Kereső toggle

Ez az a nap - Élő, égő tapasztalat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Föltámadása során a Názáreti Jézus minőségi változáson ment át, aminek következtében megfeszített testének földi tulajdonságait a mennyei test jellemzői váltották fel. Teljes mértékben szabad lett a fizikai, látható világ törvényeitől. A kereszthalálig és pokolba való leszállásáig tartó megaláztatás és kiüresedés folyamata tökéletesen megfelelt az engeszteléssel, bűnhődéssel szemben támasztott jogos és igazságos isteni követelményeknek. Testének a sírból, szellemének és lelkének a pokolból való visszatérése és teljes személyként való egyesítése által igazolta ezt Isten.

A megdicsőülés - a dicsőségbe való visszatérés - útján haladó Jézus azonban a világ elől rejtettségbe vonult. Sem föltámadása, sem fölemeltetése a mennybe, sem dicsőséggel való mennyei megkoronázása - szemben földi szolgálatával, szenvedésével, megfeszítésével - már nem a világ nyilvánossága előtt történt. Isten úgy határozott, hogy Jézus megdicsőülését, felmagasztalását szolgáló eljárása csak azok számára legyen megismerhető, akik a Názáreti áldozatának helyettesítő és engesztelő jellegében hisznek. Ez a sarokköve a hit által történő megigazulásnak, és egyben alapfeltétele Isten titkai, birodalma ember és világ előtti feltárulkozásának. Jézust mint a dicsőség Urát a parúsziáig (visszajöveteléig) általában a Szentlélek kijelentése által lehet megismerni. Föltámadása és mennybemenetele között (negyven napon át) azonban Jézus saját magát mutatta meg tanítványainak. Ezeket a találkozásokat krisztofániáknak nevezhetjük.

Mennyei pozícióban

A jelenés (epifánia) egy önmagát közvetlenül kinyilatkoztató természetfeletti személy váratlan láthatóvá válása egy vagy több ember számára. A mennyei lény megmutatja magát, s ez meglepi az érzékeket. Az ilyen kinyilatkoztatás főként a látásra irányul, de gyakran a többi érzékszervet is bevonja. Ez a karizmatikus megtapasztalás legnyilvánvalóbb formája: nem csupán szubjektív élmény, hanem egy magasabb rendű személy valós, objektív jelenlétének, megmutatkozásának eredménye, amely képessé teszi az esemény tanúját arra, hogy valóságos kapcsolatot teremtsen a megjelenő, magát kinyilatkoztató lénnyel.

Jézus a föltámadás után már fizikai értelemben sem ehhez a világhoz tartozott, de az Isten által kiválasztott embereknek, az apostoloknak valóságos bizonyítékokat adott megjelenései során önmagáról: hogy teste feltámadt és él.

Feltámadása után Isten eljövendő uralmáról és az ezzel kapcsolatos igazságokról is tanította a követőit, akik között többen is azt gondolták, hogy Isten tervében Izrael helyreállítása lesz a következő aktuális lépés. Az Úr azonban világossá tette számukra, hogy előbb a Szentlélek eljövetele fog megtörténni, aki a Benne hívőket képessé teszi arra, hogy Jézus Krisztus mellett tanúskodjanak e világban a Messiás visszajöveteléig. Emiatt utasította a Názáreti a tanítványait: „Ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel" (Lukács evangéliuma 24:49). Az Apostolok cselekedeteinek könyve szerint még azt is hozzátette: „Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig." (Apostolok cselekedetei 1:8)

Jézus mennybe való fölemeltetésére a föltámadása utáni negyvenedik napon került sor. Ez azért is számított különleges és új, üdvtörténeti jelentőségű eseménynek, mert a menny mint Isten lakóhelye, dicsőségének helye, s egyben az Univerzum irányítóközpontja az ember számára eddig elérhetetlen volt; az ember elől elzárt szféraként értelmezték az ószövetségi korszakban. A földi életből elköltözött igazak lelkei is a Seol Paradicsom nevű részébe költöztek, mert a menny és a föld között fennállt az ember számára áthidalhatatlan válaszfal.

Jézus engesztelő áldozata és feltámadása mellett az is örömhír az emberiség számára, hogy Megváltónk valóságos emberként áthatolt az egeken, áttörte a látható és láthatatlan világok közötti korlátokat, és Isten jobbján foglalt helyet mint az Új Szövetség közvetítője, főpapja. Ezzel új utat nyitott meg az emberiség üdvözülése számára: a mennybe való felemeltetés útját. Pál apostol állítása szerint a mennybe „útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökkévaló főpap lett Melkisédek rendje szerint" (Zsidókhoz írt levél 6:20). Jézus mennybe való felemeltetését minősítette olyan reménységnek az apostol, amely „lelkünk­nek mint­egy bátorságos és erős horgonya" (Zsidókhoz írt levél 6:19). Jézus Isten dicsőségébe való visszatérésének visszavonhatatlan következményei véglegesen meghatározzák az Univerzum és az emberiség jövőjének alakulását, végcéljait.

Jézus a mennyben elfoglalta azokat a pozícióit, amelyek alapján a világkorszak végén elvégzi a teljes megváltást, és betölti bírói hivatalát élők és halottak felett. Szabadítóként és bíróként való visszajöveteléig pedig a jelenlegi üdvkorszakban érvényre juttatja engesztelő áldozatának áldásait az Atyánál főpapi tisztsége és tevékenysége révén; valamint igazi eklézsiáját Isten dicsőségébe vezeti és emeli fel.

A judaizmus születése

Jézus helyettesítő és engesztelő áldozata megteremtette az ember számára az Istennel való megbékélés alapját. Erre épül az Új Szövetség, amelyben Isten bűnbocsánatot és megigazulást ajándékoz a hívőnek. A Szentlélek vétele és kitöltése is Jézus Krisztus érdemei alapján valósulhat meg, aki a mennybe való felemeltetése után az Atya előtt is igazolta - Pál apostol kijelentését használva -, hogy lefegyverezte a „fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban" (Kolossebeliekhez írt levél 2:15). Jézusnak a sötétség és a gonoszság szellemi lényei felett aratott diadala lehetővé tette, hogy az Atya mindent alávessen neki, és Úrrá tegye minden és mindenki felett, valamint Messiássá kenje fel, és rendelkezésére bocsássa végtelen, dicsőséges gazdagságát, a Szentlelket is. Így Jézus Krisztus a mennybe való visszatérése és megdicsőülése által megszerezte az Atyától a Szentlélek kitöltésének jogát.

Erre a természetfeletti eseményre Jézus feltámadásától számítva az ötvenedik napon került sor Jeruzsálemben, egy emeleti teremben, ahol százhúsz tanítvány volt együtt, egységes akarattal. Ezért is nevezzük ezt a napot görög kifejezéssel „pentékoszté"-nek, vagyis pünkösdnek, ami szó szerint ezt jelenti: „ötvenedik". Az újszövetségi események ugyanis precízen követték az ószövetségi zsidó ünnepek rendjét. Az árpaaratás tavaszi ünnepnapjától hét hetet, vagyis hétszer hét, azaz negyvenkilenc napot számoltak, és az ötvenedik napon tartották a búzaaratás kezdetét jelentő ünnepet: a hetek ünnepét. Ezért ezt a napot a hetek ünnepén (sávuót) kívül még első zsengék napjának, illetve az aratás ünnepének is nevezi az Írás.

Az év hét fő ünnepén belül is nagy ünnepnek számított ez: az úgynevezett zarándokünnepekhez tartozott. Ez azt jelenti, hogy - a kovásztalan kenyerek és a sátrak ünnepe mellett - pünkösdkor is Jeruzsálembe kellett utaz­niuk a Szentföldön élő zsidóknak, hogy kifejezzék az Örökkévaló személye iránti tiszteletüket és hálájukat. Pünkösd­kor a búzaaratás első kévéjét kellett a Templomban bemutatni az Úrnak. Ez pihenőnap, vagyis sáb­bát volt Isten népe számára. A búzaaratás zsengéje mellett Isten színe elé kellett hozni két kovászos kenyeret is, amelyeket, miután bemutatásukra sor került, a papok fogyasztottak el.

Amikor Krisztus születése után 135-ben a rómaiak kegyetlenül leverték a Bar Kochba-fölkelést, nagy veszélye állt fenn annak, hogy az ünnep kiüresedik, és a feledés homályába vész, hiszen Izrael fiai elveszítették földjüket, államukat, Jeruzsálemet és a Templomot is. A körülmetélést is betiltó római császár, Hadrianus felszámolta a pünkösd eredeti tartalmában való megünneplésének lehetőségeit. Ezek után 140-ben a Haifa közelében egy faluban gyűlésező Szanhedrin úgy határozott, hogy az ünnep jelentéstartalmának hangsúlyát mezőgazdasági jellegéről egy történelmi eseményre helyezi át: így lett a pünkösd történelmi emlékünnepe a Tóra adásának, a judaizmus születésének. Mózes könyve szerint Isten valóban a harmadik hónapban, szivánban adta Izraelnek a Sínain a Törvényt.

Az újszövetségi értelmezés szerint az ószövetségi ünnep jelképei beteljesedtek. Az aratásnak, a Tóra-adásnak, a judaizmus születésének, a két kovászos kenyérnek egyaránt megvan az újszövetségi valósága.

Az aratás

Jézus az egyik Isten országáról szóló példabeszédében e világkorszak végét az aratással hozza összefüggésbe. Amikor azt mondja, hogy „az aratás pedig a világ vége" (Máté evangéliuma 13:39), az eredeti ógörög szövegben az aión szó szerepel, amely olyan hosszú, üdvtörténeti korszakot jelent, amelyen belül Isten megvalósítja az arra a korszakra érvényes programját. Az aiónra értelmezett aratás az időn túl a kor érettségére is vonatkozik; az abban zajló pozitív és negatív folyamatok jellegére és azok végkifejletére egyaránt.

Az Írásban több értelemben is használják az aratás képét. Az egyik jelentéskör Isten időbeli, illetve örökkévaló ítéletére vonatkozik, amely által megtörténik a jó és a rossz párhuzamos jelen­létének ideiglenes vagy végleges szétválasztása. Pozitív értelemben az aratás a népek evangelizálására vonatkozik, melynek során az emberek megtérnek, újjászületnek, betöltekeznek Szentlélekkel, beépülnek Krisztus testébe, az Egyházba, és spirituális emberként követik és szolgálják Mesterüket, aki Isten uralmába, dicsőségébe vezeti be, majd emeli fel őket. Az aratás e munkafolyamatának elindulását Jézus jelentette be földi szolgálata idején: „Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljön az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra. És aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen." (János evangéliuma 4:35-36)

Az aratás szimbólumának negatív jelentése a végítéletre, az apokaliptikus világkatasztrófákra, az örök kárhoztatásra, bűnhődésre vonatkozik, vagyis arra a büntető jellegű eseménysorozatra, amely által Isten felszámolja e világkorszakot, hogy helyére újat alkosson.

Ezeket a folyamatokat az Aratás Ura irányítja, aki a Szentlélek által teszi képessé a benne hívőket az aratás munkájának elvégzésére. Az aratás tehát a világkorszak végét jelképezi, melynek leghosszabb időszakában a földön a Názáreti Jézust a Szentlélek helyettesíti, akinek eljövetele és munkálkodása a tanítványokban már azt igazolja, hogy az utolsó napok zajlanak, és folyamatban van a világ előkészítése a Messiás visszajövetelére és az új világkorszakra. A Szentlélek eljövetele ennek az új világkorszaknak, Isten országának a régi, látható világba való behatolását jelzi.

Már az ószövetségi próféta, Ézsaiás is előre jelezte, hogy „teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják" (Ézsaiás könyve 11:9). A 104. zsoltár 30. versszaka pedig azt hirdeti: „Kibocsátod a te Szellemedet, megújulnak, és újjáteszed a földnek színét." A próféciák szerint tehát az emberiség és a föld újjáteremtése Isten Szellemének a kitöltése által fog megtörténni.

Az alámerülés

A Szentlélek, mint kijelentést és életet adó személy eljövetelének minden isteni feltétele beteljesedett: megtörtént a helyettesítő és engesztelő áldozat, és az áldozat feltámadása és megdicsőülése. Ezek mind Jézus Krisztus sorsát alkotó események, melyek utat nyitottak a pünkösd megvalósulása, a Szentlélek kitöltése számára. Köztudott, hogy földi szolgálata alatt Jézus Krisztus senkit nem keresztelt meg, azaz merített alá Szentlélekben, noha Keresztelő János így vezette fel a Názáreti szolgálatát: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek a saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. Akinek szórólapát van az ő kezében és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel." (Máté evangéliuma 3:11-12)

Keresztelő János Jézus szolgálatára azt az igét (baptidzó) használja, amelynek jelentése: alámerítés. Vagyis olyan eseményt jelez, amikor valakinek az egész teste víz alá merül. Az eredeti szöveg tehát a Szellemben és tűzben való alámerítkezésről szól. Ennek alapján a Szentlélek-keresztség meghatározását pontosabban meg tudjuk fogalmazni: ez egy olyan természetfeletti eseményt jelent, amelynek során Jézus Krisztus a benne hívőnek teljes személyiségét - szellemét, lelkét, testét egyaránt - a Szentlélek jelenlétébe, uralma alá helyezi.

A Szentlélek kívülről száll a hívőre, de beköltözéséhez elengedhetetlen feltétel a hit mellett az Isten Szellemére való szomjúság. Ez kell, hogy jellemezze az ember szellemét, mert csak így képes megnyílni és átadni magát, magához vonzani a Szentlelket. E szellemi „ivás" során telik meg az ember szelleme Isten Szellemével. A beteljesedés pillanatától fogva a Szent Szellem mozgásának irányában is változás áll be: míg az iváskor befelé árad az ember szellemébe, a beteljesedés után az ember szelleméből árad kifelé a Szentlélek. Ezt írja le János így: „Élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből." (János evangéliuma 7:38) Tehát a Szentlélekben való alámerítkezés során két párhuzamos, egymást kiegészítő szellemi folyamat zajlik le: a Szentlélek kívülről körülveszi a hívőt, majd a szellemén keresztül behatol személyiségének belsejébe, középpontjába; és onnét, miután az megtelik, kiárad lelkére, testére, és egész személyiségét jelenlétébe, uralma alá helyezi.

Ez a természetfeletti esemény zajlott le pünkösdkor: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok." (Apostolok cselekedetei 2:1-4)

Összefoglalva: az ötvenedik napon egy akarattal együtt voltak. A Szentlélek szélviharként érkezett, az egész házat, ahol ültek, betöltötte; majd tüzes nyelvek jelentek meg, és „ráültek" a jelenlevőkre. Ez után „beteltek", vagyis szellemüket és lelküket is uralma alá helyezte a Szellem, és elkezdtek más nyelveken szólni.

Nem részegek

A Szentlélek kitöltésének külső tanúi hallották a zúgást, a nyelveken szólást, valamint látták az apostolok viselkedését, ami részegségre emlékeztette őket. Több ezer ember gyűlt a tanítványok köré a jelenségek hatására: „Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni. Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk? Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiá­nak tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok, krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait. Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni? Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg." (Apostolok cselekedetei 2:5-13)

Végül Péter felállt és pontos értelmezést adott ezekről az eseményekről. Pünkösdi beszédének lényeges megállapításai a következőek voltak:

a)            Beteljesedett Joel próféciája: a Szentlélek megérkezett és elkezdődött a Szellem korszaka, amely „az Úr napjáig", vagyis az ítélet napjáig, a világkorszak végéig fog tartani.

b)           Ennek okai: a megfeszített Jézust Isten feltámasztotta, felmagasztalta, Úrrá és Krisztussá kente fel. Ezek az események mind megfelelnek az ószövetségi messiási próféciák előrejelzéseinek.

c)            Jézus az Atyától megkapta a Szent Szellemet, és kitöltötte azt. Kiáradását a kívülállók érzékszerveikkel is tapasztalhatták: „amit ti most láttok és hallotok" (Apostolok cselekedetei 2:33).

d)           Péter meghatározta a kereszténnyé válás alaplépéseit:

1. megtérés;

2. Jézus Krisztus nevében való alámerítkezés;

3. a Szentléleknek, Isten ajándékának a vétele.

e)           A Szentlélek ígérete mindazoké, akiket az Úr elhív magának: „Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk." (Apostolok cselekedetei 2:38-39)

Ma is megkerülhetetlenek ezek a lépések. Csak ezek által léphet be az ember Isten országába, nyerheti el az ígéreteket, élhet gyümölcsöző keresztény életet, és szolgálhatja Megváltóját sikeresen.

A két kenyér

A két kovászos kenyér jelképezi, hogy az aratás korszaka - melynek során Isten népet szerez nevének minden nemzetből - a bűn („kovász") uralma alatt áll a Messiás visszajöveteléig. E világ fejedelme (a Sátán) ugyan már megítéltetett első eljövetelkor, Jézus Krisztus diadalt aratott rajta, mégis megőrizte vezető hatalmát a világ felett. János apostol ezért írja levelében, hogy „a világ gonoszságban vesztegel".

Ahogy az ószövetségi pünkösd ünnepén az első búzakéve áldozatát elkülönítették a két kovászos kenyér bemutatásától, az igazi eklézsiának is el kell magát választania a világtól. Az egyház a világban van ugyan, de a világ nem lehet az egyházban, mert annak a kegyelem és a Szentlélek uralma, Jézus Krisztus vezetése alatt kell élnie és szolgálnia az élő Istent. Az emberiséget az Újszövetség három kategóriába sorolja: egyház, Izrael, nemzetek. Isten erkölcsi és szellemi követelménye szerint az egyháznak már a jelenlegi korszakban kovásztalannak kell lennie. Pál apostol erre figyelmeztet minden gyülekezetet és hívőt: „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában." (Korinthusiakhoz írt 1. levél 5:7-8) A Jelenések könyvének parázna asszonya a hamis egyházat, pszeudokereszténységet jelképezi, amely „a rosszaság és gonoszság kovászának" uralma alatt marad, és üldözi az igazi egyházat, Isten szolgáit, prófétáit, a Názáreti apostolait. A hamis egyház végzetének fő oka, hogy nem veti ki magából a gonoszt (a kovászt), ezért mér rá a világ megsemmisítő csapásokat pályafutásának végkimenetelekor.

A két kovászos kenyér Izraelt és a nemzeteket jelképezi, akik a Szentlélek korszakában még a bűn uralma alatt állnak ugyan, de mindkét közösségre vonatkozik Isten üdvözítő terve. Pál apostol a Rómaiakhoz írt levél 11. fejezetében fejti ki Isten Izraellel kapcsolatos programját. Lényeges állításai a következők: Izraelt (a zsidóságot) Isten nem vetette el, továbbra is Isten népe. Az evangéliumot ugyan elutasítják, de ez teszi lehetővé az egyház korszakát. Izrael ugyan megbotlott, de nem bukott el. Jézus Krisztussal és megváltó művével szembeni érzéketlensége részleges és ideiglenes, isteni célja a nemzetek evangelizálásának biztosítása. Egész Izrael (nemzetként) meg fog menekülni: „Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat: és ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket." (Rómaiakhoz írt levél 11:26-27)

Már a modern zsidó állam létezése és küzdelme ellenségeivel, sőt az egész világgal szemben a Megváltás előkészítő szakaszához tartozik, melyben számos esemény közvetlenül szoros összefüggésben áll Isten utolsó napokra vonatkozó kijelentéseivel. Az igazi keresztényeknek adósságuk és egyben kötelességük Izrael alapvető céljainak támogatása, védelmezése. Az egyháznak hirdetnie kell a világban a zsidók Ígéret Földjére való visszatérésének, a föld birtokbavételének, a zsidó állam és Jeruzsálem rendeltetésének egész emberiségre vonatkozó profetikus jelentéstartalmát, az eljövendő földi messiási korra való vonatkozásait.

A másik kovászos kenyér azt jelzi, hogy Isten a nemzeteké is, noha e kategóriába azok értendők bele, akik Jézus engesztelő áldozatát és föltámadását elutasítják, sőt bolondságnak vélik. Ennek ellenére az Örökkévaló e világkorszak végéig hosszútűréssel bánik velük, és folyamatosan fölkínálja nekik egyháza által a megbékélést, az újszövetségi közösséget. Pál előrejelzése szerint a népek evangelizálásának végén a Mindenható a nemzeteket tévelygésnek rendeli alá, mert elutasították az „igazság szeretetét" (Thesszalonikaiakhoz írt 2. levél 2. fejezet), és a hazugságba vetett hitet választják helyette, sőt a Sátán oldalán harcolnak Isten nemzetekre vonatkozó programjának megvalósulása ellen. Jézus Krisztus helyett hamis messiást, hamis prófétát követnek; Izraelt és Jeruzsálemet fel akarják áldozni a hamis világbéke és biztonság oltárán, illetve fel akarják használni szatanikus céljaikra. A Jelenések könyve szerint az Isten programja és törvénye elleni gigantikus lázadás taszítja a világot apokaliptikus katasztrófákba, csapásokba, melynek következménye a Nagy Nyomorúság (tribuláció) hét éve lesz. Végül magának Jézus Krisztusnak az eljövetele vet véget a gonosz földi tombolásának, a nemzeteket pedig az Úr nem a hitük, hanem a cselekedeteik alapján fogja megítélni. A kárhoztató ítélettől megmenekült nemzetek maradéka helyet kap az új világkorszakban. Megismerik a királyok királyát, aki „vasvesszővel fogja legeltetni őket", és beteljesedik a prófécia, amely így szól: „Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek." (Jelenések könyve 15:4)

A Szentlélek személye

A Szentlélek láthatatlan, természetfeletti lény, isteni személy, aki az Atyától származik. Személye sokszor került teológiai viták kereszttüzébe: némelyek tagadták személyiségét vagy isteni természetét. Azonban a Szentlélek a Szentírás szerint egyértelműen személyiségjegyekkel rendelkezik:

a)            A Szent Szellemnek tudása van: „Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek szelleme, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Szelleme." (Korinthusiakhoz írt 1. levél 2:11) Ráadásul mindentudással rendelkezik, hiszen ismeri Isten dolgait. Ezért képes tanítani, vezetni és Isten ajándékait megosztani. Nem csupán tükrözi, kivetíti az isteni dolgokat, hanem magában hordozza, föltárja, jelenvalóvá teszi azokat. Isten mindentudásának része a jövő ismerete is. Jézus ezért állítja a Szentlélekről, hogy a bekövetkezőket kijelenti: „De mikor eljő amaz, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem őmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek." (János evangéliuma 16:13) A Szentlélek úgynevezett „ismeret-ajándékai" (a tudomány beszéde, a bölcsesség beszéde, a szellemek megkülönböztetése) által Isten mindentudása nyilvánul meg.

b)           A Szent Szellem kommunikációs képességekkel rendelkezik: „Mert nem őmagától szól, hanem azokat szólja..." (János evangéliuma 16:13). Többször is előfordul az Apostolok cselekedeteiben a kijelentések közlésekor a kifejezés: „azt mondja a Szent Lélek". A Zsidókhoz írt levélben pedig azt olvassuk: „...amint a Szent Lélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket" (Zsidókhoz írt levél 3:7-8). A Szentlélek úgynevezett „beszéd-ajándékai": a nyelvek nemei, a nyelvek magyarázása és a prófétálás. A Szentlélek beszédképességén alapul a tanító szolgálata is.

c)            A Biblia beszél a Szentlélek erejéről is. Ez is egyenértékű a Mindenható erejével, éppen ez az oka annak, hogy jelenléte erőben is megnyilvánul. Az úgynevezett „erő-ajándékok": a csodatevő erők, a gyógyítások erői, a hit ajándéka. A Szentlélek képes a természet törvényeit felfüggeszteni, és a természetben Isten akaratának megfelelő változást, csodákat kiváltó eseményeket létrehozni. Az isteni csodák olyan események, amelyeknek nem materiális, természetes, hanem természetfeletti, spirituális okaik vannak.

d)           A Szentlélek akarattal is rendelkezik: „De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja." (Korinthusiakhoz írt 1. levél 12:11) Tehát aján­dékainak szétosztásában is szuverén akarata érvényesül, ezért is fontos a Vele való minőségi közösség: személyes viszonyt kell vele ápolni; és kívánni, szomjazni kell jelenlétét, mert ez befolyásolja Őt abban, hogy milyen mértékben adja át önmagát a hívőnek. Az Apostolok cselekedeteiben többször is önálló személyként nyilvánul meg a Szentlélek az apostolok és az egyház előtt.

e)           A Szentléleknek érzelmei is vannak: Pál figyelmezteti a hívőket, hogy ne szomorítsák meg a Szentlelket: „És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára." (Efézusbeliekhez írt levél 4:30) A Szentlélek a bűnök miatt szomorodik meg a hívők­ben, gyülekezetekben. Ilyenkor visszavonul, háttérbe húzódik, nem nyilvánul meg, közbenjáró szolgálatát felfüggeszti vagy befejezi.

A fentieken kívül más jellemzői és tevékenységei is azt támasztják alá, hogy a Szent Szellem az Atyával és a Fiúval egylényegű, de különálló isteni személy. A próféták tűzfáklyaként látták Isten királyi széke előtt, mindig isteni alakban és nem valami földihez hasonló formában jelent meg. Személye ezért nehezebben megragadható, értelmezhető az Atyáénál és a Fiúénál, mert semmi olyan nincs a földön, amihez hasonlítható lenne. Jézus a szél példájával szemlélteti, mert láthatatlan, de jelenlétét bizonyos jelek igazolják. Így van ez a Szentlélek-keresztség esetében is.

A Szentlélek-keresztséget a megtéréstől és újjászületéstől különböző, önálló eseményként mutatja be az Újszövetség. Az apostolok újszövetségi értelemben vett üdvösségüket minden bizonnyal Jézus feltámadása után nyerték el: Jézus megjelent, „...rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket" (János evangéliuma 20:22). Tehát már pünkösd előtt is volt üdvösségük, mert „aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül" (Márk evangéliuma 16:16); de még nem merítkeztek alá Szentlélekben. Ez pünkösdkor történt meg, és Szentlélek-keresztségüket többféle jelenség is kísérte: legmeghatározóbb bizonyítéka az volt, hogy más nyelveken szóltak.

A szamariai evangelizálásról az Apostolok cselekedetei nyolcadik fejezetében számol be Lukács, és ha gondosan figyelünk a szövegre, akkor itt is felismerhetjük, hogy a megtérés, az újjászületés elkülönül a Szentlélek-keresztségtől: „De miután hittek Filepnek, aki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok." (Apostolok cselekedetei 8:12) Tehát Filep tüzes szolgálatának eredményeképpen tértek meg és keresztelkedtek meg az emberek, de még nem részesültek a Szentlélek-keresztségből. Ugyanis a 14-17. versszak szerint Péter és János kézrátétel szolgálata által részesültek Szentlélek-keresztségből: „Mikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária bevette az Isten ígéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost; kik mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szent Lelket: mert még senkire azok közül nem szállott rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Akkor kezeiket reájuk veték, és vőnek Szent Lelket." (Apostolok cselekedetei 8:14-17) Itt is jelek kísérték a Szentlélek-kereszt­séget, nem véletlen, hogy Simon ezt látva pénzért akarta megvásá­rolni az apostoloktól a hatalmukat.

A Saul megtérésének történetéről szóló beszámoló is hangsúlyozza az újjászületés és a Szentlélek-keresztség közötti különbséget. Először Jézus jelent meg neki a damaszkuszi úton, és ekkor Saul hitre jutott; majd három nap múlva egy Ananiás nevezetű tanítvány kézrátevése által töltekezett be Szentlélekkel. Az Apostolok cselekedeteinek e fejezete ugyan nem tartalmazza a betöltekezés külső bizonyítékát, de a Korinthusiakhoz írt 1. levél 14:18-ból tudjuk, hogy Pál szólt nyelveken.

Az Apostolok cselekedeteinek tizedik fejezete szerint Kornéliuszra és házanépére Péter apostol igehirdetése alatt szállt le a Szentlélek. A 44-47. versszakokban mindenekelőtt azt hangsúlyozza az Írás, hogy a jelenlevő zsidó keresztényeket a nyelveken szólás győzte meg arról, hogy Kornéliuszra és háza népére valóban kiáradt a Szentlélek: „Mikor még szólá Péter ez ígéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet. És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka. Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele Péter: Vajjon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket miképen mi is?" (Apostolok cselekedetei 10:44-47) Tehát a nyelveken szólást tekintették a Szentlélek-keresztség külső bizonyítékának. Itt ugyan előbb történt a Szentlélek-keresztség a vízben való alámerítésnél, de mégis felismerhetjük, hogy a megtéréstől ebben az esetben is különböző esemény volt, hiszen a második versszak tanúsága szerint Kornéliusz már korábban megtért Istenhez: „Vala pedig Czézáreában egy Kornéliusz nevű férfiú, százados az úgynevezett itáliai seregből. Jámbor és istenfélő egész házanépével egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala Istennek." (Apostolok cselekedetei 10:1-2)

Efézusban Pál olyan hívőkkel találkozott, akik meg voltak keresztelve János keresztségével. Az apostol kérdése sokat mond az őskeresztény gyülekezetben elfogadott kereszténnyé válás lépéseiről: „Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hívőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek. És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére. Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére. És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek őreájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala." (Apostolok cselekedetei 19:2-6) Apollós e tanítványai jó szándékú, istenfélő emberek voltak, de tudatlanságban voltak a kereszténnyé válás bibliai lépéseivel kapcsolatban. Pál bizonyságát elfogadták, alávetették magukat a szolgálatának, kézrátevésének, majd rájuk szállt a Szentlélek és szóltak nyelveken, valamint prófétáltak.

Aki kér, kap

A fenti bibliai példák azt látszanak alátámasztani, hogy a Szentlélek-keresztség általános külső bizonyítékaként a nyelveken szólást fogadták el a korai egyházban. A Szentlélekkel való betöltekezést azonban a karizmák mellett más fizikai, érzelmi megnyilvánulások is kísérhetik. Az utóbbiak gyakran váltanak ki külső megfigyelőkben csodálkozást, megdöbbenést, ellenérzéseket vagy ellenséges reakciókat. Nagy hibát követnek el a keresztények, ha a Szentlélek vételekor a fizikai és érzelmi megnyilvánulásokat helyezik figyelmük középpontjába. Az emberek eltérő módokon viselkednek, mikor a Szentlélek erejének jelenlétébe kerülnek. A földre esés, eksztázis, nevetés, kiabálás, reszketés, eksztatikus tánc vagy futás és hasonlók az emberek különböző reakciói, válaszai a Szentlélek jelenlétére. A középpontban azonban mindig annak a személynek kell állnia, aki Szentlélekkel és tűzzel keresztel, ő pedig Jézus Krisztus. A Szentlélek jelenlétének, munkálkodásának is fő célja az Úr fölmagasztalása, megdicsőítése a benne hívőkben.

A Szentlélekkel való betöltekezés két íráshelye is összefüggésbe hozható a részegséggel: pünkösdkor több kívülálló is azon a véleményen volt, hogy az apostolok édes bortól részegedtek le. Alapos okkal feltételezhetjük, hogy olyasfélét tapasztaltak, ami őket a részeg emberek viselkedésére emlékeztette. Nem voltak teljesen maguknál, önfeledtek voltak, nevettek, imbolyogtak és talán földre is eshettek. Lukács ezeket a részleteket nem tartotta fontosnak feljegyezni, mert az esemény lényegét a Szentlélek eljövetele képezte.

Pál pedig Efézbeliekhez írt levelében a keresztényeket arra szólítja fel: „Meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel." (Efézusbeliekhez írt levél 5:18) Itt a részegség ellentétpárjaként szerepel a Szentlélekkel való beteljesedés. Feltételezhetően a korai egyház karizmatikus megtapasztalásait kísérő jelenségeken alapult ez a párosítás. Ebből is az következik, hogy a helyes irányba orientált hívők találkozását a Szentlélekkel kísérhetik fizikai, érzelmi megnyilvánulások, még akkor is, ha ezeket nem akarják, vagy nem állítják be elérendő célnak. A Szentlélek vételekor fontos az őszinteség, és az Isten akaratának való átadottság. Amit az Úr ad, és ahogyan adja, azt nem kell szégyellni.

Jelen korunkban is zajlik a pünkösd élő és égő megtapasztalása, mert Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Nem függesztette fel főpapi szolgálatát az Atya jobbján. Milliók tanúskodnak arról, hogy a Bibliában leírtakkal megegyező módon töltekeznek be Szentlélekkel, aki megújítja az életüket, és képessé teszi őket az Újszövetség szolgálatára. A Szentlélekkel való betöltekezéshez bátor hitre is szükség van, ami által az ember képes átverekedni magát a Szentlélek-ellenes vallási tradíciók magaslatain és szakadékain, melyeknek egy fő céljuk van: távol tartani a hívőket a hatékony keresztény élettől, szolgálattól, amelyet a Szentlélek természetfölötti ereje képes biztosítani.

Az Istenbe vetett bizalom alapja az Ige elfogadása és követése, amely szerint: „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik." (Lukács evangéliuma 11:13)

Olvasson tovább:

  • A falusi srác szerencsét próbált - Interjú Oláh Gergővel

    Volt, hogy közmunkásként az utolsó húszforintosért túrta fel a lakást, ma már az egyik legnépszerűbb magyar énekes.
  • A rendelt idő

    Az idő kereke örökké forog – ez a gondolat az ősi Babilonban született, de a mai napig ez a tudat ringatja az emberiséget abban a kényelmes hitben, hogy az időben, a végtelen Kronoszban sötét múltja elfolyik, fényes jövője pedig örökké tart. A mai tudományos világkép, a görög–római kultúra, a...
  • Szolidaritási tüntetés Denverben. Betelepítés, nyílt határok, vallási integráció.

    Keresztények a betelepítés és abortusz mellett

    Új felekezetközi mozgalmat hozott létre Amerikában a Trump-ellenesség. Az elnök rendelete az átmeneti beutazási korlátozásokról és az abortusz-szervezeteknek nyújtott szövetségi támogatások megvonásáról arra indított számos egyházi vezetőt, hogy demonstratív módon kiálljanak a muszlim bevándorlók...