BIG első gerasdorfi „látogatása” óta szombaton tért vissza először a helyszínre, ebbe a zöldellő szántókkal szegélyezett kisebb iparvárosba, ahol 1944 nyarán az Ausztriát már 1938-ban bekebelező nácik „Judenlagert” állítottak fel. A Békés megyei Tótkomlós gettójából 281 embert hurcoltak ide, 106 férfit, 134 nőt és 41 gyereket. „Akkor hat és féléves kisgyerek voltam, most pedig nyolcvan év előtt álló férfiember. Akkor a nácik foglya és aprócska rabszolgája voltam, most pedig az Önök, az osztrák állam, Bécs és Gerasdorf jó barátja” – fogalmazott az író. A rámpa mellett most városi, tartományi és országos notabilitások – élükön Wolfgang Sobotka belügyminiszterrel –, diplomaták, vallási személyiségek köszöntötték BIG-et, mert egy túlélőnek mondhatták el, hogy „soha nem szabad elfelejteni, ami akkor történt”. Hét deportált a táborban vesztette életét, az ő nevüket felvésték a szombaton leleplezett háromnyelvű – magyar, héber és német – feliratú emlékműre. A Judenlager többi foglyai végül Bergen-Belsenbe kerültek, sokan közülük ott vesztették életüket.
BIG egy gerasdorfi asszony emberi gesztusának köszönheti életét. Szerencsés véletlen volt már az is, hogy Magyarországon édesanyjával, bátyjával és két nagymamájával együtt nem az auschwitzi szerelvényre került, hanem az Ausztriába tartóra. Gerasdorf akkor Bécs egyik külvárosi kerülete volt, ahol gázgyár és vasúti talpfagyár működött. Két nedves, nyirkos levegőjű barakk volt a magyar zsidó foglyoké, az emberek ezekből mentek munkára. Az öregekre, gyerekekre nem vonatkozott a munkaparancs. A felnőttek, köztük Rózsa, BIG édesanyja, főleg mezőgazdasági munkát végeztek. A lágerparancsnok egy napon egy házba rendelte ki a mamát, ahol a gazdasszony, Seidl pékné rábízta, hogy ecettel tisztítsa meg a szalon drága perzsaszőnyegeit. Braun Rózsa megjegyezte, hogy inkább szappanos vizet kellene használni, az ecet tönkreteheti a kényes remekeket. A meglepődött osztrák nő beszédbe elegyedett a kivezényelt kényszermunkás asszonnyal, akitől megtudta, hogy magyarországi munkaszolgálaton lévő férje – BIG édesapja – maga is malomvezető volt, és Ausztriába, az Anker cégnek szállított alföldi gabonát. Másnap Seidlék reggelire hívták a mamát és a két gyereket, majd ruhacsomagot adtak át nekik – már tudták, hogy a családot Bergen-Belsenbe viszik.
„Én a velem majdnem azonos korú Helmuttól egy kis bundát is örököltem, báránybőr béléssel. A téli hidegben ez a bunda mentett meg a megfagyástól. Köszönet érte a Seidl anyukának és a hajdani kis Helmutnak. Ezennel őt szeretettel barátommá fogadom, életem végéig” – zárta a történetet az író a gerasdorfiak, köztük Helmut előtt, aki szintén megélte ezt a szép pillanatot.
2016. 06. 24. (XX/25)
