Kereső toggle

A homoszexualitás kérdésének jogi dilemmái

Visszaélés  a joggal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A különböző egyének homoszexuális gyakorlatával kapcsolatban hozott ítéletek hátterében az egész nyugati civilizáció történetének az állami törvényalkotása áll. Az effajta szexuális magatartás feletti ítélkezés a zsidó–keresztény erkölcsben és etikai követelményekben gyökeredzik. Azt állítani, hogy a homoszexuális szodómiának méltán van helye az alapvető jogok között, s mint ilyennek, az azt megillető védelemnek is, egy több ezer éves erkölcsi rend felbomlasztását jelenti.” (Warren Burger amerikai főbíró)

„Az a tény, hogy az ember – bár viszonylagos és korlátozott mértékben – fennhatósága alá vonta az életet, távol tartotta a halál közvetlen fenyegetését. Az így megszerzett játéktérben a hatalom és a tudás eljárásai immár számításba veszik, ellenőrizni és módosítani próbálják az élet folyamatait” – fogalmaz egy írásában Michel Foucault, akit a modern homoszexuális életforma és valamennyi egyéb, alternatív szexuális irányultságú (LMBT-) mozgalom egyik szellemi atyjaként tartanak nyilván. A homoszexuális kapcsolatai miatt 1984-ben AIDS-ben elhunyt világhírű francia filozófus, történész és társainak elméletei egyre nagyobb hatást gyakorolnak a nyugati világ jogi gondolkodására.

 Foucault úgy vélte, hogy eredendően csak szexuális tevékenység létezik általánosan, ezért az olyan fogalmak, mint a „heteroszexuális” és a „homoszexuális”, végső soron értelmetlenek. Az eredetileg a liberalizmus zászlaja alatt menedéket kereső LMBT-szerveződések alapvetően ezt a gondolatot felhasználva harcolnak – a magánélethez való jog biztosításán jóval túllépve – az Egyesült Államokban és az Európai Unióban azért, hogy immár a törvényhozás útján is érvényesíthessék érdekeiket.

A szexuális irányultság bármilyen szintű megkülönböztetésének tilalma, továbbá a nemek meghatározásával kapcsolatos, az emberiség eddigi történetében teljesen újfajta jogi szabályozás azonban egy más szintre helyezi az LMBT-közösségek „szabadságharcának” megítélését. Esetükben ugyanis már nem liberális-esélyegyenlőségi, sőt, még csak nem is a melegjogok törvénybe foglalása iránti vehemens küzdelem áll lobbizásuk hátterében, hanem az „újszerű” viselkedési jegyekkel és szexualitással bíró modern személyiség, illetve a biológiai nemiséget felváltani igyekvő, tudományos hangvételű „társadalmi nem” (gender) ideológájának minél szélesebb körű legitimációja.

Ezt ismerte el a már említett Michel Foucault a ’80-as évek elején (!), amikor kijelentette: tendenciává vált a szexuális abberációk pszichologizálása, ezáltal lényegében az erkölcsi határvonalak elmosása. A modern szociológia atyjaként számontartott Emile Durkheim már néhány évtizeddel korábban arról a modern társadalmakra jellemző jelenségről értekezett, amely szerint bizonyos közösségi csoportok dekadens magatartásukkal megkérdőjelezik a társadalmi normák létjogosultságát, majd a normák tekintélyével, sőt, magával a normákat alkotó tekintéllyel is szembefordulnak.

A gender-ideológiák modern követői közvetlenül a klasszikus polgári életformát tagadják, elszakadva a természetes, biológiai vonatkozásokkal bíró emberi személyiségtől, módosítani igyekezve a hagyományos életvitel természetes fogalmait és folyamatait (házasság, gyerekvállalás stb.). A Foucaulthoz és a homoszexualitás társadalomtudományi megközelítésének angol úttörőjéhez, Jeffrey Weekshez hasonló melegaktivisták, propagandisták Sigmund Freud megállapításait is meghaladva integráltak újfajta szexuális és társadalmi beidegződéseket az államhatalom rendezőelveibe.

Amíg 1980-ban egy felmérés szerint az amerikai lakosság mindösszesen 30 százaléka állította, hogy van az ismeretségében homoszexuális irányultságú, a kétezres években ez a szám már 73 százalékra nőtt. A nyolcvanas években az amerikai lakosság 90 százaléka vallotta még, hogy rosszul érintené, amennyiben gyermeke bejelentené, hogy meleg. A kétezres években ez a szám mindösszesen 37 százalékra zsugorodott. A drasztikus és gyors társadalmi változások mögött szorosan húzódik az Egyesült Államok jogszabályainak változása is a meleg attitűdök megítélésének vonatkozásában. Ahogyan más országokban, úgy az USÁ-ban is az előző század közepére kezdtek „öntudatra ébredni” a különböző homoszexuális lobbicsoportok: ettől kezdődően már egyre kevésbé az agresszió és diszkrimináció elleni kiállás állt a mozgalom középpontjában, hanem valami egészen más: a melegjogok.

Az 1969-ben lejátszódott négynapos Stonewall-lázadásokhoz kapcsolják általában a pánmelegmozgalom ’hivatalos’ kezdetét. Az eseményeket egy rendőrségi rajtaütés indította el, amellyel szembeszegültek a San franciscó-i melegbár vendégei és az utcán álló szemtanúk. (San Francisco egyes lakóövezeteiben ekkortájt már hemzsegtek a feltűnést keltő homoszexuálisok és az utca királynőinek becézett transzvesztiták.)  Ennek az eseménynek világszerte óriási kihatása volt, és hamarosan nagy jelentőségű változásoknak vált az egyik kiindulópontjává.

 A homoszexuálisoknak a liberális jogászokkal kötött szövetségük eredményeként 1976-ban tizenöt államban eltörölték a szodómiaellenes törvényeket. Az évtized végére szinte minden politikai tömörülésen és szakmán belül létrejöttek melegcsoportok, és a világ számos országában alakultak homofil akciószervezetek a hatékony érdekérvényesítés céljával. A legfejlettebb nyugati államokban (USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország) megkezdődött a klasszikus erkölcsi értékek fellazítását is eredményező melegkiváltságok jogi érvényesítése.

Amerika három évtized alatt jutott el a homoszexualitás erkölcsi válságával küszködők dekriminalizálásától az azonos neműek házasságának részleges elfogadásáig (napjainkban már 14 államban lehetséges). Érdemes megemlíteni Warren Burger főbírót, aki 1986-ban a nagy jelentőségű Bowers vs. Hardwick ügyben fogalmazta meg abbéli véleményét, hogy a jó kormányzatok mindig szabályok közé szorították a nemi magatartásokat. A konkrét ügyben egy homoszexuális férfit szodómia elkövetéséért fenyegetett elzárás.

A bíróság egyes tagjainak különvéleménye szerint az illetőt megillette volna az a jog, hogy – szó szerint idézve – „békén hagyják”. Burger nem tört lándzsát a homoszexuálisok büntetőjogi elítélése mellett, mégis úgy látta, hogy egy megalkuvó állásfoglalás a testület részéről az állami törvényhozás – és az amerikai társadalom – alapját képező zsidó–keresztény értékek felrúgását jelentette volna. (Az ítéletet később a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta a nemzetközi tendenciákra és a magánélet szabadságához való jogra hivatkozással.) Ráadásul további súlyos etikai-jogi kérdésként merül fel, hogy hol a szexuális irányultság határa, ha nem a kézenfekvően logikusnak tűnő férfi-női kapcsolatok választóvonala mentén.

Az Európai Unióban a kétezres évek elejétől még feszültebbé vált a helyzet. Különösen igaz ez az Amszterdami Szerződés 1999-es hatályba lépését követően. Az EU alapdokumentumának 13. cikkelye ugyanis kimondja az egyenlőség kategorikus imperatívuszát, vagyis a diszkrimináció bármilyen mértékű és formájú tilalmát – többek között – a szexuális irányultság alapján. Ezt a legtöbb homofil jogvédő majdhogynem abszolút, ám lassú győzelemként értékeli, ami nem véletlen.

Az EU Amszterdam utáni jogpolitikája – bár korábban sem volt túl földhözragadt – egyre megengedőbbé vált. Az egyik 2006-ban kiadott európai parlamenti határozat például a homofóbiát a rasszizmussal, az antiszemitizmussal és az idegengyűlölettel egyenlően kezeli, és annak hitbéli meggyőződésen (például a Biblián) alapuló hátrányos megközelítését is elutasítja. Ez vezetett odáig, hogy még 2006-ban rendőrök törtek a Plett család házába Németországban. A Plett szülők ugyanis nem akarták állami iskolában taníttatni gyermekeiket az új, „melegbarát” oktatási szabályok miatt. Az anyát végül letartóztatták, a férj pedig kénytelen volt a gyerekeivel átmenekülni Ausztriába. Hasonlóan feltűnő példa Rocco Buttiglione EU-biztos esete, akit a homoszexuálisok állítólagos megsértéséért buktattak meg korábban, mert azt mondta, hogy a homoszexualitás betegség, és hogy a keresztényeket el akarják távolítani az EU közhivatalaiból.

Ezzel párhuzamosan az európai országok jogi-erkölcsi hagyományai is gyors átalakuláson mentek keresztül. A hagyományaira korábban olyan büszke Nagy-Britannia 2010-ben bevezette a radikális esélyegyenlőségi törvényt, amely még a vallásszabadságot is súlyosan korlátozza az alternatív szexuális irányultság érdekérvényesítése javára (a Skót Egyházban például már homoszexuálisok is vállalhatnak egyházi tisztséget). De ennél is égetőbb erkölcsi, jogi, társadalomfilozófiai és pénzügyi kérdéseket vet fel az LMBT-közösségek tagjainak viszonyaival kapcsolatos EU-s joggyakorlat.

A Goodwin vs. Egyesült Királyság ügyben az Európai Emberi Jogi Bíróság például megállapította: az a tény, hogy egy nemi szerepet cserélő személy számára lehetetlen a házasságkötés olyan személlyel, akinek neméhez maga is tartozott a műtét előtt, emberi jogi konvenciókat sért, mert azok szerint a megfelelő életkorú férfiaknak és nőknek joga van a házasodásra. A döntés nyomán a bíróság arra törekedett, hogy elszakítsa a férfi és nő meghatározását a születéskori nem (sex) fogalmától, és annak egy új alapot adjon. Ezek alapján képezi újabban a nemiség megítélése orvosi beavatkozás és megállapodás tárgyát, sőt, logikailag még átalakító műtéti operáció sem kell a szabad nemválasztáshoz.

Az Európai Bíróság szerint az a tagállami szabályozás, amely a nemiség meghatározását a születéskori nemhez köti, s utóbb nem nyújt módot annak megváltoztatására, csorbítja a „házassághoz való jog igazi lényegét”. Az EB ezzel maga teremtette meg az alapot a család és a házasság hagyományos fogalmának átértelmezéséhez, ami óriási kihatással lehet az elkövetkező évek jogi szabályozására, ezáltal a társadalmi folyamatokra. Ugyancsak hasonló logikájú az a kissé megmosolyogtató vonatkozású ítélet, amely alapján egy nemet cserélő, férfiből nővé műtött személy társadalombiztosítási helyzetét kívánták rendezni. Pontosabban azt eldönteni, hogy a férfiakra vonatkozó 65, avagy a nőkre irányadó 60 éves korhatár érvényesüljön ebben az esetben. A bíróság – salamoni bölcsesség híján – a nőkre irányadó szabályokat alkalmazta végül.

Olvasson tovább: