Kereső toggle

Ábrahám Nimród ellen

A hit és a zsarnokság konfliktusa. (2. rész)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1999-ben felröppent a hír, hogy II. János Pál pápa történelmi látogatásra készül Mezopotámiába, hogy felkeresse a bibliai hit atyjának tekintett Ábrahám pátriárka szülőhelyét. A Vatikán diplomatái meg is kezdték az iraki utazás előkészítését, amely egyfajta történelmi zarándoklat betetőzése lett volna, hiszen a pápa végigjárta a Biblia legfontosabb helyszíneit, Szíriától kezdve Egyiptomon és Jordánián át Jeruzsálemig. Az egyházfő egyre súlyosabb betegsége és az iraki háború kitörése azonban meghiúsította a terveket. Ábrahám városa ma a térség többi bibliai helyszínéhez hasonlóan elhagyatott, pedig Nimród ős-globalista projektjének bukása után innen indultak útjukra a nemzetek. Az ókori szerzők által első zsarnoknak tekintett uralkodó sorsa az apokrif hagyomány szerint több ponton kapcsolódik Ábrahám sorsához, elhívásához és küzdelmeihez is.

A történelemben vannak olyan despoták, akik hirtelen veszítik el az uralmukat, mások azonban több bukást is képesek túlélni. Nimród – akinek portréját elmúlt számunkban vázoltuk fel (Az első zsarnok. Hetek, 2013. október 11.) – az utóbbiak közé tartozott.

A Jásár könyveként ismert ókori történelmi apokrif szerint, miután Isten megakadályozta a bábeli torony továbbépítését (a feljegyzések szerint a gigantikus építkezést egy hatalmas szélvihar döntötte le), Nimród nem adta fel célját, hogy a kortársait szembefordítsa Istennel. Tekintélye és befolyása ugyan csökkent, és a bukás után fellépett kommunikációs nehézségek is korlátozták, az uralkodó a Biblia beszámolója szerint mégis négy nagyvárost épített a közelben: „Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földjén.” (Teremtés könyve 10:10)

A Jásár könyve így jegyezte fel az újabb birodalomépítő vállalkozást: „Nimród, Khúsnak fia még Sinár földjén volt, ott uralkodott és ott lakozott. Ő építette Sinár földjének a városait… amelyeket a torony építése során történt eseményekről nevezett el. Az elsőt Bábelnek nevezte, mondván az Úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét, (ez a város nem azonos a gigantikus építkezés helyszínével, csak annak nevét kapta – a szerk.); a második neve Erekh, mert Isten onnan szórta széjjel őket. A harmadikat Ekhednek nevezte, mondván nagy csata zajlott azon a helyen; és a negyediket pedig Káléhnak, mert ott emésztette meg a csapás a fejedelmeit és a hatalmasait, akik fellázadtak és hadakoztak az Úr ellen. (…) Nimród Bábelben lakott, ahol megújította a királyságát megmaradt alattvalói felett, és biztonságban uralkodott. Nimród alattvalói és a hercegek Amráfelnek nevezték őt, mondván fejedelmei és emberei a toronynál az ő módszerei miatt vesztek oda.” (Jásár könyve 11:1–6)

A világ megrontója

A Biblia hallgat Nimród további sorsáról, de a zsidó rabbinikus hagyomány a Teremtés könyve 14. fejezetében szereplő Sineár királyával azonosítja őt.

„Lőn pedig Amrafelnek, Sineár királyának és Ariókhnak, Elászár királyának, Khédorlaomernek, Élám királyának, és Thidálnak, a Góim királyának napjaiban: Hadat indítának ezek Bera, Sodoma királya ellen, Birsa, Gomora királya ellen, Sináb, Admáh királya ellen, Seméber, Ceboim királya ellen és Bélah, azaz Coár királya ellen. Mind ezek a Sziddim völgyében egyesülének; ez a Sóstenger. Tizenkét esztendeig szolgálták vala Khédorlaomert, és a tizenharmadik esztendőben ellene támadtak vala.” (Teremtés könyve 14:1–3)

Az Amráfel név egyik lehetséges jelentése a Zsidó Enciklopédia szerint: „az, akinek a parancsai sötétséget hoztak a világra” vagy „aki provokálta a világot és csúfot űzött az emberekből”. Ha ez a feltételezés helytálló, Amrafel-Nimród volt az egyik király, aki a történelem első világháborújában megtámadta a mai Holt-tenger térségében fekvő városokat.

Erről az időszakról többet árul el az i.e. 2. századra datált apokrif történeti könyv, a Jubileumok könyve. „És Noé fiai háborúzni kezdtek egymással, egymást foglyul ejtették és lemészárolták, és embervért ontottak a földön, és vért ettek, és erős városokat építettek, falakat, tornyokat, és egyesek (kezdték) felmagasztalni magukat a nemzet fölé, és királyságokat alapítottak, és háborúba mentek, ember ember ellen és nemzet nemzet ellen, és város város ellen… És Úr, Keszed fia építette fel a káldok Ara-ját [Úr-ját], amit saját maga nevéről és apja nevéről nevezett el. És készítettek maguknak öntött képeket, és imádták a bálványt, az öntött képet, amelyet készítettek maguknak, és elkezdtek faragott képeket készíteni, tisztátalan bálványképet, és ennek a bűnnek és tisztátalanságnak az elkövetésére a gonosz szellemek segítették és csábították őket.” (Jubileumok könyve 11:2–4)

Nimród ekkor már nem volt világdiktátor, hanem egy a mesopotámiai királyok közül, akiket Khédorlaomer vezetett. A bibliai történetből ismert, hogy a Szodoma és a körülötte fekvő négy város koalíciója súlyos vereséget szenvedett a Sineár földjéről érkező támadókkal szemben, akik el is hurcolták a városok lakosságát és vagyonát. A foglyok között volt Lót, „Ábrám testvérének fia” is, aki Szodomában lakott.

A győztes csillag

Ábrám Noé legidősebb fiának, Sémnek a leszármazottja volt. Sém az özönvíz előtt született, és az ősvilág lakóihoz hasonlóan olyan hosszú életű volt, hogy Noéval együtt számos, özönvíz után született generációt túlélt. Sém ismerte a zsidó nép ősatyját, Hébert, aki dédunokája volt, és az összes pátriárkát – Ábrahámot, Izsákot és Jákobot –, sőt Ábrahámot túl is élte. (Az életkorokra és a nemzedékek együttélésére vonatkozó információkat a Teremtés könyve 11. fejezete tartalmazza.)

Ábrám az özönvíz után közel háromszáz évvel született. Apja Tháré, öccsei pedig Nákhor és Hárán voltak. Ábrám magas rangú családból származott. Apja Nimród udvarának egyik fejedelme volt: „Tháré hetven éves volt, amikor nemzette, és Tháré Ábrámnak nevezte a fiát, mert a király felemelte őt azokban a napokban, és tisztességet adott neki minden fejedelme felett, akik mellette voltak” (Jásár könyve 7:51). Az Ábrám név megfelel ennek a leírásnak, mert a szó „felemelt, felmagasztalt atyát” jelent.

Tháré öröme azonban nem tartott sokáig. A gyermek születése éjszakáján rendkívüli égi jelenség tűnt fel: „Amikor a bölcsek és a mágusok kiléptek Tháré házából, felemelték szemeiket az ég felé, és íme látták, hogy az égen kelet felől egy hatalmas csillag tűnt fel, amely végigvonult az égboltozaton és megemésztette az ég négy szélén lévő négy csillagot.” (8:2)

A káldok Úr városa a csillagjóslás központja volt, és Ábrám családja a legtekintélyesebb asztrológusok közé számított. Ábrám dédapjáról, Sérugról és feleségéről ezt jegyezték fel: „És ő szülte neki Náhort, (…) és felnövekedett a káldok Úrjában, és apja megtanította a káldok ismereteire, a varázslatokra és a mennyek jeleiből történő jövendölésre.” (Jubileumok könyve 11:8)

A mágusok megtanácskozták egymás között az égi jelenséget, és elmentek a királyhoz, Nimródhoz, hogy figyelmeztessék őt: „…ez a dolog arra a gyermekre vonatkozik, aki Thárénak született, aki felnövekedik és nagyon megsokasodik, és hatalmas lesz. Megöli a föld királyait és földjüket örökségül veszi, ő és a fiai örökké.” (Jásár könyve 8:11) A káldeus bölcsek azt javasolták a királynak, hogy kínáljon fel nagy ajándékot Thárénak a gyermekért, akit ők azután megölnek, „nehogy (Ábrám) felnövekedvén, megsokasodjon a földön és gonoszsága elhatalmasodjon ellenünk, hogy gyermekeinkkel együtt elvesszünk általa.” (8:13)

Ábrám Noéhoz menekül

A király így is tett. Magához hívatta kegyeltjét és felajánlotta Thárénak, hogy megveszi tőle az újszülöttet. Az apa hiába próbált kitérni az alkuból, a király ragaszkodott Ábrám megvásárlásához, különben, mint mondta, Tháré egész családját kiirtatja. Az apa három nap türelmet kért. Ezalatt elrejtette fiát egy barlangba, egyik szolgálójától pedig elkérte annak csecsemőjét, és azzal ment vissza a királyhoz. „És az Úr Tháréval volt ebben a dologban, hogy Nimród ne ölhesse meg Ábrámot. A király fogta a csecsemőt Thárétól, és teljes erővel a földhöz verte annak fejét, mert azt gondolta róla, hogy Ábrám az.” (8:34)

Tháré tíz éven át rejtegette fiát, miközben a környezetében és a király udvarában mindenki meg volt győződve arról, hogy Ábrám halott. A gyermek istenfélő volt, amint azt a Jubileumok könyve feljegyezte róla: „…kezdte megérteni a föld vétkeit, hogy mindannyian eltévelyegtek a faragott képeket imádva és a tisztátalanságokba esve, és apja megtanította őt az írásra, és miután élete második évhetét betöltötte, akkor elkülönítette magát apjától, hogy ne imádja vele a bálványokat. És a mindenek Teremtőjéhez kezdett imádkozni, hogy az óvja meg őt az emberek gyermekeinek vétkeitől, és hogy része ne legyen a gonoszság szerinti hibákba és tisztátlanságokba esés sorsa.” (Jubileumok könyve 11:16–17)

A történet szerint Ábrámot tizennégy éves korában a Nimród birodalmából magukat elkülönítő két ősatya, Noé és Sém fogadták be, akik a bibliai leírás szerint ekkor még javában éltek. Ábrám igyekezett apját is meggyőzni arról, hogy hiábavaló a bálványok imádata, de hiába. „Miért imádsz olyan dolgokat amelyekben nincs szellem? Hiszen ezek emberi kezek munkái, a vállaidon tudod vinni őket, és nem tudnak neked segíteni, hanem mélységes szégyenére vannak készítőiknek, és szívük félrevezetője azoknak, akik imádják őket: Ne imádd azokat! Erre az apja azt mondta neki: Ezt én is tudom, fiam, de mint tehetnék azok ellen, akik rávesznek, hogy előttük szolgáljak? (…) Maradj csendben, fiam, nehogy megöljenek téged!" (12:5–7)

Végül azonban, miután öccse, Hárán meghalt, apjával, megmaradt testvérével, Nákhorral, és unokaöccsével, Lóttal együtt otthagyta a káldeus Úr városát. Hárán városába költöztek, ahol Isten megszólította Ábrámot: „Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel.” (Teremtés könyve 12:1–2).

A Jubileumok könyve szerint Isten héberül szólította meg Ábrámot, amely nyelvet az emberek Bábel óta elfeledtek: „És megnyitottam száját, és füleit és ajakait, és elkezdtem vele héberül beszélni, a teremtés nyelvén. Majd vette apái könyveit, és azok héber nyelven íródtak, és lemásolta azokat, majd attól kezdve elkezdte tanulmányozni azokat és tudtára adtam, amit magától nem tudott (megérteni)…” (Jubileumok könyve 12:26–27). Ábrám azonban ezzel még nem szabadult meg végleg Nimródtól. (Folytatjuk.)

Hogyan éltek Szodomában?

A Közel-Kelet Riviérájának számított a Jordán-völgye déli része, ahol Szodoma és a környező városok feküdtek. A településeket Khám legkisebb fiának, Kánaánnak az utódai építették, akik saját nevükről – Szodoma, Gomora, Adma és Cebojim – nevezték el a városokat. „És lakoztak ők és gyermekeik ezekben a városokban, gyümölcsöztek és nagyon sokasodtak és békességben éltek.” (Jásár könyve 10:27)
Ezt a jómódot és békességet látva Ábrám unokaöccse is úgy érezte, itt az ideje „disszidálni” Kánaánból: „Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Coárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom földe. És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és (…) lakozik vala a Jordán-melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig. Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt.” (Teremtés könyve 13:10–13)
A Jásár könyve feljegyzett néhány részletet arról, hogyan is éltek a szodomaiak a hétköznapokban: „A földjükön egy széles völgy feküdt… vízforrásokkal és gyógyító növényekkel a víz körül. Szodoma és Gomora lakói évente négyszer kivonultak gyermekeikkel és feleségeikkel, hogy ott örvendezzenek dobszóval és táncokkal. És amint örvendeztek, felkeltek és megragadták szomszédjaik feleségeit, mások pedig szomszédjaik szűz leányait és élvezték őket. Minden férfi látta, amint felesége és leányai ott vannak mások kezében, és senki nem szólt egy szót sem. (…) Amikor felkelt a nap, minden férfi és minden nő visszatért a saját házába és sátraiba” (Jásár könyve 18:13–15)
A párcserélős „swinger-partik” tehát a korabeli gyógyvizes wellnessközpontban zajlottak, de a lakók a városokban sem fogták vissza magukat. A bírák – akik messze földön hírhedtek voltak korrupciójukról és törvénytelenségeikről – elrendelték, hogy Szodoma és Gomora utcáin ágyakat állítsanak fel: „…ha egy férfi belépett ezekbe a városokba, megragadták és az egyik ágyra fektették, és erőszakkal arra kényszerítették őket, hogy velük háljanak. (…) Ha kiabáltak, azt mondták nekik: Így teszünk minden férfival, aki belép a földünkre. És amikor az emberek hallották, hogy Szodoma lakói mit tesznek, nem látogatták többé azokat a városokat.” (19:3–6)
A megkínzott és megalázott utazók jajkiáltását végül Isten meghallgatta és elküldte három megbízottját, hogy ellenőrizzék a panaszokat. A küldöttek kis híján maguk is erőszak áldozataivá váltak, így Isten miután Lót és szűkebb családja kimenekültek a városból, tűzzel és izzó kénkővel borította el Szodomát és környékét.

Olvasson tovább: