Kereső toggle

Stephen Mansfield életrajzíró Amerika válságairól

„Cserbenhagytuk testvéreinket, feladtuk értékeinket”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A történelem legliberálisabb elnöke, aki cserben hagyta a közel-keleti keresztényeket, és a bebörtönzött amerikai túszokat az iráni atommegállapodás kedvéért. A digitális pornográfia csapdájába került alsó tagozatos kisdiákok. Keresztény tömegek, akik számára a Biblia semmit nem jelent. Amerika erkölcsi és spirituális válságáról beszélgettünk Stephen Mansfield életrajzíróval, akinek magyarul is megjelent a 20. század egyik legjelentősebb keresztény tanítójáról és bibliakutatójáról, Derek Prince-ről írt könyve.

Ön számos kiemelkedő vezetőről írt könyvet, köztük Winston Churchillről és Abraham Lincolnról. Ezekből az életrajzokból közös jellemzőként azt állapította meg, hogy sorsukban egy rövid időszak döntötte el, hogy milyen pályát futnak be az életben. Mitől lesz valaki történelemformáló személyiség? Születni kell rá, vagy a körülmények hozzák elő a személyiségükből a rendkívüli erőt?

– A nagy formátumú emberek életéből azt a következtetést vontam le, hogy mindkettő fontos. Szerintem a gondviselés már eredetileg vezetőnek rendelte őket, és az ezzel kapcsolatos ajándékok szinte a kezdetektől megjelentek az életükben, de a képességeiket bizonyos körülmények hozták ki igazán. Churchillről nyilvánvaló volt már fiatalon, hogy energikus, nagy víziókkal és nagy tudásszomjjal rendelkezik, és komoly hatással lehet majd a világra. Mégis, életének a nehézségei kellettek ahhoz, hogy megerősödjenek benne azok a „lelki izmok”, amelyek képessé tették arra, hogy sikeresen vezessen. Köztudomású, hogy dadogott, az apja gyűlölte, gyerekkorában sokszor megtapasztalta a magányt és az elhagyatottságot, de mindezek segítettek neki felkészülni arra, hogy vezetővé váljon. Hasonló volt a helyzet Lincolnnal is. Ő is kifejezett képességekkel, talentumokkal jött a világra. Környezete érzékelte azt, hogy a gondviselés nagy dolgokra szánja. De az élete, sorsa tette azzá, akinek ismerjük. Ugyanez történt Jézussal is: egyértelmű volt az elhívása, de keresztül kellett mennie a nehézségeken és próbákon, amelyek felkészítették arra, hogy elvégezze a feladatát. Ez az elv bizonyos módon persze mindannyiunkra igaz.

És ez igaz a kereken 100 éve született Derek Prince pályafutására is? Mitől lett ő a 20. század egyik fontos keresztény személyisége?

– Igen, pontosan ez a helyzet Derek Prince-szel is. Nagyon sötét, magányos és sérelmekkel teli gyerekkora volt, ugyanakkor nagyon tehetséges ember is volt, aki fényes karrier előtt állt Cambridge-ben. Amikor fiatal katonaként Angliában hívővé lett, mindezzel a fájdalommal és magánnyal együtt jött Jézushoz. A Bibliában kereste a megoldást ezekre a sérelmeire, és olyan válaszokat kapott, amelyekkel később másokon is segíteni tudott, olyanokon, aki hozzá hasonlóan depresszióval, kísértésekkel küszködtek. Amit a saját életére vonatkozóan a Bibliából megtanult, képessé tette arra, hogy válaszokra vezesse a világ legkülönbözőbb pontjain élő embereket is. Különösen az amerikai fiatalokra volt ilyen hatással, akik közül sokan hasonló élettapasztalatokon mentek keresztül. Ő is példa arra, hogy minden nagy vezető életében az elhívás és az életút együttesen formálja ki azt a sorsot, amit megismerünk.

Prince az internet előtti korban szolgált és tanított. Az elmúlt 10-15 év azonban az élet szinte minden területét megváltoztatta, a kereszténységet is. Miben látja a legnagyobb változásokat?

– Korunkban a digitális forradalom jelenti a legnagyobb változást. Tartalmi szempontból nem sok újat ad, sőt szinte semmit, de a meglévő tartalmat nagyon könnyen elérhetővé teszi mindenki számára. Például az előző nemzedékek életében is volt pornográfia. Ma azonban az okostelefonokkal a pornográfiának a legborzalmasabb változatai kerülnek az emberek kezébe, azokra az eszközökre, amelyeket a zsebükben hordanak. Az Egyesült Államokban egy átlagos fiú tízéves korában látja az első pornóképet. Korábban ez nem volt ilyen általános, mert a pornó korlátozottan volt csak elérhető. A digitális forradalom viszont azt eredményezte, hogy minden azonnal hozzáférhető. Az ember bekapcsolja a számítógépét, és néhány mozdulattal maga élé tud idézni bármit: az ISIS lefejezéseit bemutató videót éppúgy, mint a legkeményebb pornográfiát. És nemcsak egyesek, hanem bárki, a világ bármely pontján. Ebben áll ennek a forradalomnak a lényege

Az emberek ma sokkal kevesebb könyvet olvasnak, mint korábban, és ez érvényes a Bibliára is. Egy friss felmérés szerint, amit Ön is idéz, az aktív, gyülekezetbe járó amerikai keresztények 40 százaléka nem vagy csak nagyon ritkán olvassa a Bibliát. Mit eredményezhet ez, milyen lesz a következő, bibliai szempontból analfabéta keresztény generáció?

– Jogos a kérdés, hiszen ha magukat kereszténynek tartó emberek nem olvassák a Bibliát, akkor egyrészt erőtlen hívőkké válnak, másrészt megnyitják magukat mindenféle tévtanítás előtt. Sajnos az egyházban ma nagyon sok hatástalan vagy egyenesen káros eszközt és módszert használnak a Biblia helyett, és ennek következtében nincs meg az a szellemi erő, ami a gyógyulásokhoz és az emberek felé való szolgálathoz szükséges. Jézus azt mondta, hogy a beszédek, amelyeket szólt, szellem és élet. A Szent Lélek mindig egyetért az Igével, ezért ha keresztények anélkül próbálják Jézust követni, hogy figyelnének a beszédére, akkor tévelygők és gyengék lesznek. Az egyház belülről kopik el, amikor a világ sok részén azon igyekszik, hogy minél modernebb és menőbb legyen, a többségi kultúrához alkalmazkodva.

A „harmadik kultúra” nemzedéke számára a filmek sokkal erőteljesebb közvetítő, gondolatformáló erőt jelentenek, mint a Biblia. Szintén ön idézi azt a brit felmérést, hogy a keresztény fiatalok jelentős része bibliai szereplőnek gondolja Supermant, illetve Harry Pottert, és nem tudják, ki volt Dávid vagy az irgalmas szamaritánus. Lehet-e alternatívája Hollywoodnak?

– Igen, látok biztató jeleket arra, hogy lehetnek alternatívák. A digitális forradalom pozitív oldala az, hogy sokkal több ember számára teszi lehetővé, hogy kreatívak legyenek, és akár mozifilmeket is készítsenek. Ez azt is jelenti, hogy a technológia kiegyenlíti a lehetőségeket, így nem összpontosulhat minden erő egyetlen szervezet kezében. Hollywood veszít a befolyásából és piaci részesedéséből, miközben független filmkészítők olyan sikeres műveket hoznak létre, mint egy georgiai baptista lelkész által finanszírozott Fireproof (Tűzálló) című keresztény film, ami meglepően magas (a félmillió dolláros gyártási költséghez képest több mint 33 millió dolláros – a szerk.) bevételt hozott. A technológiai fejlődés miatt viszonylag kisebb összegből lehet ma olyan filmeket készíteni, amelyek képesek megragadni az emberek figyelmét. A digitális forradalom tehát a kezünkbe ad minden rosszat, de olyan kommunikációs lehetőségeket is megnyit, amelyek korábban el voltak zárva.

Talán még a mozinál is nagyobb hatást gyakorol a mai tinédzserekre – köztük keresztényekre is – az internetes pornográfia. Miért tud ez ilyen akadálytalanul terjedni, hol vesztek el a fékek, amelyek az előző generációkat visszatartották a szakadékoktól?

– A magasabb erkölcsi mérce tartotta vissza a korábbi nemzedékeket. Az emberek, ha még nem is voltak személyesen újjászületve, elfogadtak egy olyan kulturális értékrendet, amelyet a hagyományos és bibliai elvek formáltak. Ma az Egyesült Államokban – de másutt is – tömegével kapnak a fiatalok olyan néhány száz dolláros digitális eszközöket, amelyekkel bármit elérhetnek, miközben semmiféle erkölcsi értékrenddel, normákkal nem rendelkeznek. Nem mondják el nekik, hogy nem minden jó, amit az interneten találnak, ezért válogatás nélkül fogyasztanak bármit, amit a digitális világ eléjük tár. Nemrég egy felmérésből kiderült, hogy az amerikaiak több mint 50 százaléka fel tudja sorolni a négy Beatles nevét, de közel sem voltak ennyien, akik a négy evangélista nevét ismerték. Ezért újra kell evangelizálnunk a nemzedékünket, még akkor is, ha korábban már keresztények voltak.

Biztatónak látom ugyanakkor azt, hogy világméretekben egyre több ember ábrándul ki a digitális kultúrából. Érzik, hogy olyan űr marad a szívükben, amit nem tudnak virtuális forrásokból betölteni. Közülük sokan meg fognak nyílni az evangélium felé. De csak a személyes hitből vallott értékek védik meg a fiatalokat az olcsó szennytől, ami árad rájuk. Aki nem képes tudatosan elfordítani a fejét, kikapcsolni a telefonját, annak az életébe akadály nélkül tör be a világ minden szennye. Az emberek kezdik ezt felismerni. Nem tudják még, hogy mit kezdjenek ezzel a kihívással, de az evangélium meg fogja őket tanítani erre is.

Lát esélyt arra, hogy létrejön a szexuális lázadással szemben egy ellenkultúra, amelyik tudatosan szembemegy a féktelenséggel? Például olyan tinédzsermozgalmakra gondolok, mint a Silver Ring, amelynek tagjai vállalják a házasság előtti önmegtartóztatást.

– Igen. A történelmi példa azt mutatja, hogy amikor az emberek szabadon átadhatták magukat minden szenvedélyüknek, akkor ezt követően szükségszerűen megjelent a kiégési szindróma. Eljutottak az út végére, és sokan azt mondták, hogy semmitől sem lettem boldogabb. A szexuális forradalom, a drogok, a materializmus és a javak bősége, a hatalom birtoklása, a szenvedélyek hajszolása nem képes kitölteni a szív hiányait. Most a szexuális forradalom közepén tartunk, az erkölcstelenség terjed, de már érzékelhető a kiégettség is. Amikor a korai keresztények a Római Birodalomban elkezdték terjeszteni az evangéliumot, néhány évszázad alatt át tudták formálni az egész birodalmat. Ez azért volt lehetséges, mert a rómaiak – különösen a felső osztály – kiégett. Már kipróbáltak mindent, megismertek minden szenvedélyt, élvezetet. Azt várták az istenektől, hogy valami újat adnak nekik. Ebben az időben – ahogy a Galata levél írja – „eljött az időknek teljessége”, és Isten elküldte Jézust a földre. Így Jézus evangéliuma lett a válasz az emberek kiáltásaira. Miután mindent kipróbáltak már, fogékonyabbak voltak az új üzenetre, és várták, hogy ez választ ad az életük értelmére.

Mondhatjuk azt, hogy a kiégési szindróma a digitális forradalom Achilleusz-sarka lehet?

– Igen, feltétlenül. A kutatások szerint a pornófüggők számára egy idő után a tartalmak elvesztik a hatásukat. Próbálkoznak valami újjal, még keményebbel, még mocskosabbal, de végső soron ezek sem tudják megelégíteni őket. Minden olyan gyönyör, amire az emberek bálványként tekintenek, végső soron elveszti a vonzerejét. Ebben a kiégett állapotban sokan feladják a további szenvedélyek keresését és ezen a ponton – akár elismerik, akár nem – éhesebbé válnak az igazságra. A történelemben az evangélium sokszor ilyen pillanatban tud áttörni, amikor a társadalom tele van a bűntől kimerült, megcsömörlött emberekkel, akik valami örökkévalót keresnek a hiábavaló helyett.

Korábban írt könyvet amerikai elnökök hitéről, köztük Barack Obamáról is, még megválasztása előtt. Hétéves elnöksége után hogyan látja őt? Emberként és vezetőként is érdekelne a véleménye róla.

– Barack Obama olyan fiatalember, aki apa nélkül nőtt fel, az anyja pedig vallási lehetőségek sokaságával ismertette meg. Olyan szélsőségesen liberális felekezetben nőtt fel, amely már évtizedekkel ezelőtt, az országban először alkalmazott meleglelkészt, elsőként támogatta az abortuszt és a melegházasságot. Obama tipikus példája a „lelkiismereti liberálisnak”, aki hisz Istenben és hisz Jézusban, de nem rendelkezik bibliai világnézettel, és politikai szempontból ultraliberális. Miközben támogatja a melegházasságot, idézi a Hegyi beszédet. Máskor az abortusz támogatására is a Bibliára hivatkozott. Ezt tanulta, és nem mondta meg neki senki, hogy a Bibliában mindez épp fordított értelemben van, mint ahogyan ő használja. Nagyon zavaros a gondolkodása, szeretne teológiailag képzettnek látszani, de nem az, még a legalapvetőbb igazságokat sem ismeri pontosan. Ebből adódik, hogy ő a történelem legliberálisabb amerikai elnöke.

De nem tartja őt titkos muszlimnak, amint némelyek gondolják?

– Nem. Sajnálom, hogy vannak, akik a neve alapján és a muszlim világ iránti barátságossága miatt ezt gondolják róla. Kereszténynek tartja magát, úgy tudom, hogy imádkozik, és a Bibliát is olvassa, de egy olyan szemüvegen keresztül, ami megfelel a teológiájának. Nem számítok arra, hogy megváltozzon, amíg a hivatalában van.

Ugyanakkor látni kell, hogy nincs egyedül: a főáramú amerikai felekezetek többsége szintén nagyon liberális, társadalmi és teológiai értelemben.

Obama elnöksége alatt komoly társadalmi változások történtek Amerikában, különösen a melegkérdésben. Kívülről nézve úgy tűnik, nem váltott ki komoly tiltakozást a Legfelsőbb Bíróság döntése. Persze sokan leírták, elmondták, hogy nem értenek egyet ezzel, de nem volt milliós, de még csak tízeres menet sem Washingtonban. Ön szerint miért? Belefásultak a keresztények abba, hogy a média maradinak, homofób fanatikusnak bélyegzi őket? Vagy csak vezetők hiányoznak, akik irányt tudnának mutatni a széles tömegek számára?

– Ez egy reális felvetés, de szerintem van változás. A keresztények kezdenek felébredni. A magzatok szerveivel kereskedő Planned Parenthood botránya nyomán nagyszabású tüntetések készülnek, ami azt jelzi, hogy a keresztények egyáltalán nem adták fel a harcot. Az amerikaiak többsége nem ért egyet a Legfelsőbb Bírósággal, amely egyetlen szavazattöbbséggel kimondta, hogy a melegházasság összhangban van az alkotmánnyal, és inkább az államok kezében hagyták volna ezt a döntést.

Tisztában kell ugyanakkor lenni azzal, hogy van egy nagyon erős tábor, amely mindenáron bíróság elé akar rángatni felekezeteket, lelkészeket és keresztény szervezeteket, hogy megfosszák őket jogaiktól, adómentességüktől. Könnyen előállhat olyan helyzet Amerikában, hogy nem működhetnek egyházként azok, akik nem fogadják el a melegházasságot. Lehet, hogy emiatt földalatti létet kell választaniuk, vagy csak vállalkozásként működhetnek tovább. De nem látom legyőzöttnek az egyházat, legalábbis azokat nem, akik nem elégednek meg a kulturális kereszténységgel. A Biblia szerint Isten mindent megráz, ami megrázható, és ennek eredményeként egy tisztább egyház áll majd elő, amelyik sokkal erőteljesebben tud szólni az egész nemzethez. De elfogadom, hogy az Obama-korszakban ezt még nem sikerült megvalósítani. A döntésekben ugyanis nagy befolyása van a bíráknak, akiket – nem csak a Legfelsőbb Bíróság tagjait – az elnök nevez ki. Évtizedek óta az elnökök nagyon liberális bírákat neveznek ki, és ennek most látjuk az eredményét. Az ő döntéseikre hivatkozva civil szervezetek – mint például az Amerikai Polgári Szabadágjogok Mozgalom (ACLU) – hadjáratot folytatnak a hit mindenfajta nyilvános kifejezése ellen. Nagy károkat okoztak, ezt el kell ismerni. A főáramú egyházak többsége azonban ugyanolyan liberális, mint Barack Obama, nem véletlenül szeret rájuk hivatkozni a média. Ezek a felekezetek azonban gyorsan veszítenek a tagságukból, miközben az evangéliumi keresztények, a római katolikusok és a maguk módján vallásosak száma növekszik.

Derek Prince egyik fontos üzenete volt az, hogy a kereszténység és Izrael sorsa, küldetése szorosan összekapcsolódik egymással. Ő személyesen is jelen volt, amikor megszületett Izrael. A keresztény cionizmus erősödött az elmúlt években, de sokan csak politikát látnak ebben, mondván az Izrael-lobbi felhasználja céljaira a zsidók és Izrael iránt pozitívan elfogult keresztényeket. Hogyan látja a zsidók és a keresztények kapcsolatát?

– Szerintem az igazi keresztények és a valódi zsidóság közötti kapcsolat egyre jobb és szorosabb. Nemrégiben Izraelben jártam, és azt tapasztaltam, hogy az izraeli vezetés tisztában van az evangéliumi keresztények világméretű támogatásával. Sok helyen erősödik az antiszemitizmus, különösen az iszlám világban. Obama elnök és több más vezető nem tekinthetők kifejezetten Izrael barátjainak, ezért is fontos, hogy hangosabban kiálljunk Izrael mellett. Ma e nézetek melletti kiállás próbatételt jelent. Biztos vagyok abban, ha Derek Prince ma élne, nagyon erős mozgalmat vezetne, azért, hogy a keresztények imádkozzanak Izraelért, és áldják a zsidóságot. Érdekes megfigyelni, hogy sokan, akik eredetileg a béke reményében üdvözölték a megállapodást Iránnal, miután megtudták, mit jelent ez az alku Izrael számára, megváltoztatták a véleményüket, és szembefordultak a döntéssel. Ma még fontosabb, mint bármikor, hogy odaálljunk Izrael mellé. Nem azért, mert jobbak vagy erkölcsösebbek lennének más népeknél, hanem azért, mert tudjuk, hogy Isten magához gyűjti őket. Ezért szeretnünk kell őket, imádkoznunk kell értük, és természetesen a Messiást is képviselnünk kell feléjük.

Ma reális veszély, hogy közel 2000 év után a kereszténység eltűnik ebből a térségből. Mi ebben Amerika felelőssége? Milyen üzenetet hordoz például az, hogy Obama elnök egy szót sem szólt az Iránban bebörtönzött amerikai keresztény lelkész érdekében az atomtárgyalások során?

– Őszintén szégyenkezem amiatt, hogy Amerika cserben hagyta a Közel-Keleten élő keresztényeket. Egyszerűen lehagyták őket a külpolitikai programjukról. Nem gondoltam volna, hogy az Egyesült Államok képes úgy megegyezést kötni Iránnal, hogy nem törődik a bebörtönzött amerikaiakkal. Az elnök ugyan azt mondta, hogy ennek ő sem örül, de tudjuk, hogy ha igazán lett volna szándék erre, akkor Amerika ki tudta volna szabadítani a túszokat. Irakban szorosan együttműködök a kurdokkal, akik elmondták, hogy Moszulban, az ősi Ninive mellett fekvő városban szinte nem is maradt már keresztény, pedig korábban ez egyik legnagyobb keresztény város volt a Közel-Keleten. Sajnos az amerikaiak nagyon keveset tudnak arról, mi zajlik a térségben. De bízom abban, hogy ha sikerül az ISIS-t kiszorítani, sok ember szíve megnyílik a kereszténység felé. Ma azonban a tény az, hogy a hívők kiszorultak abból a térségből, ahol korábban évszázadokon át éltek. 

Ön a legutóbbi könyvében a kurd nemzet történetét írta meg. Hogyan látja, lesz országuk? Kik lehetnek a mai, nagyon kusza közel-keleti dráma nyertesei és vesztesei?

– Szerintem még megélem, hogy a kurdoknak saját országuk lesz a Közel-Keleten. A három fő csoport, a síiták, a szunnita arabok és a kurdok megosztottsága eddig megakadályozta ezt. Ebben nagy szerepet játszik Törökország is, amely pedig elvileg az Egyesült Államok szövetségese. Észak-Irakban a törökök mégis kurdokat bombáznak. Amerika sajnos nagyon rosszul válogatja meg a szövetségeseit a térségben, és olyanokkal fog össze, akik támogatják a terrorizmust valamint az ISIS-t, és az érdekeink ellen tevékenykednek. Közben elfordulunk olyanoktól, akik a barátaink, mint például a kurdoktól. A könyvem bemutatókörútja során azt tapasztaltam, hogy az átlag amerikaiak szeretik és becsülik a kurdokat, és támogatják azt, hogy hazájuk legyen. A kormány azonban azokkal barátkozik, akik ezeknek a céloknak az ellenségei, és a fundamentalista iszlámot támogatják. Szerintem az Egyesült Államoknak jobban oda kellene figyelnie arra, hogyan válogatja szövetségeseit. Ezek közül az egyik legaggasztóbb Törökország, amelynek növekszik a befolyása. Erdogan elnök elkötelezett iszlamista, gyűlöli a kurdokat. Pozitív jel ugyanakkor, hogy a kurdok jelentős képviseletet szereztek a török parlamentben, ami hosszabb távon segíthet a helyzet megváltozásában. 

Érdekes látni azt, hogy az üldözés és nehézségek ellenére szinte egyetlen kurd sem menekül Európa felé. Ennek ellenére a földrészünk – közte Magyarország – számára ma a közel-keleti és afrikai migránsok jelentik a legnagyobb kihívást. Sokan Amerikára hivatkoznak, hogy lám milyen sikeres országot lehet építeni bevándorlókkal. Hogyan hat ma a bevándorlás Amerikára, kulturális és társadalmi szempontból?

– Valóban a bevándorlás formálta Amerikát az évszázadok során, hiszen a bennszülött indiánokat leszámítva mindenki bevándorló családból származik. A feltétel viszont az, hogy a bevándorlók beilleszkedjenek a kultúrába, megtanulják a nyelvet, és elfogadják a társadalom alapvető értékeit. Ma Amerikába beengedünk bűnözői háttérrel rendelkező embereket, főként Latin-Amerikából. Nem követeljük meg tőlük, hogy megtanulják a nyelvünket, nem támasztunk feltételeket ahhoz, hogy állampolgárságot kapjanak, és ezzel egyre növeljük és tartósítjuk ezt a zavaros, társadalmi szempontból alacsony szinten álló réteget, akik a bűnözés mellett számos más problémát is okoznak. Ez a bevándorlás destruktív módja, és sajnos ezt ma támogatjuk. Nagyon aggódom Nagy-Britannia miatt is, amelyet nagyon kedvelek. Hatalmas muzulmán népesség érkezett az országba, de megengedték nekik, hogy radikalizálódjanak. Londonban működnek olyan mecsetek, amelyek nyíltan hirdetik Anglia elpusztítását. Ezt nem szabadna eltűrniük a saját országukban. Fontos a szólás- és a sajtószabadság, de nem lehet szabad teret engedni az ellenségeinknek a fővárosunkban. A bevándorlásnak tehát van hasznos, és romboló formája is. Amerikában az utóbbi időben sajnos a károsabb változat valósult meg, de remélem, hogy ez a jövőben megváltozhat.

Olvasson tovább: