Kereső toggle

Varázssziget - Misztika az olimpiai megnyitón

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Vitát váltott ki Nagy-Britanniában az olimpiai megnyitó műsoros része. Azt mindenki elismerte, hogy a Gettómilliomos Oscar-díjas rendezője, Danny Boyle által megálmodott program briliáns és az angol hagyományoknak megfelelően önironikusan szellemes volt. Egy vezető konzervatív parlamenti képviselő szerint azonban „a legbalosabb nyitóünnepség" volt a játékok történetében. Más kommentátorok meglepőnek tartották a rendezvény misztikus hangulatát és jelképeit is.

„Balos multikulturális ócskaság" - ezt twitterezte Aidan Burley brit alsóházi képviselő az éjszakába nyúló megnyitó után. Londoni politikai kommentárok szerint Burley arra a részre utalt, amelyik az ingyenes állami egészségügyi szolgálat érdemeit méltatta. A konzervatív kormányzat szeretne szigorításokat bevezetni ezen a területen, többek között a gyerekek szívsebészeti ellátását biztosító londoni kórházakban. Az értelmezések alapján ez ellen tiltakozhatott a rendező, aki különböző rémalakokat vonultatott fel a kórházi ágyakon fekvő több száz gyerek körül. Burley párttársai - köztük David Cameron brit kormányfő - elutasították a kritikát. Boris Johnson londoni polgármester egyenesen azt mondta, hogy elejétől fogva végigsírta a megnyitót, „mint egy kisgyermek".

A politikától függetlenül is voltak, akik megkérdőjelezték a megnyitó jelképrendszerét. Egy olimpián természetes, hogy a rendező ország először saját magát állítja a rendezvény középpontjába. A program ennek megfelelően elsősorban azt kívánta felvillantani, mi mindennel járultak hozzá a britek az egyetemes, főleg a kortárs globális kultúrához. Ahogy a Washington Post megjegyezte: „Az előző két londoni olimpia alkalmával a brit birodalom még teljes nagyságában pompázott, így nem kellett a megnyitóval ezt külön bizonyítani. Az elmúlt hatvan év azonban Nagy-Britannia folyamatos térvesztéséről szólt, így most az üzenet az volt: »Lehet, hogy a birodalom elmúlt, de nézzék meg: mi mindent adtunk mi, britek az utóbbi évtizedekben is a világnak.«"

Ennek megfelelően a megnyitóban szerepet kaptak a brit szórakoztatóipar hírességei, a királynővel duettező aktuális James Bondtól (Daniel Craig) az örökifjú Paul McCartney-ig, az önironikus brit antihőstől, Mr. Beantől (Rowan Atkinson) a popikonná lett (és az olimpiai válogatottból méltatlanul mellőzött) David Beckhamig. De fellépett Sir Tim Berners-Lee, a világháló brit feltalálója, és J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat írónője is. A hírességek mellett a nagyszabású show 15 ezer önkéntest, köztük több száz gyereket, valamint élő állatseregletet is felvonultatott.

A program számos meglepő, nem várt elemet tartalmazott. A BBC „bizarr és cinikusan elragadó" műsorról írt, a The Telegraph szerint az előadás „lélegzetelállító és velejéig brit" volt. A megnyitó művészeti rendezője Danny Boyle volt, a heroinfüggő fiatalokról szóló kultuszfilm, a Trainspotting és a nyolcszoros Oscar-díjas Gettómilliomos alkotója. A zenei programot a brit elektronikus zenei világ híres együttese, az Underworld (Alvilág) állította össze.

Az Olimpiai Stadion küzdőterén először a vidéki Anglia zöld tájai elevenedtek meg, középpontban Britannia egyik legmisztikusabb helyszínét, a Glastonbury Tort utánzó dombbal. (A megnyitó második részében ide tűzték ki a bevonuló nemzetek a zászlóikat.) A dél-angliai Glastonbury Tor (a kelta „tor" szó dombot jelent) az alig 60 kilométerre fekvő Stonehenge mellett Nagy-Britannia kereszténység előtti múltjának leghíresebb jelképe. A helyszín népszerű a brit druidák és a wicca mozgalmak körében, akik rendszeresen szeánszokat tartanak itt. A piramisszerű, lépcsős babiloni zikkuratra emlékeztető domb a feltételezések szerint Arthur király kastélyának, Avalonnak a maradványait rejti. 1191-ben állítólag itt találták meg az uralkodó és felesége, Guinevere királyné koporsóját, de a mitológia szerint Glastonbury korábban a walesi „tündérkirály", az alvilág felett uralkodó Gwyn ap Nudd székhelye volt. Újabb teóriák szerint talán itt rejthették el a legendás Szent Grál-kelyhet is. Ami biztos, hogy a glastonburyi dombon találták meg Anglia legrégebbi asztrológiai tábláját. A hatalmas zodiákus a feltételezések szerint legalább 5000 éves, és a domboldalba vájt mélyedésekből, valamint sziklákból állították össze.

A rendezők a megnyitónak az „Isle of Wonders" (Csodák szigete vagy Varázssziget) címet adták. A program elején Edward Elgar brit zeneszerző Nimród című darabja csendült fel, majd egy Shakespeare-idézet jelezte, hogy váratlan jelenetek következhetnek. „Ne félj, a sziget tele van zajokkal, / hangokkal, dallamokkal, egy se bánt" - hangzott el egy részlet a Vihar félig ember, félig állat rémalakjának, Calibánnak a monológjából. (A kritikusok nehezményezték, hogy az 500 hangfallal kihangosított stadionban a műsorból Shakespeare kevesebb szerepet kapott, mint például a nyolcvanas évek botrányhős punkzenekara, a Sex Pistols, és azt is, hogy az idézetet pont a drámaíró utolsó, legmisztikusabb színművének szörnyszülött szereplőjétől választották.)

Az első himnusz William Blake Jeruzsálem című versére írt híres ének volt, amit gyakran Anglia egyik nem hivatalos himnuszaként is emlegetnek. A cím csalóka: Blake költeményének Jeruzsáleme nem Izraelben, hanem Angliában van. Egy apokrif történetet idéz fel, ami szerint állítólag Arimathiai József és a gyermek Jézus elutaztak a brit szigetekre, ahol egy időre Glastonbury-ben telepedtek le. William Blake azt állítja, hogy Anglia lett az új Jeruzsálem.

A brit keresztény cionisták egy részével együtt ő is hitt abban, hogy az elveszett zsidó törzsek Albionban telepedtek le, és ide fog visszajönni a jövőben „Jézus". Sokan azt feltétezik, hogy erre a „brit Jeruzsálemre" utal az olimpiai logóból kiolvasható „Zion" vagy „Cion" szó.

A következő jelenetben az ipari forradalom Angliája éppen ellentéte az édeni vidéknek. A füstölgő gyárkémények, a „sötét sátáni malmok" a mélyből emelkednek fel. Ezt a képet Boyle egyik nyilatkozata szerint John Milton Elveszett Paradicsomának pokoljelenete alapján mintázta. Milton a Pandemónium nevet adta az alvilágnak, amint arra a szó jelentése (pán-daimonium: „minden démon lakhelye") is utal. Innen, az „alvilágból"' feltörve formálódtak ki lángfolyamokként az olimpiai karikák, amelyek utána az égbe emelkedtek, majd egy lebegő tűzszekérré álltak össze.

Ezt követte a második részben a már említett kórházi éjszakai mesejelenet, amelyben a gyerekágyak között felvonultak az angol-kelta-skót meseirodalom leghíresebb rémalakjai, Hook kapitánytól Szörnyellán át Lord Voldemortig és a gigantikus figuraként ábrázolt „Gyerekelkapóig". Feltűnt a színen egy hatalmas, hamuszürke csecsemőalak is. A jelenet közben J. K. Rowling, a Harry Potter szerzője olvasott fel egy részt a Pán Péterből. A sötét alakokat a rendezők egy másik mesehőssel, Mary Poppinsszal „űzették el" a stadionból.

A ceremónia végén a stadion közepén az olimpiai lángot most először nem egy híresség gyújtotta meg, hanem daruk emelték a magasba. A jövő jelképének nevezett hét gyermek gyújtotta meg a tüzet, ami a misztikus megtisztulásra és újjászületésre is utalt. Azért a rendezők gondoltak a megnyitón részt vevő hívőkre is, élükön a királynő mögött helyet foglaló canterbury érsekre. Az Abide by Me („Uram, légy mellettem") című keresztény himnusz a monstre, közel négyórás megnyitó talán legfelemelőbb pillanata volt.

Olvasson tovább: