Kereső toggle

Asszíria szellemi örököse: az Iszlám Állam

„Jaj a legyőzötteknek”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ellenségeiket karóba húzatták, megnyúzták, felnégyelték, levágták a fejét vagy a kezét, rabszolgának hurcolták el a lakosságot, vagy éppen megölték őket az utolsó emberig. Asszíria gazdagságának forrása a hadizsákmány volt. Az Iszlám Állam, amely pontosan azon a területen alakult meg, ahol évezredekkel korábban Asszíria is létrejött, ugyan semmiféle folytonosságot nem vall a sokistenhívő és bálványimádó ókori keleti birodalommal, módszereiben mégis leginkább rájuk emlékeztet.

Az asszír állam a Tigris felső folyása és a Zab  folyó között elterülő térségben jött létre a Kr. e. 2. évezred elején, majd a Kr. e. 13. században minden irányban terjeszkedni kezdett. Asszíria területe fénykorában a mai Irak, Szíria, Dél-Törökország, Libanon, Izrael, Jordánia és Egyiptom nagy részét is magában foglalta. Az erősen militarista jellegű rablóállam sorban leigázta a környező népeket, emberi és gazdasági erőforrásaikat pedig a végletekig kihasználta saját gyarapodása érdekében. (Ninive tündöklése és bukása. Hetek, 2015. február 6.)

Az Iszlám Állam pusztítása

Pedig az asszírok története nem egészen tanulság nélküli korunk embere számára. Az egyik érdekesség, amire csak kevesen figyeltek fel eddig: az Iszlám Állam (IÁ) hihetetlenül gyors megszerveződése, majd térnyerése pontosan azon a területen következett be, amely 3500 évvel ezelőtt az asszírok magterületének számított. Bár az IÁ hivatalos fővárosa az észak-szíriai Rakka (amely a legendás Harún al-Rasíd fővárosa volt a 8. század végén), az IÁ szilárdan megvetette lábát az észak-iraki Moszulban is. Moszul pedig a Tigris folyó Ninivével ‒ az ősi asszír fővárossal ‒ átellenes partján fekszik, amit úgy kell elképzelnünk, mintha Pest helyén lenne Ninive, Buda helyén pedig a modern Moszul. A várost 2014 júniusában foglalta el az IÁ, ahol azonnal megkezdték a keresztények elleni irtó hadjáratukat és a keresztény emlékhelyek elpusztítását.

2015 februárjában felrobbantották a moszuli könyvtárat, amelyben csaknem kétszázezer oszmán és modern időkből származó könyv és kézirat semmisült meg. A Moszuli Nemzeti Múzeum műkincseit ‒ egyebek mellett a sumer, akkád és asszír időszakból származó szobrokat és más műtárgyakat ‒ flexszel és kalapácsokkal verték széjjel, majd az épületet felrobbantották. Miközben ezt a cikket írom ‒ március 8-án, vasárnap ‒ érkezett a hír, hogy a hellenisztikus korban épült Hatra masszív erődítményeit és templomkomplexumait felrobbantották, és nekiláttak a romok eldózerolásának. Félő, hogy az IÁ területén lévő ókori és középkori műemlékek közül csak az marad az utókorra, ami még nem került elő…

Természetesen a műemlékek és ősi városok pusztításánál sokkalta fájóbb az emberek ‒ egész népcsoportok ‒ brutális lemészárlása. Az ENSZ Emberjogi Bizottsága 2014. szeptemberi jelentése szerint „minden képzeletet felülmúló méreteket” öltött a mészárlás az IÁ által megszállt területeken. Napirenden vannak a nyilvános kegyetlenkedések: korbácsolás, megkövezés, karlevágás, lefejezés, akasztás, keresztre feszítés, élve eltemetés, elégetés, magas épületek tetejéről történő letaszítás ‒ és amiről még nem is tud a világ közvéleménye… A fogoly nőket és gyermekeket ‒ különösen, ha nem iszlám vallásúak ‒ rabszolgáknak adják el, vagy saját vágyaik kiélésére használják. Azt is tudni vélik, hogy a még élő foglyok szerveit szíriai és iraki kórházakban kioperáltatják és a Közel-Keleten dollármilliókért értékesítik.

Kegyetlenkedő asszírok

„A történelem eddigi legkegyetlenebb birodalma” – olvashatjuk számos, az ókori Asszíriával foglalkozó tudományos vagy kevésbé tudományos írásban. De vajon igaz-e ez a megállapítás? A kőfeliratok és domborművek kétséget sem hagynak afelől, hogyan bántak az asszírok a legyőzöttekkel. II. Assúrbanapli király címei között szerepelt a „minden ellenségén taposó…, aki megölte valamennyi ellenségét és felakasztotta holttesteiket az őrhelyeken” titulus. A legyőzött ellenséggel való bánásmód gyakran attól függött, mennyire mutattak készséget a behódolásra: „A város vénei és előkelőségei elém járultak, hogy megkíméljem életüket. Átkarolták lábamat és azt mondták: Ha úgy tetszik neked, ölj meg! Ha úgy tetszik neked, hagyj életben! Úgy cselekedj, ahogy neked tetszik!” ‒ írta ugyancsak Assúrbanapli. Jaj volt annak, aki ellenállt! Assúrnaszirpál így számolt be egy város bevétele után történtekről: „Mindazokat az előkelőket, akik fellázadtak ellenem, megnyúzattam, és bőrüket holttesteik fölé akasztottam… Sokaknak bőrét lenyúzattam földemen, és bőrüket a városfalakra függesztettem.” A király személyes feladatának érezte a lázadók minél kegyetlenebb megbüntetését, ami az elrettentést szolgálta: „Karddal levágtam ötven harcosukat, elégettem közülük kétszázat… Vérükkel úgy befestettem a hegyeket, ahogyan a vörös gyapjút, a többit a hegyek szurdokai és folyói nyelték el. Foglyul ejtettem őket, és elvettem mindenüket. Harcosaik fejét levágtam, és tornyot építettem belőlük városuk előtt. Serdülő fiaikat és lányaikat elégettem.” Egy másik beszámoló még ezeknél is nagyobb kegyetlenségekről ad hírt: „Harcban és küzdelemben megostromoltam és elfoglaltam városukat. Karddal levágtam háromezer harcosukat… Sok katonát élve fogtam el: néhányuknak karját vagy kezét levágattam, másoknak orrát, fülét vagy más kiálló testrészüket lemetéltettem; sok katona szemét kitolattam. A levágott fejeket halmokba rakattam. A fejeket a város körüli fákra tűzettem.”

A fenti idézeteknél is beszédesebbek azok a képi ábrázolások, amelyek az asszír királyok palotáinak domborművein, a fából készült kapuk bronz díszítésein láthatók. III. Sulmánu-asarídu egyik palotájának kapuján például ‒ a Van-tó környéki Upumu városának elfoglalása után ‒ az ellenséges katonákról levágott különféle testrészek önálló díszítőmotívumot alkotnak, a levágott fejeket pedig embernél magasabb oszlopokba rakták ki. A Tigris-menti Kulisi városának bevétele után a falakat díszítették levágott fejekkel, és II. Assúrbanapli felirata szerint „élve elfogtam katonákat és karóba húzattam őket a város előtt”. A talán legismertebb asszír domborművön, amely Tiglat-piléser nimrudi palotájából származik, szintén előszeretettel ábrázolták a válogatott kínzásokat és kivégzési módokat. Szanhérib ninivei palotájának reliefjei ‒ az ásató Austen Henry Layard véleménye szerint ‒ körülbelül két mérföld (több mint 3 kilométer) hosszúságúak voltak. A fő téma ezeken is ugyanaz: „Jaj a legyőzötteknek!” Szanhérib kegyetlensége semmivel sem maradt el elődeiétől: „Átvágtam torkukat, mint a birkáknak. Fojtózsineggel vettem el értékes életüket. Mint a viharként lezúduló vizek, úgy öntöttem ki torkuk és zsigereik tartalmát a széles földre. Felszerszámozott, táncoló paripáim gázoltak folyóként áradó vérükben. Harci szekereim kerekei vérrel és sárral szennyeződtek be. Katonáik holtteste úgy hevert a mezőn, mint a fű. Levágattam heréiket és letéptem férfiasságukat…” A foglyok sorsa rettenetes volt: a megkímélt nőket és gyermekeket eladták rabszolgának, a férfiakat vagy brutális módon feláldozták, vagy halálra dolgoztatták az építkezéseken. Az előbbire példa Assúrbanapli felirata: „átfúrattam ajkaikat, és elvittem őket Asszíria népének látványosságul”, ahol kegyetlen halál lett a sorsuk: „szétszaggatott testrészeikkel etettem a kutyákat, disznókat, farkasokat, és a sasokat, az ég madarait, és a tenger halait… Ami megmaradt belőlük a kutyák és disznók után… elrendeltem, hogy távolítsák el Babilón, Kuta és Szippar városából és rendezzék őket halmokba”.

Megdöbbentő, hogy az elmúlt évtizedekben a modern nyugati történettudomány hogyan próbálta meg humanizálni az asszír birodalom kegyetlenségét. Hiába a számtalan szöveges és képi forrás ‒ amit a fentiekben idéztünk ‒, hiába a régészek által az ókori városkapuknál felfedezett tömegsírok, amelyekben számos lefejezett és egyéb módon megcsonkított holttest hever, ezekről kijelentik, hogy „egyedi esetek”, vagy „valamilyen természeti katasztrófa” nyomai. Az elbeszélések és domborműves ábrázolások pedig „csupán egy hatásos királyi propaganda” részei, amit az udvari művészek és történetírók kissé túlhangsúlyoztak. Pedig ma már konkrét régészeti bizonyítékkal is rendelkezünk, legalábbis egy ilyen esetről. Az izraeli Khirbet Shemsinben egy 7 gyermek és 3 férfi holttestét tartalmazó sírt tártak fel az asszír korszakból (Kr. e. 8. század). A Tel Aviv-i Egyetem munkatársai: Haim Cohen és társai, akik magukat „történelmi helyszínelőknek” (paleo-forensics) nevezték el, az egyik 33‒42 éves, 175‒177 cm magas felnőtt férfi holttestén végeztek anatómiai vizsgálatot. A vizsgálatok kiderítették, hogy egy harcosról van szó, akit a földön fekve brutálisan lemészároltak: előbb a koponyáját törték be három kardcsapással, majd jobb kezét és fejét is levágták. Ez a fontos régészeti lelet is azt bizonyítja, hogy a szöveges és képi források aligha túloztak az asszírok kegyetlenségével kapcsolatban. (A cikk az International Journal of Osteoarchaeology 2012-es évfolyamában jelent meg.)

A rombolás üzenete

A világ először akkor szembesült napjaink iszlamizmusának kultú-raromboló ösztöneivel, amikor 2001-ben az afgán tálibok dinamittal felrobbantották a Kr. u. 6. században kifaragott hatalmas bamidzsáni Buddha-szobrokat. Az afgán vallásügyi miniszter ‒ négyszáz helyi molla és imám egyetértésével ‒ világossá tette, hogy a szoborrombolás vallási okra vezethető vissza: az iszlám szerint ugyanis a Buddha-szobrok nem „az emberiség kulturális örökségei”, hanem egyszerűen „bálványok”, amiket el kell pusztítani. (A szobrokat egyébként a mugálok és perzsák már a 18. században megpróbálták lerombolni; arcukat pedig 1847-ben Abdur Rahman Khan afgán fejedelem tette tönkre.) Az már nem keltett akkora felháborodást a világsajtóban, hogy 2000-ben radikális palesztin fiatalok betörtek József pátriárka hebroni síremlékébe, majd felgyújtották és csaknem lerombolták azt. (2014 nyarán és telén majdnem sikerült megismételniük az akciót, de az izraeli rendőrség megakadályozta őket.) Ugyancsak 2014 júniusában Moszulban az IÁ felrobbantotta Jónás próféta síremlékét. A hebroni és a moszuli esetek ‒ bár kisebb figyelmet keltettek a világsajtóban ‒ mégis nagyobb fejtörést okoznak az iszlám világ ismerőinek: József és Jónás ugyanis nemcsak a zsidó és keresztény vallásban (a Bibliában) játszanak fontos szerepet, hanem a Korán is ‒ Juszúf és Júnisz néven ‒ fontos prófétáknak ismeri őket.

Éppen ezért lehetett, hogy az iszlám hódítás, vagy a Kr. u. 7. század eleje óta egy alapvetően mindig iszlám kézen levő területen nemhogy háborítatlanul fennmaradtak ezek a síremlékek, hanem folyamatosan gondozták, szépítették, karbantartották őket, és senkit sem akadályoztak meg abban, hogy lerója tiszteletét az elhunyt próféták előtt. Amerikai elemzők szerint Jónás sírjának lerombolásának keresztényellenes éle volt: „az IÁ mindent el akar pusztítani, ami a Bibliára emlékeztet” ‒ nyilatkozott Sam Hardy vallástörténész a Washington Postnak. Ebben a magyarázatban csak az nem érthető, hogy „Jónás sírja” egy működő iszlám mecset volt, Nabi Júnisz pedig a Korán egyik fontos szereplője. A dolognak inkább lehet köze a szalafizmus irányzatához, amely azt hirdeti, hogy a hívőknek vissza kell térniük a Korán legkorábbi változatához, vagyis Mohamed és az őt követő első három generáció kinyilatkoztatásaihoz (szalaf). Ebben pedig nem szerepel a próféták és különféle „szent emberek” sírjának tisztelete. Ez merő bálványimádás (shirk), ami az iszlám tanítás szerint megbocsáthatatlan, minden esetben halállal büntetendő cselekedet. Ezt bizonyítja az is, hogy amikor a szalafizmust támogató Abdul Aziz ibn Muhammad ibn Szaúd (a szaúdi királyi család egyik őse) 1803-ban elfoglalta Mekka és Medina környékét, Mohamed valamennyi követőjének és családtagjának (köztük lányának, Fatimának) síremlékeit is egytől egyig lerombolták. Állítólag Szaúd magának Mohamednek is el akarta pusztítani a sírját, de muszlim hívők tiltakozása ebben megakadályozta. Az IÁ sorozatos pusztításai ‒ legyen szó akár „bálványimádó”, akár „eretnek” emlékművekről ‒ tehát elsősorban a többi iszlámhívő felé közvetítenek üzenetet és a Mohamed vallásának megtisztításáról szólnak. A világ döbbenten áll és kérdezi: mit lehet tenni ebben a helyzetben? Sam Hardy így válaszolt a kérdésre: „Ha nem avatkozunk be, amikor az Iszlám Állam nevében embereket gyilkolnak, groteszk volna, ha beavatkoznánk épületek érdekében.”

Történelmi összefoglaló

A feliratok és képes ábrázolások formájában ránk maradt asszír história csaknem kizárólag katonai hadjáratokról és csatákról szól. Ezek alapján egy vérszomjas, kegyetlen történelem tárul elénk. Asszíria a Kr. e. 14. században vált szervezett állammá. Területe nagyjából a modern Irak északi részét fedte le. Első fővárosa Assur volt, amely a Tigris folyó nyugati partján terült el, körülbelül 240 kilométerre a mai Bagdadtól. A város nemzeti istenéről, Assurról nyerte nevét, egyébként innen származik az Asszíria elnevezés is. Asszíria a kezdetektől fogva hódításra törekvő, militarista hatalomként mutatkozott be. Azok az országok és népek, amelyek ellenálltak uralmuk kiterjesztésének, városaik lerombolásával, szántóföldjeik és gyümölcsöseik elpusztításával számolhattak. A Kr. e. 9. századra Asszíria megszilárdította hegemóniáját Észak-Mezopotámiában. Az asszír seregek nekiláttak, hogy határaikat kijjebb tolják, mert a további hadjáratok finanszírozásához hadizsákmányra volt szükségük. A század közepére az asszír terjeszkedés közvetlen közelről fenyegette a nyugati államokat, beleértve Izraelt és Júdát is. A Kr. e. 9. századtól a 7. századig tartó időszak újasszír kor néven ismert, a birodalom ekkor érte el fejlődésének csúcspontját. Ninivét Kr. e. 612-ben rombolták le a babilóniaiak (médek, perzsák, káldeusok, kimmerek, szkíták stb.),  ez a dátum az Újasszír Birodalom végét jelzi, bár az utolsó asszír uralkodó, II. Assúr-uballit megpróbálta megmenteni királyságának maradékát, amely akkorra már csupán egy Harrán körüli aprócska területté zsugorodott össze. A babilóni király, Nabopolasszár (Kr. e. 625–605) azonban 610-ben megindult Harrán ellen és meghódította. A következő évben II. Assúr-uballit egy utolsó kísérletet tett, hogy visszafoglalja Harránt egyiptomi csapatok segítségével, ám nem járt sikerrel. Ezt követően Asszíria eltűnt a történelem színpadáról.

Olvasson tovább: