Kereső toggle

Keresztények és mágusok küzdelme Amerika lelkéért

Égi háború

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egymillió – ennyi tagja van már annak a „neopogány ébredésnek”, ami az egyre gyengülő spirituális kereszténység vákuumában igyekszik teret nyerni magának. A belső szobákban zajló „imaháború” résztvevői hiszik: a szavaik tétje a nemzet jövője.

Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el. Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özveggyé. És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt.” – mormolta monoton hangon Dávid zsoltárát a New York-i boszorkánykör, miközben a gótikus gyertyák fénye vibrált a semmibe révedt szemeikben. Középen lassan hamuvá foszlik a célszemély, Donald Trump képe, miközben a fiatal mágusok ritmikus hangon kántálják testére a pusztulást: „porrá legyen, porrá legyen, porrá legyen”. Vezetőjük, Dakota Bracciale, egy pünkösdi keresztény közösségből kiszakadt 28 éves transzvesztita varázslómester, aki szülei hitét – és nemi identitását – hátrahagyva a Brooklyn negyedben megalapította a Catland boszorkányszalont, hogy ezzel teret biztosítson a hozzá hasonló „spirituális útkeresőknek”.

Egymillió mágus országa?

Erről a titokzatos, misztikus világról készített riportot Michelle Goldberg, a The New York Times publicistája, hogy megértse, miért vonzódik annyira a „millenniumi generáció” (az 1985-től 2000-ig született nemzedék) a neopogány hitvilághoz, és miért tartják fontosnak, hogy ne csak személyes életcéljaikért, hanem a világ – szerintük – „legveszélyesebb kártevőivel” szemben is fegyverként használják a mágiát, az Univerzum „legősibb hatalmát”. A racionális nyugati gondolkozás számára bizarr történetük és világképük korántsem marginális: Goldberg szerint 2008 óta soha nem látott „okkult ébredés” tapasztalható az Egyesült Államokban, ami széles körben épít a fogyasztói társadalomból és a tradicionális konzervatív értékekből kiábrándult, depresszióval és ürességgel küzdő amerikai fiatalságra. Alex Mar filmrendező a kaliforniai sivatagtól a New Orleans-i pincékig járva öt évig tanulmányozta részletesen a modern boszorkányok világát, és tapasztalatai alapján írta meg 2015-ös sikerkönyvét (Witches of America), amelyben már közel egymillióra becsülte a neopogány hitvilág követőinek számát, és Mar szerint ezzel ők képviselik a legdinamikusabban növekvő vallási irányzatot az Egyesült Államokban.

Imádkozzatok értem! – kérte Donald Trump a keresztényeket
„Ha létezik egy olyan hatalom a számodra, amivel be tudsz jutni a hátsó ajtón, amivel manipulálni tudod a körülményeidet, akkor miért ne próbálnád ki?” – ezzel a kérdéssel szólítja meg a riporter szerint kifejezetten karizmatikus előadó az óráira látogató érdeklődők figyelmét, majd hosszan sorolja, a történelemben milyen hatalommal és befolyással rendelkeztek a boszorkányok, miként buktattak, öltek meg praktikáikkal politikusokat, vagy éppen távolították el velük a szerelmi háromszög konkurens tagját. Bár a mágia mint személytelen erőtérbe vetett hit lényegéből fakadóan az individualizmusra épít – tehát mindig a varázsló érdekei állnak a középontban – Bracciale szerint mégis az utóbbi évek „forradalmi innovációja”, hogy az elszórt csoportok föladták a szeparációt, és készek hálózatszerűen együttműködni „magasabb célok érdekében”, mint amilyen például a jelenleg hivatalban lévő amerikai elnök megbuktatása. Ez utóbbi mozgalmat idén februárban Michael M. Hughes ismert wiccamágus indította el, aki kollektív rituálét hirdetett, hogy „megkötözzék” Trumpot, legfontosabb munkatársait, valamint követőit, hogy „ne tudjanak ártani az embereknek”. (Spirituális háború a Fehér Házért. Hetek, 2017. március 3.)

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Brooklyn-i boszorkányközösség is, aminek vezetője a The New York Times kérdésére elmondta, hogy – sok más csoporthoz hasonlóan – az Obama-elnökséggel szembeni közös „konzervatív keresztény fellépés” inspirálta őket arra, hogy részt vegyenek ebben a mozgalomban. A világot szerintük ma „folyamatos, jelentős és könyörtelen fenyegetés éri a fundamentalisták részéről”, akik „aktívan használják a megvallást és az imát” eszközként a céljaik elérése érdekében. „Mi pontosan látjuk, mennyire hatásosak ezek” – tette hozzá Bracciale, aki volt közösségében megtapasztalhatta, miként működik az a fajta „spirituális hadviselés”, amit a keresztények folytatnak, és ami szerinte nagyban hozzájárult az Obama-irányvonal bukásához, valamint az ezt követő konzervatív fordulathoz. „Hozzánk hasonlóan, szervezetten és tudatosan használják ezeket az eszközöket” – hívta fel az újságíró figyelmét arra, hogy nemcsak a boszorkányok folytatnak háborút Trump ellen, hanem a keresztény konzervatívok jelentős csoportjai is hatékony „imapajzsot” akarnak vonni az elnök köré.

Bracciale szerint ez a szavak háborúja, amiben „a fundamentalisták kezében a Biblia a legfőbb fegyver”, ezért úgy véli, a modern boszorkányoknak is magukévá kell tenniük a történelem legsikeresebb könyvének hatalmát a győzelem érdekében. Éppen ezért számítanak „keresztény szövetségeseikre” is, akik egyetértve céljaikkal, készek imában átkot helyezni Trump elnökségére és annak „fundamentalista” támogatóira.

Zsoltárokkal Trump ellen

A fiatal mágus tanítványaival maga is rendszeresen forgatja a Szentírást – különösen Dávid zsoltárait -, hogy speciális átokszövegeket gyártson belőlük a követői számára. „Vannak, akik morális szempontokra hivatkoznak, hogy átkozni nem szép dolog, meg ehhez hasonlók, mégis, ha valaki szemben áll veled, szerintem a legtermészetesebb reakció, hogy az illetőre átokszöveget mondasz ki. Ahogy a törvény büntet, mi is büntetünk, ez ennyire egyszerű!” – válaszolta a mozgalmat a sajtóban érintő kritikákra Bracciale, aki a politikai átokmozgalom atyjának, Michael M. Hughesnek a nyilatkozatára is hivatkozott, miszerint „a katolikusok és a protestánsok egyaránt használnak ehhez hasonló metodikát”.

A „méltóságban levőkért” (vagyis a közhivatalokat betöltő vezetőkért) tartott ima – ahogy a Timóteus levél említi – a 20. század második felétől mély meggyőződésévé vált az amerikai társadalom negyedét kitevő evangéliumi tömbnek. A Pew Research Center 2011-es felmérése szerint ebben a vallásszociológiai rétegben a legnagyobb arányú a „személyes ima erejébe” vetett meggyőződés – 94 százalékuk azt állítja, hogy életében már legalább egyszer kapott imájára „személyes választ Istentől”.

Az úttörő munkát Billy Graham világhírű prédikátor végezte, aki 1948-tól kezdve tizenkét elnök környezetében szolgált pásztorként, és tartott rendszeresen nyilvános imát az elnöki beiktatásokon. A nyolcvanas évek elejétől kezdve még nagyobb mozgósító erővel bírtak a Ronald Reagan mellett kiálló úgynevezett „tévéevangélisták” (Pat Robertson, Jerry Falwell, Jimmy Swaggart), akik a saját felületükön rendszeresen imádkoztak olyan politikai vezetőkért, akik szerintük a keresztény értékek mentén viszik előre az országot. Ők a médián keresztül keresztények millióit bátorították arra, hogy aktívan támogassák imában a konzervatív irányvonalat a közéletben. Ennek hatására rendszeressé váltak a néhány főtől egészen több tízezres tömegeket is egységbe szervező közösségi imanapok, ahol igéket olvastak föl, és áldást mondtak az Egyesült Államokra és annak vezetőire.

Az aktuális fordulat – amire boszorkánymozgalom vezetői is utalnak – valóban Obama elnökségével érkezett el, aki az evangéliumi vezetők szerint nyíltan állást foglalt legalapvetőbb keresztény értékekkel szemben, olyan témákban, mint például a melegházasság vagy az abortusz. Ezt követően számos evangéliumi keresztény vezető a politikai mellett spirituális támogatást is felkínált, nemcsak a klasszikus konzervatív republikánus jelölteknek (mint Ted Cruz vagy Ben Carson), hanem az elitellenes forradalmat meghirdető Donald Trumpnak is, aki szívesen felvállalta az evangéliumi keresztény közösség támogatását. Baptista és evangéliumi lelkészek a kampány során, majd a beiktatása után is több alkalommal nyilvánosan imádkoztak Trumpért. Az egyik emlékezetes rendezvény az volt, amikor 2016. szeptember elején Trump részt vett egy illionis-i fekete gyülekezet istentiszteletén, ahol Wayne Jackson lelkész egy olyan Bibliát, valamint tradicionális zsidó imasálat adott át az elnökjelöltnek, ami fölött közösségének tagjai előzetesen „böjtöltek és imádkoztak”. Idén tavasszal pedig bejárta a világsajtót az a fotó, amelyen lelkészek egy csoportja kézrátétellel megáldotta Trump elnököt az Ovális Irodában.

Míg a liberális sajtó gúny tárgyává tette ezeket a „vallásos játékokat”, a konzervatív média pedig jobbára szkeptikusan viszonyult hozzájuk, a dinamikusan terjedő neopogány kultuszok képviselői kihívásnak tekintették a Trumpért mondott imákat, szerintük ugyanis a keresztények által gyakorolt „transzferencia” valóságos spirituális védelmet adott a konzervatív elnököknek az elmúlt évtizedekben. „Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy áttörjük az imapajzsukat? Minden jel arra mutat, hogy IGEN!” – írta az egyik posztjában Hughes, amihez később hozzátette: „Mágusok, boszorkák, varázslók, művészek, romboljuk le az imáik pajzsait!”

Ezzel szemben viszont a másik oldal jóval megosztottabb a boszorkánymozgalom erejével és valóságos fenyegetettségével kapcsolatban: „Az igazi hit nem arról szól, hogy egy vagy két órát erőlködünk azon, kié legyen a Fehér Ház...” – kommentálta a The New York Times cikkét egy lelkész Georgiából. A magukat kereszténynek valló – Trump elnökségét amúgy imában támogató – hozzászólók közül pedig sokan jelentéktelennek, „játéknak” tartják az „öntelt hippi-boszorkányok” akcióját, akik csupán „bizarr színfoltjai” az amerikai társadalomnak. A vezető evangéliumi televíziós csatorna, a CBN kommentátora, Charlene Aaron szerint azonban a tömegesen kimondott átokszövegek és szimbolikus rituálék valóságos veszélyt hordoznak: „Néhányan azt gondolják, hogy ez a varázsló duma csak hókusz-pókusz. A Biblia viszont egyértelművé teszi, hogy a Sátán és a gonosz szellemei erősek és a hatalmukat nem szabad lebecsülni”.

Boszorkány a Washington Postban

„Három embert öltem meg átokkal” – ismerte el a Washington Post rovatvezetője.
A kérdést valóban árnyalja, hogy egy külső szemlélődő számára lehetetlen pontosan eligazodni a különböző kultuszok sokszor önmaguknak is ellentmondó kaotikus világában, amit ráadásul nyakon öntött a populáris okkultizmus fogyasztói szirupja. A női magazinban közölt zodiákus jegyektől az állatok vérével praktizáló kemény sátánista kultuszokig a különböző praktikáknak ezer meg ezer vállfaja létezik, amelyekből a gombamód szaporodó csoportok szabadon válogatnak. Idén szeptemberben nagy feltűnést keltett egy mágiáról szóló könyv, amelynek szerzője a Washington Post vallási rovatának vezetője volt. Sally Quinn azonban a Finding Magic (Találj rá a mágiára) című művében nem tárgyilagos kívülállóként írt a témáról, hanem „coming outolt”, mint évtizedek óta gyakorló okkultista. Quinn – akinek férje Ben Bradlee 25 éven át a Washington Post főszerkesztőjeként az amerikai politikai és média elit egyik befolyásos szereplője volt – kollégáknak, politikusoknak, üzletembereknek egyaránt adott tippeket arra, hogyan alkalmazzák a rituális mágiát a hétköznapjaikban. „Három embert öltem meg átokkal” – foglalta össze személyes tapasztalatait könyvében, amiben leírja, hogy a skót nemzetiségű családjában már sokadik generáció óta foglalkoznak különböző tradicionális rítusokkal.

Gyerekkori emléke volt, hogy miután a szülők hazajöttek a baptista gyülekezetből a vasárnapi istentiszteletről, otthon sorra kerültek elő a vudubábuk és az átokszövegek, amelyek emlékezete szerint kegyetlenül hatékonyak voltak: „Láttam, amikor anyám átkot helyez két emberre, akik korábban megbántottak engem és miután kimondta, hogy »meg fogtok halni«, így is történt, hamarosan mind halottak voltak.” A következő két áldozatot már felnőttként Quinn helyezte átok alá szerelemféltésből, akik szintén hamarosan távoztak az élők sorából, súlyos betegség illetve öngyilkosság által. A szerkesztőasszony szakmájában is alkalmazta a sötét praktiáit, amikor Clay Felkert, a rivális New York Magazine alapítóját tette „átoklistára”, miután az egy trágár megjegyzést tett a személyére. Ezt követően a lapot eladták, Felkert kirúgták és megalázták, néhány éven belül pedig torokrákban megbetegedett, amibe hosszú évek szenvedése után bele is halt.

Tavaly nyáron a Wikileaks-levelek szintén szivárogtattak arról, hogy a demokrata párt elitijében is népszerűek a különböző neopogány szertartások. Egy népszerű washingtoni guru, Marina Abramovic például levelezésben állt a 2016-os választások során Hillary Clinton kampányfőnökével, John Podestával, és felajánlotta neki, hogy állítólagosan plusz életpotenciált adó „rituális főzeteket” biztosít a számára. Maga Clinton is részt vett korábban ilyen mágikus szertartáson. Mint Hard Choices (Nehéz döntések) című életrajzi könyvében leírja, 1975-ben férjével a nászútjukon részt vettek egy vudu szellemrituálén Haiti szigetén. „Utunk egyik legemlékezetesebb élménye volt, hogy találkoztunk egy helyi vudupappal, akit Max Beauvoirnak hívtak… Meghívott, hogy vegyünk részt az egyik szertartásán. Láttuk, amint a haiti embereket megszállja a szellem, és izzó parázson járnak, élő csirkék fejét harapják le...” – írja Hillary Clinton.

Ima kontra mágia

Corin Faife, a BuzzFeed újságírója szerint a mágia és az ezoterikus képzetek azonban nemcsak az elit „játékszerei”, hanem egy önálló iparág. Az Etsy webanalitikai cég adatai szerint az elmúlt két évben 60 százalékkal növekedett a boszorkányság körébe tartozó kellékek – ékszerek, sminkek, gyertyák, rituális tárgyak stb. – forgalma, a Google Trends kimutatása pedig az ide vonatkozó keresőszavak népszerűségi indexében 200 százalékos növekedést mért. Faife úgy véli, a boszorkányság újra „trendivé” vált az amerikai fiatalok körében, akik már nemcsak fogyasztani szeretnék Harry Potter és népszerű „boszi-sorozatok” varázslatát, hanem maguk is aktív részeseivé akarnak válni a természetfölötti világnak. Miközben a Pew Research 2017-es felmérése alapján a millenniumi generáció közel kétharmada nem hisz Istenben, mint személyben, addig minden második fiatal úgy tekint az asztrológiára, mint ami valamilyen módon hatással van az életre. „A spiritualitás iránti érdeklődés robbanásszerűen megnőtt az elmúlt években, míg a hagyományos vallások felé mutatott szimpátia összeomlott” – összegezte az utóbbi évek internetes trendjét Kari Paul, a MarketWatch adatelemzője.

Az Egyesült Államokban a „hagyományos” hitet képviselő, zömében protestáns felekezetek eddig leginkább a ráció és az empirikus tapasztalatok köré építő érveléssel próbáltak ellenállni az országszerte terjedő „okkult-hullámmal” szemben. Nem foglalkoztak annak „spirituális töltetével”, hanem tisztán a babonaság elleni klasszikus észérvek mentén próbálták tőle távol tartani híveket. Ennek gyökerét William DeArteaga teológus, a reformáció spiritualitáshoz való viszonyát Luthertől a 20. századig feldolgozó népszerű, A Szellemet meg ne oltsátok! című művében úgy fogalmazza meg, hogy a „keresztény realizmus és materializmus a 19. századra a csúcsára jutott”, és azóta is meghatározza az amerikai kereszténység gondolkozását mindarról, ami természetfeletti és túl van a „józan ész” határán.

A varázslás az első számú közellenség – tanította Derek prince, aki szerint a tekintélyből kimondott szavak sors-, sőt nemzetformáló erővel rendelkeznek. Nemzedéke talpra álította a kereszténységet az „égi háborúban”.
Szerinte ennek a következménye, hogy az evangéliumi keresztények, bár hisznek az ima erejében, Isten létezésében, de szkeptikusak a spirituális világ konkrét megnyilvánulásaival szemben, különösen, ha az ellenük irányuló erőt jelent. „Ne erőlködj a gonosszal, hanem helyette higgy még jobban Krisztus hatalmában!” – fogalmazta meg utóbbit például egy hívőknek szóló, egyszerű alapelvként a pünkösdi egyház. A „csak pozitívan” gondolkodás – Michael L. Brown szerint a gyülekezetekben világszerte teret nyerő „hiperkegyelem” mozgalomban is jelen van. A hatvanas években elindult és több tízmillió amerikai keresztényre ható úgynevezett „ige-ébredés” mozgalom prédikátorai szerint azonban a Biblia valójában „komplex” világképet ad a jó és a rossz harcáról. Érdektelenség, fásultság, betegségek, balesetek, veszekedések, anyagi veszteségek, korai halál – sorolja például egyik úttörőjük, Derek Prince több évtizedes személyes lelkészi tapasztalatai alapján az átokszövegek általa megtapasztalt következményeit.

Prince – aki filozófusként a történelem legfiatalabb cambridge-i professzora volt, majd megtérése után világszerte elismert bibliakutató lett – úgy vélte, akár igeversekkel, akár saját szavakkal történik az átkozódás, akkor is hat, ha nem kíséri különösebb misztikus praktika, mivel a tekintélyből kimondott szavaknak a Biblia alapján sorsformáló erejük van: „Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlatosságára teremtetettek. Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok” – idézte Prince a Jakab levelet a „nyelv hatalma” kapcsán. Ez a hatalom pedig szerinte képes nemcsak a személyes életünk, hanem a történelem irányának is a meghatározására. A konzervatív imamozgalom sikerei után az erre való képességet pedig nemcsak a keresztények, hanem a 21. századi boszorkánymozgalom mágusai is elismerik, félelemmel vegyes tisztelettel nézve az elkötelezett hívők harcias és kitartó imájára. (Következő számunkban Kulcsár Árpád történész közreműködésével készült cikkünket olvashatják arról, miként használták „spirituális fegyverként” az imát és a Bibliát a magyar protestáns reformerek, köztük Bornemisza Péter.)

Olvasson tovább: