Kereső toggle

Miről beszélhet Ronald Lauder?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Izrael Szövetségesei Alapítvány budapesti nemzetközi konferenciájával számos hazai és külföldi médium foglalkozott. Egy olvasónk múlt heti cikkünk (Egy nép, két otthon. Hetek, 2014. június 20.) nyomán néhány kérdést is feltett lapunknak. Az alábbiakban megkísérlünk válaszolni ezekre, a teljesség igénye nélkül.

1. „Ronald Lauder úr tisztában van azzal, hogy a nemzetközi jog nem az ő álláspontját támogatja? Még legfőbb és legerősebb szövetségese, az Egyesült Államok sem ismeri el Izraelnek a Jeruzsálem egészére vonatkozó igényét és a telepítési politikáját is elítéli.”

Valójában Jeruzsálem státusával kapcsolatban nincs egységes álláspont sem a nemzetközi közösségben, sem a nemzetközi jogban. Izrael történelmi és politikai érvekkel indokolja álláspontját, miszerint a város az ország „örök és oszthatatlan fővárosa”. Tény, hogy Jeruzsálemben több mint háromezer éve folyamatos a zsidó lakosság jelenléte, és a város Izraelen kívül soha nem volt más állam fővárosa.

Az egymást váltó megszálló hatalmak közül egyik sem tette központjává Jeruzsálemet. Mióta azonban Izrael az 1967-es háborúban egyesítette – más nézőpont szerint elfoglalta – Jeruzsálem keleti és nyugati felét, többen igényt támasztottak a városra. A Palesztin Hatóság Kelet-Jeruzsálemet saját fővárosának követeli – beleértve a zsidó Óvárost, a Siratófalat és a Templom-hegyet –, míg  a város nyugati felét „nyílt várossá” kívánja tenni, a jövőbeli tárgyalások eredményétől függően. Az ENSZ hivatalosan Jeruzsálem nemzetközi státusát ismeri el érvényesnek, és ezt az álláspontot osztja többek között az Európai Unió és a Vatikán is. Ezek a hatalmak a jövőben elfogadhatónak tartják Jeruzsálem valamilyen megosztását, annak érdekében, hogy a város legyen Izrael és a jövőbeli palesztin állam fővárosa.

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ezzel szemben ellenzi Jeruzsálem bármiféle megosztását, és a város jövőbeli státusát egy átfogó egyezmény keretében kívánja rendezni.

Távolról sincs tehát egységes álláspont a nemzetközi jogban. Természetes, hogy ehhez a történelmi, politikai, vallási és kulturális vitához a Zsidó Világkongresszus elnöke teljes joggal szólhat hozzá. De még ha lenne is bármiféle nemzetközi, általánosan elfogadott megállapodás, miért ne lehetne a zsidó-keresztény civilizáció megszületésének helyszínével kapcsolatban eltérő véleménye bárkinek is? Nem lenne demokratikus a nemzetközi jogra hivatkozva korlátozni a szólásszabadságot, beleértve azt is, hogy a vitával kapcsolatban bárki is a Bibliára hivatkozzon, amelyben a messze legtöbbet szereplő város éppen Jeruzsálem.

Az izraeli telepítési politikával, tágabb értelemben a politikai cionizmussal kapcsolatban is folyamatosan változik a nemzetközi szereplők álláspontja. Legutóbb májusban éppen Ferenc pápa tette egyértelművé viszonyát a cionizmus felé, amikor Jeruzsálemben megkoszorúzta Herzl Tivadar sírját. A keresztény cionizmust nem csak a katolikus egyház ismeri el: a protestáns egyházak többsége – hivatalosan – filoszemita, az evangéliumi kereszténység pedig döntő arányban Izrael mellett áll. Ez a három irányzat összességében a keresztény világ 80-90 százalékát lefedi. Nem véletlen, hogy Ronald Lauder szövetséget ajánlott a keresztény világ többségének.

***

2. „Továbbá nem gondolják, hogy a beszédben az iszlámmal szemben pedig olyan általánosító, előítéletes megjegyzések hangzottak el, amelyek, ha zsidókkal szemben hangzanak el, bárki antiszemitának minősítene? Miért csak az üldözött arab keresztények fájnak Lauder úrnak?”

Alapvető különbség van az iszlámmal kapcsolatos kritika és az antiszemita előítéletek és rágalmak között. A radikális iszlám ma az egész világ egyik legsúlyosabb kihívása. Az iszlamista intolerancia, megfélemlítés és terror mindenhol jelen van, ahol muzulmánok élnek – azaz gyakorlatilag minden kontinensen. Ugyanakkor nincs semmiféle érdemi, hiteles ellenállás, kritika muzulmán vezetők részéről a folyamatos, havonta százak és ezrek életét kioltó iszlamista terrorral szemben.

Emellett tény, hogy egyetlen muzulmán többségű államban sincs vallás- és lelkiismereti szabadság: a Korán alapján ez nem is lehetséges. Sőt, a zsidók és keresztények elleni kirekesztés mellett a fő muzulmán irányzatok egymással szemben is alkalmazzák ezeket az embertelen módszereket. Valóban tragikusan sok a muzulmán terroráldozat a Közel-Keleten, de őket nem keresztények és zsidók mészárolták le, hanem olyanok, akik magukat hívő muzulmánnak vallják. Sajnos, úgy tűnik: a terror nem „fáj” a Koránnak.

Lauder úr beszédében hangsúlyozottan zsidó-keresztény szövetségről beszélt. Joggal: szövetséget kötni ugyanis csak azzal lehet, aki elfogadja a másik értékeit, és nem igényel kizárólagosságot magának a másikkal szemben. Az antiszemita kereszténység éppen ezért nem volt soha a zsidóság szövetségese. A muzulmán világ sem válik mindaddig a zsidó-keresztény szövetség részévé, míg tagadja a zsidó-keresztény civilizáció értékeit (és a világi államot is, ami ebből nőtt ki), továbbá maga alá akar rendelni minden más világnézetű embert és államot.

Olvasson tovább: