Kereső toggle

Életre szökellő víz

Tavakra bukkant a NASA a Marson

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A NASA bejelentése, miszerint valószínűleg folyékony halmazállapotú sós vizet találtak a Marson, újraindította az élet keletkezéséről szóló vitákat. Azt eddig is feltételezték, hogy hajdan akár Atlanti-óceán méretű óriástengerek hullámoztak a vörös bolygón, ám az, hogy ma is pocsolyák, sőt a kanyonokban tavak is lehetnek a felszínén, egészen új perspektívát adott a Mars-kutatásnak. Szerzőnk mérnök-informatikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Azt egyelőre még nem tudni, honnan származhat a marsi víz: felszíni jég olvadt meg, a légkörből csapódott le, a talajból származik, vagy esetleg a felszín alatti rétegekből tört fel. A víz mindenesetre lehetővé teheti az élet létezését is a Marson, de a kérdés akkor is nyitva marad, hogy honnan kerülhetett oda.

Az élet lényegét illetően a biológia-tankönyvek túlnyomó többsége evolucionista definíciókat ad, miután az életet kizárólag anyagi folyamatok bonyolult időbeli sorozataiként értékelik, amelyek a szintén anyagi rendszerként értelmezett élőlény belsejében játszódnak le. Bernd-Olaf Küppers például az élet létezésének négy szükséges kritériumaként a következőket nevezi meg: szaporodási képesség, mutációképesség, anyagcserére és metabolizmusra (változásra) való képesség, evolúcióképesség a darwini értelmezésben.

A. Ljapunov, a volt Szovjetunió egyik ismert biológusa az 1970-es években a következő meghatározást adta az élet fogalmára: „Az élet az anyagnak nagymértékben stabil állapota. Jellemzője, hogy a fennmaradását biztosító reakciókhoz olyan információkat használ fel, amelyek egyes molekulák állapotában vannak kódolva.”

Ősnemzés: élettelenből élet?

A görög filozófusok számára magától értetődőnek tűnt, hogy az élettelen anyagból élő keletkezhet. E hitet kezdetleges természetmegfigyelésük támasztotta alá, például az, hogy a korábban kiszáradt tócsák helyén az esős évszak beálltával egyszerre csak különféle élőlényeket (férgeket, békákat, sőt halakat) találtak. Arisztotelész, korának legnagyobb filozófusa és természettudósa egy rendező és szervező erőben hitt, amelyet entelecheiának nevezett, és az élettelen-élő átalakulást is ennek tulajdonította.

A középkorban nem tekintették problémának az élet keletkezését, mert mindenki tudta, hogy kezdetben Isten teremtette az összes életformát. Általánosan elfogadott volt az a vélekedés is, hogy az élet spontán keletkezik nem élő dolgokból: például a nyüvek a romló húsból, a földigiliszták a trágyából, az egerek a szennyes ruhából származnak.

Az első kihívást ez ellen a primitív, de évszázadokon át makacsul fennmaradó elképzelés ellen Francesco Redi (1626–1697) olasz orvos intézte. Egyszerű kísérlettel bebizonyította, hogy a nyüvek nem maguktól keletkeznek a rothadó húsban. Ha fazékba tette a húst, és a fazekat gondosan bepólyálta, nem keletkeztek nyüvek. Ha azonban eltávolította a védőpólyát, legyek telepedtek a húsra, és hamarosan nyüzsögtek rajta a kukacok. E bizonyíték ellenére Redi nem merte általánosítani és nyilvánosságra hozni a felismerését, mert félt az inkvizíciótól. A középkori katolikus egyház – sajátos módon „összeegyeztetve” az óriási tekintélyű Arisztotelész tanait és a Biblia egy félreértelmezett igehelyét (a Sámson által megölt oroszlánban „spontán módon keletkezett” méhrajról van szó) – keresztény dogmává tette az ősnemzést.

Később Lazzaro Spallanzani (1729–1799) olasz pap és anatómiaprofesszor bizonyította be az ősnemzés lehetetlenségét. Spallanzani marhahúsból levest főzött, üvegekbe töltve felforralta, majd az üvegeket viasszal lezárta. Miután a leves kihűlt, kimutatta, hogy nem fejlődtek ki benne baktériumok (amiket ekkor már ismertek, de nem így neveztek – a szerk.). A 19. század második felében az ősnemzés körüli vita új szakaszba lépett. Louis Pasteur

bebizonyította, hogy a rothadást és erjedést baktériumok, illetve erjesztőgombák okozzák. Robert Koch pedig kimutatta, hogy a lépfenét és a tuberkulózist baktériumok idézik elő. Az ősnemzés tanának végleges elvetését Pasteur munkásságának köszönhetjük, aki 1862-ben publikálta a mindenki számára kielégítő megoldást. Egy zseniális kísérletsorozattal megmutatta, hogy semmiképpen sem képződhetnek baktériumok, ha a csírák bejutását a mindenkori munkatérbe eredményesen megakadályozzuk.

Az ősnemzés problémája Darwin A fajok eredete című munkájának megjelenése után teljesen új formában bukkant fel újra.

Életrajzírói máig vitatkoznak azon, hogy első könyvének megjelenése idején Darwin már ateista volt-e, csak még önmagának sem merte ezt bevallani, vagy később, fokozatosan távolodott el Istentől. Mindenesetre tény, hogy 1859-ben megjelent művének utószavában még ezt írta: „Nagyszerűség van ebben a felfogásban, amely szerint a Teremtő az életet a maga különböző erőivel eredetileg csak néhány vagy csak egyetlen formába lehelte bele; és mialatt bolygónk a nehézkedés megmásíthatatlan törvénye szerint keringett, ebből az egyszerű kezdetből végtelen sok szépséges és csodálatos forma bontakozott ki, s bontakozik ki még most is.”

Nem így vélekedtek viszont leglelkesebb követői, akik világosan felismerték, hogy az evolúcióelmélet lényegétől idegen minden természetfeletti, így Isten teremtő aktusa is. Így előállt az a furcsa, szinte groteszk helyzet, hogy azok az egyébként jól képzett természettudósok, akik lelkesen méltatták egyetemi katedráikon Redi, Spallanzani és Pasteur hallatlan érdemeit annak bebizonyításában, hogy élő csak élőtől származhat, egy hajmeresztő logikai bakugrással kijelentették: valamikor régen ennek egyszer mégis másként kellett történnie.

Jacob Segal, az időközben megszűnt NDK egyik tekintélyes természettudósa 1972-ben kijelentette: „Nincs értelme arra számítani, hogy legyek vagy baktériumok ősnemzéssel, egész fejlődéstörténetüket átugorva, hirtelen itt teremjenek, de nagyon is helyénvaló feltételezni, hogy valamikor, a távoli múltban létrejöttek az élet rendkívül kezdetleges formái, amelyek évmilliárdok alatt a ma ismert szervezetekké fejlődtek. És az ősnemzésnek, az első élet spontán keletkezésének ez a folyamata bizonyosan évezredeket vagy évmilliókat követelt, és semmi esetre sem ismételhető meg laboratóriumi kísérlet során néhány nap alatt.”

Ahhoz, hogy az evolúció folyamata egyáltalán elkezdődhessen, szükség van az élet kifejlett, önálló és szaporodásra képes formájára. Azzal, hogy az evolucionisták kizárták Istent mint az élet teremtőjét, áttértek az úgynevezett „spontán keletkezés” elméletére, amely szerint az őstörténet során egy ponton a kémiai anyagok úgy léptek egymással véletlenszerű kölcsönhatásba, hogy belőlük létrejött az első élő sejt.

A. I. Oparin orosz biokémikus az 1920-as években felvetette, hogy az ősi Föld légköre főként metánból, ammóniá-ból, hidrogénből és vízgőzből állt, és hogy az élet a légkör és a Földön található kémiai anyagok közötti kémiai reakciók eredményeként jött létre, a napból érkező ultraibolya sugárzás és más energiaforrások (pl. villámlás) segítségével.

Feltehető a kérdés: miért ilyen összetételű őslégkörmodellt javasolt Oparin majd később Stanley Miller is? A választás oka az, hogy biológiailag szóba jöhető vegyület csak redukáló körülmények között jön létre, vagyis akkor, ha a légkörben nincs szabad oxigén. Hoimar Ditfurth, egy neves evolucionista ezt részletesebben is megindokolja az alábbi gondolatmenet szerint: A növények nem csak megújítják a belélegezhető oxigént. Teljesítőképességük olyan nagy, hogy a földi levegőburok oxigéntartalmát ők hozták létre a kezdeti időszakban. Ma tudjuk, hogy a Föld eredeti légkörében semmi szabad oxigén nem volt, ellenben sok volt benne a metán, a szén-dioxid, a cián-hidrogén és több más, mérgező gáz. Azok a bonyolult, nagy molekulájú vegyületek, amelyek az élet kiindulópontjai, elemi építőkövei, valójában csak ilyen légkörben jöhetnek létre.

Bár ez meggyőzően hangzik, Ditfurth egy döntő tényezőről nem beszél, nevezetesen: „életbevágóan” fontos okból az oxigénnek (vagy ózonnak) mégis jelen kell lennie. Az ellentmondásra az evolucionista Francis Hitching döbbent rá: „Oxigéntartalmú levegőben sohasem jöhetett volna létre az első aminosav; oxigén nélküli légkörben viszont a kozmikus sugárzás azonnal megsemmisítette volna.”

Az evolucionista álláspont lényege az, hogy nagy bonyolultságú szerves rendszerek, amelyek óriási számú, egymással kölcsönkapcsolatban lévő alkotóelemből tevődnek össze, létrejöhetnek pusztán véletlenszerű és céltalan folyamatok révén is. Ezt a gondolkodásmódot ironikusan a következő hasonlat illusztrálja (Scott M. Huse): „Ha elegendő számú majom elegendően hosszú ideig ütögetné az írógép billentyűit, végül is valamelyiknek sikerülne megírnia egy tökéletes, teljes terjedelmű nagyszótárat.” (Az analógia más változataiban Shakespeare össze drámája szerepel, ami még jobban érzékelteti a spontán keletkezés tanának nehézségeit.)

Egy másik hasonlat Fred Hoyle-től, az ismert angol matematikus-csillagásztól származik: „Az első sejt véletlen keletkezésében való hit egyenértékű azzal a hittel, amely szerint, ha egy tornádó végigsöpörne egy repülőgép-alkatrészekkel teleszórt szeméttelepen, egy Boeing-747-es Jumbo Jetet alakítana ki.” Jómagam többször utaztam ilyen, közel négyszáz utassal (is) leszállás nélküli sok ezer kilométer megtételére alkalmas, robusztusságot és megbízhatóságot sugárzó gépóriással. A London–Cape Town (Dél-Afrika), közel tízezer kilométeres út különlegesen emlékezetes számomra, mivel hosszúsági körök mentén télből nyárba vagy nyárból télbe kerülünk, miközben megcsodálhatjuk egyedülállóan szép és barátságos, teremtett planétánkat, és dicsérhetjük érte a Teremtő Istent.

A spirituális információ

Az élet keletkezésének kérdésében az első ilyen probléma az aminosavak kétféle szerkezetével kapcsolatos. Mint ismert, száznál több különböző aminosav van, de az élő fehérje felépítéséhez csak húszra van szükség. Ezen túlmenően tudományos tény, hogy az aminosavak kétféle szerkezetben fordulhatnak elő, amelyeket népszerű nyelven „jobbra forgató” és „balra forgató” típusnak szokás nevezni. Ha valamely aminosav véletlenszerűen alakulna ki, mint ahogy az „ősleves” esetében feltételezik, a legnagyobb valószínűsége annak lenne, hogy a kétféle típus ötven-ötven százalékban jönne létre. Ezzel szöges ellentétben az élővilág fehérjéit felépítő húsz aminosav mind balra forgató.

Miller nevezetes kísérlete során egyaránt kapott balra forgató és jobbra forgató aminosavakat, pontosan úgy, ahogyan azt előre valószínűsíteni lehetett. Arra vonatkozóan, hogy az őslevesben hogyan kapcsolódhatnának egymáshoz véletlenszerűen csupán a megfelelő fajták, az evolucionista tudósoknak még elképzelésük sincs. Az ateista fizikus és filozófus, J. D. Bernal elismeri: „meg kell mondani, hogy ennek magyarázata… az élet szerkezeti megjelenésének legnehezebb része marad. Ezt sohasem leszünk képesek megmagyarázni.”

A második probléma, amely talán a legnagyobb nehézséget okozza az evolúciós elmélet egésze számára, a teljes genetikai kódnak, a sejtszaporodás egyik előfeltételének kialakulása. A fehérjék és a DNS viszonylatában ugyanis felbukkan az ismert kronológiai paradoxon: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Hitching rámutat: a fehérjék keletkezése a DNS-ektől függ, DNS viszont nem képződhet fehérje hiányában. Az evolucionista Leslie Orgel erre utalva jegyezte meg, hogy a genetikai kód léte „a legérthetetlenebb az élet keletkezésének egész problematikájában”. A Nobel-díjas Francis Crick pedig megállapította: „Annak ellenére, hogy a genetikai kód csaknem egyetemes, a benne foglalt mechanizmus túlságosan bonyolult ahhoz, hogy egy csapásra létrejöhessen.”

Egy harmadik súlyos probléma, hogy az evolucionista kutatók döntő többsége figyelmen kívül hagyja az élettelen és az élő rendszerek között fennálló kulcsfontosságú különbséget, miszerint az élet egy központi ismertetőjegye, az információ szellemi természetű mennyiség. Werner Gitt, az információelmélet élő klasszikusa felhívja a figyelmet a következőre: „Az a felismerés, hogy az információ szellemi mennyiség, megóv minket attól, hogy az életet csak mechanisztikusan értelmezzük… A halál pillanatában a sejtekben még számos DNS-információ van jelen; bár működési és kommunikációs információrendszereik már kiestek. Tehát az élő és a fizikailag halott szervezet között még egy másik olyan jelentős különbség kell hogy fennálljon, amely nem az anyag tartományában keresendő.”

A genetikai kód informatikai természete jelenti tehát a harmadik olyan áthidalhatatlan nehézséget, amely az élet spontán keletkezését tudományos okokból megkérdőjelezi. A keresztény kutató számára nagyszerű felismerést jelent, hogy az információelmélet három nevezetes tételével a materializmus nem tud mit kezdeni.

Ezek a következők: az információ nem véletlenszerű mennyiség; minden információnak szellemi forrásra (adó) van szüksége; információt csak akarat (szándék, intuíció, diszpozíció) hoz létre. Feltehetjük a kérdést: ha a materialisták elismerik, hogy a DNS valójában az élőlény tervrajza kódolt formában, tehát óriási mennyiségű információt hordoz, akkor hogyan keletkezett véletlenül, szellemi forrás nélkül és szándék (akarat) nélkül?

A híres ausztrál biológus, Michael Denton megállapítja: „A szkeptikusok számára az a feltételezés, hogy a magasabb rendű organizmusok genetikai programja egyszerűen véletlen folyamat eredményeképpen jött létre, teljesen ellentmond az értelmes gondolkodásnak. Ez a program ugyanis mintegy 1000 millió bit információt tartalmaz, amely megfelel egy kisebb fajta, ezer kötetes könyvtár könyveiben található betűk számának valamint kódolt formában rögzíti a sok milliárd sejt fejlődését, növekedését, szerveződését és felügyeletét, amely által azok komplex organizmussá fejlődnek. Mégis a darwinisták számára ez a feltételezés a kétség leghalványabb jele nélkül elfogadható; a józan észnél számukra fontosabb a paradigma sérthetetlensége.”

Denton szerint ez a „gyár” sok hasonlóságot mutat a mai technológiával, beleértve a mesterséges nyelveket és azok dekódoló rendszereit, az információ tárolásához és visszakereséséhez szükséges memóriabankokat, az alkatrészek és összetevők automatikus összeszerelését szabályozó elegáns vezérlőrendszereket, a minőségbiztosításban használt hibabiztos és hibajavító eszközöket, valamint az előregyártás és a részegységekből történő összeszerelés elvét alkalmazó folyamatokat. Az evolucionisták mégis azt kérik tőlünk, hogy higgyük el: az első élő sejteket, amelyek sokkal bonyolultabbak voltak, mint az ember által épített bármely gép, és példátlanok az élettelen világban, nem tervezte meg senki, hanem merő véletlen folytán jöttek létre a megfelelő molekulák spontán keveredésével az őslevesben.

Denton úgy véli, nincs elegendő bizonyíték a sejtek közötti evolúcióra: „A molekuláris biológia megmutatta, hogy a sejtrendszer alapterve lényegében ugyanaz a Földön található összes élő rendszerben, a baktériumoktól az emlősökig. Az összes organizmusban azonos a DNS, RNS és a fehérje szerepe. A genetikai kód jelentése szintén gyakorlatilag azonos az összes sejtben.

A fehérjeszintetizáló gépezet mérete, struktúrája és összetétele az összes sejtben gyakorlatilag azonos. Biokémiai alaptervét illetően tehát egyetlen élő rendszer sem tekinthető primitívnek vagy egy primitívebb rendszerből származónak, és semmilyen empirikus bizonyíték nincs arra, hogy létezne bármilyen evolúciós sorrend a hihetetlenül sokféle földi sejt között.”

A sejtek titka

„Mindig is alábecsültük a sejteket – mondja Bruce Alberts, az USA Nemzeti Tudományos Akadémiájának elnöke. – Az egész sejt úgy tekinthető, mint egy gyár, amely összefonódó szerelőszalagok egy bonyolult hálózatát tartalmazza, amelyek mindegyike nagy fehérjegépek készletéből áll… Hogy miért nevezzük fehérjegépeknek a sejt működésének alapjául szolgáló nagy fehérjecsoportokat? Pontosan azért, mert – akárcsak az emberek által feltalált gépek, amelyek hatékonyan működnek a makroszkopikus világban – ezek a fehérjeszerelvények nagymértékben koordinált mozgó alkatrészeket tartalmaznak.”

Michael Behe, a kiváló biokémikus ilyen úgynevezett molekuláris gépeket tanulmányoz könyvében. Legismertebb példája az 1973-ban felfedezett apró savhajtású motor, amely a bakteriális csillószőrt (flagellum) forgatja.

Ez egy propellerszerű szerkezet, amely lehetővé teszi a baktérium számára, hogy ússzon. Megmutatja, hogy ez a parányi motor, amely olyan kicsi, hogy 35  ezer darab egymás mellé helyezve csak 1 mm hosszú lenne, körülbelül harminc fehérjealkatrészből áll, beleértve a forgó részt, az álló részt, a csapágyperselyeket és a hajtótengelyt. Behe rámutat, hogy e fehérjék bármelyike nélkül a motor működésképtelen lenne. Vagyis a motor komplexitása nem csökkenthető. Az élővilágban óriási számú olyan rendszer van, amelyre igaz ez az állítás.

A nem csökkenthető komplexitás fogalma szoros kölcsönhatást mutat az úgynevezett holonikus rendszerek fogalmával. Ez utóbbiak olyan rendszerek, amelyek speciális feladatot megvalósító funkcionális modulok kooperációjára épülnek, oly módon, hogy együtt képesek magasabb szintű rendszer funkcióját betölteni, de bármelyik funkcionális modul (holon) hiánya vagy működésképtelensége az egész magasabb szintű rendszer működését lehetetlenné teszi. A sejt pontosan ilyen egységes rendszer, amely számos, jól illeszkedő, egymással kölcsönhatásban lévő alrendszerből áll, amelyek mind hozzájárulnak az alapfunkcióhoz, és ha bármelyiküket eltávolítanánk, a rendszer megszűnne működni (szemléletes példaként felhozható az egyszerű egérfogó működése is).

A nem egyszerűsíthető komplexitású rendszerek létezése óriási kihívást jelent az evolúcióelmélet számára, amit maga Darwin is jól látott. Ennek alapján megadta elméletének legalapvetőbb cáfolati kritériumát: „Ha bizonyítani lehetne, hogy létezik olyan komplex szerv, amely nem alakulhatott ki számos egymást követő csekély módosulás révén, elméletem azonnal összeomlana.” Ezt ismétli meg Dawkins A vak órásmester című könyvében: szerinte, ha találnak egy ilyen organizmust, akkor ő feladja a darwinizmusba vetett hitét.

Behe azzal válaszol Darwin kihívására, hogy számos egyszerűsíthetetlenül komplex biológiai rendszer példáját hozza fel. Elemzésének nagy vihart kavaró végkövetkeztetése ez: „A szekvenciák összehasonlítása és a matematikai modellezés ellenére a molekuláris evolúció elmélete sohasem foglalkozott annak kérdésével, hogyan jöttek létre a komplex struktúrák. Valójában a molekuláris evolúció darwini elméletét sohasem publikálták, tehát nem is létezik.”

Behe szerint a neodarwinista szintézis elégtelensége abban nyilvánul meg, hogy még elvben sem képes megmagyarázni a nem egyszerűsíthető komplexitás eredetét. Azzal érvel, hogy a nem egyszerűsíthető komplexitás létezése a molekuláris gépek szintjén félreérthetetlenül az intelligens tervezésre utal. „Bárki, aki kutatását nem korlátozza az értelem nélküli okokra, csak arra a következtetésre juthat, hogy a biokémiai rendszereket valaki megtervezte, éspedig nem a természet törvényei, nem a véletlen és szükségszerűség, hanem egy személy. A Tervező tudta, hogy milyenek lesznek ezek a rendszerek, amikor készen lesznek, és lépéseket tett a rendszer megvalósítására. A földi élet legalapvetőbb szintjén, legkritikusabb komponenseiben – értelmes tevékenység terméke.”

A tudománynak meg kell különböztetnie a természetes okokat az intelligens okoktól – mondja Charles Thaxton. Például elménken keresztül arra következtethetünk, hogy a Rushmore-hegyen lévő arcfaragványoknak intelligens oka van, a hullámverés nyomainak a tengerparton természetes oka. Hasonlóan, a tudomány képes arra következtetni, hogy az információ olyan hatalmas tárházának, amely még a legegyszerűbb sejt DNS-molekulája mentén is fel van jegyezve, intelligens oka kell, hogy legyen. Amit a tudomány nem képes megmutatni, az az, hogy milyen fajta intelligencia jelenti az okot, vajon a teremtő Isten, természetfeletti tényezők, vagy valami egyéb. Ezt az apologetikán keresztül kell megmutatni, nem a tudomány útján – szögezi le Thaxton.

Káoszból rend?

A fizika egyik legalapvetőbb törvénye a termodinamika második főtétele, amely kimondja, hogy normál körülmények között minden rendszer a nagyobb rendezetlenség állapota felé halad, széthullik és romlik az eltelt idő mennyiségével általában növekvő arányban. Más szavakkal: minden élő és élettelen dolog elhasználódik, romlik, öregszik, és végül elpusztul. Ez az abszolút vég, amellyel valamilyen mértékben minden lénynek szembe kell néznie e visszafordíthatatlan hatású törvény hatása következtében. A törvény egy másik, szemléletes megfogalmazása szerint a természetben a folyamatok mindig a valószínűtlenebb állapotból a valószínűbb állapot felé tartanak. A valószínűtlenebb állapotot a nagyobb rendezettség, a valószínűbb állapotot pedig a nagyobb rendezetlenség jellemzi. Ezt a híres fizikai törvényt az entrópia törvényének is nevezik. Az entrópia a fizikában egy rendszer rendezetlenségének mértéke.

A rendszer entrópiája növekszik, ahogy a rendezett, szervezett és megtervezett állapotból a rendezetlenség, szervezetlenség, szétesés felé halad. Minél nagyobb egy rendszer rendezetlensége, annál nagyobb az entrópiája. Az entrópia törvénye kimondja, hogy az egész világmindenség elkerülhetetlenül halad a rendezetlenebb állapot felé. Albert Einstein azt mondta, hogy ez a törvény minden tudományok első számú törvénye; Sir Arthur Eddington szerint pedig ez az egész Univerzum legfontosabb metafizikai törvénye.

Az evolúció elmélete olyan feltételezés (hiedelemrendszer), amely ezzel az alapvető és minden körülmények között érvényes fizikai törvényszerűséggel homlokegyenest ellenkezik. Az evolúció elmélete azt állítja, hogy a rendezetlen, szétszórt és élettelen atomok és molekulák spontán módon egyesültek egy adott időben, egy bizonyos sorrendben, és rendkívül bonyolult molekulákat hoztak létre, mint például a DNS és az RNS, amelyek pedig még bonyolultabb szerkezetekbe rendeződve élőlényekké egyesültek. Az evolúciós elmélet szerint ez a feltételezett folyamat, amely minden lépésében rendezettebb, szervezettebb és bonyolultabb szerkezetet eredményez, önmagától és természetes körülmények között ment végbe.

Az entrópia törvénye világossá teszi, hogy ez az úgynevezett természetes folyamat teljesen ellentmond a fizika törvényének. Ezzel a ténnyel az evolucionista tudósok is tisztában vannak. Az evolucionista Roger Lewin a Science-ben írt cikkében fejti ki az evolúciós elmélet termodinamikai csődjét: „Az egyik probléma, amivel a biológusoknak szembe kell nézniük, a nyilvánvaló ellentmondás az evolúció és a termodinamika második főtétele között.

A rendszereknek az idő során romlaniuk kell, kevésbé rendezetté válni, nem pedig rendezettebbé.”

Egy másik evolucionista tudós, George Stravropoulos az American Scientist című evolucionista folyóiratban kifejti az élet spontán létrejöttének termodinamikai szempontból vett lehetetlenségét és annak keresztülvihetetlenségét, hogy az összetett élő szervezetek létezését természeti törvényekkel magyarázzuk. „Normál körülmények között egyetlen komplex szerves molekula sem jöhet létre spontán módon, sőt inkább lebomlik a második főtételnek megfelelően. Minél bonyolultabb, annál instabilabb, és annál biztosabb, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik a lebomlása. A fotoszintézis és a többi életfolyamat és maga az élet… meg nem érthető a termodinamika és a többi egzakt tudományág szempontjából.”

Mindezekkel az igazságokkal konfrontálódva az evolucionisták abban keresik a kiutat, hogy a termodinamika második főtétele csak zárt rendszerekre igaz, márpedig az élő rendszerek – nyílt rendszerek lévén – kívül esnek ennek a hatókörén. A nyílt rendszer olyan rendszer, amelyben kifelé és befelé is szabadon áramlik az energia, ellentétben a zárt rendszerrel, amelyben az energia és az anyag mennyisége állandó. Az evolucionisták szerint a Föld nyílt rendszer, folyamatosan ki van téve a Napból áramló energiának, az entrópia törvénye nem vonatkozik a világ egészére, és hogy rendezett, bonyolult élő szervezetek létrejöhetnek rendezetlen, egyszerű, élettelen anyagból.

A nyilvánvaló torzítás a következő: az a tény, hogy egy rendszerbe áramlik befelé az energia, még nem teszi rendezetté az adott rendszert. Speciális mechanizmusokra van szükség ahhoz, hogy működésbe hozzák az energiát. Egy autóba például kell motor, erőátviteli rendszer és a hozzá tartozó egyéb szerkezetek ahhoz, hogy az üzemanyagban rejlő energiát munkává alakítsák. Ilyen energiaátalakító rendszer nélkül az autó nem tudja felhasználni az üzemanyagban rejlő energiát.

Ugyanez érvényes az élet esetében is. Igaz, hogy az élethez szükséges energia a Napból származik. A napenergia azonban csak az élő szervezetekben meglévő, hihetetlenül bonyolult energiaátalakító rendszer segítségével alakítható át kémiai energiává (ahogy azt a növények fotoszintézissel, az állatok és az ember pedig az emésztőrendszer segítségével teszik). Egyetlen élőlény sem létezhet ilyen energiaátalakító rendszer nélkül. Ha ilyen nincs, a Nap csak pusztító energiaforrása.

Ezért reménytelen minden olyan próbálkozás, amely azt igyekszik bizonygatni, hogy a földi élet abiogenezis (ősnemzés) révén jött létre. Az abiogenezis azt feltételezi, hogy az élő az élettelen anyagból pusztán az élettelen anyagban lévő törvényekre támaszkodva, spontán módon keletkezett. A termodinamikusok azt mondanák, hogy itt egy rejtett, másodfajú perpetuum mobile működne. Ezt viszont a termodinamika második főtétele ugyanúgy kizárja, mint az első főtétel az elsőfajú (közönséges) perpetuum mobile-t.

Olvasson tovább: