Kereső toggle

Jóm kippúr csodája: egyedül állította meg a szíriai hadsereget

A hősök a harctéren születnek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Izrael négy legnagyobb katonai hőse között tartja számon a hadtörténet Zvika „Zvi” Greengold (fenti képünkön balra) tankparancsnokot, aki 1973-ban, a jóm kippúri háború első napján szinte természetfeletti bátorsággal, leleményességgel és szerencsével tartóztatta fel jószerint egyetlen harckocsival a Golán-fennsíkon felsorakozott szíriai hadsereget. Greengold az őszi ünnep alkalmából exkluzív interjúban idézte fel a Jerusalem Post újságírójának a 42 évvel ezelőtt történteket. Mint kiderült, nem túlzás csodát emlegetni, mert a zsidó állam modern kori történetében talán egyszer sem volt olyan közel a teljes megsemmisüléshez, mint 1973. október 6-ának éjjelén.

Pedig Zvi Greengold nem készült hősnek: az interjúban elismerte, hogy a jóm kippúri háború előtt minden lehetőséget igyekezett megragadni arra, hogy leszereljen a hadseregből. Álma az volt, hogy a nyugat-galileai Lohamei Hagetaot kibucban az általa telepített halastavakat gondozza.

A katonaságnál feladata a lehető legtávolabb esett a halgazdálkodástól. Az 1971-ben felállított 74-es tankzászlóalj parancsnokaként egységével a Golán-fennsíkon állomásoztak, ahonnan hol Libanonba, hol Szíriába, hol pedig Jordánia felé kellett védelmi hadműveleteket végezniük. Amikor éppen leszerelt volna, Greengold parancsnoka váratlanul megbetegedett, így neki kellett átvennie az irányítást. A feladatot olyan jól oldotta meg, hogy felettesei kérték, maradjon.

„Jó harckocsizó és jó parancsnok voltam, viszont nagyon frusztrált, hogy rendszeresen hiányzott valami: vagy a tankokból, vagy a sofőrökből vagy pedig a tüzérekből volt kevés.” Az izraeli hadsereg, az IDF akkoriban brit gyártmányú Centurion tankokat használt, amelyeket saját igényeik szerint alakítottak át.

„Ott állt előttem száz tank”

Greengold éppen eltávozáson volt, amikor kitört a jóm kippúri háború. Bár az ünnep miatt a rádió a kibucban is ki volt kapcsolva, a parancsnok azonnal tudta, hogy támadás érte Izraelt. „Láttam a füstoszlopokat és a négyes alakzatokban észak felé szálló vadászgépeket, amelyek nem sokkal később egyedül vagy párokban jöttek vissza” – mondta. Jól látta: a háború első óráiban az izraeli légierő negyven gépet veszített Szíria felett, és a többi fronton is nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek.

A hivatalos értesítést nem is várta be, stoppal másfél óra alatt visszaért a katonai bázisra egységéhez, ahol kiderült, hogy összesen két működő harckocsira számíthat. Ezekkel indult a szíriai határ irányába. A hadtörténet ezt a két tankot nevezte el utólag a „Zvi-féle haderőnek” – nem ok nélkül.

„Átadtam alegységparancsnokomnak a jobb állapotban lévő tankot, míg én a rozogább járműbe ültem be. Így indultunk neki, hogy felderítsük, mi zajlik a határ közelében. Nem kellett sokáig haladnunk, amikor egy szíriai harckocsiba botlottunk. Azonnal tüzet nyitottam, és ki is lőttem az ellenséges tankot. Igen ám, de a lövés a saját harckocsimat is hazavágta. A tűzképtelenné vált járművet átadtam az alegységparancsnokomnak, hogy vigye vissza a bázisra, és átvettem tőle az egyetlen megmaradt tankunkat” – mondta Zvi, aki biztos volt benne, hogy további szíriai egységek vannak a közelben.

Ezért – bár visszavonulhatott volna arra hivatkozva, hogy fedezet nélkül maradt – elhatározta, hogy folytatja a küldetést. Továbbhaladt, és amikor a hatnapos háborúban kiürített szír falu, Husszeinija közelébe ért, egyszerre fényszórók özönét látta maga előtt. „Tankok és teherautók áradata volt ott. Tudtam, hogy a teljes szíriai hadsereg felvonult.” Rádión azonnal jelentést tett felettesének, aki azonban nem fogta fel a veszélyt. „Azt kérdezte tőlem, hány harckocsit látok. Mondtam, hogy négyszer annyit, mint amennyivel mi az egész térségben összesen rendelkezünk. Aztán megkérdezte tőlem, hogy mi hányan vagyunk. Nem mondhattam meg az igazat, hogy egyedül vagyok, mert tudtam, hogy lehallgatnak bennünket. Így csak annyit feleltem, hogy nem vagyunk elegen.”

Greengold a beszélgetésből megértette, hogy az ünnepnapon több fronton megindult váratlan támadás miatt parancsnoka nem volt képes teljes mértékben felfogni annak a veszélynek a súlyát, ami szemeik előtt a Golán-fennsík határán kibontakozott.

Egy szál tankjával és néhány emberével megkísérelte a lehetetlent, és harcot indított a legalább százszoros túlerővel szemben. Tüzet nyitott, majd a tankkal azonnal továbbhaladt, hogy elkerülje az ellenséges viszontválaszt, majd újra lövetett. „Megparancsoltam a harckocsivezetőnek, hogy induljon felfelé a domboldalon, lőjön, majd azonnal haladjon lefelé. Csak az járt a fejemben, hogy itt van előttünk a szíriai hadsereg, amely arra készül, hogy lerohanja Izraelt, ezért nem szabad elbuknunk.”

Greengold szembesült azzal, amit ma már a katonai akadémiákon tanítanak Izraelben: a zsidó állam olyan kis területen létezik, hogy egyszerűen nincs hova hátrálnia. Ha a szíriaiak betörnek a Golánra, semmi nem állítja meg őket, hogy behatoljanak a Jordán-völgybe, akkor viszont már az ország közepén járnak. „Nem a haláltól féltem, hanem attól, hogy kudarcot vallunk.”

Egyszemélyes hadjárat

Egész éjszaka folytatta egyszemélyes hadjáratát, egyik szíriai tankot lőtte ki a másik után. Éjfél körül parancsnokai felismerték, milyen sorsdöntő helyzet alakult ki a Golánon, és erősítést küldtek Greengold felmentésére. Most derült ki igazán, milyen valószínűtlen volt, amit addig véghezvitt. A nyolc újonnan érkezett tankból a szíriaiak egy órán belül nyolcat kilőttek, és végül Greengold járművét is találat érte. A sofőrje azonnal meghalt, és a légnyomás miatt a többiek is elveszítették az eszméletüket.

„Amikor magamhoz tértem, fedezékbe rohantunk. Rádión újabb erősítést kértem. A parancsnokom azt mondta, ne mozduljunk el az út mellől.” Hajnalra megérkezett a felmentés, ám Greengold ragaszkodott hozzá, hogy tovább harcoljon. „Készen álltam arra, hogy meghalok, mert 14 tankkal kellett felvennünk a csatát több mint 100 harckocsival és 40 páncélossal szemben, amelyek szovjet gyártmányú harckocsielhárító rakétákkal voltak felszerelve. A korábbi összecsapásokból ismertük ezeket a fegyvereket, tudtuk, mik a gyenge pontjaik. Ezért azt kértük, hogy adjanak elég lőszert, a többit majd megoldjuk.”

A 14 izraeli tank szétszóródott, majd egyszerre tüzet nyitott az ellenségre. „A szíriaiak azt hitték, hogy csapdába kerültek, és elkezdtek visszavonulni. A Golánért folyó csata itt dőlt el, ezen a hajnalon. Ha elfoglalják Nafahot, a bázisunkat, akkor megnyílik az út számukra dél felé, ami katasztrófát jelentett volna Izrael számára. Ezt sikerült megakadályozni, de nagyon súlyos árat fizettünk, az egységünkből szinte csak én maradtam életben, nem is tudom hogyan” – mondja a ma 64 éves tiszt.

Greengold szerint a katonai technika négy évtized alatt hatalmasat fejlődött, de ez nem zárja ki, hogy Izraelt a jövőben is érheti meglepetésszerű támadás. Pont az ő egyszemélyes hadjárata nyomán alakították át az izraeli stratégiát annak érdekében, hogy egyetlen haderőnem se maradjon magára, ha csatába keveredik vagy támadás éri. „Bárhogy is készülünk azonban, a háborúban egyedül a technika nem fog megmenteni bennünket. A katonáknak ma is tenni kell a dolgukat, bármilyen helyzetbe kerülnek is” – mondja szerényen Zvi. A hadtörténészek szerint azonban olyan hőstett, mint amikor egyetlen harckocsival védték meg a Golán-fennsíkot egy egész hadsereggel szemben, a bibliai idők óta alig történt Izraelben. Pedig a történelem itt produkált már néhány csodát.

Netanjahu: a Biblia Izrael létezésének alapja

A Biblia és az ősi kapocs nélkül, ami a földünkhöz köt, nincs értelme a zsidó jelenlétnek Izraelben – mondta Benjamin Netanjahu miniszterelnök, aki az őszi ünnepek kapcsán újságírók előtt is megosztotta gondolatait a Szentírással és annak mai érvényességével kapcsolatban.
Benjamin Netanjahu és felesége, Sara a Tanakh (Bibliatanulmányozó) Kör rendkívüli ülésének házigazdája volt a miniszterelnöki rezidencián, amit a zsidó újév tiszteletére rendeztek.  Netanjahu beszélt a Biblia döntő jelentőségéről a szentföldi zsidók életében. „Aki rendszeresen megfordul ebben a tudományos körben az tudja, hogy már említettem: a Tanakh a létezésünk sziklája. Nincs értelme az ittlétünknek a földünkhöz kötő kapocs és e könyv nélkül.” A Bibliai tanulságok nagy jelentőséggel bírnak Izrael jelenlegi csatáiban – mondta továbbá a miniszterelnök, aki minden szombaton együtt olvassa a Tanakhot fiával, mikor az éppen otthon van, vagy nélküle, ha éppen nincs. „Mindig nagy inspirációt nyerek belőle” – mondta a bibliatanulmányozó csoport hetedik találkozóján. „Most éppen Mózes ötödik könyvét fejezzük be. Ezután Józsué könyve fog következni. Az  a szokásunk Avnerrel (Netanjahu második fia), hogy miután befejezzük a heti Tóra és Háftárá olvasását, különféle részeket olvasunk a Tanakhból. Ez mindig tükrözi az aktuális eseményeket, és kapcsolódik az emberek mai életéhez és az örök élethez is, népünkéhez különösen.”
Netanjahu hangsúlyozta, milyen fontosnak tartja, hogy az izraeli gyerekek olvassák a Tanakhot, ami képes „létrehozni bennük egy olyan képet a kultúránkról és örökségünkről, ami a hit története. Történelem és erkölcs az ember és ember közötti kapcsolatokban, az ember és Isten között, sőt, erkölcs az egész emberiség számára. Ez az első és legfontosabb.” „Szerintem olyan időszakban élünk, amikor egy ezzel ellentétes tendencia jelentkezik a világ népei között, egy olyan irányvonal, ami továbbra is tagadni fogja a jogainkat, jogunkat ehhez a földhöz, és végső soron az élethez is.  A különböző bojkottmozgalmak többször sújtották népünket évezredeken keresztül. Bojkottálnak, rágalmaznak és minden rossz fókuszpontjába állítanak. Persze vannak sokan, akik felismerik a tehetséget a népünkön belül. Ezt a tehetséget igyekszünk fejleszteni, és fantasztikus dolgokat érhetünk el. A könyvek embere az internet embere is lehet. Áttörünk új földrészekre és új országokba – mint Kína, India, Japán, Afrika, Latin-Amerika és most már Brazília is. Nézzék, mik történnek, ha figyelembe vesszük  a könyvek könyvét!” – mondta a miniszterelnök, aki emlékeztetett rá, hogy még a Templom modellje is benne van ebben a könyvben.
„A két alapvetően ellentétes tendencia közül az egyik, sajnálatos módon, népünk megtámadásán alapul, mint tudjuk, már évezredek óta – mondja Netanjahu. – Másrészről a zsidóknak most már van egy államuk. Mivel van államunk, megvan a lehetőségünk arra, hogy erőssé váljunk, összeszedjük a bátorságunkat, és olyan intézkedéseket tegyünk, amelyekre korábban nem voltunk képesek, hogy visszaverjük ellenségeinket és magunk alakítsuk sorsunkat. Kétségtelen, hogy ez a próba a jövőben is folytatódni fog. Józsuétól legfőképpen azt a látást nyertük, hogy harcolnunk kell az ellenségeink ellen, ha azok el akarnak minket pusztítani.” (ombra)

Olvasson tovább: