Kereső toggle

A falusi srác szerencsét próbált - Interjú Oláh Gergővel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Volt, hogy közmunkásként az utolsó húszforintosért túrta fel a lakást, ma már az egyik legnépszerűbb magyar énekes. Oláh Gergő népmesébe illő történetének hátterében vállaltan Jézus Krisztust látja, a sztárságot pedig nem célként értel­mezi, hanem lehetőségként arra, hogy az élet legfontosabb üzeneteit minél több em­berhez eljuttassa.

29 éves leszel, 8 éve házasságban élsz, három gyermeketek van. 2012 óta, amikor megnyerted az X-Faktort, egy ország ismeri a nevedet. De tudom, hogy nagyon mélyről indultál, és régóta hívő vagy. 

– A szüleim is hívők, gyerekkorom óta velük jártam a salgótarjáni roma gyülekezetbe. Nyolcéves koromban fogadtam be Jézust a szívembe, de igazán 17-18 éves koromban jutott el mélyen a tudatomba, hogy miről is szól a kereszténység.

És mire jutottál 17-18 évesen?  

– Ha röviden kell megfogalmazni, akkor a legfontosabb az örök élet. És az, hogy ahhoz Istennek tetsző életet kell élni.

Eleinte nem énekléssel, hanem néptánccal próbálkoztál, és azt olvastam, nem is sikertelenül.

– Az általános iskola után a táncművészeti szakközépiskolában tanultam tovább Nyíregyházán, profi néptáncos szerettem volna lenni. Több mint tíz éven keresztül néptáncoltam a falunkban, Karancslapujtőn, a Karancs Néptánc csoportban, és nagyon sok helyre eljutottunk: Olaszországba, Lengyelországba, Romániába.

Az Oláh család:  Gergő, Niki és a gyerekek.
Érdekes, hogy gyerekként a néptánc érdekelt, miközben a kortársaid nagy része a számító­gépnél ül, naphosszat nyomogatja a telefon gombjait, és technozenét hallgat.  

– Nem tudom, miért alakult így, de emlékszem, hogy már oviskoromban botolót táncoltam, szenvedélyesen érdekelt a néptánc. Hatodikos koromtól már versenyszerűen táncoltam a csoporttal, és az volt a tervem, hogy profi néptáncos leszek. Vagy énekes.

Egy másik fontos tényező az akkori életedben a szegénység. Beszélnél erről?

– Persze, szívesen. 8-10 éves koromban még viszonylag jó volt a helyzet, akkoriban még lehetett munkát találni Nógrádban is, édesapám és édesanyám is gyári munkások voltak, és abból még meg lehetett élni. De aztán eljött az az idő, nagyjából az ezredforduló körül, amikor már nem volt munka. Onnantól kezdve romlott a helyzetünk, szegények lettünk, sokszor nélkülöztünk. Ennek ellenére a szüleim mindent megadtak nekünk, gyerekeknek, például beírattak zeneiskolába, amikor pedig zongorára volt szükség, azt is előteremtették. Mindenben támogattak. Egyébként a tánc mellett a zene is kezdetektől fogva jelen volt az életemben.

Gitározol, zongorázol, énekelsz. Ez családi hagyomány?

– Igen, mindkét ágról vannak zenész felmenőim. Például a Száztagú Cigányzenekarban is játszik rokonom, édesapám is énekel, volt is zenekara, de a tágabb családunk tagja Gáspár Laci, Radics Gigi pedig az unokatestvérem. Visszatérve a szegénységhez: úgy emlékszem, hogy a nehézségek ellenére vidám gyerekkorom volt, a komolyabb nélkülözések ideje 17-18 éves korom körül kezdődött.

A szüleid is és te is hívő voltál már ekkor, a nélkülözések idején. Hogyan sikerült feldolgozni ezt az élethelyzetet, miközben a Biblia áldást ígér a hívőknek? 

– Nehéz volt, de a hit a nem látott dolgokra néz. Mindig hittünk abban, hogy Istennek nem az az akarata, hogy mi szegények legyünk. Sok keresztény felteheti magának ugyanezt a kérdést, hogy például miért nem jut előbbre akár húsz év alatt sem. Én nem tudok általános receptet, de azt gondolom, hogy ami velem történt, az egy csoda volt.

Végül nem fejezted be a táncművészeti iskolát.

– Ennek több oka is volt: egyrészt nagyon hiányzott a családom, másrészt ott, 14 évesen találkoztam először azzal, hogy a származásom miatt utálnak. Úgyhogy végül hazaköltöztem, és 17 évesen nyitottam egy tánciskolát, ami egész jól beindult. Modern táncokat tanítottam, de amiért ezt említem, az az, hogy itt ismerkedtem meg a feleségemmel, Nikivel. Ő is jelentkezett táncolni. És neki sok része van abban, hogy valóságosan megtértem. Ő akkoriban tért meg, és éreztem, hogy elkötelezett hívő. Isten rajta keresztül húzott vissza magához: újra elkezdtem istentiszteletre járni, és ekkor erősödtem meg igazán hitben. Mert előtte bulifüggő voltam, ami szinte olyan, mint másnak a drogfüggőség. Állandóan Pestre jártam, mert itt volt megfelelő társaság, és itt voltak megfelelő szórakozóhelyek. De Niki megismerésével gyorsan változni kezdtek a dolgok, Isten lenyeste rólam a vadhajtásokat.

Ez Salgótarjánban volt? 

– Igen. Ott ismerkedtünk meg, az ottani Hit Gyülekezetébe jártunk, és 19 éves koromban összeházasodtunk. 

Ma már három gyermeketek van.

– Először úgy gondoltam, előbb teremtsünk egzisztenciát, és utána házasodjunk, és akkor jöjjenek a gyerekek, ha már mindenünk megvan. De aztán rájöttünk, hogy arra 30-40 évet is várhatunk, mert már akkor sem volt jó állapotban az ország. Úgyhogy eljártunk házasság előtti tanácsadásra a lelkészeinkhez, és úgy döntöttünk, az anyagi körülmények nem határozhatják meg két ember közös életét. 2008-ban tehát a pásztorunk, Illés Kornél áldásával összekötöttük az életünket. És onnantól kezdve jöttek a nagy nehézségek. Az első perctől azt mondtam, hogy nem szeretnék egyikünk szüleinél sem lakni, ezért különköltöztünk. Önállósodtunk, de nem volt munkalehetőség. Van egy ipari park Salgótarjánban, ott minden gyárba beadtam az önéletrajzomat, de sehová nem vettek fel. Alkalmi munkákból éltünk, ha jött lehetőség, elmentem segédmunkásnak édesapámmal vagy az apósommal, akár maltert keverni, sittet talicskázni, vagy vasat gyűjteni.

De hát van végzettséged, gyermek- és ifjúsági felügyelő vagy.

– Igen, a házasságunk első évében elvégeztem egy OKJ-s tanfolyamot, mert szeretem a gyerekeket, de ezzel sem sikerült elhelyezkedni. Sok helyen jelentkeztem, de sehonnan nem jött válasz a mai napig se. Végül 2009-től nem maradt más lehetőség, mint a közmunka.

Milyen feladatokat láttál el közmunkásként? 

A Roma Soul zenekar. Van üzenetük.
– Utcát söpörtünk, árkot tisztítottunk, iszapot gereblyéztünk, vagy járdalapokat fektettünk le. Sokféle feladat adódott a közmunkán.

Mindeközben nyilván tisztában voltál a saját képességeiddel, a zenei tehetségeddel. Hogyan dolgoztad fel, hogy mégis ároktisztításból tartod fenn a családodat? 

– Nem volt könnyű. Sokszor úgy imádkoztam, hogy hálát adtam a közmunkáért, de hozzátettem, hogy „tudom, Uram, nem akarod, hogy közmunkás maradjak”. És arra is figyelni kellett, hogy ne Istent hibáztassam a helyzetünkért. A házasságkötés után felhagytam a tánccal, és újra előtérbe került a zene. Azt még nem mondtam, hogy 14 éves koromtól énekeltem is, vendéglátóztam. Most újra megpróbáltam az énekléssel is pénzt keresni, találtam egy parti zenekart, amivel esküvőkön léptünk fel. Ha volt ilyen meghívások, egy hétvége alatt annyit kerestem, mint a közmunkával egy hónap alatt. De a legnehezebb helyzetbe akkor kerültünk, amikor megszülettek a gyerekek. Gyűlölök kölcsönkérni, de volt, hogy rászorultunk. A közmunka arra elég, hogy az ember ne haljon éhen. Voltak napok, hogy úgy feküdtünk le, hogy nem tudtam, mit eszünk másnap, vagy miből vesszük meg a gyógyszert a gyereknek. Sokan kérdezték, hogy mi tartott meg ebben az időben. A hitem. Persze volt, hogy kiborultam, térdre borulva sírtam, és csak azt kérdeztem: Uram, hová menjek? Rossz dolgokat nem akartam elkövetni. Lopni nem fogok semmi áron, tisztességtelen dolgokban nem veszek részt. Sokat őrlődtünk, sokat imádkoztunk, és az Ige végül mindig kirázott ezekből az érzésekből. És sok csodálatos dolog is történt ebben az időszakban: volt olyan, hogy reggel bekopogott a nagybátyám, mert valaki lemondta a munkát: „Gyere dolgozni, itt a pénz, kifizetem előre!” De olyan is volt, hogy egy gyülekezeti hölgy épp aznap állított be egy teli szatyorral, amikor az egész lakást felforgattuk, hátha találunk húsz forintot zsemlére.  

Mennyi ideig tartott ez az állapot?    

– 2008-tól egészen az X-Faktorig, tehát négy évig.

Nem ez volt az első tehetségkutató, amin elindultál. 

– Igen, már próbálkoztam a nősülés előtt is a Megasztárban, a Csillag születik című műsorban, de az élő tévés szereplésig nem jutottam el. Összesen négyszer jelentkeztem, de mivel egyszer se sikerült, úgy döntöttem, többet nem megyek.

Aztán jelentkeztél, és a 2012-es X-Faktort meg is nyerted. Miért indultál mégis?

– Folyamatosan kerestem a kitörést, de nem nagyon történt semmi. Korábban, még a házasságunk elején részt vettem egy megyei tehetségkutató versenyen, ahol az volt a nyeremény, hogy kaptam egy hároméves menedzsmenti szerződést. Hogy majd egyengetik a pályámat, fellépéseket szerveznek. De nem csináltak semmit, egészen 2012-ig, amikor is a tudtom és a megkérdezésem nélkül beneveztek az X-Faktorba. 

Mit szóltál hozzá?

– SMS-ben értesítettek, elsőre nem tetszett az ötlet. Megbeszéltem Nikivel, és úgy döntöttünk, nem indulok. Egyébként a gyülekezeti elöljáróim sem igazán támogatták, féltettek ettől a világtól, mert köztudott, hogy a show-biznisz sokakat megszédít, lezüllenek, elhagyják a családjukat. De egy idő után állandóan a verseny járt a fejemben, vívódtam. Mit veszthetek, ha elindulok? A közmunkát? És újra leültünk beszélgetni a feleségemmel, és úgy határoztunk, hogy elindulok, de csak úgy, hogy senki és semmi nem szakíthat el sem Istentől, sem a családomtól. Ezzel az elhatározással vágtam bele, és hát megnyertem, hogy ugorjunk egy nagyot. 

A jelentkezéstől a győzelemig 10-11 hónap telt el. Hogyan sikerült feldolgozni a változást, hogy falusi közmunkásból országos sztár lettél?

– Nehéz volt, de a hitem a földön tartott. Már a verseny közben figyeltem arra, hogy semmi olyat ne mondassanak ki velem, semmi olyanra ne vegyenek rá, akár öltözködésben vagy bármiben, ami ellentétes a hitemmel. De egy ekkora változás mindenképpen erős kihívást jelent, hiszen ahogy mondtad, egy ország ismert meg. A verseny alatt kaptam hideget-meleget, persze a pozitív élményekből sokkal több jutott.

Hideget miért kaptál? 

– Alapvetően rasszista alapon szóltak be, ment a cigányozás. Ez inkább a verseny elején volt, aztán elmúlt. Eleinte nagyon fájt, de idővel megtanítottak rá, hogyan kell kezelni. Geszti Péter ebben is sokat segített. De az egész helyzet furcsa volt, hiszen én, a kis falusi srác bekerültem a menedzserek, színészek, sztárok világába. Csak lestem, hogy hol vagyok. 

Mi a benyomásod erről a világról? Az érdekekről szól, ahol használnak, amíg nyereséget hozol, vagy vannak őszinte kapcsolatok?

– Biztos, hogy az érdekekről szól, de találkoztam őszinte jóakarókkal is. Bonyolult világ. 

Maga a verseny egyébként tiszta? Tényleg a legjobbak nyernek?

– Ezek tehetségkutató versenyek, de nem csak a tehetség és nem csak az énektudás számít. Például az is fontos, hogy legyen egy sztorid, ami miatt megszerethet a közönség, ami miatt eladható leszel. Nálam a kis falusi srác elindul szerencsét próbálni című történet volt ez a plusz. Úgyhogy azért a korábbi időszakért is hálás vagyok, és nemcsak azért, mert az X-Faktorban ez fordult a javamra, hanem mert akkoriban nagyon megerősödött a lelkem, a hitem. 

Úgy tudom, a nyereményedből, ami egy éven át havi nyolcszázezer forint volt, az egész családodat támogattad. 

– Igen, és ez a mai napig így van. Mi is sok segítséget kaptunk tőlük, amikor még szociális segélyekért álltam sorba, és ezt nem felejtem el.

Megszédültél a sok pénztől?

– Azt nem mondanám, hogy megszédültem, de az első évben egy kicsit lazábbra engedtük a kötelet a vásárlásnál. Nekünk addig nem volt egy saját kanalunk, amink volt, azt adományokból vagy rokonoktól kaptuk. Azelőtt úgy jártunk vásárolni, hogy előtte forintra kiszámoltuk, mit vehetünk meg. A győzelem után elmentünk egy üzletbe, és azt mondtam, most mindenki azt tesz a kosárba, amit akar, nincs számolgatás. És ez nagyon jó érzés volt. Mielőtt összeházasodtunk, azt mondtam Nikinek, hogy úgy érzem, öt éven belül meglesz mindenünk. És pont öt év küzdelem és szellemi harc után lett meg!

Az X-Faktor óta is sikerült megmaradnod a szakmában: lemezed jelent meg, színházban is játszol, zenekart alapítottál, sok helyre hívnak. Eközben ugyanaz az ember maradtál, aki voltál? 

– A tehetségkutató olyan, mint amikor valaki beszáll egy liftbe, és egy perc alatt a századik emeleten van. Nagyon ismertté lehet válni rövid idő alatt, miközben régebben hosszú éveket kellett dolgozni a sikerért. De úgy érzem, én ugyanaz az Oláh Gergő vagyok, mint öt éve, csak most ismerik a nevemet. Illetve, szerintem erősödött a személyiségem, emberileg is fejlődtem: régebben nagyon zárkózott voltam, mára nyitottabbá váltam. Szerencsém is volt, sokan segítettek. 

Akik körülvettek a verseny alatt, tudták, hogy hívő vagy?

– Tudták, és tiszteletben is tartották. És ez a mai napig így van.

Meghallgattam új zenekarod, a Roma Soul több dalát is. A zene mellett a szövegek is kiválóak, ami üdítő kivétel a többnyire buta, semmitmondó produkciók között. 

– Mindig is fontos volt számomra, hogy legyen értelme a szövegnek, legyen üzenete a dalnak. Ha már ilyen nagy hatása van a zenének, töltsük meg erős üzenettel. Egyébként több dalunk szövegét Pajor Tamás írta, a legutóbbi lemezemen pedig duettet is éneklünk.

Úgy tudom, a salgótarjáni roma gyülekezettel ma is megvan a kapcsolatod. 

– Vasárnaponként rendszeresen járunk oda is, és persze a budapesti gyülekezetbe is. Tarjánban énekelek is az istentiszteleten, és bekerültem a börtönmisszióba is: az ország több börtönébe bejárunk. Először a hitről beszélek, aztán zenélünk is a raboknak.

Nemrégiben „Nemzetiségekért” kitüntetést kaptál Balog Zoltán minisztertől.

– Igyekszem tenni a romák jobb megítéléséért. Van köztünk egy kisebbség, amelyik sajnos tényleg okot ad a kritikákra, de emiatt nem szabadna az egész közösséget egy kalap alá venni. Ezt próbálom megértetni a magam eszközeivel, mert a romák között is vannak példaértékű emberek.  

Mik ezek „a magad eszközei”? 

– Eljárok iskolákba beszélgetni fiatalokkal, és már harmadik éve hívnak különböző nyári táborokba, ahol eladásokat tartok romáknak és nem romáknak.

Olvasson tovább:

  • Örömtánc Afrika hátsó udvarában

    Nincs internet, sőt telefonálni sem lehet, a vizet kútból húzzák a szegényes vályogkunyhók lakói, akiknél ünnepnap, ha a manióka helyett rizs, mellé pedig hús kerül az asztalra.
  • A rendelt idő

    Az idő kereke örökké forog – ez a gondolat az ősi Babilonban született, de a mai napig ez a tudat ringatja az emberiséget abban a kényelmes hitben, hogy az időben, a végtelen Kronoszban sötét múltja elfolyik, fényes jövője pedig örökké tart. A mai tudományos világkép, a görög–római kultúra, a...