai radikális vallásellenes tudós találta ki, hogy a kereszténység harcban állt a modern természettudománnyal.

 

Az oktatásban és a közfelfogásban is rögzült az a nézet, hogy az emberi tudást gyarapító természettudomány és a hit világába tartozó vallás két egymástól független terület. E megközelítés szerint a tudományt ugyanúgy élesen külön kell választani a vallástól, mint ahogyan az államot az egyháztól. „Hinni a templomban kell” – hallottuk gyakran az iskolában, és ezt a nézetet nemcsak a tudományos materializmus alapján álló kommunista oktatás képviselte, hanem a két terület különállása a felvilágosodás kora óta a szekuláris humanizmus alaptétele.

Mítoszok a tudományról

A vallásellenes propaganda azonban nem állt meg a szeparációnál, hanem a 19. század közepén kidolgozták az úgynevezett „konfliktusmodellt”, miszerint a keresztény egyház kifejezetten gátolta a tudomány fejlődését, ami csak azt követően tudott szabadon működni, hogy „kiszabadult” a „sötét középkor” árnyai alól. Ezt az állítást azonban a tények nem támasztják alá, és sokáig a kutatók maguk sem így tekintették a természettudomány fejlődését. A 19. század második felében a neves osztrák fizikus-filozófus, Ernst Mach – akinek a tanítványai közé tartozott Albert Einstein is – még azt vallotta, hogy „minden elfogulatlan gondolkodónak el kell ismernie azt, hogy a mechanika tudományának a legfontosabb eredményei egy olyan korban jöttek létre, amely mindenekelőtt teológiai jellegű volt”.

A történelem során a legutóbbi 150 évet leszámítva nem állították szembe a tudományt a vallással, már csak azért sem, mert a tudományt nem választották el annak morális és metafizikai vonatkozásaitól, és a mai – „reál”, természettudományos értelemben használt – „tudós” fogalma is csak 1834-ben bukkant fel először. Mint Alvin J. Schmidt amerikai vallásszociológus nemrég magyarul is megjelent, Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot? című könyvében emlékeztet rá, a híres tudományfilozófus, Alfred North Whitehead szerint „a tudomány lehetőségeibe vetett hit a modern tudományos elmélet kialakulása előtt jött létre, a középkori teológia egyik nem tudatos következményeként”. Ezzel szemben a mai közvélekedés tényként kezeli, hogy a tudományos forradalom az értelem győzelme volt a vallás felett, és az önfeláldozó tudósoknak köszönhetjük azt, hogy összegyűjtötték és rendszerbe foglalták azt a tudást, ami végül aláásta az egyház tekintélyét és hatalmát.

De honnan ered akkor a vallás és tudomány antagonisztikus ellentétéről szóló hipotézis? A fordulat a 19. század közepén kezdődött, amikor „a darwini evolúciós elmélet mentén emancipációs küzdelmét folytató természettudomány egyes képviselői úgy érezték, harcuk során minden eszköz megengedett, így propagandaháborúba kezdtek. Az ekkor elterjesztett tévhitek ma is élnek, és sokan tartják úgy, hogy a sötét középkori egyház hatása alatt élő emberek a Földet laposnak gondolták, hogy tilos volt a boncolás, hogy Galileit az inkvizíció megkínozta, vagy hogy Giordano Brunót tudományos nézetei (a Föld kering a Nap körül) miatt égették meg. Mindezek azonban nem igazak, sőt e mítoszok 19. századi kialakítóit is ismerjük (John William Draper, illetve Andrew Dickson White)” – idézi a MedicalOnline ismeretterjesztő portál Láng Benedek tudománytörténészt, aki november elején a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadást Riválisok vagy szövetségesek? címmel a modern természettudományok és a vallás viszonyáról. 

Andrew Dickson White és William Draper tudatosan hamisították meg a tudoménytörténetet, hogy a vallást az emberiség ellenségének állíthassák be.

A „konfliktusmodell”

Kik azok a propagandisták, akikre a tudománytörténész utalt? A nevük nem mond sokat a mai olvasó számára, pedig hatásuk sokkal nagyobb, mintsem gondolnánk. „A tudomány története nem pusztán elszigetelt felfedezések sorozata, hanem két egymással versengő erő konfliktusának a története. Az egyik oldalon áll az emberi intelligencia folyamatosan növekvő ereje, a másik oldalon hagyományos hitből és az emberi érdekekből fakadó elnyomó erő” – írta William Draper 1874-ben megjelent A vallás és a tudomány konfliktusának története című fő művének az előszavában. Draper azt is leszögezte, hogy a „római kereszténység (a katolicizmus – a szerk.) és a tudomány a követőik szemében teljes mértékben összeegyeztethetetlen; nem létezhetnek együtt, mert az embernek döntenie kell, hogy melyiknek rendeli alá magát. Nincs választás: az emberiségnek döntenie kell, hogy melyiket akarja – a kettő együtt lehetetlen”.

Draper konfliktusmodelljét Andrew Dickson White történész-diplomata fejlesztette tovább, aki 1896-ban kiadta a még radikálisabb, A tudomány és a teológia háborújának története a keresztény világban című könyvét, amelynek lényegét a szerző így foglalta össze: „A modern történelemben kivétel nélkül a legsúlyosabb károkkal járt az, amikor – bármilyen jóhiszeműen történt is – a vallás beavatkozott a tudományba. Ezzel szemben a bátor tudományos kutatás mindig az emberiség legmagasabb érdekeit szolgálta, még akkor is, ha az adott korban a felfedezései veszélyesnek tűntek a vallás képviselői számára”. – szögezte le a mára a legtöbb egyetemi professzor szemében axiómának tekintett tézisét White. Ezt a militáns szemléletet képviseli ma például Richard Dawkins brit evolucionista szerző is, akit az Isteni téveszme című könyve nyomán az „ateisták pápájának” is emlegetnek. 

Bár a két amerikai ideológusra szeretnek jelentős tudósként hivatkozni, a vallás elleni támadásukon kívül más területen nem mutattak fel komoly eredményt, szemben azokkal a korszakalkotó tudósokkal, akiknek az életéből és munkásságából igyekeztek kiradírozni a Bibliának, istenhitnek és kereszténységnek minden hatását. (Folytatjuk.)

Olvasson tovább: