Kereső toggle

Mózes birkaháton - Bologna és Dallas ősi kéziratai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A bibliai szövegrégiségek kedvelőinek bőven van okuk izgalomra. Míg arra várnak, hogy Márk evangéliumának tavaly bejelentett, állítólag legősibb töredékei a világhálóra kerüljenek, a Bolognai Egyetemi Könyvtár hamarosan digitalizálja és honlapján közzéteszi a legújabb szenzációt: a legkorábbi, teljes Tóra-tekercset.

Egyetemi filoszok! A tudománymetrikai adatokon ugyan nem javít, mégis tessenek könyvtári nyilvántartási munkát vállalni! – ez lehetne a bibliai régiségek terén a legfrissebb szenzáció egyik tanulsága. Történt ugyanis, hogy Mauro Perani neves hebraista az év elején a Bolognai Egyetemi Könyvtárban régi kéziratokat rendezgetett, amikor különös tekercsre lett figyelmes. A kéziratot a 19. század végi katalóguscédula mindössze párszáz évesnek vélte, írásmódját „esetlennek” és „szokatlannak” ítélte. A héber írástörténetben jártas Perani azonban látta, hogy nem kétbalkezes írnokkal, hanem korai, babilóniai másolói hagyománnyal áll szemben. Miután más kutatókkal is tanácskozott, május végén a La Repubblica napilap hasábjain jelentette be, hogy a máig ismert legkorábbi, teljes egészében fennmaradt Tóra-tekerccsel van dolgunk – azóta pedig két, egymástól független radiokarbonos vizsgálat is megállapította, hogy a kézirat 1155 és 1225 között, vagyis a keresztes hadjáratok idején keletkezett. (A legrégebbi teljes Tóra-tekercs, amelyről eddig tudomásunk volt, 14. századi.)
Peraninak az szúrt szemet, hogy a szöveg nem felelt meg a szent szövegek kéziratmásolására a 12. században kialakult szabályoknak, és olyan betűket, szimbólumokat (a betűket díszítő koronácskák egyes fajtáit), valamint sorkitöltő grafikai elemeket tartalmaz, amelyek a 12. század utáni Tóra-kéziratokban már tilalmasnak számítottak. A 36 méter hosszú és 64 centiméter széles, 58 darabból összevarrt könyvtekercs anyagát tekintve is egyedülálló: a pergamen gondosan kikészített juhbőrből készült, nem szarvasmarha bőréből, mint leggyakrabban. Ami a tekercs tartalmát illeti, Perani szerint a szöveg több markáns eltérést is mutat a modern szövegkiadások alapját képező Leningrádi kódexhez képest (1008 k.), viszont pontos egyezést mutat azzal a néhány oldallal, ami az Aleppói kódex (930 k.) Tórájából megmaradt. (Ez utóbbi a legjobb szövegállapotú teljes héber Bibliánk lenne, ha 1947-ben, egy pogrom során nem vész oda a jelentős része.) A tekercs emiatt is értékesnek tűnik: a segítségével talán betekintést nyerhetünk, milyen lehetett az Aleppói kódex Tóra-szövege. Az olasz kutató a tekercs értékét 1,3 millió dollárra becsülte.

Merre tekergett?

Nem tudható, hogyan került a közel-keleti eredetű kézirat Bolognába. Készítőjét nem ismerjük, bár a nevét talán a legnevesebb középkori zsidó világjáró, a „zsidó Marco Polónak” is nevezett tudelai Benjámin is megörökítette, amikor – éppen ebben az időszakban – Ibériából Itálián át a Szentföldre és Babilóniába tartott, és minden jelentősebb hitközségről és azok elöljáróiról feljegyzést készített. Tény, hogy a kézirat a középkorban az észak-itáliai városba keveredett, talán éppen abból kifolyólag, hogy a város zsidó közössége szoros kapcsolatokat ápolt nagyobb rabbinikus központokkal. (Sőt az egyetemi város hitközsége maga is jelentős volt, olyannyira, hogy Bologna nevére még héber népetimológia is készült: „bó lán Jáh”, azaz „az Örökkévaló benne lakozik” – szólt a magyarázat.)
Újabb ugrás: a tekercs már a középkorban egy bolognai domonkos kolostor tulajdonába került – talán egy nagyböjti pogrom során, melyek kirobbantásában és levezetésében a koldulórendi barátok élenjártak Észak-Itáliában. A kézirat történetének éppen ez a legkülönösebb szakasza. Évszázadokon át volt a „dömések” tulajdonában, akik a középkori inkvizíciós bíróságok munkájában oroszlánrészt vállaltak: térítő prédikációkat tartottak zsidóknak, és kitérteket vizsgáltak, nem „csúsztak-e vissza” korábbi hitgyakorlatukba, például a szombat megtartásába. A tekercs tehát segédeszközként szolgálhatott olyan koldulórendi barátok bibliai képzésében, akiknek elméjét éppen a judaizmus ellen pallérozták.
Egyébként Tóra-tekercsből azért is nehéz korai példányokat találni, mert amikor szent iratok megsérülnek – vagy más okból elveszítik alkalmasságukat a liturgikus használatra –, a hitközség külön tárolóhelyre rejti őket, amelyet néhány évente kiürít, és tartalmát eltemeti. Úgy tűnik, hogy a bolognai tekercs éppen a domonkosoknál vészelte át azokat az évszázadokat, amikor elhantolhatták volna a város zsidó temetőjében, ha eredeti gazdáinál marad.
Történetének újabb érdekes szakasza lehetett a reneszánsz időszaka, amikor a Bolognai Egyetemen keresztény humanisták héberül tanultak – és a domonkos rendház könyvtárában talán az egyedülálló, keleti tekercset is felkeresték. (Az itáliai humanisták ugyanis a zsidó kultúrában vélték megtalálni az emberiség közös, „ősi teológiáját”, azt a misztikus hagyományt, amelynek eredete Ádámig és az Édenkertig nyúlik vissza.)
Amikor Napóleon itáliai hadjárata idején feloszlatta az itteni szerzetesrendeket, kincseik – köztük könyvtáraik – jó részét a diadalmas köztársaság fővárosába szállíttatta. A tekercs párizsi útjáról a Francia Nemzeti Könyvtár (BnF) pecsétje tanúskodik. Napóleon bukását követően a bolognai könyvek visszatértek az észak-itáliai városba, de nem a rendházakba, hanem az egyetem könyvtárába vándoroltak. A kézirat a könyvtárban élte túl 1943-at, a vészkorszak hónapjait, amikor például a római gettó München felé bevagonírozott sok drága könyve és egyéb kincse elveszett. A tekercs ma már arra vár, hogy digitalizálják, és a világhálón közkinccsé tegyék.

Márkra várva

Egy további szenzációs leletre az újszövetségi kéziratok köréből számíthatunk. A Dallasi Teológiai Szeminárium ógörög professzora – s emellett egy kéziratok digitalizálásával foglalkozó intézet igazgatója –, Daniel Wallace tavaly februárban „Elveszett-e az eredeti Újszövetség?” címmel nyilvános vitát tartott Bart Ehrmannel, az Észak-Karolinai Egyetem Újszövetség-tanárával és író-előadó celebbel. Wallace a vitán azzal hökkentette meg ellenfelét és pár ezer hallgatóját, hogy bejelentette: hét új újszövetségi kézirat került hozzá, melyekből hat a 2. századból, a hetedik – Márk evangéliumának egy részlete – pedig minden jel szerint az 1. századból származik.
Ha Wallace nem téved, akkor Jézus életének eseményei időrendben szinte „érintik” az azokról szóló beszámolók legkorábbi másolatait. Ma a legősibb újszövetségi kéziratunk egy, János evangéliumának néhány sorát tartalmazó 2. század eleji papirusztöredék, melynek felfedezése cáfolta azt az elgondolást, hogy a negyedik evangélium valamikor a 2. század közepén született volna (ha ugyanis egy kéziratmásolat már a 2. század elején közkézen forgott Egyiptomban, akkor maga az evangélium nyilván jóval korábban keletkezett, legkésőbb az 1. század végén). Ha pedig a Wallace-féle Márk-töredék hiteles, akkor hamarosan olyan kéziratok birtokában leszünk, amelyek elkészítésekor az események néhány szemtanúja még életben volt.
Noha egyre többen sürgetik Wallace-t, hogy áruljon el többet a töredékekről, a professzor már tavaly közölte, hogy aláírt egy nyilatkozatot, mely a kéziratok megjelenéséig titoktartásra kötelezi. Az írástörténeti vizsgálattal megbízott, „nemzetközileg elismert szakemberek” nevét pedig állítólag az eljárás szabályai folytán nem lehet nyilvánosságra hozni. Az Evangelical Textual Criticism honlapon jól értesültek tudni vélik, hogy a kéziratok tulajdonjoga és megvásárlása körüli vita miatt húzódik a szövegkiadás, ami remélhetőleg nem a qumráni csigatempóban fog vonszolódni. A terjedelmük biztosan nem ad okot arra, hogy kutatók egy emberöltőt „üljenek” rajtuk; azt viszont tényleg csak remélni lehet, hogy az ilyenkor mindig ott sunnyogó üzérek sem okoznak komolyabb megakadást.
A másik hat kézirat szintén értékes leletnek ígérkezik. A 2. századból kevesebb mint egy tucat papiruszkézirat maradt ránk, de ha Wallace nem téved, ez a szám hamarosan hattal megugrik. Négy állítólag Pál leveleiből, egy pedig Lukács evangéliumából tartalmaz részleteket. De legalább ugyanilyen értékes az a kézirat is, amely a hírek szerint egy, a Zsidókhoz írt levélből a hit meghatározását és a „hit hőseit” (a 11. fejezetet) taglaló igehirdetést tartalmaz. Egy ilyen kézirat azért is rendkívül fontos, mert a 170 körül íródott Muratori-töredékből tudjuk, hogy a gyülekezetek vezetői azokból az iratokból olvastak fel istentiszteleten, amelyeknek apostoli tekintélyt tulajdonítottak. Az egyház története során sokan vitatták a Zsidókhoz írt levél tekintélyét – ha azonban bebizonyosodik, hogy a 2. században igehirdetés született a Zsidókhoz írt levél alapján, az újabb bizonyítékul szolgálna amellett, hogy a levelet már egészen korán apostoli tekintélyűként fogadták el.

Olvasson tovább: