Kereső toggle

Trianonig és utána

Kossuth figyelmeztetése: a Monarchia bukása eltemeti Magyarországot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A középkori Magyarország erős, jelentős állam volt, a 16. században mégis a török invázió áldozata lett, mert a keresztény Európa cserbenhagyta. Amikor a 17. század végén Magyarország közös európai erőfeszítés során végre felszabadult a 150 éves oszmán uralom alól, kiderült, hogy az ország nagy része lakatlanná vált. Az elkövetkező évtizedekben, különösen Mária Terézia uralkodása alatt, elsősorban német telepesek jöttek tömegesen az országba. De szép számmal érkeztek szerbek és románok is. A Felvidéken mindig is sok szlovák és számos német élt, a szászok pedig már a középkor óta külön nemzetet alkottak Erdélyben. Így lett a történelmi Magyarország soknemzetiségű állam, melyben a magyar anyanyelvűek a 19. században a lakosságnak csak a felét képezték.

1848-49-ben a magyarok függetlenségi kísérlete kudarcba fulladt, mert az orosz cár a Habsburgok segítségére sietett. A szabadságharc leverése után Ferenc József Magyarországot legyőzött tartományként kezelte, mindaddig, amíg 1867-ben kénytelen volt kiegyezni a magyarokkal. A Habsburgok ugyanis elveszítették északolasz tartományaikat, és a poroszok ellen folytatott vesztes háború (1866) után Bismarck Németországból is kiszorította őket. A magyarokkal való kiegyezés Ferenc József számára a monarchia megmentését jelentette. A magyarok ezek után maguk rendezhették belső ügyeiket, de a kül- és hadügy továbbra is Bécs irányítása alatt maradt.

Nagyhatalmi látszat

Éppen ezt kritizálta hevesen a turini száműzetésben élő Kossuth Lajos, mert úgy vélte, hogy a korhadt Habsburg Birodalom nem fogja túlélni a következő európai háborút, és a hozzákapcsolt Magyarországot is romjai alá fogja temetni. Ezért Magyarországnak muszáj függetlenítenie magát Ausztriától, és Horvátországgal, Szerbiával és Romániával kell államszövetséget (Dunai Konföderációt) alkotnia. A Magyarországon élő nemzetiségek pedig ne csak az általános liberális szabadságjogok birtokába jussanak, hanem kulturális és politikai autonómiát is élvezzenek.

Kossuth hiába figyelmeztetett, a vezető magyar politikusok inkább a magyarság erősítésével, a nemzetiségek beolvasztásával akarták létrehozni az egységes nemzeti államot. Grünwald Béla pesti újságíró akkoriban 30 millió magyar országáról álmodozott. De a valóság más volt: az Osztrák-Magyar Monarchián belül Magyarországnak (az autonóm Horvátország nélkül) 1910-ben kereken 21 millió lakosa volt, nemzetiségi megosztás szerint 54,4 százalék magyar, 16,2 százalék  román, 10,7 százalék szlovák, 10,4 százalék német, 3,6 százalék szerb és 2,5 százalék rutén.

A Magyarországon élő szlovákok, románok és szerbek többségükben nem hagyták magukat magyarosítani, hanem autonómiát követeltek maguknak. A később meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös pedig a föderális elv alapján akarta átformálni a monarchiát, de tervét, mely főleg a cseheknek kedvezett volna, a magyar politikai vezetők megakadályozták.

Az Osztrák-Magyar Monarchia valójában nem volt nagyhatalom, a Balkánon mégis nagyhatalmi politikával próbálkozott, így 1908-ban bekebelezte Bosznia-Hercegovinát. Ezzel azonban nemcsak Szerbiát, hanem Oroszországot is ellenségévé tette.

Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-án Szarajevóban merénylet áldozata lett, mely az első világháború kitöréséhez vezetett. Gróf Tisza István magyar miniszterelnöknek nem sikerült megakadályoznia a Monarchiától Szerbiának küldött hadüzenetét (ami Kossuth egykori kritikáját igazolta).

A vezető francia politikusok már a háború alatt tervezték az Osztrák-Magyar Monarchia szétzúzását. Az 1917-es oroszországi forradalom következtében Franciaország elvesztette kelet-európai szövetségesét. Az új szövetségesek szerepét francia elképzelés szerint Lengyelországnak, a csehek és szlovákok államának, az Erdély birtoklása következtében megerősödött Romániának, valamint az új délszláv államnak, Jugoszláviának kellett átvennie. Ez a francia terv, mellyel az angolok is egyetértettek, Magyarország szétdarabolását jelentette, amit a magyar politikusok minden igyekezetük ellenére sem tudtak megakadályozni.

Károlyi Mihály gróf az első világháború végén a magyar politikai elit utolsó reményének számított. Károlyi nemcsak ellenezte a háborút, hanem a világháború előestéjén Kossuth tervének felélesztésén is fáradozott. 1913-ban Párizsba utazott és tárgyalt Clemenceau-val, aki a dunai államok szövetségét az akkori politikai viszonyok között megvalósíthatatlannak tartotta.

A történelmi Magyarország számára végidők jártak. Károlyi Mihályt az utolsó magyar király, IV. Károly a világháború utolsó napjaiban, 1918. október 31-én nevezte ki magyar miniszterelnöknek. Károlyi demokratikus átalakulást ígért, mert bízott Wilson amerikai elnök ígéretében. Hitt abban, hogy a népek önrendelkezési joga nincs ellentétben a történelmi Magyarország létével, mely Károlyi elképzelése szerint „egyenrangú népek testvéri szövetsége" lett volna.

 

Károlyi Mihály reménye nem teljesedett be. Cseh, román és szerb csapatok nyomultak be az ország területére északról, keletről és délről. Ennek az inváziónak azonban a feloszlóban lévő osztrák-magyar hadsereg képtelen volt ellenállni.

A románok Erdély azonnali átadását követelték, ahol akkor a lakosság 60 százaléka román, 30 százaléka magyar és 10 százaléka német volt. Károlyi hiába kérte a nyugati hatalmak segítségét, azok még csak el sem ismerték  őt miniszterelnöknek.

Pichon francia külügyminiszter szerint Károlyi Mihály „álkormánya" csak helyi hatóság, amelyet nem lehet tárgyalófélnek tekinteni.

A negyvenezer fős román hadsereg közben megszállta Erdélyt, de ugyanakkor a sebtében felállított magyar egységeknek sikerült kiszorítaniuk a cseheket a Felvidékről. Erre a csehek sikeresen tiltakoztak Párizsban. Edvard Benes, a cseh delegáció vezetője még történelemhamisításhoz is folyamodott: azt állította, hogy a Felvidék a 9. századi magyar „invázióig" a Cseh-Morva Birodalom része volt. Ezért a Duna és az ettől keletre fekvő Miskolc képezze Csehszlovákia déli határát. A szerbek Pécs és Szeged birtokát követelték, a románok pedig Debrecenig akarták előretolni nyugati határukat.

Az 1919. januárjától Párizsban ülésező békekonferencia (melyen a magyarok még nem vehettek részt) megengedte a román csapatok előnyomulását Nagyvárad-Arad vonaláig.

Károlyi a helyzetet kilátástalannak látta, és átengedte a kormányhatalmat a szociáldemokratáknak, akik nem akarták egyedül vállalni a felelősséget, és szövetségre léptek a kommunistákkal. Így jött létre Magyarországon a Tanácsköztársaság, mely egyrészt a nemzetközi munkásmozgalom részesének vallotta magát, másrészt megkísérelte azt, amire Károlyi Mihály nem volt képes: az ország fegyveres védelmének megszervezését.

Román tankok Budapesten

A párizsi békekonferencián Franciaország egyoldalúan a csehek, románok és szerbek mellett foglalt állást. Nagy-Britannia kezdetben ingadozott, de végül magáévá tette a francia álláspontot. Az európai viszonyokat nem ismerő USA pedig átengedte a döntéseket európai szövetségeseinek, és tudomásul vette a francia-angol álláspontot, hogy etnikai kérdések felmerülése esetén mindig a szövetségeseiket részesítik előnyben. Szerbia, Románia és Csehszlovákia szövetségesek voltak, illetve annak számítottak, Magyarország viszont ellenség volt.

1919 tavaszán a Magyar Tanácsköztársaság tárgyalásokat javasolt a népek önrendelkezési jogának alapján. Franciaország a magyar javaslatot elvetette, a kétszeres túlerőben lévő román hadsereg pedig 1919. április 15-én offenzívába kezdett. Ugyanakkor cseh csapatok is támadást indítottak Miskolc térségében.

A román offenzívát az állította meg, hogy a Szovjetunió Besszarábia és Bukovina átadását követelte, és a Vörös Hadsereg átlépte a román határt. A Tanácsköztársaság a tűzszünetet egy százhúszezer főnyi hadsereg felállítására használta fel, és sikeresen visszaszorította a cseheket a Felvidék magyar lakta területeiről. Ez után a győzelem után a magyarok a románok ellen fordultak, hogy visszahódítsák a tiszántúli területeket.

A sokszoros túlerőben lévő románok azonban nemcsak a támadást verték vissza, hanem gyors ütemben nyomultak Budapest irányába. A Tanácsköztársaság a vereség következtében összeomlott, vezetői Bécsbe, majd onnan a Szovjetunióba menekültek. Közülük többen az 1937-es véres „tisztogatás" áldozatai lettek.

Mivel minden ellenállás megszűnt, a románok nemcsak Budapestet, hanem a Dunántúl nagy részét is megszállták. Végül, 1919. november végén a román csapatok a nyugati hatalmak nyomására kivonultak a megszállt területekről. Ezzel szabaddá vált az út Horthy Miklós számára, hogy csapatai élén, fehér lovon, tengernagyi egyenruhában, bevonuljon Budapestre. Magyarország akkor ugyan már nem rendelkezett haditengerészettel, de kormányzója mégis egy volt császári-királyi tengernagy lett.

A franciákat nem érdekelte

Magyarország csak 1920-ban vehetett részt a párizsi béketárgyalásokon. A magyar delegáció 1920. január 5-én érkezett Párizsba gróf Apponyi Albert vezetésével. Gróf Teleki Pál, a delegáció tagja, már 1918 végén elkészítette Magyarország népességének térképét a Statisztikai Hivatal adatai alapján. Ezt a térképet nyújtotta be Apponyi a konferencián memorandum kíséretében, ami hangsúlyozta, hogy az ezeréves magyar állam földrajzi és gazdasági egysége olyan „életegység", melyet nem szabad megbontani. A magyar delegáció válaszként Magyarország új határait tartalmazó békeszerződés tervezetét kapta kézhez. Ezek a határok semmiképpen sem feleltek meg az etnikai elvnek, mert összefüggő magyar nyelvterületeket csatoltak az utódállamokhoz.

1920. január 16-án a francia, az angol és az olasz miniszterelnökök, Clemenceau, Lloyd George és Francesco Nitti, valamint az amerikai nagykövet fogadták a magyar delegációt. Apponyi gróf francia nyelven hangoztatta az ezeréves Magyarország létjogosultságát, majd beszédét angolul és olaszul is összefoglalta. Gróf Teleki Pál pedig Magyarország újonnan elkészített nemzetiségi térképét nyújtotta át a győztes hatalmaknak.

Apponyi gróf impozáns jelenség volt, tetőtől talpig arisztokrata, de a francia miniszterelnökre mégsem tett benyomást. 1920. február végén és március elején a győztes hatalmak mégis tárgyaltak az új magyar határokról. Olaszország határkorrekciókat javasolt Magyarország javára, amit Franciaország határozottan elutasított. Lloyd George egy szakértő bizottságot akart megbízni a magyar határok vizsgálatával, de mivel külügyminisztere a francia felfogással azonosította magát, a brit miniszterelnök végül engedett a francia nyomásnak. Az ellenségektől körülvett Magyarországnak pedig se lehetősége, se ereje nem volt arra, hogy a békeszerződést visszautasítsa.

Magyarország gyászjelentése

A versailles-i parkban lévő Trianon-kastélyt XIV. Lajos, a Napkirály ajándékozta kegyencnőjének, Madame de Maintenonnak. Nem sokkal a francia forradalom előtt Marie Antoinette francia királynőt szórakoztatták Trianonban úgynevezett pásztorjátékokkal. Itt kellett 1920. június 4-én a magyar megbízottaknak aláírni az ezeréves Magyarország gyászjelenését. Ezen a napon az ország valamennyi templomában megkondultak a harangok, az épületeken gyászlobogók lengtek, az újságok gyászkerettel jelentek meg, a templomokban pedig gyászmiséket tartottak.

Magyarország területe (Horvátországot nem számítva) 282 ezer km2-ről 93 ezerre, a lakosság 18,2 millióról 9 millióra csökkent; 3,2 millió magyar került idegen uralom alá, 1918 és 1920 között pedig közel 400 ezer magyar menekült át az elszakított területekről a megcsonkított hazába. Sokan közülük hosszabb ideig szükséglakásokban vagy pályaudvarok mellékvágányain álló vasúti kocsikban laktak.

A népek önrendelkezési joga, az amerikai elnök ígérete csak Nyugat-Magyarországon jutott érvényre, amely most Burgenland néven Ausztria része. Az 1921 végén megtartott népszavazás eredményeként Sopron és környéke Magyarorszáégé maradt, mert a város lakosságának 73 százaléka így döntött. A magyar nemzetgyűlés Sopronnak ezért a „leghűségesebb város" (civitas fidelissima) elnevezést adományozta.

Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia soknemzetiségű államok lettek jelentős magyar és német kisebbséggel. A csehek, románok és jugoszlávok kisebbségi politikájukban a kisebbségek beolvasztására törekedtek, amelyek éppúgy sikertelennek bizonyultak, mint a magyarok magyarosítási politikája az első világháború előtt. Franciaország egy rövid távú stratégiai elképzelés érdekében, mely egyébként legkisebb mértékben sem valósult meg, tönkretette ennek a térségnek nyugalmát és stabilitását. Párizsnak ráadásul alaposan csalódnia kellett, mert új kelet- és délkelet-európai szövetségesei bizony nem voltak képesek ellenállni a német agressziónak.

A magyarok pedig nem voltak hajlandók belenyugodni az ország feldarabolásába, amelyet amúgy is csak ideiglenesnek tekintettek. A huszas és harmincas évek magyar külpolitikája elsősorban az elcsatolt területek visszaszerzésére irányult. 1939 és 1941 között Magyarország német és olasz támogatással jelentős területeket kapott vissza, kereken ötmillió lakossal, akiknek a fele magyar volt. A második világháború után Magyarország megint a vesztesek közé tartozott, így az 1947-es párizsi békeszerződés visszaállította a trianoni határokat.

Trianon nemzeti tragédia volt, amely a huszas és harmincas évek magyar társadalmát traumatizálta, és a történelmi Magyarország területén élő szlovákok, románok, horvátok és szerbek magatartását árulásnak tekintette. Ezeket a nemzetiségeket viszont a magyarok haragja éppúgy nem tudta elérni, mint Franciaországot, a tragédia valódi okozóját. A magyar léleknek mégis elérhető bűnbakra volt szüksége. A nemzet ellenszenve ezért az egyetlen megmaradt nemzetiség, a svábok ellen irányult, akik még mindig nem hagyták magukat asszimilálni, valamint a zsidók ellen, akikre amúgy is minden gonoszságot rá lehetett kenni.

A trianoni tragédia hatása mindenesetre máig érezhető. A második világháború után, a kommunista diktatúra idejében, Trianonról hallgatni kellett. A rendszerváltás után Trianon újra politikai szólam lett, melyre szlovák, román és szerb politikusok ingerülten reagálnak és Magyarországot „nagy-magyar" törekvéssel vádolják.

A románok magyarellenességére példaul szolgálhat, hogy Románia 1956-ban felajánlotta Szovjetuniónak, hogy részt vesz a magyar forradalom leverésében. 1989-ben Temesváron a magyarellenes incidenseknek több sebesültje és egy halálos áldozata volt. 2006-ban egy romániai közvélemény-kutatás szerint a legtöbb román Magyarországot tekinti legnagyobb ellenségének.

Szlovákiában, Romániában és Szerbiában még napjainkban is sokan rossz néven veszik, ha magyarok nyilvánosan magyarul beszélnek. Sólyom László államelnök ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy szomszédaink az országaikban élő magyarokat ne tehernek, hanem a társadalom gazdagodásának tekintsék. A kisebbségben élő magyaroknak pedig természetes joguk van anyanyelvük használatára. Romániában jelenleg 1,7-2 millió, Szlovákiában pedig mintegy 550 ezer magyar él.

Nyugat-Európában sokak számára nehezen érthető, hogy egy kisebbség mindenáron ragaszkodik nemzeti egyéniségéhez, és nem hagyja magát asszimilálni. Viszont tény az, hogy az ember nem csupán racionálisan gondolkodó lény, aki okosan mérlegeli, hogy talán mégis előnyös lenne-e, ha hagyná magát beolvasztani a többségbe. Ami a Szlovákiában, Romániában és Szerbiában élő magyarokat illeti, őket történelmi és családi hagyományok, de főleg a közös anyanyelv készteti arra, hogy magyarok maradjanak. Ami bizony nem könnyű. Hiába az unió kisebbségi chartája, a magyar nyelv használata a mindennapokban komoly nehézségekbe ütközik. A szlovák nacionalisták az 1992-ben életbe lépett alkotmányra hivatkoznak, mely a szlovák nyelvet államnyelvként határozza meg. Ennek következtében például a kilencven százalékban magyarok lakta Dunaszerdahelyen sem merik a magyart használni a hivatalokban, holott az Európai Unióban ez kötelező lenne, hiszen az unió egyik hivatalos nyelve a magyar.

Romániában ilyen szempontból jobb a helyzet. Erdélyben hivatalosan használható a magyar nyelv azokon a helyeken, ahol a magyar lakosság az össznépesség 20 százalékát meghaladja. Viszont az erdélyi magyar politikusok javaslatát, hogy az erdélyi iskolákban román gyerekek is tanuljanak magyarul, a román nacionalisták hevesen elutasították.

A legtöbb osztrák és magyar történész véleménye szerint az Osztrák-Magyar Monarchia franciák és az angolok által kikényszerített szétzúzása történelmi hiba volt. Ezt a térséget persze idejében a föderalizmus elve alapján kellett volna átalakítani, mint ahogy ezt Kossuth több mint 140 évvel ezelőtt tervezte. Az akkori politikai vezetők önzése és rövidlátása miatt ez sajnos nem valósult meg. Az okos politikai belátás akkor is ritkaságszámba ment.

A 20. században Közép-Európában történtek láttán joggal tehetjük fel a kérdést, hogy érdemes volt-e az itt élő népeknek mindenáron nemzeti függetlenségre törekednie. Hiszen a monarchia felaprózódása folytán létrejött gyenge kisállamok előbb Hitler, később Sztálin könnyű prédái lettek.

Trianon továbbra is nagy igazságtalanságként él a magyar köztudatban. Erre emlékeztetett Nicolas Sarkozy francia államelnök 2007 szeptemberében a magyar parlamentben tartott beszédében. Sarkozy Trianont rossz békének nevezte, mely sokáig kedvezőtlenül hatott a francia-magyar kapcsolatokra. Mint mondta, egyrészt megérti, ha a magyarok törődnek a szomszéd államokban élő honfitársaik sorsával, de azt kérte, hogy ez ne menjen a térség stabilitásának kárára.

A balkáni térségnek évek óta tartó és szinte megoldhatatlannak látszó válságától visszavezet az út Trianonhoz, és onnan Kossuth Lajos dunai konföderációs tervéhez.

Az Európai Unió kétségtelen érdeme, hogy Európában már nincs hatalmi viszálykodás, hogy erősödött a jogba és méltányosságba vetett bizalom, és hogy minden vitás kérdést békésen lehet rendezni. Az EU fontos feladata, hogy biztosítsa az európai államok békés és demokratikus fejlődését. Ennek a fejlődésnek értelmében remélhetik a kisebbségben élő magyarok, hogy Szlovákia, Románia és Szerbia kisebbségpolitikája belátható időn belül talán mégis eléri az Európában elismert és az EU-ban tulajdonképpen kötelező színvonalat.

Befejezésül engedjük szóhoz jutni a szabadkai születésű Kosztolányi Dezsőt, akit Trianon szakított el szülővárosától. Egyik újságcikkében Arany Jánosnak ezt a két sorát idézi:

„Nem tudja, hogy emlék minden legkisebb hely:
Hogy a Haza teste mindenütt egy sebhely ... "

Majd így vigasztalja honfitársait és magát is :
„Mindenki, aki magyarnak született, s így
akarva, nem akarva vállalja szenvedésünket,
kárpótlást kap azáltal, hogy Arany Jánost eredetiben
olvashatja."  (Pesti Hírlap, 1930. november 16.)

Kampányok és határok

A kilencven évvel ezelőtt aláírt trianoni szerződés téma lett a magyar, sőt a szlovák választási kampányokban is. A Fidesz kettős állampolgárságot ígér a határon túli magyaroknak, igaz Németh Zsolt volt külügyi államtitkár szerint ez nem járna választójoggal, és előfeltétele lenne a magyar nyelvtudás. A Jobbik alelnöke, Szegedi Csanád viszont meghirdette Trianon 12 pontját, amely lakóhelytől függetlenül minden határon túli magyarnak állampolgárságot adna, és törvényben nyilvánítaná nemzeti emléknappá június 4-ét, valamint más elképzelések szerint visszaállítaná a Szabadság téri Trianon-emlékművet is. Az új állampolgárok szavazati jogot is kapnának, az újonnan felállítandó felsőházba küldhetnék a képviselőiket, míg a jelenlegi parlament alsóházként a „Csonka Magyarország”delegáltjaiból állna. A 12 pont amúgy változatos témákat ölel fel: területi autonómiát követel a Romániában, Szlovákiában és az Ukrajnában élő magyaroknak, a Vajdaságban pedig „társnemzeti régiót” Szerbiával. De önálló programkövetelés Wass Albert teljes rehabilitálása és a Kárpát-medencei sportklubok magyar bajnokságokban való indítása is. (Csak megjegyezzük: a Jobbik sportreformja alapján a CFR Kolozsvár csapata nem indulhatott volna a Bajnokok Ligája főtábláján, oda ugyanis csak a sokkal erősebben jegyzett román bajnokságból lehet közvetlenül bekerülni.) A Jobbik Trianon-programjában szereplő június 4-e egy francia lap szerint már  igazi erőpróbát jelent majd a Fidesz számára, mivel a párt képviselői 1990-ben kivonultak az ülésteremből, amikor Szabad György akkori házelnök egyperces néma felállással akart tisztelegni az évfordulón – emlékeztet a Le Monde Diplomatique. Nyilatkozatot adott ki a szlovák külügyminisztérium is, aggodalmát fejezve ki amiatt, hogy a magyarországi választási kampány során a Jobbik képviselői megkérdőjelezik Európa második világháború utáni elrendezését, a határok sérthetetlenségét, a szomszédos országok területi épségét. A szlovák külügyminisztérium nyilatkozata egy nappal azután született meg, hogy Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke kijelentette: a Jobbik egyértelműen az országhatárok megváltoztatására törekszik, s erre a magyar hadsereget is fel szeretné használni. Slota szerint a magyar hadsereg már a folyókon való átkelést gyakorolja. Megismételte korábbi állításait is, hogy a magyarok célja Dél-Szlovákia politikai autonómiája, ezt a területet szerinte népszavazással akarják majd elszakítani Szlovákiától, tehát megismétlődne a koszovói példa. A szlovák szélsőséges párt Orbán Viktort is bírálta, mert az egy lapinterjúban kijelentette, megválasztása esetén kormányfőként előbb a szlovákiai magyarok képviselőivel találkozik, s csak azután Robert Fico kormányfővel. Anna Belousovová, az SNS első alelnöke úgy vélekedett: Orbánnak bocsánatot kellene kérnie szlovákellenes kijelentéseiért. Ha ezt nem teszi meg, nemkívánatos személynek kellene őt nyilvánítani Szlovákiában. Belousovová hozzátette: a parlament májusi ülésén javasolni fogja, hogy a testület határozatban ítélje el Orbán kijelentéseit.

Olvasson tovább: