Kereső toggle

Mit mond a Biblia a látványos kozmikus eseményekről?

Lesznek jelek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tavaly tavasszal az oroszországi meteoreső, ősszel az „évszázad üstökösének” nevezett, ám végül a Nap közelében darabjaira hulló ISON-üstökös kapcsán újra megteltek a különböző internetes portálok, videómegosztók és közösségi hálók az égi jelenségek és a jövő viszonyát taglaló – váltakozó színvonalú – okfejtésekkel. Az idei év érdekessége a „vérholdak” névvel jelzett látványos égi jelenségsorozat, amellyel kapcsolatban több könyv is megjelent. A zsidó-keresztény hagyomány a Szentírás alapján elfogadja azt, hogy egyes égbolton zajló események a jövőre vonatkozó üzenetet hordozhatnak.

Isten célja a teremtett világgal és benne az emberiséggel egy olyan üdvtörténeti folyamatban valósul meg, mely a történelmet jellegükben nagyon eltérő korszakokra osztja, és amely nem zárult le Jézus Krisztus halálával és feltámadásával. Jelenleg egy olyan üdvtörténeti korszakban élünk, melynek hosszát a Biblia egyértelműen nem jelenti ki, ezért lezárásának és a következő korszak kezdetének idejére csak következtethetünk olyan támpontok alapján, melyeket a teológusok gyakran „a végidők jelei” néven foglalnak össze. Ezek figyelemre méltó része egyben égi jel is, így nem meglepő, hogy a szokatlan csillagászati jelenségek nagy érdeklődést keltenek szerte a keresztény világban.

A végidők jelei több jól elkülöníthető csoportba sorolhatók. Egyrészt a közelgő korszakváltás fontos jele az emberiség erkölcsi állapotának drámai leromlása, az önzés, az igazságtalanság, a kegyetlenség, a szexuális perverzitás elhatalmasodása, a háborúk, polgárháborúk mindennapossá válása. Másrészt számos természeti, illetve humanitárius katasztrófát említenek mind az Ó-, mind az Újszövetség prófétai szövegei a végidők jeleiként: cunamikat, földrengéseket, éhínséget és járványokat.

Mindezekről azonban az is elmondható, hogy folyamatosan jellemezték az emberiség történetét, előfordulásuk nem korlátozódik a végidőkre, emiatt nem könnyű határozott következtetésre jutni belőlük a korszak végét illetően. Talán azért is hasonlítják a próféták ezeket szülési fájdalmakhoz, melyek egyre gyakoribb és intenzívebb hullámokban jelzik a közelgő nagy eseményt; ehhez hasonlóan – a konkrét időpont felfedése nélkül – törnek rá a végidők e jelei a korszakra, míg végül mindenképpen, feltartóztathatatlanul megszületik az Istentől megígért új világ.

A jelek egy további csoportja Izrael helyzetével, nemzeti létével, életszínvonalával és biztonságával kapcsolatos. Jézus Krisztus szavai szerint: „A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.” (Máté evangéliuma 24:32-33) Messzire vezetne annak vizsgálata, hogy számos keresztény irányzat miért vonatkoztatja az idevágó szöveghelyeket Izrael helyett az Egyházra, és hogy ez miért is nincs összhangban a Szentírás üzenetével.

Ezenfelül gyakran esik szó az égbolton, a Napban vagy a Holdban feltűnő jelekről, ám nem kell meglepődnünk azon, hogy a Biblia másképp beszél a csillagokról és egyéb égitestekről, mint a természettudomány, mert egészen más nézőpontból közelíti meg őket. A Bibliában az ember mindvégig kiemelt helyzetben van, a modern természettudomány születése viszont éppen ahhoz a lépéshez köthető, amikor ettől a különlegességtől eltekintett: Kopernikusz óta nem volt többé központi helyzetű a Föld, és ahogy távcsöveink egyre messzebb láttak az űrben, úgy vesztette el központi helyzetét Naprendszerünk, sőt galaxisunk is – az univerzumban immár nincs kitüntetett pont. A természeti törvények felfedezésében minden másnál gyümölcsözőbbnek bizonyult ez a megközelítés, a Biblia azonban Isten és ember szövetségének könyve, ezért az égitestek világát is mindig az emberre nézően értelmezi.

Vérholdak

2014-ben és 2015-ben sor fog kerülni 4 teljes holdfogyatkozásra, amelyek mindegyike zsidó ünnepnapokra fog esni – húsvét, sátorok ünnepe, húsvét és ismét a sátorok ünnepe. Az ilyen egybeesések rendkívül ritkán fordulnak elő. Legközelebb 100 év múlva kerülhet rá sor ismét, hogy egy tetrád – négy egymást követő teljes holdfogyatkozás – mindegyike zsidó ünnepnapokra essen. A közelgő jelenséget nagy érdeklődés övezi a bibliai próféciák tanulmányozói körében. Az amerikai Mark Blitz lelkész már 2008 áprilisában felfigyelt a különös egybeesésekre. Blitz tanulmányozni kezdte a Biblia azon próféciáit, amelyekben szerepel a Nap vagy a Hold. Felfigyelt arra, hogy már a Biblia első könyvében azt olvashatjuk, hogy Isten a Napot és a Holdat nemcsak azért teremtette, hogy „elválasszák a nappalt az éjszakától”, hanem hogy „legyenek jelek” is az égen. A Biblia szerint „a nap sötétséggé változik és a hold vérré, minekelőtte eljön az Úrnak ama nagy és fényes napja”. (Apostolok Cselekedetei 2:20) Az általános értelmezés szerint a Szentírás itt egy kozmikus katasztrófát jelez előre. Blitz szerint azonban ezek a szavak nap- és holdfogyatkozásokra vonatkoznak. Napfogyatkozások idején a nap valóban „sötétséggé változik”, holdfogyatkozás idején pedig a Hold gyakran vérvörös színben izzik, ilyenkor az égitestet még vérholdnak is szokták nevezni. Blitz a témában írt könyve most márciusban fog megjelenni angolul Blood Moons – Decoding the Imminent Heavenly Signs (Vérholdak – a közelgő égi jelek értelmezése) címmel. „Ez több, mint véletlenszerű egybeesés” – állítja John Hagee, a texasi San Antonióban található Cornerstone Gyülekezet vezetője. Hagee szintén írt könyvet a témában, amely A Négy Vérhold (Four Blood Moons) címmel jelent meg tavaly októberben és azonnal bestseller lett. Hagee és Blitz Jézus szavait is idézik, aki a jelenlegi világkorszak lezárását előrejelző jelenségek között azt is felsorolja, hogy „lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban…”. és „…a nap elsötétedik és a hold nem fénylik…” (Lukács evangéliuma 21:25, Máté evangéliuma 24:29) Ebben az évszázadban legalább hatszor lesz látható ilyen Hold-tetrád, de csak egyszer fordul elő, hogy a négy holdfogyatkozás mindegyike nagy zsidó ünnepnapokra esik. A mi Gergely-naptárunk szerint a soron következő egybeesések a következő időpontokban fognak bekövetkezni: 2014. április 15. (peszah/húsvét), 2014. október 8. (szukkot/sátorok ünnepe), 2015. április 4. (peszah/húsvét) és 2015. szeptember 28. (szukkot/sátorok ünnepe). Az elmúlt 2000 évben összesen hét alkalommal fordult elő ehhez hasonló egybeesés, amelyek mindegyike a zsidó történelem nagy jelentőségű eseményéhez köthető – állítja Hagee. A legutóbbi három ilyen egybeesésre a következő években került sor: 1493–1494 (közvetlenül a zsidók Spanyolországból való kiűzése után); 1949–1950 (Izrael függetlenségi háborúja); 1967–1968 (Hatnapos Háború).
További érdekesség, hogy a teljes holdfogyatkozásokon kívül lesz egy teljes napfogyatkozás is 2015. március 20-án – ez a zsidó újév kezdőnapja lesz – és egy részleges napfogyatkozás 2015. szeptember 13-án – rós hasanán, a kürtzengés ünnepén. (Pátkai Mihály)

Az égitestek teremtésének emberre vonatkoztatott célját a Biblia éppen abban látja, hogy „legyenek jelek, meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek” (Mózes I. könyve 1:14), tehát az égbolttal egy gyönyörű, mesterien kivitelezett öröknaptárt kaptunk. Ennek megfelelően a bibliai időszámítást is a Hold mozgása szabta meg, a hónapok mindig újholdkor kezdődtek – ezzel a kürtzengés ünnepe mindig újholdra, a páska és a sátorok ünnepe mindig teliholdra esett. Mivel 12 holdhónap nem tesz ki pontosan egy évet, a holdnaptárt időről időre hozzá kellett igazítani a Nap járásához egy 13. hónap hozzáadásával, hogy az ünnepek mezőgazdasági tartalma is megvalósulhasson, ezért mondjuk a zsidó naptárt luniszoláris naptárnak. Érdekes módon a holdfogyatkozás jelenségére nem tér ki a mózesi törvény, nem értelmezi azt, és olyan eseménysort sem beszél el a Biblia, amelyben a holdfogyatkozás említésre méltó szerepet játszott volna. Pedig a jelenség nem lehetett ismeretlen, a Dávid királytól Jézusig tartó ezer évben legalább 400-szor látható volt Izraelből is.

A csillagok üzenete

A Nap és a Hold mozgásának hátteret adó csillagos eget jól ismerték a bibliai időkben: Jób könyve Isten nagyságának bizonyítékaként sorolja fel a Fiastyúk csillaghalmazt, az Orion csillagképet (ez a „Kaszáscsillag” Károli Gáspár fordításában), a Nagy és a Kis Göncölt (38:32-31), „délnek titkos tárai” (9:9) pedig valószínűleg a déli félteke egyes olyan csillagképeit jelenti, melyek Jób idejében még láthatók voltak a Közel-Keletről is. Isten hatalmát és bölcsességét jelzi az égi mozgások rendezettsége, például ahogy a Nap a nyár közeledtével egyre északabbra, ősszel megint egyre délebbre kel fel, erre utal a Jóbhoz intézett kérdés is: „Parancsoltál-é a reggelnek, amióta megvagy? Kimutattad-é a hajnalnak a helyét?” (38:12) A bolygók közül a Vénuszt, vagyis a Hajnalcsillagot és a Szaturnuszt említi több helyen a Biblia – utóbbi az a „Remfánnak csillaga”, melynek vallásos tiszteletét István vértanú beszéde ítéli el az Apostolok cselekedeteinek könyvében (7:43). A bolygók egymáshoz való viszonyáról azonban nem tartalmaz részletes tanítást, ezzel is kifejezve elkülönülését a többi ókori nép hiedelemvilágától, melyekben általában fontos helyet foglalt el az asztrológia.

Meteorbecsapódásokról viszont szó esik, éppen a végidők jeleként, például Máté evangéliumában (24:29), illetve már maguknak az apokaliptikus eseményeknek a részeként a Jelenések könyvében: „A harmadik angyal is trombitált, és leesék az égről egy nagy csillag, égve, mint egy fáklya…” Megjegyzendő azonban, hogy a Biblia gyakran a „csillag” megnevezést használja természetfeletti lényekre, például angyalokra is, ezek a próféciák tehát többféleképpen is értelmezhetők. A Biblia csillagászati szövegeinek elemzéséhez azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Nap, a Hold és csillagok – főleg a tizenkét csillag – együtt gyakran Izraelt jelképezik, hiszen József álmában is így szerepelnek.

Ami a ritka csillagászati eseményeket illeti, Ámós próféta szavai: „Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal” egy napfogyatkozás leírásaként is értelmezhetők, szintén erre utal Jób könyvének egyik mondata (37:20), amikor a rövid időre elsötétülő Nappal együtt az ilyenkor általában feltámadó szelet is megemlíti. Ezenkívül a Nap, a Hold és a csillagok egyidejű, esetleg gyors egymásutánban bekövetkező elsötétülését gyakran mondják a próféták a végidők jelének, például Jóel is – „A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja” (2:31) –, akire később Péter apostol is hivatkozik az Egyház megszületését bejelentő pünkösdi beszédében (Apostolok Cselekedetei 2:20).

Persze a Nap és a Hold nem csak fogyatkozás során sötétedhet el, és a Hold sem csak teljes holdfogyatkozáskor lehet vörös: csakúgy, mint a Napot, láthatjuk vörösnek akkor is, amikor épp kel vagy nyugszik, hiszen fényének ilyenkor sokkal vastagabb légrétegen kell áthaladnia, amely az egyébként minden színt magába foglaló fehér fényből kiszűri a rövidebb hullámhosszokat, hogy csak a legnagyobb áthatoló képességű vörös fény maradjon meg. Vörösnek vagy sötétnek látnánk a Napot és a Holdat akkor is, ha nagy mennyiségű finom por kerülne a felső légkörbe, például meteorbecsapódás vagy vulkánkitörés, esetleg egy nagyarányú atomcsapás következtében – a vonatkozó próféciákban általában szintén szereplő földrengés mindhárom okot kísérheti.

Isten nem csupán elrendelte az égitestek mozgását, de be is avatkozhat abba. Drámai erővel teszi ezt Józsué könyvében. Izrael az emoreusokkal csatázott, amikor Józsué felismerte, hogy a már megszerzett győzelmet semmivé teheti a közeledő alkonyat – mely menedéket nyújtott volna az ellenségnek, és talán esélyt is egy ellentámadásra –, ezért kérte: „Állj meg, nap, Gibeonban, és te hold, az Ajalon völgyében! … És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig.” (10:12) Egy másik hasonló csillagászati csoda jóval később, egy nemzedékkel a babiloni fogság előtt történt. Ézsaiás próféta megígérte a beteg Ezékiás királynak, hogy az Úr hamarosan meggyógyítja őt, az ígéret beteljesedésének jele pedig a napórán „tíz grádiccsal” visszafelé haladó árnyék volt. (Királyok II. könyve 11:20)

Sok vitát váltott már ki teológus körökben egy másik fontos égi jel, a betlehemi csillag természete. Voltak, akik megpróbálták a Halley-üstökössel azonosítani, mely i. e. 12 októberében járt erre akkoriban, mások szerint viszont egy valódi csillag pusztulását, egy szupernóva-robbanást kell keresnünk a jelenség hátterében, e robbanás nyomait azonban a csillagászok nem találták meg. Egy másik elképzelés szerint a napkeleti bölcsek nem egy új csillagot pillantottak meg, hanem két bolygó ritka, ezért asztrológiai szempontból jelentős együttállását tekintették olyan kiemelkedő eseménynek, melyre érdemes volt izraeli útjukat alapozni. Ez a két bolygó a Jupiter és a Szaturnusz, mely i. e. 7-ben rövid időre együtt tűnt fel a Halak csillagképben, ilyesmi pedig csak 749 évente fordul elő. Ha azonban a bibliai beszámolót egészében komolyan vesszük, akkor nem helyezhetjük el a csillagászati jelenségek körében, hiszen „ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala” – ez csak természetfeletti jelenség lehetett. (Máté evangéliuma 2:9)

Sötétség délben

Mivel a Bibliában nem válik szét élesen az égitestek világa az időjárás világától, ezt figyelembe véve számos égi jelet találhatunk még: Illés próféta többször hívott le tüzet az égből annak bizonyítékául, hogy a Mindenható Istent képviseli; Sámuel próféta esőt kért aratás idején, egy jellemzően napos időszakban azért, hogy a népet döntése téves voltára ébressze rá. A sötétség szintén erőteljes égi jel, bármi is legyen a közvetlen magyarázata. Amikor Egyiptom földje három napra sötétségbe borult, miközben az izraeliták lakhelyein megmaradt a világosság, annak bizonyára nem sok köze volt az égitestekhez, ám annál több az égi hatalmakhoz, hiszen illeszkedett abba a jelenségsorozatba, mely egyfajta természetfeletti erődemonstrációként vezetett a zsidók kivonulásához. Máté, Márk és Lukács evangélisták egységesen arról számolnak be, hogy Jézus Krisztus megfeszítésekor sötétség szállt le Izrael földjére „hat órától kilenc óráig”, vagyis – mivel az órákat ekkoriban napkeltétől számították – nagyjából déltől délután háromig. Egyikük sem említi, hogy esőfelhő, homokvihar vagy más, határozottan megnevezhető ok állt volna ennek hátterében, beszámolóik inkább természetfeletti jelenségre engednek következtetni.

Szintén erőteljes természetfeletti jel lesz „az ember fiának jele” (Máté evangéliuma 24:30), mely közvetlenül megelőzi az Úr visszajövetelét. Ennek láttán „siratja őt e földnek minden nemzetsége” (Jelenések könyve 1:7), tehát egyértelműen felismerhető lesz, még ha most nem is tudjuk meghatározni. De a prófétai jelek egyik gyakori jellemzője éppen ez: nem akkor válnak érthetővé, amikor a prófécia elhangzik, hanem amikor megtörténik. Elsősorban nem előrejelzések tehát, hanem megerősítések. Nem az a céljuk, hogy már előre részletes képet kapjunk a jövő megrázó eseményeiről, hanem hogy megőrizzük a hitünket, amikor ilyen megrázó események következnek be, tudva, hogy változatlanul az Úr irányít. „Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higgyétek majd, hogy én vagyok.” (János evangéliuma 13:19) Nem tudjuk pontosan megadni a közelgő korszakváltás idejét – és ez nem is kívánatos: „Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.” (Apostolok Cselekedetei 1:7) –, jelei azonban már láthatók, készülnünk kell rá, hogy a korszakváltás nyertesei legyünk. Ebben a felkészülésben döntő fontosságú az a jövőbe vetett bizalom, amit a megváltás ténye épít ki mind személyes sorsunk, mind az emberiség vonatkozásában. Így nyer értelmet Jeremiás próféta felszólítása (10:2): „és az égi jelektől ne féljetek, mert a pogányok félnek azoktól!”

A görög csillagászok trükkjei

A görög filozófia atyja, a milétoszi Thalész azzal alapozta meg természetfilozófusi hírnevét, hogy képes volt előre jelezni egy napfogyatkozást, amely i. e. 585-ben következett be. Hérodotosz beszámol róla, hogy ekkor éppen a halüszi csata dúlt a médek és a lüdök között, és a szemben álló felek – akikhez persze nem jutott el Thalész jóslata – annyira megdöbbentek a szokatlan égi jelenség láttán, hogy ott helyben fegyverszünetet és hamarosan békét kötöttek. Maga Thalész igazi szórakozott professzorként egyszer még gödörbe is esett az égboltot vizslatva, de csattanós választ adott azoknak, akik ezért kinevették, és az égi jelenségekkel foglalkozást haszontalannak mondták: amikor meteorológiai megfigyeléseiből bőséges olajbogyótermésre következtetett, jó előre kibérelte az összes olajsajtoló helyet Milétosz környékén, és busás haszonnal adta aztán bérbe azokat a szorult helyzetben lévő termelőknek.

Kis égi mechanika

Félreértések elkerülése végett: a holdfogyatkozás nem az, amikor éjszakáról éjszakára keskenyebb holdkaréjt látunk, hanem az, amikor egy éjszaka kereken fénylő teleholdat kellene látnunk, ám ezt néhány órán át teljesen eltakarja a Föld árnyéka, és a földi légkörön szóródó fény ilyenkor vöröses derengésbe vonja a holdkorongot. Teleholdkor a Hold mindig
a Földnek a Nappal ellentétes oldalán halad – ezért is látjuk az egész napsütötte oldalát –, míg újholdkor ugyanazon az oldalon vannak, és ha a Hold éppen a Nap és a Föld között
halad el, napfogyatkozást láthatunk. A kettő egy napon nem fordulhat elő.
Ha a Hold Föld körüli pályája pontosan egy síkban lenne a Föld Nap körüli pályájával, az ekliptikával, akkor minden teleholdkor lenne holdfogyatkozás is. Azonban a két pálya síkja kissé eltér, a Föld úgy viszi magával a Hold pályáját, mint a Szaturnusz a gyűrűjét: ferdén. Ezért az esetek többségében a Hold kikerüli a Föld árnyékát, „alatta” vagy „fölötte” halad el. Holdfogyatkozás akkor lehetséges, amikor a két pályasík metszésvonala a Nap felé mutat, ilyen időszakok félévente vannak, és egy jó hónapig tartanak. Ha ennek a hónapnak nagyjából a közepén van telehold, akkor teljes holdfogyatkozás látható, ha a telehold ennek az időszaknak valamelyik végéhez van közel, akkor a jóval kevésbé látványos (és vörös helyett szürke színű) részleges holdfogyatkozás vagy a szinte észrevétlen penumbrális holdfogyatkozás fordul elő, amikor a Hold a Föld félárnyékába lép (és nem a teljes árnyékába).
Tehát teljes holdfogyatkozásra átlagosan másfél évente számíthatunk, az interneten elérhető holdfogyatkozás-adatbázisok ötezer évre nagyjából 3500 alkalmat listáznak.
Így valóban elég különleges egybeesés, hogy az elkövetkező két éven belül négy teljes holdfogyatkozásra is sor kerül, éppen a legfontosabb bibliai zsidó ünnepek idején. Ha a felhőzet engedi, akkor ezek az Egyesült Államok nagy részéről láthatók lesznek, egyet pedig (a 2015. szeptember 28-ait) Izraelből vagy akár itthonról is megcsodálhatunk majd.
Ebben a fogyatkozási időszakban az újhold teljes vagy részleges napfogyatkozással jár, tehát a napfogyatkozás is nagyjából olyan gyakori, mint a holdfogyatkozás. Csakhogy míg a holdfogyatkozás egy-másfél órán át – a felhőzet függvényében – a Föld egész éjszakai oldaláról megfigyelhető, a napfogyatkozáshoz még jó helyen is kell lennünk jó időben: azon az alig 200 km széles sávon, ahol 6-7 perc alatt végigsöpör a holdárnyék. És ezt tényleg nagyon pontosan el kell találnunk: e sorok írójának felemelő élményt jelentett a Balaton mellől figyelni az 1999. augusztusi napfogyatkozást, míg sokaknak például Budapesten csalódást okozott.
Az alig 150 km távolság elég volt hozzá, hogy a Hold ne takarja be teljesen a napkorongot, ami olyan fényes, hogy egy kis darabja is nappali világosságot áraszt, ezért a hirtelen, leengedett redőnyhöz hasonlóan leszakadó, majd pár perc múlva ugyanilyen hirtelen megszűnő félhomály a fővárosból már nem volt megtapasztalható.

Olvasson tovább: