Kereső toggle

Új elméletek a civilizáció eredetéről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt két évtized kutatásai új megvilágításba helyezték a civilizáció születésének problémáját – írta nagy vitát kavart cikkében október 16-án az Origo. A több mint 150 komment egy része a „tudomány megcsúfolásának” és „áltudományos mesének” nevezte azt, hogy a portál tárgyilagos összeállításban beszámolt azokról a kutatásokról, amelyek újragondolnák az emberi civilizáció kialakulásáról elterjedt „neolit forradalom” hipotézisét.

Az evolúciós elméletek szerint az emberiség csak úgy tudott magas színvonalú közösségi létformákat (városokat) kialakítani, hogy előtte átment az egyedfejlődés valamennyi fokán, a kőkorszaki farigcsálástól kezdve a primitív gyűjtögetésig. Amikor pedig elég magas szintet értek el növénytermesztésben, elkezdtek városokat építeni – állítják azok az elméletek, amelyek az éghajlatváltozásban és az élelemtermelés születésében látták a magyarázatot. A Közel-Kelet termékeny félholdjában zajló régészeti kutatások nyomán, és az ősi települések föltárásával azonban új szempontok merültek fel – állítja a cikk, amelyet más olvasók viszont védelmükbe vettek.

Meglepően sokan voltak, akik üdvözölték azt, hogy az emberiség fejlődésében a kutatók kezdik újra felismerni, hogy a nagy változásokat nem elsősorban az anyagi világ körülményei, hanem az emberi szellem és inspiráció hirtelen kitárulása okozta. Ennek eredetéről és forrásáról megoszlanak a vélemények, de abban a tudományos igényességű idealista világmagyarázatok egyetértenek, hogy valamikor a történelem hajnalán az emberiség hirtelen rendkívüli ismeretekre és képességekre tett szert.

„Az emberiséget a már általunk ismert történetének kezdetétől fogva érdekelte az a kérdés, hogy az ember pontosan miben és miért különbözik az állatvilágtól. A fő különbségek leírása már a teremtésmítoszokban is teret kapott. Az Ószövetség elején olvasható teremtéstörténet szerint az embert eleve a világ urának teremtette Isten, a bűnbeesés történetéből pedig megtudhatjuk, hogy a fő változás a jó és a rossz tudásának megszerzése volt. Ezt követte a büntetés: az embernek dolgoznia kell a megélhetésért, míg az asszonynak szenvedéssel jár az utódok megszületése” – írja az Új elmélet a civilizáció hajnaláról című cikk, amelyhez a szerkesztők továbbra is várják a hozzászólásokat az Origo honlapján.

Az írás megemlíti, hogy a Teremtés könyve szerint az emberiség ősei az Édenből történő kikerülésüket követően az ott megszerzett tudást igyekeztek felhasználni a természet „munkára fogásában”. A keserves munka büntetés volt az Istennel szembeni lázadásért, de az emberek nem feledkeztek el alapvető küldetésükről, hogy uralmuk alá hajtsák a földet. „Más népek mítoszai, így a görögök történetei is magyarázattal szolgálnak a civilizáció születésére. A görög mitológiában Prométheusz lopja el a tüzet, és ismerteti meg az emberekkel a kultúra és a civilizáció eredményeit” – írja a cikk, amely szerint a civilizáció és az összetett emberi társadalmak létrejöttére a 20. század kutatásainak eredményei adták meg az első tudományos igényű magyarázatokat és a civilizáció kialakulásának időrendjét, amelyeket azonban az újabb kutatások már felülírnak.

„Vere Gordon Childe, a 20. század első felének nagy hatású őstörténésze alkotta meg a neolit forradalom fogalmát. Ez alatt azóta is azt a kőkorszakban – nagyjából 8-10 ezer éve – bekövetkezett hatalmas változást értik, amelynek során az emberiség a gyűjtögető-vadászó életmódról áttért a földművelő-állattartó életmódra. A változás következményei döntőek voltak: a sokkal hatékonyabb élelemtermelés jelentősen megnövelte az emberiség lélekszámát, ugyanakkor a mezőgazdasági munkák megszervezése bonyolult társadalmakat és településszerkezeteket eredményezett.”

Gordon Childe-nak a neolit forradalom egyik alapműveként számon tartott Man makes himself (Az ember kitalálja önmagát) című, 1936-ban publikált munkájában olvasható elmélete szerint a változások 8-10 ezer évvel ezelőtt a Földközi-tenger keleti medencéjében kezdődtek. Childe a főszerepet az éghajlati változásoknak tulajdonította: a szárazság miatt a korábban vadászó-gyűjtögető életformát folytató közösségek oázisokhoz hasonló helyekre tömörültek, ahol a szükség rávitte őket az árpa és a búza termesztésének fölfedezésére. A hatékony élelemtermelés pedig hamarosan a népesség gyors növekedését eredményezte, ami összetett társadalmak kialakulásához és városok létrejöttéhez vezetett.

„Az izgalmas elmélet publikálását követően számos kutatás igyekezett igazolni Childe téziseit, de a tézist megkérdőjelezték azok a kutatások, amelyek kimutatták, hogy az általa jelzett időpontban nem lett szárazabb az éghajlat, és a változás nem volt jelentős. A környezeti változás nélkül pedig nehezen volt magyarázható a mezőgazdaságra való áttérés, hiszen az alacsonyabb lélekszámú közösségek számára könnyebb volt kiaknázni a természet kínálta éléstárat, mint az élelemtermelés fárasztó munkájába fogni.”

Az 1990-es években további kételyek merültek fel. Az új régészeti leletek ugyanis kimutatták, hogy már jóval az élelemtermelés előtti időkben bonyolult társadalmak és összetett szerkezetű települések jöttek létre, vagyis a civilizáció megjelenésében nem csupán az élelemtermelésnek volt szerepe, hanem más tényezőknek is.

A legfontosabb ásatások Törökország délkeleti részén kezdődtek. A cikk ezek közül részletesen bemutatja a Nevali Çori néven ismert lelőhelyet, ahol a kutatók rendkívüli kidolgozottságú és díszítésű kultuszhelyeket találtak. A hagyományos elméletek szerint ebből a korból nem lett volna szabad ilyen magas színvonalú településre bukkanni, mert a neolit forradalom elmélete szerint az emberiség a kis-ázsiai város megépítése idején még gyűjtögető-halászó életmódot folytatott.

„A lelőhely 1991-ben víz alá került, amikor elkészült az Atatürk-duzzasztógát. A Klaus Schmidt vezette kutatócsoport új lelőhelyet keresett hát a környéken: a közeli Göbekli Tepe domb megfelelőnek tűnt, mert a régészek ott is a víz alá került lelőhelyhez hasonló mészkődarabokat figyeltek meg. Az eredmények azután minden várakozást fölülmúltak. A nagyszabású és kiterjedt építményt nyilvánvalóan csak egy olyan jól megszervezett közösség hozhatta létre, amelynek létrejöttét korábban az élelemtermeléssel hozták összefüggésbe. Itt azonban mezőgazdasági tevékenységnek semmilyen nyomát nem találták a régészek, sem termény, sem pedig eszközök formájában. Úgy tűnik tehát, hogy már jóval az élelemtermelés előtt léteztek olyan komplex emberi közösségek, amelyek képesek voltak nagyszabású építmények létrehozására.

Klaus Schmidt elmélete szerint a hely egyfajta zarándokhely lehetett, állandó település nélkül. Schmidt szerint tehát nem az élelemtermelés hozta létre a társadalmat, hanem valamilyen közös kultusz teremtette meg a nagyobb lélekszámú közösséget. További következtetései lényegében a fejük tetejére állítják a korábbi elméleteket: a nagyobb létszámú rituális közösségnek nagyobb mennyiségű élelemre volt szüksége, ami aztán elvezetett az élelemtermelés kialakulásához. Elképzelhető az is, hogy a vallási rendezvények alkalmával, ahová jelentős mennyiségű vadon termő növényt szállítottak, véletlenül fedezték föl a termelés lehetőségét” – írja összeállításában az Origo. (Hetek-összeállítás)

Vihart kavart az özönvíz

Még be sem mutatták, máris vita támadt az új Noéról szóló film körül. A gyártó stúdió, a Paramount aggódik, hogy a tervezett 125 millió dollárnál jóval többe kerülő szuperprodukciót nem díjazza a célba vett publikum. Darren Aronofsky filmjének első tesztvetítései vegyes fogadtatásban részesültek. Az alkotást párhuzamosan mutatták be különböző vallási közösségeknek New Yorkban, Arizonában és Kaliforniában, köztük keresztény és zsidó publikumnak, valamint az átlagos mozinézőket reprezentáló közönségnek egyaránt. A film a vélemények szerint alapvetően eltér a bibliai történettől. Noét kemény, harcos környezetvédőként ábrázolja, aki egymaga próbálja meggyőzni a föld természeti kincseit eltékozló kortársait, ám az ökokatasztrófát ő sem tudja megállítani.
Pedig a Russell Crowe (Noé) és Anthony Hopkins (Metusélah) főszereplésével készült film rendezője eredetileg nagyszabású „bibliai eposzt” ígért a Paramountnak, amely a gazdagon alkalmazott látványelemek segítségével kasszasiker lehet. Aronofsky ezzel az ígéretével oldotta azokat a fenntartásokat is, hogy a 2010-ben készült, leszbikus és misztikus témára épülő filmje, a Fekete hattyú (Black Swan) nem a legjobb ajánlólevél egy bibliai témájú produkcióhoz.
A stúdió elismeri, hogy a rendezőnek szabad kezet adott a forgatás során, de most azt kéri Aronofskytól, hogy adja át a végső vágás jogát a Paramountnak. Attól tartanak ugyanis, hogy a szabadon értelmezett Noé-történet nem hozza a várt eredményt a mozikban, ezért „lágyítani” szeretnék és „felemelőbbé tenni” az alkotást. A rendezőnek és a stúdiónak szűk fél éve van arra, hogy megoldást találjanak, mert a bemutatót 2014. március 28-ára tűzték ki.
A rendező eredeti koncepciójának is akadnak azonban befolyásos védelmezői. Az egyik legismertebb keleti-parti filmkritikus, Drew McWeeney szerint a film egy olyan „erőszakkal teli, torz, riasztó” világot mutat be, amely rá akarja döbbenteni kortársainkat is arra, hogy „milyen felelősségünk van a bolygónkért”. McWeeney elismeri, hogy a Noé-történetnek ez a változata aligha köthető „bármilyen hithez”, de úgy véli, hogy Aronofsky sokkal erősebb üzenetet közvetít az által, hogy „lerázta az elfogadott változat poros tiszteletreméltóságát”. A szereposztásból ugyanakkor kiderül, hogy a rendező nem materialista „zöldeposzt” készített: az özönvíz előtti világban bemutatja azt, hogy az angyalok (akiket a zsidó történeti apokrifek szerint Isten az emberiség segítőinek, „vigyázóknak” küldött a földre, ahol azonban elhagyták küldetésüket és a nők csábításába kezdtek), valamint az emberek hogyan keveredtek egymással, miközben a föld vérrel, törvénytelenséggel és erőszakkal telt meg. Noénak ebben az ellenséges világban kell felkészülnie arra a kataklizmára, amelyről tudja, hogy elkövetkezik. Ez a kép bizonyos szempontból közelebb áll a bibliai valósághoz, mint a képeskönyvekben ábrázolt békés bárkaépítés és a hangulatos állatkert a hajó (valójában: gigantikus láda) belsejében.
A viták ellenére Hollywood tovább folytatja a bibliai témák újragondolását. Ridley Scott Exodus címen rendezi Mózes történetét olyan húzónevekkel, mint Christian Bale, Ben Kingsley és Aaron Paul. Mint korábban utaltunk rá (Az első zsarnok. Hetek, 2013. október 11.), tervezik egy Nimródról és a bábeli építkezésről szóló alkotás elkészítését, és a slashfilm című hollywoodi filmes oldal szerint Kevin Reynolds, a Waterworld – Vízivilág rendezője mozivászonra viszi Jézus feltámadásának történetét is. A portál úgy értesült, hogy a film a Krisztus halálát követő negyven napról fog szólni, „az eltűnt test rejtélyéről”. A főszereplő a keresztre feszítés ítéletét kiadó Poncius Pilátus lesz, aki egy „önismereti kaland” keretében újraértékeli halálos döntését. A film stílszerűen 2015 húsvét hétvégéjén érkezhet a mozikba.

Olvasson tovább: