Kereső toggle

Mit akarnak a palesztinbarát keresztények?

Betlehemi úton

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mire az izraeli politikai és kulturális közvélemény megbarátkozott a gondolattal, hogy a zsidó állam nemzetközi szinten egyik legerősebb támogatója az evangéliumi kereszténység, ez a helyzet kezd megváltozni. „Alig egy évtizede a keresztény cionizmust az amerikai politika egyre erősödő irányzatának tartották. Úgy tűnt, mintha a semmiből hirtelen egy ötven-százmilliós Izrael-barát tábor lépett volna elő, arra várva, hogy bekapcsolódjon az amerikai társadalmi párbeszédbe, azzal a céllal, hogy a következő generációk számára is megőrizze az amerikai–izraeli kapcsolatot” – írta a Middle East Quarterly geostratégiai folyóirat legfrissebb számában megjelent elemzésében David Brog politikai elemző.

Pár évvel ezelőtt szinte az összes jelentős evangéliumi keresztény vezető határozottan kiállt a zsidó állam mellett. A helyzet azonban gyorsan változik: elmúltak azok az idők, amikor Izrael készpénznek vehette az evangéliumiak támogatását. A keresztény közéleti és egyházi fórumon egyre gyakrabban kerül előtérbe olyan Izrael-ellenes narratíva, amelyet eddig csak a hagyományos protestáns felekezetek esetében lehetett tapasztalni. Az 1967-es háborút megelőzően a protestáns egyházak Izrael legmegbízhatóbb támogatói voltak az Egyesült Államokban. Éppen ezért az anticionista tábor a hagyományos felekezeteket támogató, de Izrael-ellenes üzenetekkel vette őket célba. Bár ma is sok tradicionális protestáns támogatja Izraelt, a hagyományos egyházak rendszeresen testületileg állnak ki a zsidó állammal szembeni bojkottfelhívások mellett, és nyilatkozataikban nem Irántól, hanem Izraeltől határolódnak el.
Hasonló jelenség figyelhető meg a palesztin keresztények és amerikai támogatóik esetében, akik az evangéliumi keresztények új generációját célozzák meg érveikkel, és Izrael ellen fordítják őket. Ennek következtében a fiatalabb generáció mind több vezetője helyezkedik inkább semleges álláspontra a konfliktus kapcsán, míg mások nyíltan Izrael-kritikussá váltak.
A fordulat

Izrael-ellenes palesztin keresztények, mint Sami Awad vagy Naim Ateek, évek óta azzal az üzenettel járták Amerikát, hogy miként nyomják el az izraeli zsidók a keresztények „testvéreit a Krisztusban”. Az elmúlt évekig azonban nem kellett attól tartani, hogy szűk környezetükön kívül más keresztényeket is befolyásoltak volna. Szinte minden tekintélyes evangéliumi vezető, aki állást foglalt Izraellel kapcsolatban, határozottan kiállt a zsidó állam mellett.
A helyzet azonban gyorsan változik. Az Izrael-ellenes keresztények új stratégiát alkalmaznak: az evangéliumi keresztény világba az ezredforduló nemzedékén keresztül igyekeznek behatolni. Ezek a fiatal hívők (a 18–30 éves korosztály) ugyanis generációs alapon lázadnak a szüleik által képviselt politikai konzervativizmus és a Biblia szigorú, szó szerinti értelmezése ellen. Körükben népszerű kép Jézusról, hogy kiáll az elnyomottak és leigázottak mellett, és maguk szeretnék eldönteni, hogy az arab–izraeli konfliktusban melyik fél az elnyomott. Ezért, aki először magyarázza el a konfliktus lényegét ezeknek a fiataloknak, életre szóló szövetségeseket nyer magának.
2010-ben egyetlen év alatt három jelentős költségvetésű dokumentumfilm készült, amely Izrael keresztény támogatóit támadta. Természetesen nem ezek voltak az első Izrael-ellenes filmek, így specialitásuk abban állt, hogy kifejezetten Izrael keresztény támogatóit igyekeztek hitelteleníteni. Míg az Armageddonra várva (Waiting for Armageddon) című filmet egy világi produkciós stáb rendezte és készítette, két másik film, Ha Isten velünk (With God on Our Side) és Betlehem kicsiny városa (Little Town of Bethlehem) címmel kifejezetten keresztényektől keresztényeknek készült. A Ha Isten velünk című filmet Porter Speakman készítette, aki korábban a Youth With a Mission evangéliumi keresztény ifjúsági missziós szervezet (YWAM) aktivistája volt; míg a Betlehem kicsiny városa producere és fő támogatója Mart Green milliárdos áruházlánc-tulajdonos, az Oral Roberts Egyetem (ORU) felügyelőbizottságának elnöke.
David Borg szerint ez a két, keresztények által gyártott film a megtévesztés mintapéldája. Szimpatikus főszereplőik komoly arccal járkálnak egy olyan utópisztikus közel-keleti világban, ahonnan varázsütésre eltűnt minden arab erőszak, agresszió és elutasítás. Ezzel szemben az izraeli biztonsági intézkedések, amelyekkel útjuk során szembe találják magukat – a biztonsági faltól kezdve a nyugati parti izraeli jelenlétig –, mind érthetetlen zaklatásként tűnnek fel, amelyet minden tisztességes embernek el kellene ítélnie.
2013 novemberében egy másik Izrael-ellenes dokumentumfilm is megjelent A kövek kiáltanak (The Stones Cry Out) címmel. 2010-es elődjeihez hasonlóan ez is a keresztény közönséget célozta meg. A film beharangozója szerint „a palesztinai konfliktust a média túl gyakran mutatja be a zsidók és a muzulmánok között dúló konfliktusnak”. A készítők nem titkolt célja, hogy ezt a képet átformálják a keresztények és zsidók közötti küzdelemmé.
A film Kfar Biram, egy Izrael és Libanon határán fekvő arab keresztény falu történetével kezdődik. Izrael 1948-ban száműzte a falu lakosságát, a film honlapjának szavaival élve „azért, hogy helyet készítsen az újonnan létrehozott Izrael állam telepeseinek”. Ezt követően áttérnek „a Nyugati Part 1967-es kisajátítására”, és a modern Betlehem állapotára, amelyet „körülzár a fal”. Ahogyan az a nyelvezetből ismételten kiderül, a film készítői nem Izrael politikájának árnyalt kritikájára törekedtek, hanem egy modern szenvedéstörténetet gyártottak.
A film kapcsán készült egyik interjúban Mitri Raheb betlehemi lelkész így fogalmazta meg az amerikai evangéliumi keresztények körében zajló változásokat: „Nem reménytelen eset. 1991-ben, amikor először jártam az Egyesült Államokban, a legtöbb ember, akivel találkoztam, semmit nem tudott Palesztináról. Ez sokat változott. Ma már sokkal nagyobb nyitottságot tapasztalok az evangéliumi keresztény közösségekben a palesztinok felé.”

Campusok és konferenciák

Az amerikai egyetemek campusain Izrael delegitimizálására tett erőfeszítések egykor hírértékűek voltak, mára azonban közhellyé koptak. Megszokottá vált az is, hogy a minden évben megrendezett Izraeli Apartheid Hetek és a folyamatos Izrael-ellenes kampányok az egyetemi nyugdíjalapoktól kezdve a menzán tálalt humuszig mindent célba vesznek. Sok megfigyelő azonban nem veszi észre, hogy az Izrael démonizálására tett kísérletek már elérték az amerikai keresztény egyetemeket is.
A Ciszjordániában található Betlehem Bibliaiskola a keresztény Izrael-ellenesség zászlóvivője. Az általuk rendezett Krisztus az ellenőrzőponton (Christ at the Checkpoint) konferencia rendszeresen használja az izraeli biztonsági kerítésfal képét, amellyel azt a népszerűsödő nézetet igyekeznek sulykolni, hogy Jézus is palesztin volt, aki ma ugyanúgy szenvedne az izraeli elnyomástól, mint ahogy a kétezer évvel ezelőtti római elnyomástól szenvedett.
Amerika egyik vezető keresztény oktatási intézménye, az Oral Roberts Egyetem mély konzervatív keresztény gyökerekkel rendelkezik. Maga Oral Roberts pünkösdi televíziós evangélistaként Izrael elkötelezett barátja volt. Több amerikai vezető prédikátor az ORU-n végzett, és felügyelőbizottságának tagjai között olyan Izrael-barát keresztények is voltak, mint John Hagee és Kenneth Copeland pásztorok vagy Keith Butler püspök.
Azonban úgy tűnik, az ORU-n számos változás zajlik. Az egyetem felügyelőbizottságának jelenlegi elnöke, a korábban említett Mart Green „megmentette” az intézményt 70 millió dolláros készpénzbefektetésével. 2013 januárjában a felügyelőbizottság az egyetem új elnökévé Billy Wilsont választotta, pár hónappal később pedig Wilsont nevezték ki a legjelentősebb Izrael-ellenes keresztény konferencia, a Krisztus az ellenőrzőponton 2014-es szónokának.

A generációs különbség

Mindezen nehézségek ellenére aligha valószínű, hogy az evangéliumi keresztények idősebb generációja, akik Izrael támogatásán nőttek fel, tömegesen fordulnának el tőle. Sokkal nagyobb fenyegetettségben van azonban a fiatal generáció, akik még nem rendelkeznek ilyen erős kötődéssel, ám annál készségesebben kérdőjelezik meg azt. Fennáll annak veszélye, hogy ezek a filmek, konferenciák és az egyetemi campusokon tapasztalt támadások együttesen elérik, hogy generációs váltás jöjjön létre az Izraellel kapcsolatos viszonyulásban.
Az elmúlt évtizedek meghatározó evangéliumi keresztény politikai aktivistái – mint Jerry Falwell, Pat Robertson és Francis Schaeffer – Izrael hangos támogatói voltak. Gyermekeik azonban, bár osztozhatnak nézeteiken, valamivel kevesebbet beszélnek róla. Mi több, Schaeffer fia, Frank nyíltan kritizálja a „keresztény cionizmus többnyire megkérdőjelezetlen befolyását”.
Steven Strang a vezető evangéliumi folyóirat, a Charisma kiadója, amely következetesen Izrael-barát látásmódot képvisel. Strang egészen a közelmúltig a Christians United for Israel (CUFI) keresztény cionista szervezet regionális igazgatói posztját töltötte be. Fia, Cameron a Relevant magazin kiadója, amely az ezredforduló evangéliumi keresztény fiataljainak körében nagy népszerűségnek örvend, honlapjuk szerint nyomtatott és online termékeik „közel 2,3 millió húszas, harmincas éveiben járó keresztényt érnek el havonta”.
Alig egy évtizede a Relevant még ugyanolyan Izrael-barát szemlélettel bírt, mint a Charisma. 2005 decemberében például egy erőteljes Izrael-párti cikket jelentetett meg Izrael: Miért fontos, hogy érdekeljen címmel.
Ekkor azonban Cameron Stranget meghívták egy izraeli útra, amely a palesztin területeket is érintette, és minden megváltozott. A 2008 és 2009 között zajló gázai Öntött ólom hadművelet kapcsán a Relevant Izraelnek mindig igaza van? címmel közölt cikket, amelyben a szerző, mellőzve a városi terrorellenes hadműveletek kiegyensúlyozott elemzését, erre a megállapításra jutott: „Amikor úgy vizsgálom Izrael döntéseit, ahogyan azt bármelyik más nemzet esetében tenném, megdöbbenve látom, hogy nem tesznek többet az ártatlanok védelme érdekében.”
Amikor Izrael ismét összetűzésbe került a Hamasszal 2012 novemberében, a Relevant újabb cikket adott közre Hogyan kellene a keresztényeknek viszonyulnia a közel-keleti válsághoz? címmel, Jon Huckins, a Global Immersion Project társalapítójának tollából. A cikk maga hosszasan kísérletezik az erkölcsi relativizmus jegyében mindkét oldal szenvedéseit számba venni anélkül, hogy felelőst keresne értük. Huckins egyetlen egyszer sem kritizálta írásában a Hamaszt, míg a keresztény cionizmust alig leplezetten ostorozta azzal, hogy elítélte a „gyűlölködő előítéletességet, rasszizmust és [a gázai eseményekre adott] erőszakos választ, amelyet keresztények terjesztenek”.
A Relevant 2012 május/júniusi kiadásának címlapján Donald Millert, a New York Times bestsellerének, a Blue Like Jazz-nek (2003) a szerzőjét mutatta be, akinek könyvéből 2012-ben film is készült. 2008 augusztusában a Demokrata Konvenció első estjének záróimáját Miller vezette. A szerző Amerika huszonéves evangéliumi keresztényeinek körében, akik 189 ezer Twitter-követőjének javát jelentik, igazi sztárnak számít. Miller Stranggal együtt ellátogatott Izraelbe és a palesztin területekre, és azóta ő is az Izrael-ellenes narratíva követője.
2012. november 12-én Miller A fájdalmas igazság az izraeli helyzetről címmel írt blogbejegyzésében több felháborító hazugságot is elismételt azok közül, amelyeket valószínűleg utazása során hallott: „Szeptemberben újságírók egy csoportjával együtt Izraelbe látogattam, és megálltam egy domb tetején, amely az Izraelt Gázától elválasztó falra néz. Innen láthattuk az ellentmondásos területet, ahol 1,6 millió palesztin él elzárva és elfalazva a külvilágtól. Gyakorlatilag be vannak börtönözve. A Nyugati Part és Gáza között emelt falak családokat választanak el egymástól. Sok anya nem láthatja viszont gyermekeit. Milliók nem térhetnek vissza otthonaikba, amelyeket családjuk évszázadokkal ezelőtt foglalt el. (…) Az amerikai egyetemeken tanuló több ezer diák nem láthatja újra családját. Izrael a legtöbb palesztinnak csak hetente egyszer ad friss vizet. (…) Gázában Izrael csak porciózott élelmiszeradagokat ad, megszabva, hogy egy ember hány kalóriát fogyaszthat.”
Mindezzel együtt az Izrael-barát oldal még mindig jóval erősebb fél: csupán az egyik Izrael-barát szervezetnek, a CUFI-nak több mint 1,6 millió tagja van, több mint 120 egyetemi campuson és főiskolán van külön tagozata, és havonta mintegy 35 Izrael-barát rendezvényt szponzorálnak országszerte. Az Izrael-ellenes keresztények még csak meg sem közelítik a CUFI méretét, aktivitását vagy befolyásának mértékét.
A veszély nem abban áll, hogy ezek az aktivisták az amerikai evangéliumiak többségét Izrael ellenségévé fordítanák. Erre nincs is szükségük. Az igazi fenyegetést az jelenti, hogy a hívőket megtanítják az erkölcsi relativizmusra, ami semlegessé teszi őket. Abban a pillanatban, amikor morális szempontból egyenlőségjel kerül Izrael és a Hamasz közé, az evangéliumi közösség – és ennek következtében azok a politikai vezetők, akiket választanak – felhagy a zsidó állam számára nyújtott fontos támogatással.

Változó arányok

2010 októberében a Pew Forum átfogó felmérést végzett a dél-afrikai Fokvárosban tartott Harmadik Világevangelizációs Kongresszuson részt vevő evangéliumi vezetők körében. Amikor megkérdezték, hogy az izraeli–palesztin konfliktus kapcsán melyik oldallal szimpatizálnak, a következő válaszokat kapták:
Minden evangéliumi (globális szinten)
Izraellel szimpatizál – 34%
Palesztinokkal szimpatizál – 11%
Mindkét oldallal egyformán szimpatizál – 39%
Amerikai evangéliumiak
Izraellel szimpatizál – 30%
Palesztinokkal szimpatizál – 13%
Mindkét oldallal egyformán szimpatizál – 49%
A felmérés két jelenségre is felhívta a figyelmet. Egyrészt megmutatta, hogy
a megkérdezett evangéliumi keresztényeknek csupán kisebbsége szimpatizált elsősorban Izraellel. Másrészt, hogy az amerikai evangéliumi vezetők kevésbé hajlandóak Izraelt támogatni, mint az evangéliumi vezetők általában. Ezek a számok azt is jelenthetik, hogy az evangéliumi keresztények Izrael iránti támogatása soha nem volt annyira általános, mint azt korábban feltételezték. De azt is mutathatják, hogy az Izrael kritikusai által évek óta végzett aknamunka már a közelmúltban indított intenzív kampányuk előtt meghozta „eredményét”.

Olvasson tovább: