Kereső toggle

Szivárványmítoszok

Milyen dogmákat közvetít a média a homoszexuális életformáról? (1. rész)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Barack Obama 2016-ban elnöki rendelettel „LGBT-hónap”-nak nyilvánította júniust, és felszólította az „Egyesült Államok lakosságát, hogy ünnepeljék az amerikai nép sokszínűségét”. Obama ezzel a döntésével megkoronázta nyolcéves lankadatlan küzdelmét a szexuális alternatívák társadalmi elfogadtatásáért. Ehhez képest Donald Trump sokkal visszafogottabb, konkrétan „említést sem tett a meleg büszkeség hónapjáról” – amint azt a Newsweek egyik melegaktivista szerzője csalódottan konstatálta. Mivel Európában a különböző „Pride-ünnepek” jellemzően júliusra esnek, így immár két hónap áll rendelkezésre a médiában, hogy a társadalom torkán lenyomják azokat az LGBT-dogmákat, amelyeknek túlnyomó többsége igazolhatatlan hiedelem, vagy egyszerűen nem felel meg a tényeknek. Nézzünk néhány ilyen szivárványmítoszt!

A melegek ugyanúgy élnek, mint mi: a melegmozgalom kiemelt célja, hogy a társadalom behunyja a szemét, és tudomást se vegyen a heteroszexuálistól eltérő nemi életmód jellemző különbségeiről és jellegzetes sajátosságairól. Megjegyezzük, a tömegkultúra ugyanezt a módszert a heteroszexuális társadalmon belül is alkalmazza: a pornóipar, a prostitúció legalizálása, az ókori misztériumvallások orgiát idéző fesztiváláradata (lásd korábbi cikkünk: Liberalia gyermekei. Hetek, 2017. június 16.) a szexualitás határainak felszámolását célozza, csakúgy, mint a korábban kifejezetten homoszexuálisokra jellemző, kiemelkedő egészségügyi kockázatokat hordozó nemi érintkezési formák – az anális és orális szex – hétköznapi szexuális magatartásformákkal történő „egyenjogúsítása”. Ugyanígy a szadomazochizmust népszerűsítő sorozat, A szürke ötven árnyalata is jórészt a meleg szubkultúrából meríti kelléktárát, és alkalmazza azt az ellentétes nemű főszereplők kapcsolatára.

2016-ban Barack Obama nemzeti emlékhellyé nyilvánította a New York-i Stonewall melegbárt, a mozgalom ikonikus szülőhelyét.
A vad oldal

A melegaktivisták régebben legalább őszinték voltak: Take a Walk on the Wild Side (Tégy egy sétát a vad oldalon) – énekelte 1972-ben megjelent, a transzszexualitást népszerűsítő dalában az egyik korai melegikon, Lou Reed. A hetvenes-nyolcvanas években a homoszexuális mozgalom következetesen – ha úgy tetszik, tényleg büszkén – vállalta önmagát: a féktelen, korlátokat nem ismerő pörgést, a partnereket százával, ezrével habzsoló promiszkuitást (szexuális partnerek gyakori váltogatása – a szerk.), a szenvedélyes lázadást a bevett életmóddal szemben.

A legendás Stonewall-bár a mozgalmi mítosz szerint a melegjogokért folytatott küzdelem bölcsője. A New Yorkban, egy félreeső mellékutcában működő Stonewall-bár népszerű volt a homoszexuális szubkultúra tagjainak körében. A szórakozóhelyet a manhattani olasz maffia ellenőrizte, és emiatt a rendőrség figyelmét is felkeltette. 1969. június 11-én az egyik ilyen razzia után a vendégek közül többen összeverekedtek a rendőrökkel. A csetepatéhoz a környékről több hajléktalan banda is csatlakozott, így a rendfenntartók szorult helyzetbe kerültek. A közrendet csak hajnalra sikerült helyreállítani.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

Olvasson tovább: