Kereső toggle

Már a magyar katolikus egyházat is megosztja a melegtéma

Quo vadis, Róma?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Urbán József piarista szerzetes, a budapesti piarista gimnázium igazgatója, a rend korábbi magyarországi tartományfőnöke tiltakozó levelet írt Semjén Zsoltnak, amikor az a keresztény értékrend győzelmeként ünnepelte, hogy a szlovákiai népszavazás eredménye a meleg- házasság elutasítása lett. Urbán két ember egymás iránti szeretetének kifejezéseként látja két meleg ember ölelkezését, és kijelenti, hogy „egyenesen kegyetlenség megtagadni bárkitől is a házassági jogokat”.

Az immár a magyar katolikus egyházon belül is nyilvánosan megjelent feszültség és egyet nem értés társadalmi közüggyé növi ki magát, még a kereszténybarátnak éppen nem mondható mandiner.hu érdeklődését is felkeltette, és a kormánypárti Válasz is foglalkozott vele. Urbán József a hetilapnak terjedelmes levélben is kifejtette álláspontját a melegházasság és a vele járók – azonos nemű párok örökbefogadása, a melegek jogainak kötelező iskolai oktatása – védelmében.

Miféle furcsa szerzet ez?

A katolikus egyház hagyománya és tanítása a kezdettől fogva elutasította a homoszexuális kapcsolat lehetőségét mint bűnt. A Magyar Katolikus Lexikon szerint „a keresztény hagyomány a legrégibb idők óta állást foglal a homoszexualitással szemben (…) A homoszexualitás cselekedetei önmagukban rosszak, mert ellentétesek a természetes erkölcsi törvénnyel, a nemi aktusból kizárják az élet továbbadását, s torzítják az értelmes lélekkel bíró ember én-te kapcsolatának teljességét. (…) A homoszexuális emberek is a tisztaságra kaptak meghívást. A homoszexualitás lappangó hajlama nagyon sok emberben jelen van, ezért óriási a felelőssége a felnőtt társadalomnak, hogy ezeket a rejtett hajlamokat erősíti-e, vagy okos, tapintatos neveléssel helyes irányba tereli, gyógyítja.” A nagy kérdés – már a tavalyi szinóduson lezajlott vita óta –, hogy a római egyház módosítani fogja-e napjainkban ezt az évezredes meggyőződését. A katolikus egyház önmeghatározásában jelentős szerepet játszik az az elv, miszerint az egyháznak úgy kell képviselnie az evangéliumot a világ előtt, hogy lényegileg nem alkalmazkodik az emberiség változékony világnézetének átalakulásaihoz, nem adja föl üzenetének alapvető értékeit. Vajon napjainkban látni fogjuk, amint a szekuláris társadalom erkölcsi változása alapvető konzervatív meggyőződések elhagyásához (aposztázia) vezeti a katolikusokat?

Már a Biblia is bűnként ítéli el a homoszexualitást: „Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak; útálatosság az.” (Mózes 3. könyve 18:22) Az itt szereplő héber szó (tóévá) jelentései a szótárak szerint pontosan: undorító, irtózatos, visszataszító, borzalmas, förtelmes, undok, kibírhatatlan, tűrhetetlen, gyűlöletes, gyalázatos. A mózesi Törvény Jézus szerint mindaddig érvényben van, ameddig a föld és az ég létezik (Máté evangéliuma 5:17–20), és nem állítható szembe markionita módon a szeretettel – amint ez Urbán egész gondolkodása mögött meghúzódik. Az erkölcsi törvény éppen a szeretet megélése védelmében adatott, nem annak ellenében. Az önmagukat kereszténynek tekintő egyházak – úgy tudom, a katolikus is – Isten örök, kinyilatkoztatott szavának tekintik a Bibliát, nem pedig kortól és kultúrától függő emberi vélemények gyűjteményének. Ha valaki ezt elfogadja, akkor szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a Biblia Istene homofób – és Ő soha nem változik.

Pál apostol – akinek a kereszténység a Törvény hatálya alóli felszabadulás és a kegyelem érvényesülése teológiai értelmezését köszönheti – maga is számos helyen megerősíti, hogy a homoszexualitás tilalma az Új Szövetségben, a kereszténységben is érvényes: például: „a közöttük lévő nők is fölcserélték a természetes nemiséget a természettel ellenkezőre; és hasonlóképp a férfiak is, akik elvetve a női nemmel való természetes szexuális életet, sóvárgásukban egymás iránt lobbantak lángra, és megtették ezt az ocsmányságot, férfiak férfiakkal; a tévelygésükért járó fizetséget pedig megkapták önmagukban (…) – akik megismerték ugyan Isten rendeletét, hogy akik ilyeneket művelnek, megérdemlik a halált, mégis nemcsak hogy megteszik ezeket, hanem még helyeslik is, ha valaki így cselekszik.” (Rómaiakhoz írt levél 1:26–32)

A mózesi Törvény ugyanis a homoszexuális cselekedetet halállal büntette. Ez – mint a teokratikus zsidó állam büntetőjogi (nem erkölcsi jellegű) parancsa – az Újszövetségben a nem zsidó nemzetek számára fel van függesztve. Mivel a kizárólag a Szentföldön létrehozható, független, zsidó tórai állam számára kötelező jogi rendelkezések ilyen állam hiányában nem alkalmazhatók, senkinek nem kell aggódnia amiatt, hogy a Bibliában hívő keresztények alkalmazni szeretnék ezt a rettenetes megtorlást. De a büntetés kegyelem általi felfüggesztése nem azt jelenti, hogy a Változhatatlan véleménye és érzései a dologgal kapcsolatban megváltoztak volna az utóbbi időben vagy bármikor is. Ezt nyilván a katolikus egyházban is így gondolják. A Tóra erkölcsi jellegű parancsai minden emberre minden időben érvényesek, amíg a föld és az ég fennáll.

A kereszténység szerint Isten: szeretet. De hogy a szeretet konkrétan, tartalmilag mit jelent, azt a kinyilatkoztatás egésze, benne a Tórával, közli teljességében, amely  elítéli a homoszexualitást. Így az ilyen kapcsolat szeretetként való beállítása megváltoztatja a szeretet isteni tartalmát, fogalmát, azaz magát az Istenről (mint szeretetről) alkotott képet. Urbán és a vele egyetértők így közvetve a kereszténység istenképét is eltorzítják.

A házasság hasznossága

Lassan megérjük, hogy a hívőket korlátozzák lelkiismereti, gondolat- és szólásszabadságuk alapjogának gyakorlásában, hogy ne olvashassák föl a Biblia ezen sorait, ne hivatkozhassanak rájuk, és ne hirdethessék azzal való egyetértésüket. Pedig nem kell attól tartani, hogy a keresztények büntetőjogi kategóriává akarnák tenni a homoszexualitást, állami büntetést kérve rá. Nem erről van szó. A melegek jogi következmények nélkül tehetik egymással, amit akarnak, mivel erkölcsi tekintetben, mint mindenki, egyedül Teremtőjüknek tartoznak majd elkerülhetetlen elszámolással. Hanem arról van szó, hogy az állam által kifejezetten védett és támogatott – mert a társadalom, a nemzetek, az emberiség továbbélését biztosító – házasság és gyermeknevelés intézményeit és az azoknak járó különleges közösségi és jogi védelmet és támogatást ne élvezhesse egymással való kapcsolatuk. Azon egyszerű, természetes okból, hogy nem járulnak hozzá a közösség gyarapodásához és továbbéléséhez.

Az eredeti szabadelvű demokrácia eszméje az egyházat azért választja el élesen és teljesen az államtól, mert egyiknek sem tesz jót, ha a másikkal szolgáltatja céljait. Az államhatalom végső biztosítéka a törvényes erőszak alkalmazásának lehetősége, amellyel a törvényeket kikényszerítheti erőszakszervezetei segítségével, hogy ezzel állampolgárai életét és életminőségét megvédje a károkozóktól. A hit azonban erőszakos úton nem kényszeríthető ki, ezért az egyháznak sem érdeke, hogy a hívők meggyőződését állami eszközökkel a nem hívőkre ráerőltesse, mert ez kontraproduktív lenne: a nem hívők meggyűlölnék a hitet, és még távolabb kerülnének tőle. Ezért a Biblia értékrendjét demokráciában nem lehet büntetőjogi tényezővé tenni és a jogrendbe beemelni.

Ezzel az alapelvvel maradéktalanul egyetértünk. Csakhogy amikor a homoszexuális házasság és az azonos neműek örökbefogadása ellen foglalunk állást a hívőkből és nem hívőkből álló társadalom közösségi életében, akkor ezt nem pusztán a Szentírás alapján tesszük, hanem természetjogi megfontolásokból. Ugyanis – még egyszer kiemelem, mert ezen a területen a legtöbb a csúsztatás – nem abban kívánjuk államilag korlátozni a homoszexuálisokat, hogy magánéletüket szabadon megélhessék, ahogy akarják – mindaddig, amíg azzal mások, köztük a hívő állampolgárok ugyanezen jogait nem sértik –, hanem csak abban, hogy ne vehessenek igénybe olyan társadalmilag preferált, kifejezetten támogatott formákat és azok elnevezését, amelyeket a közösség pontosan azért részesít speciális erkölcsi, jogi és anyagi előnyökben, mert a közösség egészséges szaporodását, gyarapodását, továbbélését biztosítják. Ez nem biblikus érvelés, mert nem a hiten, hanem a természet mindenki számára nyilvánvalóan belátható rendjén alapul, ezért egyáltalán nem sérti az egyház és az állam elválasztásának elvét. És nem alapjogok korlátozását jelenti, hanem csak azoktól az államilag biztosított, különleges előnyöktől foszt meg, amelyek kifejezetten a produktív, szaporodóképes családok működését segítik. Nincs – soha nem is volt – szükség a Bibliára ahhoz, hogy az állam büntesse a lopást, a gyilkosságot vagy a csalást, mert minden emberi társadalom számára evidens módon belátható, hogy ezek a közösség és az egyének életét egyaránt gyengítik, rombolják. Nincs szükség hívők érvelésére ahhoz, hogy az időseknek olcsóbb legyen a bérletük, a gyerekeket speciális törvényekkel védjük, a dohányosok ne dohányozhassak a többiek légterében, a fogyatékosokat a többiek adójából eltartsuk, a szegényeket segítsük, a betegeket a kórházakban gyógyítsuk, vagyis hogy bizonyos speciális élethelyzetben levőknek speciális előnyöket biztosítsunk törvényekkel, nemcsak saját, hanem a közösség életminőségének fenntartása és javítása végett. Azért mert a nyugdíjasok bérlete olcsóbb, mások nem követelhetik meg emberi jogaik sérelmére hivatkozva, hogy az övék is ugyanolyan olcsó legyen.
A házasság és a család intézményét az állam szintén speciális előnyökkel segíti, hogy új, lelkileg lehetőleg egészséges, továbbra is testileg-lelkileg szaporodóképes emberek születhessenek. E speciális előnyök jogilag nézve nemcsak a Biblia miatt, hanem elsősorban a természet rendje miatt nem illetik meg az azonos nemű párokat. „Szerelmük” e tekintetben nem produktív – nem tarthat igényt a produktív pároknak járó kiváltságokra. Hogy pedig egészséges lelkű és szexualitású gyermekeket nevelhetnek-e azonos nemű örökbefogadó párok, az igen erősen kétségbe vonható, ez szintén evidens módon belátható (hiszen a gyermek a szexualitást és az érzelmi életet szüleitől tanulja el)  – márpedig senkinek sincs joga gyermekekkel kísérletezni. Mert mire egy-két generáció múlva belátná, hogy tévedett, addig ezrek élete mehet kijavíthatatlanul tönkre. Bizonyára a természet – ha valaki Istenben nem is hisz – nem véletlenül működik úgy, hogy egy férfire és egy nőre bízta a gyermeknemzés képességét: joggal vélhetjük, hogy egy emberi léleknek az tesz jót, ha egy férfi és egy nő két pólusa közötti „érzelmi térben” fejlődik ki.

Növekvő heterofóbia

Egyre többször hallani, hogy az LMBTQ jellegű kapcsolatok hihetetlenül összehangolt és láthatóan mesterségesen erőltetett, felfokozott, gerjesztett propagandája mögött – együtt az ezt elutasítók szélsőséges démonizálásával – a föld túlnépesedésétől való félelem áll Isaac Asimov – és mások – ötlete nyomán (cikkünket lásd Az ember mindenek felett. Hetek, 2015. február 20.). Hogy tudniillik a nyugati és globális civilizáció állítólagos tervezői – pontosabban akik magukat ilyennek vélik – az emberi szexualitás visszafojthatatlan erejét azért igyekeznek minden erővel mindenféle szaporodásképtelen irányba presszionálni, hogy az emberiség robbanásszerű növekedését, a föld készleteinek kimerülését ezzel lassítsák vagy elodázzák. E malthusi koncepcióval a fő probléma az, hogy míg a nyugati civilizáció liberális értelmiségijei lelkesen élik és hirdetik, addig az iszlám és a harmadik világ lakosai még fittyet sem hánynak rá, mivel nem is tudnak róla. Így aztán ez a mozgalom nem az emberiség túlnépesedését fogja megakadályozni, hanem a nyugati civilizáció további gyengülését, pusztulását és megsemmisülését eredményezi, ami egyúttal e kultúra legfőbb értékének, a szabadság zsidó–keresztény–görög eszméjének az elveszését, feledésbe merülését fogja jelenteni az emberiség történelmében. Köztudott, hogy a napjainkban éppen élesen problematikussá váló és vitatott európai bevándorláspolitika hátterében is – többek között – a nyugdíjrendszer várható összeomlásának veszélye áll, mert az európai őslakosok annyira nem szaporodnak, hogy a mai középkorúak nemzedékének öregkori eltartását már csak a bevándorlók és azok gyermekeinek tömegeitől remélhetik. Akik erre föl még az euro-amerikai civilizáció maradék szaporodási képességét is improduktív holtvágányokra igyekeznek irányítani, azokkal kapcsolatban komolyan fölmerül a kérdés: miért igyekeznek ennyire az európai szabadságeszményre hivatkozva megsemmisíteni az azt – eddig egyedül – hordozó nyugati civilizációt?

De visszatérve a hívők közösségére, amelyet immár szintén egyre inkább tovább tépáz ez az álságos, hamis vita, figyelemre méltó, hogy a nemrég lezajlott vatikáni szinóduson éppen Erdő Péter, magyar hercegprímás-bíboros ismertette a melegek jogai felé nyitni kívánó tervezetet (cikkünket lásd Értékelik a melegeket. Hetek, 2014. október 17.). Ennek fényében nagy érdeklődéssel várjuk, mi lesz a magyar katolikus egyház vezetőségének reakciója Urbán szerzetes álláspontjára. Ha én a fiamat a piarista gimnáziumba járatnám, most a biztonság kedvéért átíratnám egy másik iskolába.

A virágárus nagyi fő bűne

Az idős virágárus hölgy üzletével, megtakarításaival, sőt, otthonával is fizethet akár azon „bűnéért”, hogy nem szolgált ki egy homo-szexuális esküvőt. Barronelle Stutzman elkötelezett baptistaként nem tudta összeegyeztetni ezt a megrendelést a hitével, így elutasította azt –  a bíró szerint ezzel megszegve a törvényt. „Egy vállalkozás tulajdonosaként igazán ijesztő, hogy mindenemtől megfoszthatnak egy álláspontbeli különbség miatt” – nyilatkozott Stutzman. A bíró szerint a hölgy megszegte a fogyasztóvédelmi és kirekesztés elleni törvényeket, a vallás- és szólás-szabadságba szerinte ez nem tartozik bele. „Bár a vallásos meggyőződést védi a törvény, az ezeken alapuló cselekedeteket nem feltétlenül” – érvelt Alex Ekstrom bíró. Vagyis addig gyakorolhatja az ember a hitét, amíg az olyan cselekedetekre nem sarkallja, amivel az állam nem ért egyet. Ebben az esetben olyan üzenet közvetítésére, olyan cselekedetekre kötelezhet egy hívőt, amelyekkel a Biblia szerint Isten mélyen nem ért egyet. Az egész ügy 2013-ban egy első hallásra ártatlan beszélgetéssel kezdődött, amikor Stutzman egy törzsvásárlója (akivel jó kapcsolatot ápolt) elújságolta neki a házasodási szándékait, és virágokat kért tőle az esküvőre.
„Kezet fogtunk, és elmondtam neki, hogy ezt nem tehetem a Jézus Krisztussal való kapcsolatom miatt, nem szolgálhatom ki az esküvőjét” – emlékezett vissza. Tehát nem arról van szó, hogy homoszexuálisoknak ne adott volna el virágot, sőt, foglalkoztatott is többet már. A házasságot viszont szent szövetségként látja, így a szívvel-lélekkel készített virágkompozícióit már nem adhatta ilyen célra. Homoszexuális ügyfelének pedig mások ingyen virágdekorációt is felajánlottak, és egyébként sem maradt volna virágok nélkül az esküvője. A törvény szerint maximum 2000 dolláros büntetés szabható ki, de nem csak ennyi a kár: az üzlet rengeteg sértő üzenetet kapott, emellett elárasztották őket a provokatív, homoszexuális házasságokra igénylő megrendelések is, súlyos anyagi károkat okozva ezzel a nagymamának, nem beszélve az ügyvédi és perköltségekről, amelyek számításai szerint erősen hét számjegyűre rúgnak (dollárban). Ha elveszíti a pert, ezzel együtt könnyen az otthonát is elveszítheti.  Az ügyészség szóvivője szerint lépéseket kívánnak tenni Stutzman üzlete és személye ellen. „Az amerikai törvények szerint, ha valaki heteroszexuális párok kiszolgálását vállalja, vállalnia kell a homoszexuális párokét is.”
Ezzel az esettel ráadásul azt az üzenetet is közvetíti az állam, hogy jobb, ha elhallgatod a homoszexualitással kapcsolatos  ellenvéleményedet, különben mindent elveszíthetsz.  Stutzmannak mindezek ellenére eszében sincs megtagadni a hitét, inkább Isten oldalán áll, mint hogy emberek állásfoglalását támogassa. Reméli, hogy 23 unokájának jó példát szolgáltat, hogy ne engedjenek a zaklatásoknak, ha az ellenkezik a hitükkel. „Világos, hogy az azonos neműek házassága érint bennünket is. Megfosztja az embereket a szabadságuktól, az Istentől származó szabadságuktól. Most még rólam van szó, de holnap már rólad” – nyilatkozta a virágárus hölgy. (Hetek-összeállítás)

Kettő, három, négy… Hol itt a vége?

Michael Brown amerikai vallástörténész, publicista írása, amelyben azt a kérdést járja körbe, hogy „Ha a szerelem az szerelem, miért ne házasodhatna össze akár három férfi is?” Valentin-napon három férfi házasságot kötött Thaiföldön, és azonnal ők lettek az internet sztárjai. A gaystarnews.com oldal beszámolója szerint, amikor Joke, Bell és Art kiposztolták „esküvői” képeiket az internetre, „az internet egyszer csak megőrült”, és ez az egy  Facebook-poszt 50 000 like-ot kapott, és több mint 1000 komment érkezett rá.  Miért is ne? Végül is „a szerelem az szerelem”, nem? Tiltakozhat ez ellen egy igazi melegaktivista? Ahogy Art írta a Facebook-kommentjében:  „A szerelem véletlenszerűen működik,  és nem korlátozódik csupán két emberre.  A szerelem békét hoz a világra.”  Évek óta beszélek már erről a szexuális anarchiáról, amely folyamatban van jelenleg, és felhívtam a figyelmet arra, hogy abban a pillanatban, hogy újradefiniáljuk a házasságot, az egész elveszti értelmét. A thaiföldi példa is azt támasztja alá, amit már hosszú ideje hangsúlyozok: ha a házasság nem egy férfi és egy nő szövetsége, akkor bármi lehet: két férfi, két nő, három férfi, három nő vagy más végtelen számú lehetőség is előfordulhat. Miért ne? Tavaly hallhattunk egy leszbikus hármas párról, akik „összeházasodtak”; hallhattunk olyanról, hogy emberek magukkal kötöttek házasságot; vagy olyanról, hogy állatokkal vagy élettelen tárgyakkal léptek frigyre.
Mások  a „nyílt házasság” vagy a „monogámia” hívei, megint mások a „poligám szerelem” vagy a „szvinger” (aki sűrűn váltogatja a partnereit) életstílus követői. De nem pont ezt az üzenetet tweetelte ki Obama elnök, amikor a Legfelsőbb Bíróság felülbírálta a DOMA-t (Defense of Marriage Act, azaz a házasság védelméről szóló törvény) 2012-ben, miszerint a „szerelem az szerelem”? A melegaktivistáknak évekig nem volt válaszuk egy egyszerű kérdésre: ha a házasság nem egy férfi és egy nő szövetsége, akkor miért korlátozódik le csak két emberre? Miért nem lehet csak egy ember benne? Miért ne lehetne három vagy több ember házasságban? Ha egy melegaktivista azt mondja, hogy „de pedig a házasság két ember szeretetteljes, hosszú távú elkötelezettsége egymás felé”, akkor a válasz egyszerű: „Ezt ki mondta? Ez csak a te új definíciód. Honnan máshonnan vehetnéd a kétember-elképzelést, mint a házasság történelmi, természetes meghatározásából?” Ebből következően, ha én „bigott” vagyok azért, mert nem ismerem el az egynemű „házasságot”, a melegaktivisták (és támogatóik) legalább olyan „bigottak”, hogy nem ismerik el azt, hogy három férfi (vagy nő) is „összeházasodhat”.
 G. K. Chesterton mondta egyszer azt, hogy „soha ne bonts le egy kerítést addig, amíg nem tudod, hogy miért lett felállítva”. Ez a mondás érvényes a házasságra is: meg van az oka annak, hogy ez az alapvető társadalmi berendezkedés létezik, és ezt a berendezkedést csak a saját kockázatunkra alakíthatjuk át. Tavaly év végén kaptam egy kérést egy új weboldal, a  debateout.com részéről, hogy vegyek részt egy írásos vitában arról, hogy a kölcsönös, felnőtt vérfertőzés legalizálható-e. Amikor a DebateOut riportere megkért, hogy válaszoljak a vérfertőzéssel kapcsolatos kérdéseire, hozzátette, hogy „természetesen” ez a kérdés manapság nagy vitatéma a fiatalok között. Valóban, a felnőttek közötti vérfertőzés kérdése nagy vitatémává vált, mint ahogy erre néhány év óta már felhívtam a figyelmet. A vita december 16-án jelent meg, és az öt résztvevő közül én voltam az egyetlen, aki amellett érvelt, hogy a kölcsönös felnőttek közötti vérfertőzést soha nem kellene legalizálni. A többi résztvevő, köztük egy professzor és egy pszichoanalitikus, amellett foglalt állást, hogy el kell törölni a kölcsönös felnőttek közötti vérfertőzést tiltó törvényeket. Mindez meglepi Önt? De mi is ezzel a probléma? Hiszen a szerelem az szerelem, nem? Amíg ez kölcsönös, ki mondhat nemet a szerelemre?  A vérfertőzéssel kapcsolatos interjú során ugyanezt a Chesterton-idézetet használtam annak alátámasztására, hogy megvan az oka annak, hogy  a vérfertőző kapcsolatok, még akkor is, ha kölcsönös beleegyezésen alapultak, de tilalom alá estek.
Ugyanez a helyzet a házassággal kapcsolatban is. Azok, akik a házasság Isten által rendelt kerítését lebontják, azok további lehetőségek Pandora-szelencéjét nyitják ki, amelyek közül egyik sem elfogadható. Érdekes módon ez a törekvés egybevág több pionír melegaktivista célitűzéseivel, akik megvetették a házasság intézményét, és úgy gondolkodtak róla, hogy ez egy régi, patriarchális, emberellenes intézmény, amit meg kell dönteni. Közel egy évtizede Jack Nichols, egy befolyásos melegaktivista a következőt mondta: „A nemzésre képtelen, azonos nemű kapcsolatoknak van egy különösen jótékony hatásuk, miszerint, olyan emberek között zajlik, akik nemüket tekintve ugyanolyanok, így, legalábbis elméletben, olyan kapcsolatot tudnak létesíteni, amely tele van érzelemmel, és kizárja az exkluzivitást. Ez egy olyan új típusú érzelmi kapcsolatot ígér, amely közösségi jellegű, és helyettesíteni tudja a mai exkluzív, neurotikus, szűk látókörű, monogám párok hanyatló modelljét.”
Nem meglepő módon nem hallottam egyetlen melegaktivistát sem, akik tiltakoznának az új „hármas” ellen, és nem valószínű, hogy ezt megteszik, mivel ezzel saját magukat lőnék lábon. Mindez rámutat arra, hogy milyen irányba halad az egész homoszexuális forradalom: ez a mozgalom az önmegsemmisítés magvait hordozza magában. Ezt a témát bővebben kifejtem az idei év második felében megjelenő  legújabb könyvemben, amely a melegforradalom túléléséről szól, addig is azonban hadd osszak meg egy bátorító gondolatot ebből: minél többet hallasz hármasokról és szvingerekről, nyílt házasságokról és poligám szerelemről, valamint hasonlókról, az annál jobban erősíti a mi álláspontunkat. A társadalom saját magának okoz kárt azzal, hogy újradefiniálja  a házasságot.

Olvasson tovább: