A Szent Korona-tan egy középkori ihletettségű, szerteágazó gondolatkör, melynek középpontjában az állami főhatalom kérdése áll. Alapvető jellemzője, hogy a korona fogalmát külön választja az uralkodótól, és egyfajta külön létezéssel ruházza fel. A sajátos személyiséggé formált koronát szentnek minősíti és az államhatalom csúcsára helyezi.
A koronaeszme a feudalizmus évszázadaiban Nyugat-és Közép-Európa államaiban egyaránt fellelhető volt. A középkor letűntével ez a tan Európa-szerte mint idejét múlt és aktualitását vesztett elmélet a jogtörténet emlékei közé került.
Magyarországon ezzel szemben egészen a 20. század közepéig, a Horthy-rendszer bukásáig elevenen tovább élt. 1945 után fél évszázadra a történeti kuriózumok sorába került, a rendszerváltás után azonban megnőtt azok száma, akik a hazai közjogban és közgondolkodásban újra aktualizálni szeretnék.
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
2010. 02. 12. (XIV/6)
