Kereső toggle

Hadüzenet a hitnek

Darwin újraírta a tudományt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A keresztényüldözések története (28. rész)

Charles Darwin nem forgott magas körökben, nem volt jó szónok, sem ravasz politikus. Öröksége talán mégis nagyobb hatással volt az emberiség gondolkodására, mint bármely más tudósé. A természetes kiválasztódással és az evolúcióval foglalkozó életműve a 19. századi meghatározó eszmék közül egyaránt ihletője volt a freudizmusnak és a marxizmusnak is (dedikált művét, A tőkét Marx el is küldte Darwinnak), 20. századi követői között pedig megtalálhatók a nácik és a kommunisták is. A brit tudós szerint „az élő szervezetek változékonyságában és a természetes kiválasztódás folyamatában nincs több tervszerűség, mint abban, ahogy a szeszélyes szél fúj". Az élet természetfeletti forrását megtagadó Darwin - talán akarata ellenére is - a Bibliával szemben álló eszmerendszerek szimbólumává vált. Születésének kétszázadik évfordulóján a BBC így méltatta Darwint: „Az ember, aki megölte Istent."

Charles Darwinnak már a nagyapja is neves evolucionista volt. Erasmus Darwin sokoldalú tudósként számos területen megelőzte korát. Egyik 1779-ben keletkezett munkájában például leírta a hidrogén és oxigén keverékével működő rakétahajtómű alapelvét, de tervezett beszélő gépeket is. Az 1794-ben írt Zoonomia című könyvében unokájához kísértetiesen hasonlóan írja le az evolúció elméletét: „[Az állatok] egyetlen élő rostból fejlődtek ki, a változások fő mozgatórugója pedig a környezethez való alkalmazkodás volt, ezek a változások később továbböröklődtek."

A vagyonos családból származó Charles Darwin először orvosnak tanult, de mivel nem bírta az operációk és a vér látványát, hamar lemondott róla. Apja unszolására ekkor Cambridge-be, a Christ Collage-be ment teológiát tanulni. Ez sem túlságosan vált be neki, bár érdekes módon, míg a legtöbb tantárgyból rosszul állt, teológiából az ötszáz hallgató közül a huszadik legjobbnak bizonyult. Ennek is köszönhette, hogy kiváló eredménnyel végezve szerzett diplomát. Ekkor még - jegyzi meg később - hiszi, hogy a „Biblia minden szava betű szerint és szigorúan véve igaz ". Így az ide-oda csapódó, céltalan fiatalember számára úgy tűnt, hogy a lelkészi hivatásban találja meg helyét a világban. A sors azonban közbeszólt.

Darwin teológiai mentora, John Stevens Henslow, akinek előszeretettel hallgatta botanikai és ásványtani előadásait, az akkor huszonkét éves Darwint beajánlotta egy világkörüli kutatóútra. Apja rosszallása ellenére vállalta a Beagle nevű hajón a kétéves utazást. A két évből azonban végül öt év lett, Darwin pedig - hazaküldött beszámolóinak köszönhetően - egy csapásra híres emberé vált.

Körbejárta a világot

A kétárbocos Beagle 1831-ben futott ki Plymouthból, ugyanabból a kikötőből, ahonnan két évszázaddal korábban a puritánokat szállító Mayflower is útnak indult az Újvilágba. (Mindkét út új világ alapkövét rakta le: a puritánok Isten Országát akarták megalapítani; Darwin hajóútja pedig az Isten nélküli világkép öntudatát alapozta meg.)

Az ötéves út alatt Darwin megismerte a bennszülöttek életét, gondosan megfigyelte és feljegyezte a változatos természeti tájakat és a különböző élőlényeket. Dél-Amerika megkerülése után a csendes-óceáni Galápagos-szigetekhez érkeztek, ahol észrevette, hogy az itt található madarak (köztük az úgynevezett Darwin-pintyek) és egyéb fajok testfelépítése kisebb-nagyobb mértékben eltér a kontinensen élő fajtársaikétól: ez volt az egyik alapja a természetes kiválasztódás tanának, ami a modern tudomány egyik sérthetetlen dogmájává vált (lásd keretes írásunkat). A szigetet elhagyva Ausztrália felé hajóztak (miután Új-Zélandon kiraktak egy misszionáriust), majd Fokváros és Szent Ilona szigete következett, hogy Brazílián át visszatérjenek Angliába.

Charles Darwin 1836 őszén teljesen kicserélődve tért vissza útjáról: a korábban szétszórt, lézengő ifjú céltudatos, összeszedett fiatalemberré vált. Hazaküldött beszámolóinak köszönhetően egy csapásra híres emberként, anyagilag is megerősödve szülővárosába, Downe-ba költözött. Igyekezett életét racionális alapokra helyezni: a downe-i emlékházban ma is megtekinthető az a papírlap, amelyen tudományos kimutatást készített arról, hogy érdemes-e megházasodni.

A mérleg negatív oldalán ilyen megállapítások álltak: „kevesebb pénz jut a könyvekre", „borzalmas időveszteség", a pozitív oldalon pedig: „állandó társ", ami „legalábbis jobb, mint egy kutya". Végül a házasság mellett döntött, és 1839-ben elvette unokatestvérét, Emmát, aki összesen tíz gyereket szült neki. (Ma elterjedt tévhit, hogy Darwinnak hívő családján belül is meg kellett küzdenie téziseivel. Ők ugyanis unitáriusok voltak, amely vallás a Szentháromság tagadása mellett tagadta például a teremtés történetét is.)

Hazatérése után nagy gonddal kezdte rendszerezni tapasztalatait, majd nekilátott életműve, az evolúciós elmélet részletes kidolgozásának. Ehhez a több évtizedes munkához főként a hajóút során tett megfigyeléseit használta fel - egyéb olvasmányai mellett. Kiváltképpen korának egyik legelismertebb geológusa, Charles Lyell munkája volt rá nagy hatással, melyet útja során alaposan áttanulmányozott. A mű - a korszak tudományos felfogását tükrözve - azt állítja, hogy a teremtés és a csodák nem magyaráznak meg semmit, pusztán a világ eredetének kérdését egyszerűsítik le. Darwin világnézete is megváltozott az út során: kezdetben a tengerészek gúnyolódásai ellenére kiállt a Biblia tekintélye mellett, a hazatérte utáni években viszont az Írást újraolvasva előbb az Ószövetséget helyezte egy szintre a hindu vagy bármely más vallás irataival, majd Jézus Krisztus személyét is idegennek látta a tudományos - és igazinak vélt - megismeréstől. „A folyamat annyira fokozatos volt, hogy nem okozott nekem semmilyen rossz érzést" - vall erről később önéletrajzában.

A természetes szelekció

Darwin 1837-től folytatta nagyapja munkásságát. Ekkor vázolta föl először elképzelt törzsfáját, és 1844-re elkészített egy 230 oldalas tanulmányt, amit egyelőre csak szűkebb baráti körének mutatott meg. Barátja, Alfred Russel Wallace azonban egy levelében szinte pontosan leírta a fajok eredetére vonatkozó ugyanazon nézeteit. Darwin megrettent, hogy Wallace megelőzi, ezért gyorsan összeállított egy tanulmányt, és elküldte a kor egyik legnívósabb tudományos műhelye, a Linné Társaság egyik ülésére. A versenyfutás végül döntetlenül végződött, mivel társáé ugyanazon a napon érkezett meg. A bemutatás azonban kudarccal zárult. A híresen istenfélő tudós által alapított társaság véleményét Haughton professzor így foglalta össze: „[Darwin értekezésében] minden új gondolat hibás, és minden igazság régi."

Végül 1859-ben került 1250 példányban a boltokba műve, s már az első napon elfogyott. A sikert magyarázza, hogy ő volt az első, aki meggyőzőerővel és részletesen érvelt az evolúciós eszme mellett (noha az már korábban is ismert volt a tudományos világ számára). Az ekkorra már nagy többséget alkotó materialista és racionalista tudósréteg gyorsan meglátta a darwini elméletben rejlő lehetőségeket. Hamarosan így egyre nagyobb támogatói kör gyűlt köréje. Az 1859-ben kiadott, közel 1500 oldalas kéziratából egy tömörített 490 oldalas változatot készített A fajok eredete természetes szelekció által, avagy az előnyös tulajdonságú fajok fennmaradása az életért folytatott harcban címmel.

Támogatói keresztes lovagként védelmezték a „forradalmi felfedezést" számos nyugati országban, hiszen számukra az evolúció jelentette a régi, vallásos világból a „modern", tudományos gondolkodásba átvezető eszmét. Angliában Thomas Huxley biológus - akit kortársai „Darwin bulldogjaként" emlegettek - nyilvános vitákban állt ki barátja mellett, s csapott össze egyebek közt Oxford püspökével. Huxley harcos ateista volt, egyik híres mondása szerint „a hit a megbocsáthatatlan bűn". (Ezt vallja 21. századi követője, Richard Dawkins ateista brit tudós is, akit a médiában gyakran „Darwin rotweilereként" emlegetnek. Dawkins Az isteni téveszme című könyvével kivívta magának az „ateizmus pápája" címet is. Dawkins szerint „a biológiai tudománynak nem titkolt célja bebizonyítani, hogy ami értelmesen tervezettnek látszik, azt a véletlen hozta létre".)

Darwin pánikban

Darwin könyve első ránézésre semmiben sem tűnik ki a kor többi tudományos műve közül, az átlagolvasó számára nyelvezete túlságosan tudományoskodó, nem igazán közérthető. A szöveg több helyütt belső ellentmondásokat tartalmaz, és hemzseg az elmélettel kapcsolatos bizonytalankodásra utaló kifejezésektől. A „feltételezhetjük" kifejezés, például 180-szor fordul elő a műben. (Darwin mintha sejtette volna, hogy műve mekkora felforduláshoz vezet. „Olyan ez, mintha egy gyilkosságot vallanék be" - írta egyik levelében.)

Az elkövetkező évtizedekben Darwin összesen hatszor adta ki a könyvet. Ez idő során 5642 mondatot írt át, és több százat törölt belőle. Ennek ellenére is bizonyos részeket egyszerűen ki kellett hogy hagyjanak az új kiadásokból az azokban lévő tudományos abszurditások miatt. Az evolúció kifejezés egyébként egyszer sem fordul elő a műben, a hatodik kiadásban is csak az evolvált szó szerepel.

1871-ben kiadta Az ember származása című művét, majd egy évre rá Az ember és az állat érzelmeinek kifejezése címmel írt újabb könyvet. Ezekben már tudatosan összemossa az ember és az állat közti határokat, kijelentve, hogy nincs nagyobb különbség az emberi és állati érzelmek, gondolkozás között.

Darwin ekkorra már több mint harmincöt éve foglalkozott az elmélettel, és ez idő alatt egészségi állapota nagyon rosszra fordult.

A nemrég még fiatal, kitűnő sportember negyvenéves korára már félig nyomorékká vált. Titokzatos betegségének okát ma sem tudják biztosan, de valószínűleg pszichoszomatikus eredetű problémája volt. Rejtélyes tünetcsoport kínozta: olykor súlyos szorongás vett rajta erőt, szívritmuszavarok, légszomj, hányás, hisztérikus sírás gyötörték, és ilyenkor félt a szabadban tartózkodni. Különösen akkor erősödtek fel a pánikbetegségre utaló tünetek, amikor aktívan dolgozott az evolúció elméletén. Az Amerikai Orvosi Társaság lapjában megjelent tanulmány szerint a tudós pánikbetegségben szenvedett. Ezt bizonyíthatja, hogy Darwin sikerei ellenére a társadalomtól elzártan, remeteként, visszahúzódva élt, a szülőfalujától fél kilométerre lévő házában. Mások szerint hipochonder volt, amit alátámaszthat, hogy folyamatosan feljegyzéseket készített tüneteiről.

Darwin élete végén teljesen felhagyott evolúciós kutatásaival, és kiadásra szánt, terjedelmes művének írásával is leállt. Öregemberként már csak botanikai kutatásokat végzett. Eközben az egészségét is visszanyerte. 1882-ben, hetvenhárom évesen halt meg, és a Westminster-apátságban temették el, nem messze Newton sírjától.

Az evolúció elnyeli a tudományt

Darwin saját korában vitatott elmélete a 20. századra megkérdőjelezhetetlen tudományos dogmává vált. Giuseppe Sermonti olasz genetikus szerint ma „a darwinizmus a tudomány politikailag korrekt formája".

Míg Charles Darwin nevét a világon gyakorlatilag mindenhol ismerik, kortársának, a már említett Alfred Russel Wallace-ét már annál kevesebben. (Pedig alapvető elméletét manapság a tudományos körökben egyre inkább Darwin-Wallace-elméletnek nevezik.) Ha ugyanis Darwin megállt volna a kettőjük neve által fémjelzett „szelekciónál" - ami szerint az „egyazon fajhoz tartozó egyedekben különféle jellegzetességek alakulnak ki a környezetükhöz való alkalmazkodás eredményeként" - nevét valószínűleg Wallace-éhoz hasonlóan nem sokan ismernék bizonyos tudományos körökön kívül.

Darwin azonban a szelekciót (Wallace-szal ellentétben, aki ezt kategorikusan tagadta), olyan törvényszerűségnek állította be, amely alapján az összes faj - és ami a leglényegesebb, az ember is - egyetlen közös ősre vezethető vissza, megalapozva ezzel az evolúció általános elméletét.

Az 1800-as évek nyugati társadalmának polgárát nagyrészt hidegen hagyták a szelekció bonyolult folyamatai, érdekelte viszont mindaz, amit Darwin levezetett belőlük. A kor embere már a felvilágosodás, Kant és Hume gondolatain nőtt fel, és a materialista életfelfogás életének szerves részét alkotta. David Hume ateista skót gondolkodó a Tanulmány az emberi értelemről című művében élesen támadta a Bibliának minden területét, „azt állította, hogy ha ma nem történnek csodák, nyilvánvalóan nem is történtek sohasem. Műve a természetfelettibe vetett maradék hitet is kigyomlálta az európai tudományos gondolkodásból. Ennek hatására a keresztény értelmiségiek egyik csoportja tiltakozott ugyan, ám mivel maguk sem hittek a csodákban, nem is tapasztaltak meg ilyeneket, ezért nem voltak képesek hatékony választ adni a szkeptikus filozófiára". (Erdei L. Tamás, Új Exodus, 2002. augusztus.)

Ennek az ateista világfelfogásnak a legérzékenyebb pontja nyilvánvalóan az eredet kérdése volt. Erre ugyanis addig csak a bibliai teremtéstörténet adott kielégítő választ, eltekintve az akkor még csak kezdetlegesnek mondható evolúciós hipotézisektől.

Darwin saját elméletével erre a szükségre reagált, és ezzel kiengedte a szellemet a palackból. A biológiai evolúció hamarosan magával hozta a többit is. A föld néhány éven belül évmilliárdokat öregedett, az ősnemzés új köntösben szintén visszatért a tudományos világba, az univerzum eredetére is sorra jöttek a hipotézisek. Hiszen ha Isten nem kellett az élővilág megjelenéséhez, ezekhez sem volt rá szükség - állították.

Kepler, Newton, Pascal és Linné idealista, a hitet a tudománnyal egyenrangúnak tartó gondolkozásmódját felváltó tudományos materialista nézet az evolúcióelmélet kifejlődésével ért a csúcspontjára. Ekkor már minden adott volt ahhoz, hogy kijelentsék: a tudomány nem tűri meg Istent és a benne való hit bármilyen formáját.

Az egyre gyorsuló folyamatoknak másik drámai következménye az lett, hogy a tudomány, amely az idealista tudósok szerint az Istenbe vetett hit támogatására-erősítésére való, éppen az ellentétes hatást érte el. Pedig még Einstein is kijelentette, hogy

„A tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak". Az így újraértelmezett „tudomány" néhány évtized alatt az ateizmus, az Isten és a természetfölötti tagadásának szószólója lett, amely miközben a totalitárius rendszereknek felmentést adott bármiféle morális gát átlépésére „társadalomátalakító" kísérleteikben, emberek millióiban oltotta ki a már egyébként is csak pislákoló hit utolsó lángjait. (Folytatjuk.)

Olvasson tovább: