Kereső toggle

Elüldözött reformerek

Husziták Magyarországon – A keresztényüldözések története (14. rész)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A huszitizmus tanításait először az egyik legkiválóbb huszita prédikátor hirdette a magyar főváros lakóinak még 1410-ben. Ekkor ugyanis Husz János későbbi mártírtársa, Prágai Jeromos érkezett Budára, hogy az evangélium üzenetét prédikálja. Hamarosan börtönbe vetették, és csak kétheti raboskodás után hagyhatta el az országot. A huszita tanításoknak azonban hamarosan számos hazai hirdetője támadt.

A prágai egyetemen nagyszámú magyarországi diák tanult és végzett, akik közül többen már Husz követőiként tértek haza. Ezt bizonyítja az a felháborodott hangú levél, melyet a bécsi egyetem korábbi dékánja, az erdélyi származású Siwart János írt a zágrábi püspöknek és káptalannak 1413-ban. Ebben arról panaszkodott, hogy a zágrábi egyházmegye több papja, akikkel bécsi átutazásuk során találkozott, teljességgel Wyclif és Husz követőiként beszéltek. Hiába igyekezett jobb belátásra bírni őket, nem hallgattak intésére. Ezért azt kérte a zágrábi püspöktől és egyházi vezetőktől, hogy ne engedjék e megátalkodott eretnekeket prédikálni, hanem űzzék ki őket az egyházmegye területéről.
Az 1420-as években a huszitizmus lendületesen terjedt Magyarországon, de elsősorban nem az északi területeken, amelyek közvetlen érintkezésben voltak Csehországgal. Ennek fő oka az volt, hogy e vidékekre a húszas évektől rendszeressé váltak a huszita katonai betörések. Jan Žižka már 1423-ban és 1424-ben is megtámadta Magyarország északnyugati területeit, majd 1428-tól megsokasodtak a betörések. A húszas évek derekától ugyanis Žižka halálát követően Holý Prokop lett a husziták legfőbb katonai és politikai vezetője. Az ő álláspontja vált meghatározóvá, amely szerint az eddig elsősorban védekező harcokat folytató huszitáknak ellentámadásokat kell kezdeni a szomszédos országok ellen, hogy megfélemlítsék őket, és elvegyék a kedvüket a Csehország elleni újabb támadásoktól.
Ennek megfelelően nemcsak Szászországot, Brandenburgot, Bajorországot, Ausztriát, hanem Magyarországot is sorozatos támadások sújtották. A Felvidék nyugati részén egész vidékeket dúltak fel a husziták rabolva, fosztogatva, sokféle erőszakosságot elkövetve, amiknek híre messzire terjedt.
E martalócként viselkedő katonák csak nevükben voltak husziták, cselekedeteik kiáltó ellentétben álltak a Husz által hirdetett evangéliumi igazságokkal. Mint az egyháztörténetben már több ízben, ekkor is névleges keresztények torz cselekedetei oltották meg jelentős tömegek érdeklődését a tényleges kereszténység iránt.
Az ország középső és déli területein azonban megmaradt az emberekben a vágy a hamisítatlan keresztény hit iránt.

A magyarországi huszita mozgalom a Délvidék egyik Duna menti városából Kamoncból indult ki. A város polgárai még katolikusként elhatározták, hogy egy Balázs nevű tehetséges ifjút egyetemen fognak taníttatni, magukra vállalva annak költségeit, hogy aztán majd e tanult ifjú legyen a papjuk. Balázs el is végezte a prágai egyetemet, és tudós lelkészként érkezett haza. Csakhogy Prágában a huszitizmus hívévé vált, és Kamoncban már nem a katolikus egyházi tradíciót hirdette, hanem a bibliai igazságokat. E téren nem volt egyedül, mivel hamarosan két másik, Prágában végzett és ott huszitává lett fiatal pap, Bálint és Tamás is elkezdte hirdetni Kamoncban az evangéliumot. 
Előbb a város és környéke állt a huszita mozgalom mellé, majd a Duna–Tisza közén is megindult az evangélium hirdetése. Ezt követően a Duna–Dráva szögében, majd a Tiszántúlon, Biharban és Erdélyben. Viszonylag rövid idő alatt, az 1430-as évek közepére több tízezerre nőtt a husziták száma az országban. A nagy kiterjedésű Kalocsa-Bácsi egyházmegyével kapcsolatosan a pápának szóló korabeli tudósítás „az eretnekek végtelen sokaságáról” számolt be. Lépes György erdélyi püspök arról panaszkodott, hogy nyáját „megmételyezték a Moldvából bejött rühös juhok”, utalva arra, hogy a Cseh- és Lengyelországból Moldvába menekült husziták segítségével Erdélyben is széles körben elterjedtek a huszita eszmék. A katolikus klérus tehetetlennek bizonyult a mozgalommal szemben.

Zsigmond király kezdeményezésére a bázeli zsinat inkvizítort nevezett ki Magyarországra Marchiai Jakab személyében. Ez az észak-itáliai születésű szerzetes a ferences rend szigorú ágához, az úgynevezett obszerváns irányzathoz tartozott, amely különös hangsúlyt tett a hittérítésre. Főként az eretneknek bélyegzett mozgalmak tagjait, a zsidókat és a görögkeletieket igyekeztek áttéríteni katolikus hitre. Jakabot a pápa már 1426-ban itáliai eretnekek, valamint a csehországi husziták térítésével bízta meg. Működését kiterjesztette a Német-római Császárságra és Lengyelországra is.
1432-ben az obszervánsok boszniai rendtartományában folytatta tevékenységét az ottani eretnekek és görögkeletiek áttérését szorgalmazva. 1435-től ő lett a rendtartomány vezetője. Majd miután IV. Jenő pápától is megkapta a szükséges felhatalmazásokat, 1436 elejétől megkezdte inkvizítori működését Magyarországon. Az ország területének csaknem felét kitevő keleti és déli egyházmegyék főpapjai hívták segítségül a nagy méreteket öltött huszita mozgalom elfojtására. Négy évig tartó viharos működése során 1436 és 1439 között végigjárta a kalocsai érsekség, a boszniai, szerémi, csanádi, váradi és erdélyi püspökségek területeit. Különböző módszerekkel törekedett rábírni a huszitákat hitük megtagadására, fenyegetésekkel, börtönnel, birtokok elkobzásával. Akik kitartóan ragaszkodtak hitükhöz, azokat máglyára küldte. Sőt az elhunytakat is kiásatta sírjukból, és máglyára vetette maradványaikat, ha rájuk bizonyult, hogy Husz János követői voltak.
A Marchiai Jakab által készített összegzés szerint mintegy huszonötezer huszitát vezetett vissza a katolikus egyházba. Megjegyzendő, hogy ezek a kényszer hatása alatt született visszatérések korántsem jelentettek mindig tényleges eredményeket. Jól mutatja ezt, hogy amikor két esztendei szünet után 1439-ben újra visszatért a huszitizmus hazai fellegvárának számító déli területre, a Szerémségbe, addigra a két évvel korábban katolizáltak többsége ismét visszatért a huszitizmushoz. Arról is értesült, hogy a közvélemény teljes megvetéssel fordult azok ellen, akik az ő inkvizítori munkáját segítették. Sőt voltak, akiket bíróságok elé is hurcoltak. A királynétól szerzett parancslevelet, mely kimondta, hogy ezentúl senkit se lehessen bíróság elé állítani azok miatt a cselekedetei miatt, amelyekkel az inkvizíciós eljárásokat segítették.
Marchiai Jakab a magyarországi huszitizmus legfőbb központjában Kamoncban kialakult helyzetet tartotta a legaggasztóbbnak. Itt nemcsak a rekatolizáltak tértek vissza a huszitizmushoz, hanem még csatlakoztak is hozzájuk, többek között egy környékbeli
városka plébánosa, Újlaky Bálint is. Marchiai Jakab Kamoncban felállította inkvizíciós törvényszékét, hogy megfélemlítse a huszitizmus híveit. Azt a három városi polgárt, akik ragaszkodtak huszita hitükhöz, átadta a helyi bírónak, hogy sújtsa őket elrettentő büntetéssel. A huszita elveket valló plébánost pedig a bíró tömlöcébe vetették. A három polgárt már cölöpökhöz is kötözték, hogy máglyán hamvadjanak el, amikor zavargások törtek ki a városban. Ennek élére egy helyi szabómester állt, aki kivont karddal kergette el a bírót, és eloldozta a tűzhalálra ítélteket. Majd az őket támogató sokasággal együtt a bíró házához vonultak, és kiszabadították a bebörtönzött Újlaky Bálint plébánost.
A várható bosszú elől a város lakóinak jelentős része egy éjszaka a Dunán elmenekült a szomszédos román vajdaságba, Havasalföldre, majd onnan a husziták egyik fő menedékhelyére, Moldvába. Az itt uralkodó Sándor vajda ugyanis védelmet biztosított a hozzá menekült huszitáknak, és nem volt hajlandó kiadni őket a magyar uralkodónak. Marchiai Jakab 1439-ben befejezte magyarországi működését, és összeállította beszámolóját. Ebben 67 tételben sorolta fel az általa nagy buzgalommal üldözött huszita tanításokat. Ezek vizsgálata nyomán egyértelmű, hogy a Marchiai Jakab által képviselt és nem csekély erőszakkal terjesztett vallási felfogást bibliai alapon csak súlyos eretnekségnek lehet minősíteni. Mégis 1726-ban őt a katolikus egyház a szentek sorába emelte.

A Moldvába menekült magyar husziták nevéhez fűződik az első ismert magyar bibliafordítás, a Huszita Biblia elkészítése. Erre az egyértelmű bizonyítékot Szalkai Balázs obszerváns ferences rendfőnök korabeli krónikája szolgáltatja. Szalkai jól tájékozott volt, hiszen őt rendelték Marchiai Jakab mellé, hogy segítse annak munkáját. Krónikája az 1439-es év üldözései kapcsán a következőket írja: „Akkoron Tamás és Bálint, némely eszelős emberekkel és asszonyállatokkal összebeszélvén, éjnek idején megszöktek és Moldvába mentek, ahol ama két pap a mondott eretnekséget tovább terjesztvén, mind a két szövetség írásait magyar nyelvre fordították.”
E fordítás még nem a héber és görög eredetiből, hanem a latin nyelvű Vulgatából készült, és 1439-ben fejezték be. Szalkai az általa is kézbe vett huszita fordítás egyedülálló sajátosságát abban jelölte meg, hogy a latin „Spiritus Sanctus” kifejezést „Szent Szellet”-nek fordították. Ez a fordítás volt az első megoldási kísérlete annak a fontos fordítási kérdésnek, hogy az Újszövetség pneuma szavát (latinul Spiritus Sanctus), amely egyszerre jelent ’szelet’ és ’szellemet’, hogyan lehet a legjobban visszaadni magyar nyelven. A napjainkig tartó vitában többen a Szent Lélek kifejezést választották (bár a lélek a görög psziché és a latin anima szavak magyar megfelelője), mások a Szent Szellem kifejezést tartják pontosnak. Ezért is érdekes a Huszita Biblia Szent Szellet fordítása.
Napjainkra nem maradt fenn a teljes Huszita Biblia, de három olyan részfordítás ismert a 15. század derekáról, melyek mindegyike a Szent Szellet kifejezést használja. Az egyik a Müncheni kódex. Ezt Németi György másolta, és kéziratának utolsó soraiban feljegyezte, hogy a másolást 1466-ban fejezte be Moldvának Tatros nevű városában. E település faluvá zsugorodva mindmáig megvan az erdélyi határnál, az Ojtozi-szoros Moldva felé eső bejáratánál. A Bécsi kódex és az Apor- kódex is őriz részleteket a Huszita Bibliából. E fordítás számos költői megoldást tartalmaz. Így például a zsoltárosnak azokat a szavait, amelyeket a mai Károli-fordítás így ad vissza: „A folyóvizek zúgnak, a folyóvizek hullámokat hánynak”, a Huszita Biblia így fordította: „Felemelték a folyók, Uram, felemelték a folyók ő szavokat, felemelték a folyók ő habokat.”
Az 1440-es évektől a husziták elleni küzdelemhez jelentős segítséget nyújtott Hunyadi János erdélyi vajda, később kormányzó. Hunyadinak nagy szerepe volt az inkvizícióban élen járó obszerváns ferencesek nagyarányú magyarországi térnyerésében. Az ő támogatásával alapították a csíksomlyói kolostorukat, amely a moldvai és székelyföldi husziták elleni küzdelemnek volt a központi bázisa (lásd keretes írásunkat). Hunyadi mindvégig szoros kapcsolatokat tartott fenn az obszervánsokkal. Ő hívta Magyarországra egyik meghatározó alakjukat, Kapisztrán Jánost is, aki arról volt ismert, hogy éppoly kíméletlenül üldözte a zsidókat, mint a huszitákat.

Hunyadi Mátyás folytatta apja huszitaellenes politikáját. Mégis 1457-ben csehországi fogságából való kiszabadulása és hatalmi helyzetének megszilárdítása érdekében kész volt dinasztikus házasságot kötni a mérsékelt huszita cseh uralkodó Podjebrád György lányával, Podjebrád Katalinnal. Mivel a bázeli zsinat jóváhagyta a kelyhes hitgyakorlatot Csehországban, ezért e házasság egyházpolitikailag nem jelentett problémát.
1462-ben azonban II. Pius pápa felszólította Podjebrádot, hogy országával együtt térjen vissza a katolikus egyházba. A cseh követek hiába igyekeztek bizonygatni, hogy az 1433-as bázeli zsinat „hivatalos vallásként” engedélyezte a kelyhes hitgyakorlatot, a pápa semmisnek nyilvánította a bázeli zsinat határozatait. Az új pápa, II. Pál 1465-ben egyházi törvényszék elé idéztette Györgyöt, majd alattvalóit feloldotta a kötelező engedelmesség alól. 1466 végén
II. Pál eretneknek nyilvánította és kiközösítette Györgyöt, megfosztotta minden jogától, és újólag engedetlenségre szólította fel iránta az alattvalóit.
A pápa keresztes hadjáratot hirdetett Csehország ellen, de annak vezetését egyetlen uralkodó sem vállalta. Mátyás azonban, akinek egyik célja a cseh trón megszerzése volt, kész volt a keresztes hadak élére állni. Támadását 1468-ban indította meg az „eretnekek” ellen. Bár a következő évben Olmützben cseh királlyá koronáztatta magát, e címét soha nem sikerült érvényesítenie. Az elhamarkodott koronázás miatt háborúba keveredett a cseh trónra szintén igényt tartó IV. Kázmér lengyel királlyal. Ráadásul Podjebrád György 1471-es halálát követően a cseh rendek a lengyel király fiát, Ulászlót választották cseh királlyá. Az évekig elhúzódó, hatalmas költségeket felemésztő háborúk a cseh trónért végeredményben kudarcot jelentettek Magyarország számára.
Mátyás a külsőségekkel is hangsúlyozni kívánta katolikus hithűségét. Ezért gyökeresen megváltoztatta a magyar pénzek érmeképét. A hadjárat megindításának évétől Madonna-képet veretett a pénzekre, amelyet hamarosan koronával ábrázoltak, és megjelent a körirat is: Patrona Hungariae. Mindez egyértelműen mutatta, hogy nem a bibliai Máriát kívánták ábrázolni. A Mátyás által bevezetett madonnás éremkép azonban nagyon szívósnak bizonyult, mivel egészen a huszadik század közepéig, Szálasi Ferenc uralmának végéig megszakítatlanul megmaradt. Még a református erdélyi fejedelmek sem szakítottak vele, annak ellenére, hogy az ellenreformátor Pázmány Péter sokat gúnyolódott rajta, mondván, hogy miért vádolják őket bálványimádással a protestánsok, ha erszényeikben és ládikáikban ők is a Madonna képeit gyűjtögetik.
Miközben Mátyás a husziták elleni háborúkban igazhitű keresztényként igyekezett beállítani saját személyét, a valóságban több területen is a bibliai kereszténységgel összeegyeztethetetlen magatartás jellemezte. Ilyen volt például a szexuális erkölcstelenséggel kapcsolatos felfogása. Semmi kivetnivalót nem látott abban, hogy törvénytelen gyermeke született, sőt ezt a fiát akarta az egész ország uralkodójává megválasztatni.
Mindent átható okkultizmusa is élesen szemben állt a bibliai értékrenddel. Gyermekkori nevelője, a váradi püspöki székről az esztergomi érsekségre emelkedő Vitéz János aktív okkultista volt. Róla jegyezte meg a kortárs Galeotto Marzio: „Az asztrológiának pedig annyira híve volt, hogy a csillagászati naptárt mindig magával hordta, és semmit sem cselekedett, amíg a csillagokat meg nem kérdezte.”
Annak ellenére, hogy a Biblia a leghatározottabban tiltja a jövendőmondást, csillagjóslást és varázslást, Mátyás híres Corvina könyvtárának polcain számos ezoterikus könyv sorakozott. Sőt a könyvtár mennyezetét is horoszkóp borította. Udvarában számos mágust és jövendőmondót foglalkoztatott. Közülük az egyik leghíresebb a lengyel származású Ilkus Márton volt, aki két évtizeden át volt Mátyás udvari csillagjósa. Ő 1463–64-ben a bolognai egyetemen tanított csillagjóslást, majd a már említett II. Pál pápa udvari csillagjósa lett. (Nagyon beszédes a korszak erkölcsi viszonyaira nézve, ahogyan Janus Pannonius verselt erről az okkultizmusnak hódoló II. Pálról: „Szentnek nem tudlak, de atyának mondani tudlak, / Mert hisz látom a lányt, Pál, akinek atyja te vagy.”)
Ilyen előzmények után Ilkus Márton 1467-től működött Magyarországon, előbb Pozsonyban, majd Budán. A király vele jelöltette ki a frissen alapított pozsonyi egyetem megnyitásának napját, horoszkóp segítségével. Mátyás a budai Nagyboldogasszony-templom plébánosává és váci préposttá nevezte ki kedvelt udvari asztrológusát.

(A szerző történész.) (Folytatjuk.)

A magyar husziták hittételei

Marchiai Jakab ferences inkvizítor írásos beszámolójában 67 pontban foglalta össze a magyarországi husziták főbb hitelveit, melyek üldözését legfőbb feladatának
tekintette.
Mint írta: „Ezek a tételek, melyeket találtam és irtottam az Úr segítségével Magyar-, Székely- és Erdélyországban:
1. Hogy mindenkinek mindkét szín alatt kell áldoznia [azaz a kenyérrel és borral történő két szín alatti úrvacsorát].
7. Hogy Szűz Mária a többi szentekkel nem segíthetnek minket, csak maga az Isten.
12. Hogy nem kell tisztelnünk a képeket, mert ördög van azokban az ember megcsúfolására, mert ha szamarat kergetnek a tűznek, elkerüli azt, de a feszület a fatuskón elég.
13. Hogy nem kell ábrázolnunk sem a feszületet, sem a keresztet.
14. Hogy nem szükséges keresztet vetnünk.
15. Hogy nem kell tisztelnünk az ereklyéket, mert azokat kapzsiságból találták ki.
21. Hogy a szentelt olaj és az utolsó kenet meg a szentelt víz nem ér semmit.
22. Hogy a keresztelő kút emberi találmány, mert Krisztus
a folyóban kereszteltetett meg.
27. Hogy a halottakért tett felajánlások nem használnak.
28. Hogy a szépen lefestett Szűz Mária olyan akár a szajha.
29. Hogy nincs tisztítótűz.
32. Hogy lefestik a pápát, amint misét mond, és az ördög ministrál neki, körülötte meg démonok vannak.
33. Hogy a kiátkozástól nem kell félni, figyelembe sem kell venni, mert míg ember megátkoz – Isten megáld.
34. Hogy a püspök feleségül vehet szüzet, a szerzetesség
és kanonokság pedig az ördög találmánya.
38. Hogy a főpapok, akik kiátkozzák az Isten népét, az ördög és az antikrisztus tagjai.
40. Hogy Krisztus gőgös helytartója (azaz a pápa) nem méltó arra sem, hogy akár egy gyermek előljárója legyen.
61. Hogy Krisztus törvénye elegendő az üdvösségre, az emberek által kitalált törvények nélkül.
62. Hogy a képtisztelők bálványimádók.”

Csíksomlyó és a hunyadiak

1439-ben a magyarországi husziták jelentős csoportjai az inkvizíció üldözései elől Moldvába menekültek. Ezt követően a husziták üldözésében élen járó obszerváns ferencesek egyik fő gondja az volt, hogy miként lehetne megakadályozni e huszitákat abban, hogy hitüket terjeszteni tudják az erdélyiek körében. A ferenceseknek Hunyadi János sietett segítségére, aki 1441-től volt erdélyi vajda. Támogatásával telepedtek le nem messze a moldvai határtól, Csíkszereda szomszédságában, Csíksomlyón, és kezdték építeni kolostorukat és templomukat. Csíksomlyó addig csak egy helyi jelentőségű női istenség kultuszhelye volt, akit „Babba Máriá”-nak neveztek. Kultusza napjainkig tart, ugyanakkor a hét év alatt elkészült templomot 1448-ban hivatalosan Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelték föl, és megkezdődött kiépítése országos kultuszközponttá.
Csíksomlyót a ferencesek egyrészt egy olyan bázisnak szánták, ahonnan missziókat lehet indítani a moldvai husziták katolikus hitre térítésének céljából. Ennek elősegítése érdekében a ferences vezetők sorra elnyerték a pápától az inkvizítori felhatalmazást Moldva területére. Ugyanakkor Csíksomlyót egyfajta szellemi falként is kívánták alkalmazni a moldvai huszitákkal szemben, hogy semmissé tegyék, kioltsák azok hatását Erdélyben, illetve Magyarországon.
Továbbra is fontos feladatnak tekintették a huszitizmus felszámolását a
Székelyföldön, amiben Csíksomlyónak mint térítőközpontnak kiemelt szerepet szántak. A pápa az 1440-es években a magyar ferencesek vezetőjét pápai biztosnak nevezte ki nemcsak Moldvába, hanem az Erdély keleti felén lévő hét székely szék területére. A pápa felhatalmazta e vikáriust arra, hogy a katolikusnak visszatérített huszitákat megkeresztelje, illetve feloldozza. Ez egyben azt is jelezte, hogy a Székelyföldön továbbra is számottevő volt a husziták jelenléte.A husziták üldözésében Magyarországon a ferences rend játszotta a vezető szerepet. A rend a katolikus egyház szorongatott helyzetében született a 13. század elején, azzal a céllal, hogy a katolicizmustól elszakadó irányzatokkal szemben megszilárdítsa a katolikus egyház helyzetét és visszatérítse a hivatalos egyház által elvesztett tömegeket. A rendalapító, Assisi Ferenc (1182–1226) egyik meghatározó élménye az volt, amikor egy festett Krisztus-kép előtt imádkozva hangot hallott, amely felszólította, hogy az egyházat meg kell mentenie.

A ferences rend és az inkvizíció

Miközben az ébredési mozgalmak a követendő mintákat és szellemi erejüket is alapvetően a Szentírásból merítették, addig Ferenc úgy hozta létre rendjét, hogy bár számos természetfölötti élmény befolyásolta, ezek egyike sem állt összefüggésben a Szentírással, és lényegében minden bibliai inspiráció nélkül alakította ki mozgalmát.
Többen a ferences rend működését középkori egyházi reformmozgalomként igyekeznek beállítani. A tények azonban ezt nem támasztják alá. Ferenc a végrendeletében a következőkre szólította fel követőit: „mindig engedelmességet tanúsítsanak az anyaszentegyház elöljárói és papjai iránt”, másutt pedig azt kérte: „takarjátok el a papok hibáit, pótoljátok fogyatékosságaikat, viseljétek el számtalan tökéletlenségüket”.
Vannak, akik az evangéliumi szegénység hirdetőjét látják Ferenc személyében. Ezzel szemben ő a Bibliától élesen eltérve egy Úrnőnek a tiszteletét és követését hirdette. Sőt, a nevét is megadta ennek az úrnőnek: Szegénység. Miként végrendeletében is utasította követőit, hogy „Mindig szeressék és tiszteljék úrnőnket, a Szegénységet.”
Ferenc végletesen gyűlölte a fizikai testét. Legendája szerint egy alkalommal, amikor démonok gyötrését érezte, ezt parancsolta nekik: „Bárminek megtételére kaptatok hatalmat Urunktól, abban, hogy testemnek ártsatok, tegyétek meg, mivel a létező legnagyobb ellenségem a tulajdon testem.” És amikor betegségek sora támadta a testét, a következőt kérte imájában: „Százszor annyit adj még”. Számos betegsége mellett egyiptomi utazását követően fokozódó fényérzékenységben szenvedett. Egy idő után már a legkisebb fény is elviselhetetlen fájdalmat okozott neki, és csak a teljes sötétben volt fájdalommentes.
A ferences rend először szóban nyert megerősítést III. Ince pápától 1210-ben, majd III. Honorius hagyta jóvá 1223-ban a rend megalapítását. A magyar rendtartomány 1232-ben alakult meg.
A ferencesek a domonkos renddel együtt már kezdetektől bekapcsolódtak az inkvizíció munkájába. IX. Gergely 1231-től bízta meg őket az eretnekek felkutatásával. Számos rettegett inkvizítor került ki soraik közül. A 15. század első felében a husziták visszatérítését tekintették egyik legfőbb feladatuknak.
A korszak egyik legtevékenyebb inkvizítora Kapisztrán János (1386–1456) volt. Több évtizedes itáliai működés után 1451-ben pápai felhatalmazással érkezett Közép-Európába, hogy harcoljon a katolicizmus térhódításáért. Mint írta: „Csehországba akarok menni, hogy kiírtsam ott a szörnyű eretnekséget, mely az egész országot megfertőzi.” Szándékát azonban nem tudta akadálytalanul véghezvinni, mivel az 1433-as bázeli megegyezés a kelyhesek és a katolikus zsinat között gátat szabott az erőszak alkalmazásának. A pápa arra törekedett, hogy a mérsékelt huszitákat leválassza a radikálisokról, ezért a kelyhesekkel nem kívánta megrontani a viszonyt. Így amikor Kapisztrán csehországi körútja során rendkívül éles hangon prédikált a husziták ellen, a pápai követ felszólította, hogy mérsékelje indulatait. Sokkal keményebben léphetett fel a zsidók ellen. Kortársai Kapisztránt a zsidók ostorának is nevezték. Wroclawban 1453 nyarán a király megbízásából nagy pert folytatott le a helyi zsidó közösség ellen a katolikus oltáriszentség meggyalázásának vádjával. A lényegében koncepciós per eredményeként többeket kínhalállal végeztek ki, mások pedig választhattak a keresztelőmedence és a máglya között.
Kapisztrán 1455 tavaszán érkezett Magyarországra. Egyik fő célja az országban továbbra is meglévő huszitizmus felszámolása volt. A török veszély miatt azonban hamarosan hozzá kellett látnia a keresztes had toborzásához.

Olvasson tovább: