„Akkor tanultam meg értékelni a rendet, amikor 1938-ban a családommal Amerikába költöztünk. Az utcán egyszer csak rádöbbentem arra, hogy már nem kell azt néznem, mikor jön szembe egy nem zsidó fiú, aki csak arra vár, hogy jól elverjen” – így emlékszik vissza Kissinger arra, miként ismerte meg azt, hogy nemcsak a nácik által megvalósított kegyetlen rend létezik, hanem van olyan világ, ahol a rend a törvényességet, az értékeket és a szabadságot védelmezi. Már diákként elhatározta, hogy ezt a rendet fogja keresni a történelemben és később a diplomáciában is. Amikor 1950-ben egyetemi szakdolgozatot írt „A történelem értelme” címmel, ebben megkísérelte egybegyúrni Immanuel Kant, Oswald Spengler és Arnold Toynbee történelemfilozófiáját Descartes, Dosztojevszkij, Hegel, Hume, Szókratész és Spinoza gondolataival, miközben bőven idézett Dante, Homérosz, Milton és Vergilius műveiből.
Ez az ifjúkori, mindent megérteni és értelmezni akaró ambíció hat évtized után sem tűnt el Kissingerből, amint azt a héten megjelent új könyve bizonyítja. A mű címe pontosan az, ami a huszadik század talán legnagyobb reálpolitikusát ma is foglalkoztatja: World Order, azaz Világrend. Igaz, elismeri, hogy „soha nem létezett még globális világrend”, de a második világháború utáni évtizedekben – elsősorban az Egyesült Államok jóvoltából – minden eddiginél közelebb kerültünk ennek megvalósulásához. „Teljesen legyőztük ellenségeinket, majd visszavezettük őket a nemzetek közösségébe. Szeretném azt gondolni, hogy egyedül Amerika volt képes erre” – idézi Kissinger Harry Truman egyik 1961-ben mondott beszédének szavait.
Nem mintha Kissinger osztaná Truman optimizmusát. Mint azt könyvének a Hetekben a múlt héten megjelent részletéből kitűnik (Súlyosabb háborúk jöhetnek. Hetek, 2014. szeptember 5.), a volt külügyminiszter úgy látja, hogy ez a majdnem megvalósult világrend mély válságba jutott, és a háborúk, etnikai konfliktusok, sőt régiók, kultúrák és vallások közötti drámai összecsapások kora áll előttünk. Kissinger arra int, hogy a világnak ma sokkal nagyobb szüksége van a realizmusra, mint bármikor, különösen a Közel-Keleten, ahol az Egyesült Államok által morális célokból elindított, de stratégiailag elhibázott demokráciaexport nyomán világforradalomra törő dzsihádisták igyekeznek összezúzni az Amerika által demokratizálni akart nemzetállamok rendszerét. Az iszlamisták már nem csak arról beszélnek, hogy a térségben el kell törölni a „Sykes–Picot határokat” – utalva a Közel-Keletet brit és francia érdekszférákra, és ehhez lojális új nemzetállamokra felosztó egyezményre. Célkitűzésük, hogy az egész világon megtörjék a szekuláris nemzetek rendszerét, amelyet az iszlám globális győzelme útjában álló legnagyobb akadálynak látnak.
2014. 09. 12. (XVIII/37)
