Kereső toggle

A nyilas zászlók története

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Azok a szélsőjobboldali rasszisták, akik napjainkban elsősorban a Jobbik gyűlésein, tüntető felvonulásain a (nyilaskereszt nélküli) árpádsávos zászlót lengetik, nem csak mint antikommunista szimbólumot használják ezt a zászlót. A Jobbik történész vezetői is jól tudják, hogy Szálasi Ferenc náci kollaboráns nyilasainak nyomdokaiban járnak.

A nyilaskeresztesek az 1930-as évek második felében még sokféle zászlót lobogtattak gyűléseiken, tüntetéseiken. 1938 novemberében, például Nyíregyházán az országzászló előtt a Felvidék visszacsatolását ünneplő nyilasok zászlóit a rendőrség elkobozta. A gond csak az, hogy nem tudjuk, milyen nyilaszászlókat koboztak el a rendőrök Nyíregyházán. Ezek lehettek a „hagyományos" piros mezőben, fehér körben vagy rombuszban zöld nyilaskeresztes zászlók, és lehettek az „árpádsávos", fehér-piros csíkos zászlók a zöld nyilaskereszttel.

A nyilasok ugyanis mind a kettőt használták, bár általában a piros mezős, „hagyományos" zászlójukat lobogtatták felvonulásaikon, gyűléseiken. Az biztos, hogy az árpádsávos lobogót is használták a nyilasok, valószínűleg már 1936-tól, de hosszú évekig nem ez volt a párt és a mozgalom hivatalos zászlaja. Annak ellenére sem, hogy Szálasi már 1938. november 3-án, a szegedi Csillag börtönben színes rajzon vázolta a szerinte Árpád-házi Béla címerpajzsának és harci zászlójának zöld nyilaskereszttel ellátott, stilizált változatát.

Szálasi rajzán öt piros és négy fehér sáv volt. Az lehetséges, hogy Szálasi a fogságban rajzolt nyilaszászló-ötletét nem osztotta meg senkivel. Erre vall, hogy 1940 tavaszán még biztosan nem volt a pártnak egyetlenegy, egységes, „hivatalos" zászlaja. A Nyilaskeresztes Párt 1940. május 28-ai pártvezetőségi értekezletén Cseh Ferenc, aki akkoriban a párt „ideológiai vezetője" volt, indítványt terjesztett elő, melyben javaslatot tett a „hivatalos pártzászlóra". Sajnos indítványának szövege nem maradt fenn, viszont tudjuk, hogy Hubay Kálmán pártelnök elvetette az ötletet, mondván: „Nem baj, ha a szervezetek többféle zászlót használnak. A hivatalos pártzászló ügyében a hatalom átvétele után lehet dönteni, amikor annak rendszeresítése és általánosan kötelező használata nem ütközik nehézségbe."

Azt is tudjuk, hogy 1940 őszén, amikor Szálasi szabadlábra kerülése után kidolgozták a Nyilaskeresztes Párt „Szervezési Szabályzatát", ebben pontosan leírták - többek között - a párt jelvényét és pecsétjét is, de „hivatalos" pártzászlóról egyetlen szót sem írt ez a szabályzat sem. A párt jelvénye a „Szervezési Szabályzat" szerint a következőképpen nézett ki: középen 20 mm magas, felső szélen 17 mm széles pajzs, rajta piros-fehér mezőben zöld nyilaskereszt. A párt pecsétje pedig kör alakú volt, középen nyilaskereszttel, felirata kör alakban: „Nyilaskeresztes Párt" és az illető szerv neve volt.

Szálasi Ferenc, miután 1940 szeptemberében amnesztiával szabadult a szegedi Csillag börtönből, maró gúnnyal támadta az „ál-nemzetiszocialistákat", a szerinte tartalom nélküli „szegedi gondolat" felmelegítésével kísérletezőket. Nem mulasztotta el idézni az 1929-es Zsidólexikont, melynek „ellenforradalom" szócikke, egyébként nem kevés joggal, azt állította, hogy gróf Károlyi Gyula szegedi kormányát szegedi zsidók készítették elő, és zsidók adták össze a nemzeti hadsereg számára szükséges pénzt is. Ezt még csak a Horthy-rendszer „születési hibájának" nevezte Szálasi (gondosan nem említve a kormányzó nevét), de azon már felháborodott, hogy nemcsak a nyilasok eszméit, gondolatait (például a zsidókérdés radikális, törvényes úton történő rendezését) próbálják ellopni, kisajátítani, hanem zászlójukat is.

„A Magyar haza, magyar kard kiállításon már megtették azt, hogy a főbejáratnál kitűzték az Árpád-házi lobogót, és a napisajtó lelkendezve emlékezett erről a tényről, mint a magyar birodalmi gondolat újjászületéséről; azt a lobogót tűzték ki, amelyet a »csürhe«, ahogyan bennünket neveznek, már hosszú évekkel ezelőtt szent jelképül használt mint Hungarista lobogót, és amelyet ez a rendszer évekkel ezelőtt fizikailag kitépett a kezeinkből, és fizikailag a sárba taposott" - idézte fel 1942 őszén az árpádsávos nyilas lobogó történetét Szálasi.

A nyilasok szerint a piros-fehér-zöld színű nemzeti zászlót a szabadságharc eszmeáramlata tette magyar felségjelvénnyé, a szabadság, egyenlőség, testvériség „hangzatos hármas jelszavának kifejezésére". A magyar nemzeti zászló tehát „a liberális jelszavak rikító szimbólumául született meg" - szögezte le a nyilasok napilapja, a Pesti Újság. Az Árpád-ház címerében a hét piros-fehér csík a magyar birodalmi gondolat jelképe volt, „ennek történelmi értékét mi, nyilasok ismertük fel már évekkel korábban, akkor, amikor a túloldalon még aggályoskodtak fölötte" - hangoztatta a nyilas napilap.

A fasizmus és a nácizmus előretörése, vagyis a nyilas újság megfogalmazása szerint: „Az európai nemzetek új élete" elősegítette az ősi gyökerekhez való visszatérést. „Így jut el a magyarság is az Árpádok zászlajához, amely a gyáripari munkásság nemzeti sportnapján már büszkén lengett és ugyanez díszítette a Magyar haza, magyar kard kiállítás főbejáratát is" - szögezte le a Pesti Újság, félreérthetetlenül közölve, hogy itt bizony plágium történt: ők voltak a „liberális" 1848 óta az elsők, akik az Árpádok ősi lobogóját mint a nemzetiszocialista, birodalmi gondolat jelképét újra használni kezdték.

Lehetséges, hogy a Magyar haza, magyar kard kiállításon történtek, az árpádsávos zászló hivatalos, kormánypárti „kisajátítása" dühítette fel Szálasit annyira, hogy néhány hónapon belül véglegesen rendezte a nyilas zászlók kérdését. 1942 novemberében a nyilas pártközpontból, a Hűség Házából (Andrássy út 60.) kiadott pártépítés-vezetői körrendeletben szabályozták a nyilas mozgalmi és a pártzászló használatát. A „mozgalmi zászló" lett a nyilaskereszttel ellátott (ráfestett vagy rávarrott) 9,5 cm széles piros és fehér csíkokkal (négy fehér és öt piros) ellátott zászló.

Pontosan meghatározták a zászló méretét is: három méter hosszú rúdon 175 × 85 cm zászlószövetben helyezkedtek el a 115 cm hosszú csíkok, mellettük a bal oldalon az álló fehér, 40 cm-es négyszögben volt a 35 cm nagyságú zöld nyilaskereszt. A 140 cm-es „pártzászló" alapszíne volt a piros (vörös), közepén 80 cm-es álló fehér négyzetben helyezték el a 60 cm-es zöld nyilaskeresztet.

Nyilvánvalóan anyagi okai lehettek annak, hogy a mozgalmi zászlót a megyék, valamint a budapesti főkerületnél a választókerületek és a városcsoportok voltak kötelesek beszerezni, pártzászlót viszont valamennyi városi és községi pártszervezet. Tekintettel voltak azokra az alapszervezetekre is, amelyeknek már volt valamilyen nyilaskeresztes zászlójuk. Ha ezek a most kiadott körrendeletben szereplő adatoktól csak 10 cm-es eltérést mutattak, akkor megtarthatták ezeket. Sőt, azt is engedélyezték, hogy az új szabályzattól lényegesen eltérő zászlókat a párthelyiségek díszítésére még felhasználhassák.

A zászlórudak csúcsára ekkor került fel a fémből készült, nyilaskeresztet tartó turulmadár. Ha ennek beszerzése meghaladta volna egy-egy alapszervezet anyagi erejét, lehetett aranyozott dárdaheggyel ellátott zászlót is használni. A kétféle zászló hierarchiáját jól mutatja, hogy mozgalmi zászlót a pártvezető, vagyis Szálasi Ferenc személyesen, a pártzászlókat a területileg illetékes vezető avathatta csak fel. A pártzászlók avatásakor a Szálasi által már felavatott mozgalmi zászló szövetéhez érintették a pártzászló szövetét. Az esemény rendjét is aprólékosan szabályozták: az ünnepi beszédben a zászló méltatása után a helyi vezetőnek hangsúlyoznia kellett a mozgalom Vezetője, az Eszme és az azt megtestesítő zászló iránti hűséget.

A szakirodalom eddig nem tudott arra a kérdésre válaszolni, hogy mikor és miért használták felvonulásaikon, ünnepségeiken, vagy éppen az Andrássy út 60.-ban tartott nyilas gyűléseken, nagytanácsokon a kétféle zászlót Szálasi Ferenc követői. Mint a fentiekből kiderül: 1942 őszén rendszeresítették a kétféle, tehát az árpádsávos mozgalmi és a piros-fehér-zöld nyilaskeresztes pártzászlót, mind a kettőt gondosan turulmadaras csúcsdísszel ellátva.

Azok a szélsőjobboldali rasszisták, akik napjainkban elsősorban a Jobbik gyűlésein, tüntető felvonulásain a (nyilaskereszt nélküli) árpádsávos zászlót lengetik, nem csak mint antikommunista szimbólumot használják ezt a zászlót. A Jobbik történész vezetői is jól tudják, hogy Szálasi Ferenc náci kollaboráns nyilasainak nyomdokaiban járnak. (a szerző történész)

Az arab lobbi szerepe az 56-os megtorlásban

Orbán Viktor kormányfő hivatalos magyarországi látogatásra hívta meg Abdullah bin Abdul Azizt, Szaúd-Arábia királyát. A miniszterelnök a szaúdi külügyi államminiszterrel tárgyalt Budapesten arról, hogy magasabb szintre emelik az együttműködést és közös munkacsoportokat hoznak létre; így Magyarország is részesülhet a világ legtöbb orszá-gában komoly tőkével és nagy piaci erővel jelen lévő Szaúd-Arábia befektetéseiből, valamint pénzügyi lehetőségeiből – áll a találkozóról kiadott közleményében.
A kapcsolatok szorosabbá válása lehetőséget kínál a magyar–szaúdi kapcsolatok egyik kényes pontjának a tisztázására, nevezetesen arra, hogy milyen szerepet játszott Ibn Szaúd király (képünkön) – a jelenlegi uralkodó féltestvére – a magyar forradalom utáni megtorlásokban. Amikor Eisenhower elnök 1957 januárjában – alig két hónappal a szovjet tankok bevonulása után meghívta a szaúdi uralkodót Washingtonba, az „állítólag eltökélten szovjetellenes Szaúd nem volt hajlandó elítélni a magyar forradalmat brutálisan eltipró Szovjetuniót” – írja egy hónapja megjelent Az arab lobbi című könyvében Mitchell Bard. Pedig az amerikai elnök mindent megtett, hogy kedvében járjon a szaúdi vendégnek, aki ekkor járt először hivatalos látogatáson az Egyesült Államokban.
Mivel ekkor a Nasszer vezette Egyiptom, Szíriával, Irakkal és más közel-keleti országokkal együtt a szovjet érdekszféra része volt, az arab világból Moszkvának csak Szaúd-Arábia tiltakozásától kellett tartania a forradalom eltiprása miatt. Világraszóló üzenete lett volna annak, ha Szaúd király megbélyegzi a Szovjetuniót. Az uralkodó azonban cserben hagyta a magyarokat, és ezzel az amerikai diplomácia kezét is megkötötte. A Kremlben megnyugodtak: a szabad világ nem fog beavatkozni Magyarországon, folytatódhat a megtorlás. A rijádi levéltárban talán megvan a magyarázat arra is, hogy miért történt ez a váratlan fordulat és hogyan állt kapcsolatban például Nagy Imre sorsának alakulásával, akit 1956 novemberében a jugoszlávok is elárultak. A forradalom miniszterelnöke a szaúdi király washingtoni látogatása idején Romániában volt háziőrizetben. (Moszkvában ekkor még nem döntötték el, hogy mi lesz a további sorsa.) Ha eljön Budapestre Abdullah bin Abdul Aziz, reméljük, lesz aki megkérdezi tőle, miért fordult szembe bátyja a magyar forradalommal?
(Morvay Péter)

Olvasson tovább: