Kereső toggle

A Marsra és tovább!

Elon Musk bejárná a Naprendszert

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Két út áll előttünk. Vagy itt maradunk a Földön és kipusztulunk, amikor eljön a világvége, vagy pedig bolygóközi fajjá és civilizációvá fejlődünk tovább” – küldött ultimátumot az emberiségnek Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója, aki a Mexikóban tartott nemzetközi űrkonferencián mutatta be „őrült” tervét a Mars kolonizálásáról. Az online tranzakcióktól a csillagos égig feltörő hi-tech vízionárus szerint leendő „űrtársasága” ráadásul nemcsak a vörös bolygó, hanem a 21. század második felére akár a Naprendszer határáig is képes majd elrepíteni az utasait, újra beindítva a Déli-sark meghódításával (1911) és az Apollo-18 törlésével (1972) lezárult nagy felfedezések korát.

Ez alig egy hónapon belül már a második – a kritikusok szavával élve – „messianisztikus” kijelentés a kaliforniai hi-tech-szférából, ami a század végére ígéri az emberiség valamilyen formában történő megváltását. Mark Zuckerberg ugyanis szeptember 22-én, hat nappal korábban jelentette be, hogy felszámol minden betegséget a Földön, ami a szakma szerint épp annyira megfoghatatlan – bár nyomokban tudományos logikát is tartalmazó – kijelentés volt, mint Musk képzelt útja a Naprendszer határára.

„Nem azért, mert a feladat könnyű, hanem azért, mert nehéz… Azért, mert ez a cél képességeink és erőnk legjavát igényli, azért, mert ez olyan kihívás, amit készek vagyunk elfogadni, olyan, amit nem akarunk halogatni és amit meg akarunk nyerni.” – zárta híres beszédét John F. Kennedy a texasi Houstonban, a Rice Egyetemen, ahol elindította az Egyesült Államokat a Hold felé. Ígéretéhez híven nyolc évvel később már ott is állt a NASA két asztronautája a Hold sötétszürke felszínén, büszkén pózolva a tévénézőknek a csillagos lobogó társaságában.

Musk azonban nem Kennedy, az Iszlám Állam pedig nem a Szovjetunió, így sem a pénzügyi háttér (mai értéken 150 milliárd dolláros költségvetés), sem pedig az ideológiai érdek (hidegháborús konfliktus) nem hitelesíti azt a szükséges biankó csekket, ami képes lenne feltölteni a SpaceX-et a dollár alapú hajtóanyaggal. Az emberi személyzettel történő űrutazás ugyanis drága és különleges eszmei értékét leszámítva nem túl praktikus módja a tudományos felfedezésnek. A Marsra küldött robot pontosan ugyanazt tudja tenni, mint egy ember, csak éppen a Földről irányítva, jóval olcsóbban és kevesebb veszéllyel kalkulálva. A gondolat mögötti harmatgyenge politikai akaratot jól érzékelteti a NASA költségvetése, amiből alig 1,4 milliárd jut majd a Mars-projekttel kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre. Obama és utódjai tehát előreláthatólag nem sok hátszelet biztosítanak Elon Musk-nak, aki ugyanakkor tőlük függetlenül, piaci alapon is lehetségesnek látja a cél megvalósítását. A szükséges tőkét saját vagyonából szeretné előteremteni, amiről korábban azt mondta, hogy teljes egészében erre a projektre szeretné majd fordítani.

Hihetetlenül hangzó tervének lényege az újrahasznosítás. Szerinte semmi értelme a NASA által erőltetett egyszerhasználatos koncepcióknak, mert akkor ugyanúgy járnánk, mint az Apolló-program esetében, ahol minden utazás előtt a teljes rakétát, holdkompot, felszerelést ismét le kellett gyártani, hiszen csak a legénységi kabin térhetett vissza a Földre. Hasonlatként azt a példát hozta föl, hogy ez olyan, mintha egy Boeing 737-est csak egyetlen légi útra használnánk föl. Számításai szerint ebben az esetben utasonként félmillió dollárba kerülne egy Los Angeles – Las Vegas járat. Az újrahasznosítás miatt azonban csak az üzemanyagot és az üzemeltetést kell a légitársaságoknak kiszámlázniuk, éppúgy ahogy a SpaceX tervezi majd a bolygóközi járatain.

Musk úgy kalkulál, hogy a NASA által becsült 10 milliárd dollár helyett annak töredékéért, kétszázezer dollárért ki tudna hozni egy retúrjegyet, feltéve, ha sikerül a felszerelés minden egyes elemét tökéletesen újrahasznosítani, vagyis csak a folyékonyra hűtött metángáz árát kell majd kifizetnünk egy romantikus marsi hétvégéért.

Egy oda-vissza út konkrét menetrendje úgy nézne ki, hogy az űrhajót üres üzemanyagtartállyal és 100 utassal ráteszik egy gyorsítórakétára, ami Föld körüli pályára juttatja azt. Ezt követően a hordozórakéta visszatér a Földre – tehát nem égne el a légkörben, mint most – ahol, miután újra feltöltötték, ráhelyeznek egy tartályhajót, amit folyékony metángázzal töltenek meg. Ezt a párost megint fellövik és egy precíz űrrandevú keretében összehozzák a várakozó űrhajóval. Miután megkapta az úthoz szükséges üzemanyagot, a Dragon (Sárkány) névre keresztelt hajtóművek segítségével 50 ezer kilométer per órára gyorsulva elszakadna a földi gravitációtól, és megkezdené közel négyhónapos útját a Mars felé.

A százfős útitársaság pozitív lelkiállapotáról mozi, fitnesz és egyéb szórakozási lehetőségek gondoskodnának, na meg persze a boldogító tudat, hogy a kezdeti vörös pötty napról-napra nagyobbá válik szemük előtt. Az utolsó adagnyi üzemanyag még befékezi az űrhajót, ami ráfeküdve a ritka légkörre gyorsan visszavenne a bolygóközi tempóból. Maga a landolás egy a földivel megegyező felépítésű bázison történne, azt leszámítva, hogy visszafelé a gyengébb gravitáció miatt nem lenne szükség külön fellőni egy tartályhajóval a metángázt, amit egyébként a Marson található lelőhelyekről, mint például a Curiosity által 2012-ben felfedezett Gale-kráterből gyűjtenének össze.

A rendszeres járatok nyomán szaporodó pionírok száma szerinte már száz éven belül egymillióra nőne, amivel párhuzamosan megkezdődhetne a bolygó terraformálása, vagyis „lakhatóvá tétele”. A praktikus érzékű Musk ehhez alacsony sugárzású hidrogénbombákat aktiválna a Mars sarki pólusain, aminek hatására egy trillió tonna jéggé fagyott szén-monoxid jutna a légkörbe, létrehozva az üvegházhatást és így felmelegítve a felszínt. A szkafanderből persze így se lehetne kibújni, de a nulla fok fölötti hőmérséklet esetén a fagyott víz már felolvadna és az első marsi város növénytermesztés segítségével önállósítani tudná magát. A fantáziavideó utópisztikus záróképén már egy óceánokkal kékre festett bolygót ígér nekünk a SpaceX. A bolygóközi civilizáció reménybeli alapítóatyja űrflottájának a Marson túl további célokat is adna. Elsőként a Jupiter egyik holdját, az Európát, aminek tíz kilométeres jégburka alatt annyi folyékony víz található, mint a földi óceánokban együttvéve. Másodikként annak a Holdunknál is hatalmasabb kollégáját, a Ganümédészt, ahol a fényképek szerint fagyott víz és némi oxigén is található a felszínen. Harmadikként pedig a Titán kiterjedt metánóceánjait csapolná le éhes hajtóművei számára.

Ezen a ponton viszont már maga az előadó is érezte, hogy kissé túlhaladta a közönség befogadóképességét, így annak ellenére, hogy abszolút komolyan gondolja civilizációs vízióját, kénytelen volt egy-két viccel oldani a hitetlenkedésből származó feszültséget: szerinte annyira kicsi az esélye, hogy mindez valósággá válik, hogy a Galaxis útikalauz könyv „valószínűtlenségi hajtóművei” kellenének a SpaceX Mars-űrhajójára is. A feszültség azonban abból is fakadt, hogy a kissé darabosan kommunikáló Musk közel egyórás prezentációját nagyjából úgy akarta eladni, mint ahogy Steve Jobs az Apple-nél, azzal a lényegi különbséggel, hogy itt egy, az iPhone árának 400-szorosáért árult képzeletbeli marsi retúrjegy volt a középpontba állítva, nem pedig egy következő hónapban már boltokba kerülő piaci termék.

Pedig a körítés igazán hangulatos volt: fantáziaképek, animációk, összehasonlító táblázatok és látványos koncepcióvideók harmonikusan követték le egymás után az előadó mondatait, hogy átnyomják azt az üzenetet, hogy az emberiség legnagyobb evolúciós ugrásának képei tükröződik vissza a retinájukon. Ehhez azonban még az is kevés volt, hogy az anyacég egyébként a NASA legfőbb beszállítója, aki egy-két balesetet leszámítva már menetrendszerűen jár ki-be a világűr határán, és olyan előremutató projektek szűlőatyja, mint a kilövés után visszatérő hordozórakéta.

A hamar elhalkuló taps és médiavisszhang okát érzékletesen ragadta meg Mark McCaughrean az Európai Űrügynökség vezető kutatója, aki Twitteren üzent a piaci szférában mozgó kollégájának: „Igen, tartsd nyitva az elméd, de kérlek ne annyira, hogy kiessen belőle az agyad!” Szerinte az ezer sebből vérző koncepció egyszerre felelőtlen, etikátlan, messianisztikus és életveszélyes. Sok kérdése közül példaként említette a földi mágneses mező hiányában fellépő radioaktív sugárzást, ami a bolygóközi utazások halálos ellensége és koporsóvá alakíthatja a SpaceX űrhajóit. De nem is ezzel van gondja leginkább – hiszen szerinte a projekt el sem fog jutni idáig – hanem azzal, hogy elvonja az emberek figyelmét a valódi és kézzelfogható tudományos munkáról, és helyettük kozmikus ábrándokkal eteti őket.

A kritikákat örökösen ignoráló Musk azonban szokása szerint most is makacsul eltökélt, a projektet pedig az emberiség összetartó erejének látja: „Ez nem arról szól, ki ér oda elsőként, egyedül az számít, hogy egy önfenntartó civilizációt hozzunk létre a Marson, amilyen rövid időn belül csak lehetséges. Ez több mint az Apolló-program! Úgy vélem, hogy egy csodálatos kaland előtt állunk, ez a leginspirálóbb dolog, amit csak el tudok képzelni, mert az életünk több annál, hogy csupán problémákat oldjunk meg nap mint nap. Ez a jövőkép izgalomba hoz majd téged, inspirál és értelmet ad az életednek!”

Olvasson tovább: