Kereső toggle

Az ember mindenek felett

Isaac Asimov, a tudományos ateizmus egyik úttörője

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„2014-ig csupán ember nélküli űrhajók fognak landolni a Marson, de egy emberi expedíció előkészületei már megkezdődnek” – írta Asimov 1964-ben. Ma már 200 ezer önkéntes áll sorban, hogy az első – egyirányú – Mars-expedícióban részt vegyen, és élete végéig a vörös bolygón éljen mesterséges körülmények között. A racionalista sci-fi író azonban nemcsak a technológiai fejlődés irányával kapcsolatban előzte meg saját korát, hanem magabiztos állításokat fogalmazott meg a túlnépesedés problémájára is – melynek egyik megoldását az emancipáció és a homoszexuális jogok kiterjesztésében látta. Fantáziaregényeiben úttörő módon elegyítette a tudományos szintre emelt ateizmust az okkultizmus akkor ismert formáival.

Asimov 1964-es, a New York Timesban megjelent cikkét tavaly természetesen több médium is felkapta, hiszen az írás számos területen zavarba ejtő pontossággal „jósolta” meg a jövőt. A 20. század talán legnagyobb hatású tudományos–fantasztikus íróját – Robert A. Heinlein és Arthur C. Clarke mellett – a science-fiction irodalom három nagyja között tartják számon. Asimovot a legtöbb filmfogyasztó az Én a robothoz vagy a 200 éves ember című filmhez köti, a sci-fi olvasók az Alapítvány trilógia, különböző robottörténetek és összesen több mint 400 könyv szerzője-ként ismerik. Dr. Isaac Asimov azonban nem csak a szórakoztató irodalomban jeleskedett: tudomány- népszerűsítő művei mellett történelmi témákat is elővett, de a bevallottan racionalista és ateista szerző biblia-kalauzt is írt.

Asimov és a hit

„Ha megfelelően olvassuk, a Biblia a legerősebb ateista erő, amelyet valaha kitaláltak” – vallotta az ortodox zsidó családból származó író, aki Iszaak Judovics Ozimov néven látta meg a napvilágot 1920-ban a Szovjetunió földjén. Szülei hároméves korában emigráltak az Egyesült Államokba, és Brooklynban telepedtek le. Tizenéves korában kezdett írni; 1948-ban pedig biokémiából doktorált a Columbia egyetemen. A Bibliát csupán egy Íliászhoz hasonló mitikus könyvnek tartotta, de a témával olyan komolyan foglalkozott, hogy kiadott egy 1300 oldalas Biblia-kommentárt Asimov kalauza a Bibliához címmel (Asomov’s guide to the Bible). A pokol véleménye szerint „egy szadista képtelen álma” csupán.

„Nincs rá bizonyítékom, hogy megmutassam, Isten nem létezik, de ezt olyan erősen gyanítom, hogy nem akarom pazarolni az időmet” – vélekedett, és Isten keresése helyett megadta a lehetőséget a másik félnek a kezdeményezésre, mondván: „Isten sokkal intelligensebb, mint én, engedjük meg neki, hogy ő próbáljon megtalálni engem.” Ám amikor megkérdezték, mit mondana, ha mégis egyszer a Teremtő elé kellene állnia, azt válaszolta: „Uram, több bizonyítékot kellett volna adnod.”

Önmagát egyébként jobban szerette humanistának hívni, mint ateistának, hiszen az ateizmus annak a kifejezése, hogy miben nem hisz valaki. 1985-től haláláig az Amerikai Humanista Társaság elnöke, valamint alapító tagja volt a Paranormális Jelenségek Tudományos Vizsgálatát Végző Bizottságnak, amely ma a Szkeptikus Érdeklődés Bizottsága (Committee for Skeptical Inquiry – CSI) néven ismert, és célja a paranormális és áltudományos jelenségekről lerántani a leplet. Vizsgálódásaik „természetesen” a karizmatikus kereszténységre is kiterjednek. A CSI tagjai között szerepelnek például ma olyan ismert ateista gondolkodók, mint Susan Blackmore, Daniel Danett, valamint a Darwin rotweilereként emlegetett Richard Dawkins, az Isteni téveszme című bestseller szerzője.

Tudományba burkolt okkultizmus: az Alapítvány sorozat

Máig legismertebb műve a sci-fi rajongók körében kultikusnak számító Alapítvány sorozat. Az 556 évet átívelő történet kiindulópontja a távoli jövő Galaktikus Birodalmának fővárosa, ahol egy Harry Seldon nevű matematikus kidolgoz egy módszert, amin keresztül kiszámítható a jövő iránya. Az úgynevezett pszichohistória tudományával előre jelzi, hogy a birodalom össze fog omlani, és egy 30 ezer éves interregnum következik. Az emberiség által felhalmozott tudás megőrzésére és a kaotikus időszak lerövidítésére létrehozzák az Enciklopédia Galaktikát, illetve tudósok egy csoportját a galaxis távoli végébe telepítik le egy bolygón (ez az Alapítvány), hogy megőrizzék az összegyűjtött tudományos örökséget.

A történet ott válik „érdekessé”, amikor megjelenik az Öszvér nevű mutáns lény, „az első polgár”, aki telepatikus képességekkel képes az embereket „megtéríteni” magához, és a zűrzavaros időszakból egy békés, de vasmarokkal összetartott birodalmat hoz létre néhány év alatt. Ekkor jön be a képbe az úgynevezett Második Alapítvány, akik a Seldon-féle terv 5. hadosztályaként biztosítják az alapküldetés sikerét. A „mentalistákból” álló titkos háttérszervezet azonban már az Öszvérhez hasonló eszközökkel dolgozik, és ügynökei telepatikus úton manipulálják más emberek elméjét a siker érdekében, és ilyen módon győzik le a mutáns egyeduralkodót is.

Az eredeti trilógia 1942 és 1953 között született, de a 80-as években további kötetekkel bővült. Így már a történet 30 évvel később íródott végkifejletében eljutunk egy Gaia nevű bolygóig, ahol minden élőlény egy nagy közös tudat része, és egy kiválasztott feladata, hogy eldöntse: az egész galaxis részévé váljon-e annak, vagy sem. A záró kötetben megjelenik az emberiség ősi hazája, a Föld is, és kiderül, hogy Gaia is mesterséges szülemény csupán, a korábban emberek által kreált robotok műve, ergo végső soron mindent az ember indított el.

A cselekmény végén az emberiség egy 20 ezer éves robot és egy hermafrodita energiaátalakító lény tudatának összeintegrálásától várhatja a hosszú távú védelmet egy galaxisunkon kívüli lehetséges veszéllyel szemben. A záró dialógusban egyébként megfogalmazódik, hogy „tudomásunk szerint egyetlen más értelem sem hatott” az emberiségre a történelem során.

A galaxisunk egyetlen értelmes lénye pedig a homo sapiens, amely technikai alapon álló társadalmat hozott létre.

Érdekes módon Asimov legismertebb művét ez idáig senki sem vitte filmre, ám tavaly év végén felröppent a hír, hogy a világhírű regényből az HBO a Warner Bros TV-vel karöltve tervez sorozatot készíteni Christopher Nolan (Csillagok közt, Sötét Lovag) rendezésében.

Populációkontroll, homoszexualitás

Asimov nem csak az Alapítvány fikcióvilágában gondolkodott hosszú távon. Komoly aggodalommal töltötte el a Föld túlnépesedésének veszélye, aminek élesen hangot is adott. A populációkontroll híveként támogatta a feminizmust, amelyet egy eszköznek tartott a cél eléréséhez, csakúgy, mint a melegjogokat. „Én magam nem vagyok homoszexuális, de a népességnövekedés olyan veszélyes, hogy bármilyen eszközt, amely komolyabb károkozás nélkül visszaveti a születési rátát, pozitív támogatásban kellene részesíteni és jogként kellene definiálni. A homoszexualitás egy ezek közül.”

Az írót egyébként éppen amiatt kritizálták, hogy regényeiben kevés hangsúlyt kap a nemiség. Érdekes módon az 1972-ben született Az istenek is… (The Gods Themselves) című regényében elég sajátos módon került terítékre a hiányolt téma. A fikció bemutat egy párhuzamos világban élő földönkívüli fajt és szexuális életüket is.

A idegenek társadalmában azonban három nem képviselteti magát: a szülő apák, ész apák és érzés anyák. Csupán érdekesség, hogy egy másik – valós – háromszülős modell alapjait éppen napjainkban fogadta el a brit törvényhozás, ugyanis az Egyesült Királyságban ma már megeshet, hogy egy gyermek két anyával és egy apával rendelkezik. Asimov maga egyébként kétszer nősült, első házasságából született két gyermeke. Az író, akiről egy kisbolygót is elneveztek, 1992-ben hunyt el 72 évesen. Felesége csak tíz évvel később hozta nyilvánosságra, hogy férje halálát AIDS okozta. A HIV vírust egy műtét során adott vérátömlesztésen keresztül kapta meg.

Olvasson tovább: