hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Benny Hinn felesége válik

2010. 02. 26.
Az ismert televíziós evangélista, Benny Hinn közleményben tudatta, hogy helytállóak azok az amerikai sajtóban megjelent hírek, miszerint felesége válópert nyújtott be ellene egy kaliforniai bíróságon.

Suzanne Hinn január végén költözött külön, és február elején kezdeményezte a válópert, „kibékíthetetlen ellentétekre" hivatkozva. A kereset nem utal arra, hogy erkölcsi kifogásokat fogalmazott volna meg férjével szemben. Benny és Suzanne Hinn több mint harminc éve házasodtak össze, és négy gyermekük van. Az evangélista közleményében hangsúlyozta, hogy előzmények nélkül, teljesen váratlanul érte a családot az asszony döntése.

Az egyik legnagyobb amerikai keresztény magazin szerkesztője szerint azonban a pünkösdi-karizmatikus prédikátorok elmúlt évekbeli sorozatos házassági válságai miatt Benny Hinntől is magyarázatot várnak a hívők. „Mivel a szolgálata nagy nyilvánosság előtt zajlik, elkerülhetetlen, hogy elmagyarázza támogatóinak, mi is történt" - nyilatkozta Lee Grady, a Charisma szerkesztője.

Bár az okokról egyik fél sem beszél, úgy tudni, a Hinn-házaspár a múltban több kritikus időszakot élt át. Benny Hinn világméretű evangelizációs körútjain évente több millió ember vett részt. Suzanne Hinn közben 2008 februárjában önálló szolgálatot indított, „Purifying Fire" (Megtisztító Tűz) néven. Számos konferencián vett részt előadóként, többek között Rick Joyner, Todd Bentley, Mahesh és Bonnie Chavda társaságában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!