„Fokozatos eltolódás figyelhetõ meg a szélsõjobboldal felé Kelet-Európában, ahol erõsödik az ultranacionalizmus, a faji alapon gondolkodó felsõbbrendûség és a rasszizmus. Ennek egyik fontos oka, hogy azok, akik egy tökéletes fajban hisznek, egy tökéletes történelmet is akarnak emellé kreálni” – állítja Dovid Katz litván történész, aki a vilniusi egyetemen a „kettõs népirtást” hirdetõ ideológiákat tanulmányozza. Katz szerint a nácizmus és a kommunizmus bûneit egyenlõnek nyilvánító, úgynevezett „vörös-barna” eszme bizonyos szempontból veszélyesebb még a nyílt holokauszt- tagadásnál is.
Miért zajlanak szenvedélyes politikai viták történelmi kérdésekről szinte minden kelet-európai országban?
– Tudjuk, hogy egy népnek sincs tökéletes történelme, és különösen mifelénk, Kelet-Európában számos folt vetül a múltra. Az ultranacionalisták mégis megpróbálják tisztára mosni a történelmet. Itt, a balti államokban szinte szenvedélyesen igyekeznek elfeledtetni a holokausztot. Mivel minden település mellett ott vannak a zsidó tömegsírok, a gyilkosságokat nem lehet tagadni. A nacionalisták a holokauszttagadás helyett a holokauszt elhomályosítására törekednek. Zavart akarnak kelteni a kérdés körül, hogy az emberek úgy gondolják: számtalan népirtás létezett, ezért nincs szükség kiemelten kezelni ezek közül egyet. Szerintem ez egy ultranacionalista, faji-nemzeti alapon álló mozgalom, amelynek a hajtóerejét a nacionalista elit – politikusok, professzorok, vezető újságírók – és nem a közvélemény adja.
Miért veszélyes ez?
– Egyrészt mindig veszélyes, amikor a szélsőjobb és az ultranacionalizmus megerősödik, különösen akkor, ha sikerül jobbközép színezetben álcáznia magát. A demokrácia számára is veszélyes, ha szinte vallásos hit szintjére akarnak emelni egy bizonyos történelmi felfogást.
Az egyik érv szerint, mivel minden ember egyenlő, minden népirtás is egyenlő.
– Minden ember valóban egyenlő, de nem minden népirtás, amit annak neveznek. A genocídium különleges fogalom, amely a meghatározása szerint egy teljes – faji, vallási vagy etnikai alapon meghatározott – népcsoport likvidálására irányul. Ez nem ugyanaz, mint amikor valakit börtönbe vagy akár Szibériába küldtek.
Sokak számára Szibéria is a pusztulást jelentette…
– Igen, de a legtöbben választhattak: ha kommunisták lesznek, megmenekülnek. A zsidóság számára itt, Kelet-Európában nem volt ilyen választási lehetőség. Alapvető különbségek vannak tehát a népirtás és más bűnök között. Amikor az állam jogszabályokkal kibővíti a genocídium fogalomkörét, saját maga homályosítja el a holokauszt egyediségét, és ezáltal meghamisítja azt. Az ultranacionalistáknak kapóra jön az ilyen elhomályosítás, hiszen ezzel el lehet feledtetni, hogy milyen sokan – szinte tömegesen – együttműködtek a nácikkal. A balti országokban a gyilkosok túlnyomó többsége helybeli volt. Ezzel természetesen nem akarom csökkenteni a nácik felelősségét, és nem is állítom azt, hogy mindenki kollaboráns lett volna. Szégyen azonban, hogy a litvániai parlament által elfogadott „vörös-barna” törvény alapján tavaly civil ruhás nyomozók őrizetbe vettek egy nyolcvanhat éves holokauszt-túlélő asszonyt, a vilniusi jiddis intézet könyvtárosát.
Mi volt a bűne?
– Egy társával annak idején elszökött a vilnai gettóból, és a nácik ellen harcoló partizánokhoz csatlakozott, akiket a szovjetek támogattak. Az idős asszony nem volt hajlandó egyenlőségjelet tenni a nácik és a partizánok közé. Megjegyzem, sajnálatos módon errefelé nem voltak brit vagy amerikai csapatok, ahová az a kevés ember csatlakozhatott volna, akiknek sikerült elmenekülniük a halálgépezet elől. Egy nyolcvanhét éves történésznő ellen is eljárás indult, akinek a vétke az volt, hogy megtalálta és kiadatta annak a bátor lengyel kereszténynek a naplóját, aki szemtanúja volt a ponari tömegmészárlásnak. Itt több tízezer ártatlan civilt gyilkoltak meg, szintén buzgó helyi lakosok közreműködésével, akiket ma szovjetellenes hősöknek tekintenek.
Ezzel a túlélővel mi történt?
– Mivel Izraelben él, nem tudták kihallgatni. Nem teheti be azonban a lábát Litvániába, ahol korábban egyetemi előadásokat tartott, és a vilnai gettóban vezetett csoportokat. Az, hogy egy túlélőt áldozatból háborús bűnössé minősítenek, a vörös-barna ideológia őrület szintjére emelése, amely nemcsak abszurd, hanem gonosz és cinikus is.
Említi az egyik cikkében, hogy a vilniusi történeti múzeumban egy kiállítási tablón az állt: „Auschwitz borzalmas volt, de az éhínség még borzalmasabb.”
– A kommunizmus által előidézett éhínségek valóban borzalmasak voltak, de ezek sem tekinthetők népirtásnak. Csak a vörös-barna propaganda akarja ezáltal bizonyítani azt, hogy a szovjet rendszer is követett el népirtást, és trivializálni ezzel a holokausztot. Az auschwitzi áldozatok számát tekintve ez az összehasonlítás sértő és nevetséges.
A nyugati demokráciák készek kiállni a vörös-barna köntösben jelentkező kelet-európai ultranacionalista trendekkel szemben?
– A vörös-barna ideológia egyik célja éppen a Nyugat megtévesztése volt, hogy elhomályosítsák, összekeverjék és ezáltal meghamisítsák a holokauszttal kapcsolatos tényeket. Eleinte meglehetős sikerrel jártak, de büszke vagyok arra, hogy ma egyre többen felismerik ezt a problémát. Július végén például egy brit parlamenti delegáció érkezik Litvániába, hogy kivizsgálja a holokauszt-túlélőkkel szemben indított eljárásokat.
Nemrégiben kiáltványban tiltakozott az úgynevezett Prágai Deklaráció ellen. Miért tartja veszélyesnek, amikor a legtöbben nem is hallottak erről a deklarációról…
– Az Európai lelkiismeret és kommunizmus című dokumentumot balti politikusok (például Vytautas Landsbergis volt litván elnök) kezdeményezésre 2008 júniusában fogadták el Prágában. A szöveg veszélyes kísérletet tesz arra, hogy az Európai Unióval elfogadtassa a vörös-barna ideológiát, miszerint a szovjet kommunizmus és a hitleri fasizmus teljes mértékben „egyenlő”. A holokauszt helyett két totalitárius rezsim bűneiről beszél. Egy sor követelést is megfogalmaz, például azt, hogy hozzanak létre egy „nürnbergi bíróságot” a kommunista bűnösök megbüntetésére. Még riasztóbb elvárás, hogy a tagállamok törvényi erővel hozzák összhangba az iskolai tankönyveket ezzel az ideológiával. Sajnos a szöveget – számos európai parlamenti képviselő mellett – olyan tekintélyes emberek is aláírták, mint Vaclav Havel. Voltak azonban, akik átláttak a szándékokon. John Mann brit politikus a londoni képviselőházban kijelentette, hogy a Prágai Deklaráció nem más, mint a hagyományos előítéletek modern kontextusban történő megfogalmazása, amely a kommunizmust és a judaizmust lényegében egy közös összeesküvés részének igyekszik láttatni, és ezzel kísérletet tesz a történelem nacionalista szempontból való újraírására.
A kiáltványunkban rámutattunk arra, hogy az Európai Unióban – teljesen jogosan – már számos dokumentum született a kommunizmus bűneinek elítéléséről. Valóban szükséges a fiatalokat megtanítani arra, hogy milyen borzalmakat követtek el a kommunizmus idején, de a Prágai Deklaráció elfogadhatatlan lépést tesz azáltal, hogy kötelezően a náci bűncselekmények szintjére emeli a kommunizmus bűneit.
Milyen hatással van a kettős népirtás elmélete az antiszemitizmusra?
– Erősíti azt. Nyugaton sokan nem értik, hogy Kelet-Európában miért foglalkoznak előszeretettel az antiszemiták a holokauszttal kapcsolatos kérdésekkel.
A vörös-barna mozgalomnak azonban számos antiszemita felhangja van. Már említettem a túlélők esetét, akiket háborús bűnösnek akartak nyilvánítani. Ha ez nem is sikerült, volt propaganda hatása annak, hogy idős zsidó holokauszt-túlélőket zaklattak és megbélyegeztek. Az ultranacionalisták „tökéletes történelmének” érdekeit szolgálja az, ha az áldozatokat és a bűnösöket össze lehet keverni, és egyaránt kitakarítani a múltból.
Az antiszemitizmus sok esetben az anticionizmus képében jelenik meg. Míg a demokratikus országokban nem sikk antiszemita szlogeneket hangoztatni, Izraelt minden további nélkül lehet népirtással vagy apartheiddel vádolni, amint azt Gáza kapcsán gyakran megteszik. A terrorizmussal szemben önvédelmet folytató izraeli vezetők plakátokon és karikatúrákon gyakran náci egyenruhában jelennek meg. Lát összefüggést a holokauszt elhomályosítása és az Izrael-ellenesség erősödése között?
– Egy biztos: ma nagyon erőteljes szándék van arra, hogy mindent mindennel egyenlősítsenek és összemossanak. A posztmodern világ egyik jellemzője a dolgok összekeverése, a „mismásolás”. Ebből abszurd következmények származhatnak, például a népirtás fogalmának inflálódása. Például, ha ma elmenne az eszem és megölném öt szomszédomat, akkor jogosan neveznének gyilkosnak, de népirtással nem vádolnának meg. A jövőben azonban akár ez is előfordulhatna, ha ez a mozgalom teret nyer.
Magyarországon a szélsőjobb egy része nem mismásol: honlapjaikon nyíltan tagadják a holokausztot, a gázkamrákat, miközben megemlékeznek Hitler születésnapjáról, és ünneplik a szovjetek ellen harcoló magyar nyilasokat. Szó sincs egyenlősítésről…
– Nyugaton a holokauszttagadás halálos csapást szenvedett, amikor az ezredforduló környékén Londonban bíróság elé állították David Irvinget. Ezt követően Nagy-Britanniában és több más országban a holokauszttagadás kiszorult a közéletből. Egy maroknyi fanatikus rasszista hirdeti csupán, akik nyíltan neonácinak vallják magukat. Ettől még veszélyes maradt, de történészi és politikai szempontból a rengeteg cáfolhatatlan dokumentum, filmfelvétel, fénykép és visszaemlékezés alapján sokkal könnyebb cáfolni a holokauszttagadókat, mint azokat, akik elhomályosítják a holokausztot. A két jelenség azonban összefügg, és Kelet-Európában ezt jól lehet látni. Ezért bízom abban, hogy a jövőben a holokauszt elhomályosítása ugyanúgy a perifériára szorul majd. Ehhez azonban bátor demokratikus politikusokra is szükség van.
