A civilizáció fejlődésével és a liberális demokrácia terjedésével nem vált szekulárissá a világ, bár az emberek a szervezett vallások tanításai helyett nagyobb arányban helyezik előtérbe a személyes hitüket. Ebből az előfeltevésből indította el a Chicagói Egyetem kutatócsoportja azt a felmérést, amely az istenhit erősségét vizsgálta a világ harminc országában.
A kutatás során három kérdést tettek fel. Az első az istenhit erősségére vonatkozott: a válaszadók hat kategória közül választhattak (lásd fent a keretben). A második kérdés azt vizsgálta, hogy mennyire változó a hit az életpálya során, vagyis kik vallják magukat megrögzött ateistának, agnosztikusnak/deistának, illetve hívőnek, és mennyien vannak azok, akik hite az életük során egyik vagy másik irányban változott. Végül a harmadik kérdés a „személyes Isten” létezésében való hitre vonatkozott, akit a kutatók úgy írtak le, mint „minden emberi lénnyel törődő Isten”.
A kutatás szerint a legerősebb és legelkötelezettebb istenhívők a katolikus országokban élnek, különösen a fejlődő világban. Míg világméretekben az emberek 34 százaléka mondta magát erős istenhívőnek, a katolikus országokban ez az arány több mint kétszer ekkora.
A jelentős protestáns lakossággal rendelkező országok közül csak az Egyesült Államokban erős az istenhit, másutt sokkal gyengébb. Az ateizmus leginkább Európára, nevezetesen a skandináv és a posztkommunista országokra (kivéve Lengyelországot és Romániát) jellemző. A szélsőséges példa a volt NDK területe: itt az emberek jóval több, mint fele (59 százalék) mondta azt, hogy soha nem hitt Istenben, és csak 8 százalékuk ért egyet azzal az állítással, hogy Isten létezik, és személyesen törődik az emberekkel. (Ezzel szemben például az Egyesült Államokban mindössze 4 százalék a megrögzött ateisták aránya, és 68 százalék hisz a „személyes Istenben”.) Ugyanakkor érdekes, hogy ebből a régióból Oroszországban és Szlovéniában az elmúlt egy évtizedben jelentősen növekedett az istenhívők aránya. Az oroszok közül 16 százalékkal többen állították azt, hogy korábban nem hittek Istenben, most azonban igen, mint azt, hogy elveszítették a hitüket.
A 30 országból álló listát minden szempontból a Fülöp-szigetek vezeti. A katolikus délkelet-ázsiai országban az emberek 84 százaléka sorolta magát az erős hívők közé, és 94 százalékuk mondta azt, hogy életében mindig hitt Istenben, 82 százalékuk pedig hisz a „személyes Istenben”.
A kutatók életkor szerint is vizsgálták a kapott adatokat. Ebből a szempontból valamennyi országban azonos tendencia, hogy az idősebbek nagyobb arányban hisznek Istenben, mint az adott országban élő fiatalabb nemzedékek. Világméretekben a 68 évesnél idősebbek 43 százaléka biztos Isten létezésében, míg a 27 évesnél fiatalabbak közül csak 23 százalék van erről meggyőződve.
„Úgy tűnik, hogy az 58 éves kor körül van a határvonal, amikor az emberek elkezdik erőteljesebben Istent keresni. A fiatalokat ez a kérdés nem nagyon foglalkoztatja, különösen Európában” – mondja a kutatást vezető Tom Smith chicagói szociológus professzor.
Franciaországban a 27 év alattiaknak mindössze 8 százaléka biztos Isten létezésében (a 68 évesnél idősebbek 26 százaléka). Ausztriában szinte pontosan ugyanez az arány (8 százalék a fiatalok, illetve 32 százalék az idősek között). Ezzel szemben az Egyesült Államokban nemcsak magasabb, hanem sokkal kiegyenlítettebb korosztályi szempontból is a hívők aránya: a fiatalok között 54 százalék, míg az idősek között 66 százalék a biztos hívők aránya.
Az istenhit skálája
1. Ateista: „Nem hiszek Istenben.”
2. Agnosztikus: „Nem tudom, hogy van-e Isten, és nem hiszem, hogy ezt bárhogyan el lehetne dönteni.”
3. Deista: „Nem hiszek Istenben mint személyben,
de hiszek valamifajta »felsbb erben«.”
4. Ingadozó: „Néha úgy érzem, hogy hiszek Istenben, máskor pedig nem.”
5. Gyenge hív: „Bár vannak kételyeim, úgy érzem,
hogy hiszek Istenben.”
6. Ers hív: „Tudom, hogy Isten létezik, és nincs bennem kétség ezzel kapcsolatban.”
2012. 05. 11. (XVI/19)
