Kereső toggle

Arisztotelész nem vett volna Ferrarit

Tomáš Sedlácek a pénz időutazásáról, valamint a jó és a rossz közgazdaságtanáról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A közgazdaságtan nem hagyhat figyelmen kívül erkölcsi szempontokat” – állítja Tomáš Sedlácek professzor, akit a Yale Egyetem folyóirata nemrég a világ öt legtehetségesebb és legforrófejűbb közgazdásza közé sorolt. A jó és a rossz közgazdaságtana című könyvét politikusok és a közvélemény számára kötelező olvasmánynak nevezte a Washington Post. Ezt a művet 2009 óta több tucat nyelvre lefordították, és nemrég magyarul is megjelent. A szerzővel Budapesten beszélgettünk, ebből következik egy részlet. A teljes interjút az ATV május 6-án, hétfőn 17.10-kor sugározza.

Olyan könyvet írt a közgazdaságtanról, amelyben, ha jól emlékszem, nem szerepel egyetlen szám sem…

– Valóban, talán csak évszámok és oldalszámok vannak benne. Sőt, a cseh kiadásban még az oldalszámok is fordítva szerepelnek, a könyv számozása 420-szal kezdődik, és úgy halad egészen a zéróig. Ezzel a kis játékkal is jelezzük, hogy a számok azért nem olyan véresen komoly dolgok…

Ma azonban úgy gondoljuk, hogy a haladást számokkal lehet igazán leírni. Ha az országunkban a gazdasági növekedés – vagy Európa és a világgazdaság GDP-je – pozitív, akkor jó úton járunk. De mindenki remek számokkal rendelkezett 2001 és 2008 között, aztán hirtelen jött az összeomlás. Ma nincs növekedés Európában, de továbbra is arra várunk, hogy ha eljön a növekedés, akkor vége lesz a válságnak. Ön szerint ez logikus?

– Tudja, olyan ez, mint ahogy Godot-ra várunk. Az emberi emlékezet kezdetétől fogva így van ez. Az első üzleti ciklusról szóló leírást a Bibliában találjuk, a Teremtés könyve 41. fejezetében, a hét bő és a hét szűk esztendő történetét. Amikor József megmagyarázza a fáraó álmát, ami egy gazdasági tartalmú álom, akkor hangzik el az emberiség történelmének első makroökonómiai előrejelzése. Arról szól, hogy a gazdaság hol felfelé, hol pedig lefelé megy. A közgazdász feladata pedig nem az, hogy a GDP növekedését ösztönözze, hanem az, hogy igyekezzen csökkenteni a gazdasági hullámok kilengését, hogy a hegycsúcsok alacsonyabbak, a völgyek pedig sekélyebbek legyenek. A gazdaság gyakran hajlamos úgy viselkedni, mint egy mániás depressziós beteg. Bár ma sokszor azt mondják, hogy a gazdaság depressziós állapotban van, ez egy téves diagnózis. A helyes diagnózis az, hogy a gazdaság mániás, bipoláris rendellenességtől szenved. És ez veszélyes, mert tudjuk, hogy a betegség mindkét végletében előfordulhat az öngyilkosság. Az amerikai válság egy tipikus mániás jellegű válság volt. Nem úgy kezdődött, hogy a gazdaság lelassult, a munkanélküliség pedig megnőtt. Ellenkezőleg: úgy tűnt, hogy minden csodálatos. A GDP szárnyalt, a termelékenység magas, a munkanélküliség pedig alacsony volt. Csupa napfény, és akkor hirtelen beütött a válság, és minden átfordult a másik, mániás depressziós fázisba. Ha vissza tudtuk volna fogni a GDP növekedését ezekben az években, akkor utána a válság nem lett volna ilyen mély. A közgazdász szerepe ezért néha éppen az, hogy lassítsa a növekedést.

Ha már Józsefet és a fáraót említi, ők egy álmot kaptak a jövőről. A mai közgazdászok azonban nem számíthatnak ilyen természetfeletti információkra. Az emberek mégis azt várják tőlük, hogy mondják meg, mi lesz a jövőben.

– Ami régen az álmok voltak, azok ma a gazdasági modellek. Úgy tűnhet, hogy ez két ellentétes dolog, de ha igazán megnézzük, akkor nagyon sok hasonlóságot láthatunk. Az álmok egy elképzelt szinten játszódnak, nem a valóságban. Ugyanígy a modellek is a válóság egy másik szintjén működnek, ha úgy tetszik, fantázia-valóságok. Amikor modelleket készítünk, valahogy becsukjuk a szemünket. Azt mondjuk, hogy képzeljük el, tegyük fel azt, hogy az emberi lények racionálisak. Alkossunk meg egy társadalmi sci-fi világot, amiben azt álmodjuk, hogy az emberek racionálisan viselkednek, és automatikusan az optimális döntéseket hozzák meg. Így aztán a gazdasági modellalkotás bizonyos értelemben az álomfejtéshez hasonlít. Lehet, hogy a jövőben az emberek úgy fognak nevetni majd ezen, mint ahogy sokáig mulatságosnak tartották azt, amikor valaki az álmokból akarta megismerni a jövőt vagy éppen önmagát. De aztán jött Jung és Freud, akik megmutatták, hogy az álmoknak valóban van tudományos jelentőségük, és fel lehet őket használni arra, hogy elmondjunk valamit az életünkről.

A könyvemben és ez előadásaimban igyekszem szembemenni azzal a közkeletű gondolkodással, ami szerint ma mindent értünk, a régmúlt embereit pedig sajnálkozva lenézzük. Szeretném ezt megfordítani, igyekszem a mai ismeretünket, bölcsességünket, tudományunkat egy kicsit könnyedebben venni, defetisizálni. Másrészt viszont a régmúlt embereinek tudását és írásait pedig komolyabban veszem. Ez egy nagyon szórakoztató módszer, nagyon élvezetes így gondolkodni.

Mit lehet még megtudni ezekből a történetekből? Miután József megmagyarázta a fáraó álmát, dönteniük kellett. Ön egy előadásában azt mondta, hogy József zseniális meglátása az volt, hogy rábeszélte a fáraót, ne költsön el mindent a bőség idején. Megfogadjuk ma ezt a tanácsot?

– Nem, épp ellenkezőleg, ma pont szembemegyünk ezzel. Nem elég, hogy mindent megeszünk, ami terem. Nézze csak meg a nyugati kormányzatokat: jellemzően sokkal többet fogyasztanak, mint amit megengedhetnének, ezért vagyunk így eladósodva. Az egyiptomi fáraóról szóló történet azért is nagyon érdekes, mert úgy tudott túljutni egy nagyon nehéz válságidőszakon, amikor pedig a lakosságot az éhenhalás fenyegette, hogy közben egy fillér hitelt sem vett fel. Miért nem kellett a fáraó kormányának kölcsönkérnie senkitől? Mert előtte megtakarítottak. Ma nagyon kevés, szinte egyetlen kormány sem viselkedik így. Mindent elfogyasztottunk, amink volt és még többet is, ezért lett sokkal súlyosabb a válság, mint amilyen lehetett volna.     u

Ma Európában azok az országok a „rossz fiúk”, amelyek a legnagyobb adósságot halmozták fel: Görögország, Ciprus, Olaszország. Miért nem figyelmeztette azonban korábban őket Németország arra, hogy vigyázzanak, ne vállaljanak fel ekkora adósságot? Pedig ők igazán ismerik ezt a veszélyt, hiszen – ahogy ön a könyvében említi – a német nyelvben az adósságra és a bűnre használt szó – die Schuld – egy és ugyanaz. Mégsem szóltak előre. Miért?

– A két szó történetesen az újszövetségi görögben és a latinban is azonos – lásd a Miatyánkban: „Dimitte nobis debita nostra”, vagyis bocsásd meg, engedd el a mi bűneinket vagy adósságainkat. Lehet hitelt felvenni, de ha túl sok adósságot halmozunk fel, akkor az már rabszolgává tesz, ahogy a Biblia is gyakran írja, hogy a bűn rabságba visz, és akkor már nem te cselekszel, hanem a bűn cselekszik rajtad keresztül. Ma egy kicsit így van ez a gazdaságban is. A görögök már nem cselekedhetnek szabadon, hanem engedniük kell a diktátumoknak – nem Németország diktátumának, hanem az adósságénak. Ha Görögországnak nem lenne adóssága, ma is azt tehetnének, amit csak akarnak. De elvesztettük ezt a szabadságot, éppen azért, mert az adósság rabszolgái lettünk.

A történelemben ma halmoztuk fel a legnagyobb adósságot. Ez azt jelenti, hogy mi vagyunk a történelem legbűnösebb nemzedéke?

– Igen, ebben az értelemben így van.

Könyvének egy másik fejezetében az adósságot az alkoholizmushoz hasonlítja, ami olyan illúziót ad, mintha rendelkeznénk valamivel – pénzzel, energiával – ami a valóságban nincs meg nekünk. Mégis sokszor azt halljuk, hogy a hitelek hiánya megöli a gazdaságot, és ha a bankok nem nyújtanak hitelt, akkor a vállalatok nem képesek működni. Ön szerint lehetséges volna ma hitel nélkül élni?

– Nagyon nehéz ma elképzelni az életet hitel nélkül vagy éppen kamat nélkül. A kettő szorosan összefügg, mert a kamatlábak nagyon fejlett rendszere teszi lehetővé a hitelnyújtást. A kamat nagyon érdekes dolog. Ha megnézzük a Bibliában az Ószövetségben, vagy Arisztotelésznél, vagy a Koránban, vagy a Védákban, sőt még a Hammurabi-kódexében is, ami a legrégebbi ismert jogi rendszer – nos, mindenhol azt a figyelmeztetést olvassuk, hogy ne szedjünk kamatot, vagy ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor legyünk ezzel nagyon óvatosak. Nem tudjuk pontosan, hogy miért ellenezték elődeink ennyire a kamatot, ez nincs leírva ezekben a forrásokban, csak találgatni tudunk. Arisztotelész azt mondja, hogy a kamat az időért való fizetség, és az idő pedig nem a tiéd, ezért nem számíthatunk fel díjat az időért. Arisztotelész tehát azt érzékeltette, hogy a kamat valami riasztó dolog, olyan furcsa állat, ami nagyon erős, de egyben nagyon veszélyes is. És akkor lépjünk most előre két-háromezer évet. Ma nagyon nehéz elképzelni egy hitel nélküli társadalmat. Autót vezetünk, ami nem a miénk, ezt lízingnek hívják, házakban lakunk, ami nem a mi tulajdonunk, ezt jelzálognak nevezzük, tévét nézünk vagy mobileszközöket használunk, amit fogyasztási hitelből vettünk. De mégis azt állítom, hogy valójában nem értjük igazán azt, hogy mi a kamat. Az alkohol és a kamat pedig abban hasonlít egymáshoz, hogy a kamat lehetővé teszi a pénznek, vagy, ha úgy tetszik, az energiának az „időutazását”. Ha felveszek 10 ezer euró hitelt, akkor úgy tűnik, mintha azt a banktól vagy a barátomtól venném kölcsön. Valójában azonban a jövőbeli fogyasztásomból veszem el, mondjuk, amikor hatvanéves leszek, és onnan „faxolom át” magamnak a jelenbe. Vehetek ma egy Ferrarit, de fizetnem kell érte hatvanéves koromig. A kamat tehát ilyen időutazásra viszi a pénzt. Hasonlóan működik az alkohol, előrehozza mondjuk a szombat reggeli energiámat péntek estére. Nem nyerek semmi pluszt ezzel, jó esetben visszaáll az egyensúly, ha szombat reggel ki tudom pihenni a másnaposságot. Ha azonban másnap dolgoznom kell, máris bajban vagyok, mert előre „felvettem” az arra a napra eső energiarészt. A mostani válságot éppen ehhez lehet hasonlítani. Pont a legrosszabb pillanatban, hétfő reggel ébredtünk fel rettenetes másnaposan, amikor a leginkább szükségünk lett volna az energiánkra.

A könyvében sokat ír a jó és a rossz ellentétéről. Sokan úgy gondolkodnak, hogy az anyagi javakról való lemondás jó dolog, a gazdagság és vagyon azonban rossz. A történelemben és a régi írásokban is sok példát találunk erre az előítéletre. Júdás pénzért árulta el Jézust, Assisi Ferenc megtérése pedig azzal kezdődött, hogy lemondott minden vagyonáról és utána kezdett új életet. Tényleg a pénz lenne minden rossz gyökere?

– Nos, az eredeti szövegben nem az áll, hogy a pénz minden rossz gyökere, hanem a pénz szeretete a rossz gyökere. Ez történik akkor, ha fetisizáljuk a pénzt, ha beleszeretünk valami élettelen dologba, a pénzbe, vagy bármi másba. Hadd fogalmazzak át egy idézetet Jób könyvéből. Jób, amikor szenvedések érik, azt mondja, hogy „Vajon csak a jót kell elfogadnom az Úr kezéből, a rosszat pedig nem?” Nos, a közgazdaság hasonlóképpen egy kicsit istenné vált a számunkra, ezért mi is megkérdezhetjük, hogy vajon csak a jót kell elfogadnunk tőle, a rosszat pedig nem? Hálásak vagyunk a növekedéséért, de nem örülünk annak, ha ez megakad. Szinte istenadta jogunknak tekintjük a folyamatos növekedést, és haragszunk, ha ez elmarad. Pedig tudnunk kell kezelni mindkettőt: a gazdaság nem csak a növekedésről szól, hullámokban és ciklusokban halad. Itt a térségben huszonegynéhány éve átléptünk a kommunizmusból a kapitalizmusba. Mélyen hiszek abban, hogy a demokrácia és piac biztosítja a növekedés számára a legjobb talajt. Ma azonban felcseréltük a szerepeket: ha megnézzük az újságokat, azt olvassuk, mintha a növekedés egyfajta conditio sine qua non-ja, nélkülözhetetlen előfeltétele lenne a piaci demokráciának, más szóval a demokrácia nem is létezhetne növekedés nélkül. Szerintem viszont ha van növekedés, az nagyszerű, de ha nincs, attól még egy szabad és demokratikus országban élünk. Számomra ez nagyobb érték, mint a növekedés. Úgy gondoljuk, ha leáll a növekedés, akkor az egész piac, sőt maga a demokrácia is összeomlik, sőt van, aki egyenesen azt állítja, hogy ha nem növekedünk, akkor visszajönnek a háborúk és az európaiak megszűnnek civilizált emberek lenni. Szerintem vissza kellene állítani a helyes sorrendet: a legfontosabb, hogy szabad és egészséges országban éljünk, ahol az emberek jól érzik magukat, szívesen találkoznak egymással, mert ezek még fontosabb értékek. Fontos a gazdaság, fontos a növekedés, de az én szememben ez csak valahol a negyedik vagy ötödik helyen következik. Defetisizálnunk kellene a gazdaságot, hogy a trónszékből a maga helyére kerüljön.

A Jézus-modell: szellemiség az anyagi világban

Jézusnak természetesen igaza volt, amikor azt mondta, „nemcsak kenyérrel él az ember”, ahogy az is igaz, hogy az ember nem élhet kenyér nélkül. A természet megáldott minket testtel és lélekkel is, egyszerre vagyunk spirituális és anyagias lények. Egy szélsőséges megközelítés szerint egyik sem emberi tulajdonság: bizonyos értelemben mindkettő halálos. Az anyag nélkül meghalunk, a szellem nélkül megszűnünk embernek lenni. Törődni kell a testtel és a lélekkel is, ugyanakkor egyáltalán nem kell hogy igaz legyen, hogy mint mondani szokás – az egyikkel csak a másik kárára törődhetünk. Másrészt viszont hiba lenne azt hinni, hogy ez a két terület független egymástól, és nincsenek hatással egymásra. Az a tény, hogy az embernek szüksége van külső, anyagi javakra; szüksége van arra, hogy orcája verítékével biztosítsa a megélhetését, jó ok arra, hogy megálljunk a nagy rohanásban, és elgondolkozzunk a közgazdaságtanon.
Ebben a fejezetben azt nézzük meg, hogy a kereszténység hogyan igyekezett harmóniát teremteni e két pólus között; hogyan látja azt a nagy sürgés-forgást, amit mi emberek művelünk itt a földön; mit gondol a fogyasztásról, az anyagi-fizikai vágyakról és az aszketizmusról. Igyekszem kiemelni a kereszténységben megbújó gazdasági gondolatokat, a láthatatlan kéz fogalmának elődjét, a jó és a rossz kérdéskörét és az emberek társadalomba szerveződését. És itt is megállunk majd egy pillanata, hogy megvizsgáljuk, vajon a kereszténység hogyan viszonyul ahhoz a kérdéshez, hogy jónak vagy rossznak lenni kifizetődő-e.
A kereszténység mint a nyugati civilizáció legelterjedtebb vallása, óriási hatást gyakorolt a modern gazdaság kialakulására. Gyakran döntő szava volt gazdasági témákban, különösen a normatív kérdésekben (amikor arról kellett dönteni, hogy mit kellene tenni). A kortárs Nyugat piaci demokráciáit nehéz lenne elképzelni nélküle.
A kereszténység alapja a judaizmus, de az ókori görög gondolkodásból is számos elemet átvett, és mindezeket kiegészítette a megváltásnak egy sajátos, új dimenziójával. Ebben a formában a kereszténység egy olyan hit, amely – az elmúlt két évezredben – abszolút szerves részévé vált az euro-atlanti civilizáció fejlődésének. De nem ez az egyetlen oka annak, hogy érdemes tanulmányozni a kereszténységet. Egyes közgazdászok azt írják, hogy a közgazdaságtan közelebb ál Aquinói Szent Tamáshoz, mint Isaac Newtonhoz – mégpedig pontosan azért, mert a retorikája, az érvelése sokkal gyakrabban idézi teológusok, semmint fizikusok vitáit. Ez szöges ellentétben áll azzal, amit maga a közgazdaságtan állít önmagáról.
A Biblia és a közgazdaságtan sokkal szorosabb viszonyban állnak egymással, mint azt gondolnánk. Jézus harminc újtestamentumi példázata közül tizenkilencnek (!) van valamilyen gazdasági vagy társadalmi kontextusa. Ilyen például az elveszett érme példázata; a talentumokról szóló példázat, amelyben Jézus megdorgálja a szolgát, aki nem helyezte el „az én pénzemet a pénzváltóknál”; az igazságtalan tiszttartó példázata; a szőlőben dolgozó munkásokról szóló példázat; a két adós példázata; a gazdag bolond példázata és így tovább. Egyes szerzők még azt is megszámolták, hogy több ezer olyan verssor van az Újtestamentumban, amely gazdasági vagy társadalmi témákkal foglalkozik: az igazságossággal, a gazdasággal vagy a pénzzel; és azt is megfigyelték, hogy a második leggyakoribb téma – mind az Ó-, mind az Újtestamentumban – szocioökonómiai vonatkozású (a leggyakoribb a bálványimádás, ami önmagában is könnyen összekapcsolható a mértéktelen felhalmozással). Ami az Újtestamentumot illeti, átlagosan minden tizenhatodik sorban gazdasági vizsgálódás a téma; Lukács evan- géliumában még gyakrabban bukkan ez fel: minden hetedik sorban.
A hegyi beszéd, Jézus leghosszabb és valószínűleg legfontosabb beszéde e szavakkal kezdődik: „És megnyitván száját, tanítja vala őket, mondván: Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” A szegénység, ez az igen meghatározó gazdasági téma (jóllehet lelki szegénység értelemben) már rögtön az elején szóba kerül. És kiderül, hogy azok is áldottak, akik „éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek”. Anélkül, hogy mélyebbre kívánnék menni a teológiai szövegmagyarázatban, annyi bizonyos, hogy Jézus a feje tetejére állította a maximalizálás tételét. Beszédében a nélkülözés és a szegénység (mind a gyomoré, mind a léleké) igencsak felértékelődik. A Jézustól tanult ima – a Pater Noster, vagyis a Miatyánk – kér is („A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma”), rögtön azután, hogy azt kívánja, jöjjön el Isten országa. Egyébként az Újtestamentum kulcsszava, az evangélium, eredetileg borravalót jelentett: olyan kisebb összeget, amit a jó hír (például egy váratlan győzelem) hozójának fizettek. (…) Az Újtestamentum fontos gazdasági említései a Biblia utolsó könyvében, a Jelenések könyvében is ott vannak. Az Antikrisztus uralma idején azt, akin nincs a „fenevad bélyege (…) vagy neve”, azzal büntetik, hogy „se vehessen, se el ne adhasson semmit”.
Mint láttuk, a kereszténység tanításaink nagy részét gazdasági terminológiára építi, gazdasági és társadalmi kontextusba helyezi.
A kereszténység és a közgazdaságtan valószínűleg legfontosabb összefonódását Jézus imájának következő mondatában találjuk: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” Ugyanis a görög nyelvű Újtestamentumban a vétekre használt szó egyben adósságot is jelent. Ebben az értelemben ezek a szavak – adósság, adós – sokkal többet mondanak nekünk, mint a „vétek” és az „ellenünk vétkezők” kifejezések.
Jézus mondanivalójának volt még egy sokkal mélyebb értelme is. Akkoriban azok, akiknek olyan elviselhetetlenül nagyra nőtt az adósságuk, hogy azt már nem tudták visszafizetni, „adósrabszolgák” lettek. Az Ótestamentumban gazdag irodalma van az adósrabszolgaság megváltásának. Az Újtestamentum még magasabb szintre emelte ezt a társadalmi intézményt. Valakinek váltságdíjat kellett fizetnie azokért, akik rabszolgasorba kerültek. Ki kellett őket vásárolni, meg kellett őket váltani, vagyis, modernebb kifejezéssel élve, kezességet kellett vállalni értük. A kereszténység kulcsszava a megbocsátás, és ettől lett egyedülálló a nagy világvallások között. Jézusnak az volt a szerepe, hogy megváltsa az emberiséget, megvegyen minket egy adott áron, kivásároljon minket az adósságainkból, így menekítsen ki minket a bűn karmai közül, „…hogy adja az ő életét váltságul sokakért.” „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.” Továbbá: „Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata”. A kor zsidósága akkoriban még állatáldozatokat tartott (mint a bárányáldozat pészahkor), Jézus nekik újfajta szövetséget ajánlott: „És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. (…) És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.” Más szóval, eljött, hogy „hirdesse az Úrnak kedves esztendejét”, a bűnök megbocsátásának, az adósságok elengedésének évét.
Akinek ez a fogalom ma már távolinak és idejétmúltnak tűnik, az gondoljon csak a bankok és nagyvállalatok megváltására, ami nem is olyan rég volt: a mostani válság első éveiben, 2008–2009-ben.
Modern társadalmunk, paradox módon, nem működne az adósság elengedésének ezen igazságtalan intézménye nélkül. Olykor mi magunk is igazságtalanok vagyunk, és igazságtalan módon elengedünk egy-egy adósságot. El sem tudjuk képzelni, micsoda pénzügyi armageddont vont volna maga után az, ha a kormány nem fizette volna ki ezt a váltságdíjat, és nem váltotta volna meg a bankokat, cégeket. Persze, hogy ez ellentmond a józan észnek és az igazságosság elvének! Pláne, hogy ezzel megszegtük a kapitalizmus alapjául szolgáló verseny sok-sok szabályát is. Miért a versenyben alulmaradt, leginkább eladósodott bankok és nagyvállalatok kapták a legnagyobb összegű megváltást? Azért, hogy lássuk, Jézus elve (legalábbis válságos időkben) a mai napig része a mindennapi életnek. Meg kell hagyni, ez valóan nem volt igazságos, de meg kellett tenni, hogy ezzel – a bajba került, és csúnyán eladósodott cégeken kívül – megválthassuk azokat is, akik, ha ezek elbuknak, velük buktak volna.
(Részlet Tomáš Sedlácek: A jó és a rossz közgazdaságtana című művéből. HVG, 2013 – a kiadó engedélyével)

Olvasson tovább: