Kereső toggle

„Lucifer volt az első radikális” – vallotta Hillary mentora

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A republikánus jelölőgyűlés egyik szónoka volt Ben Carson agysebész, aki azzal okozott meglepetést, hogy kijelentette: Hillary Clinton világnézeti és politikai példaképe egy olyan tudós volt, aki Lucifernek ajánlotta élete főművét. Carson, aki maga is indult az elnökjelöltségért, felhívta a figyelmet arra, hogy Hillary Clinton egyik „hőse és mentora” Saul Alinsky volt, aki A radikálisok szabálykönyve című művében Lucifert nevezi az első eredeti lázadónak, akinek a teljesítményét minden igazi radikálisnak el kell ismernie. Alinsky amúgy nem csak Clintonra volt hatással, egyik legszorosabb tanítványa ajánlotta be Barack Obamát is a Harvard Egyetemre.

Az amerikai médiában többen igyekeztek nevetségessé tenni Carsont, aki aggasztónak tartotta, hogy olyan elnöke lehet Amerikának, akinek a példaképe egy „sátánista tudós”. Carson azonban nem nevezte sátánistának a radikális filozófust, hanem azt állította, Clinton szoros kapcsolatban állt Saul Alinskyvel, aki Lucifert tisztelte.
Utánanéztünk az állításnak, és úgy tűnik: Carsonnak igaza volt. A filozófus 1971-ben megjelent Rules for Radicals (Radikálisok szabálykönyve) című művét – az ókori Talmud-tudós, Hillél rabbi, valamint Thomas Paine, az Egyesült Államok egyik alapítója mellett – valóban Lucifernek ajánlotta, ezekkel a szavakkal:
„Ne felejtsük el legalább futólag elismerésünket kifejezni a legelső radikális iránt. Annak a személynek, aki minden legendánk, mítoszunk és a történelmünk szerint (és ki tudja, hogy hol végződik a mitológia és hol a történelem – vagy azt, hogy melyik melyik), az ember által ismert legelsőként lázadt fel a hatalmon lévők ellen, és ezt olyan hatékonyan tette, hogy királyságot is szerzett magának – Lucifernek.” (Saul Alinsky: Rules for Radicals, Random House, 1971.)    
De ki volt Saul Alinsky, akiről Hillary Clinton a szakdolgozatát is írta? Az 1972-ben elhunyt Alinsky nem volt akadémiai értelemben vett tudós, saját magát radikális aktivistának és forradalmi gondolkodónak tartotta. Nem véletlenül kapta a The Red (a Vörös) becenevet, amelyet követői és kritikusai is használtak rá. Ő alkotta meg az amerikai progresszív társadalmi programok mintáját, a közösségi szervezést, amelynek a kulcsfigurája a közösségi szervező, vagyis a communiy organizer. (A ma szociológiai és politológiai alapfogalommá vált kifejezést is ő alkotta meg ehhez.)
A közösségi szervező alatt véletlenül se valamiféle közönségszervezőt vagy népművelőt értsünk. Az Alinsky-féle modellben ez olyan aktivistát jelent, aki egy adott helyen politikai, társadalmi és médiaeszközökkel nyomást gyakorol a kormányzati szervekre, hogy a kívánt, progresszív változások megtörténjenek. Alinsky Chicagóban tanult szociológiát, majd ott vállalt munkát a legkeményebb chicagói negyedben, amelyről Upton Sinclair A dzsungel című regényét írta.
Saul Alinsky szerint a kívánt társadalmi célok érdekében bármilyen eszközt fel lehet használni. Egyik akciója például az volt, hogy a chicagói O’Hare nemzetközi repülőtéren jól öltözött fekete aktivistákat küldött a férfi mosdókba. A feladatuk az volt, hogy órákra, vagy ha kell, napokra elfoglalják az összes fülkét és piszoárt az utasok elől, így bénítsák meg a repülőtér működését, amíg a hatóságok nem teljesítik a követeléseiket.
Ez a harcos radikalizmus imponált a ’68-as nemzedéknek, köztük a Yale Egyetem egyik fiatal joghallgatójának, Hillary Clintonnak is, aki levelezni kezdett Alinskyvel. Egyik ilyen levelében azt kérdezi tőle, hogy megjelent-e már új könyve, amelynek a jelentőségét a Jelenések könyvéhez hasonlította. Ez a könyv egyébként éppen a Lucifernek ajánlott Rules for Radicals volt.
Bár Alinsky nem sokkal ezután, 1972-ben elhunyt, az általa elindított közösségi szervezés tovább működött Chicagóban, amelynek egyik munkatársa a fiatal Barack Obama lett. Amikor Obama ajánlást kért a továbbtanuláshoz, Alinsky egyik legközelebbi tanítványa, John L. McKnight írt levelet számára a Harvard Egyetemre.
Alinsky az utolsó interjúját a Playboy magazinnak adta, de itt is megmaradt eredeti üzeneténél: hogyan lehet fellázítani az embereket a hagyományos értékrend és a konzervatív Amerika elsöprésére?   
„A kétségbeesés ott van; rajtunk a sor, hogy felszakítsuk az elégedetlenség sebeit és felspannoljuk őket a radikális társadalmi változáshoz. Az apátia helyett adunk nekik lehetőséget, hogy részt vegyenek a demokratikus folyamatokban, egy lehetőséget arra, hogy gyakorolják az állampolgári jogaikat és visszaüssenek a rendszerre, amely elnyomja őket. A specifikus problémákkal kezdjük – adók, melók, fogyasztói problémák, légszennyezettség –, és innen megyünk tovább a nagyobb problémák felé: szennyezettség a Pentagonban, a Kongresszusban és az óriáscégek vezetésében. Ha egyszer megszervezed az embereket, azok tovább fognak haladni ügyről ügyre egész a végső célig: a néphatalomig. Nem egyszerűen egy ügyet adunk nekik: az egész életüket újra kib*** érdekessé fogjuk tenni – életet adunk létezés helyett. Be fogjuk őket izzítani” – nyilatkozta 1972-ben.
Ezt a programot már nem ő, hanem politikai tanítványai kezdték végrehajtani, amelyre a Demokrata Párt kínálta a nyolcvanas évektől kezdve a legbefogadóbb közeget. Az Alinsky-modell a volt közösségszervező, Barack Obama elnöksége nyolc éve alatt a hatalom csúcsára is eljutott. Hillary Clinton ezt is folytatná.

Olvasson tovább: