Kereső toggle

A megfosztott ország - Trianon a 21. században

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, / Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! / Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! / Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!” – A látszat csal: az idézet nem egy mai irredenta rockzenekar szövegéből való. József Attila írta 1922-ben Nem, nem, soha! című – később évtizedekre betiltott – versében. Babits, Kosztolányi és Juhász Gyula is több költeményében megörökítette a trianoni döntéssel területének több mint kétharmadát elvesztett ország fájdalmát. 1920. június 4-én Románia egyedül nagyobb részt kapott Magyarországból, mint a teljes megmaradt terület, és a határokon kívülre került minden harmadik magyar. A trauma azóta is csak részben oldódott. A nyolcvankilenc évvel ezelőtti eseményről a trianoni békeszerződések legismertebb magyar kutatóját, Romsics Ignác akadémikust, történészt kérdeztük.

Mi volt a trianoni döntés: Magyarország elleni ítélet, büntetés vagy a győztes nagyhatalmak geopolitikai, stratégiai osztozkodása?

- Ez is, az is. Ítélet, illetve büntetés volt annyiban, amennyiben a vesztes felet háborúk után általában nem jutalmazni, hanem büntetni szokták. Ez az első világháború után is így történt. Nemcsak Magyarország veszített területeket, hanem az Oszmán Birodalom, illetve kisebb mértékben Németország és Bulgária is. Ha a központi hatalmak győznek, fordítva történt volna. Abban aztán, hogy az államhatárok újrarajzolása pontosan hogyan történt, nyilvánvalóan a győztesek stratégiai és egyéb érdekei is fontos szerepet játszottak. Kelet-Európa esetében például alapvetőnek bizonyult egy olyan kisállami, és Nyugatról befolyásolható övezet létrehozása, amelyet a keletre irányuló német expanzióval és a bolsevizmus Nyugatra terjedésével szemben egyaránt felhasználhatónak gondoltak.

Van-e felelőssége a magyar diplomáciának abban, hogy ilyen súlyos döntés született? Egy erősebb központi kormányzat jobb pozíciót tudott volna elérni?

- Magyar diplomácia ekkor még nem, illetve csak embrionális formában létezett. A háború végéig egy közös birodalmi diplomácia működött. Ez viszont 1918 végén a birodalommal együtt felbomlott. Egy működő magyar diplomáciai hálózat hiánya nyilvánvalóan előnytelen volt, és nagyban nehezítette a Károlyi-kormány külpolitikai tájékozódását és érdekérvényesítését. Az sem segített, hogy néhány hónap alatt, és éppen akkor, amikor Párizsban a döntések születtek, két forradalom söpört végig az országon. Ismeretes módon az első - naiv módon - a győztesek jóindulatára számított, és pacifista politikát folytatott. A második, a Tanácsköztársaság viszont fegyveres harccal válaszolt a készülő diktátumra. Azonban egyik sem segített. A győztesek 1919 tavaszán véglegesített határelképzelései nem, illetve csak minimális mértékben függtek a magyarországi belpolitikától.

Mikor dőlt el a történelmi Magyarország sorsa? Már az első világháború előtt fel akarták darabolni a Monarchiát vagy ez csak 1918 után lett fontos?

- Az Osztrák-Magyar Monarchia nemzeti jellegű kisállamokra való felosztásának koncepcióját 1918 tavaszán fogadta el az antant. Addig ingadoztak a felosztás és a föderalizálás között. Abban, hogy végül ezt a döntést hozták, Oroszország háborúból való kiesésének (Breszt-Litovszk) éppúgy szerepe volt, mint az osztrák-magyar különbéke-kísérletek kudarcának. 1918 tavaszától mindenesetre nem az volt a kérdés, hogy megmarad-e a Monarchia vagy sem, hanem az, hogy a helyén létrejövő új államoknak hol fognak húzódni a határai. A békekonferencia döntnökei 1918 decemberében konkrét elképzelésekkel érkeztek Párizsba. Az 1919 januárjában kezdődő tanácskozásnak ezeket az elképzeléseket kellett összecsiszolnia, és közös álláspontként elfogadnia. 1919. május-júniusra lényegében ez is megtörtént.

Mennyire sújtotta Magyarországot az, hogy a Habsburg-birodalom felszámolását sokan - az európai szabadságmozgalmak vagy a szabadkőműves mozgalom - már a francia forradalom óta szerették volna elérni?

- A szabadkőműves szervezetek valóban a Monarchia szétzúzásának tervét támogatták, ahogy a térség nemzeti mozgalmai is aspiráltak saját államiságra. Ez azonban önmagában nem lett volna elegendő. A centrifugális erők felülkerekedése nehezen lett volna elképzelhető a háborús vereség és a győztes nagyhatalmak támogatása nélkül. Szóval - mint minden korszakos változás - az első világháború utáni átalakulások is több tényező összetalálkozásával magyarázhatók. És ezek súlyát nem lehet százalékokban kifejezni.

Magyarországot etnikai, gazdasági, földrajzi szempontból egyaránt hatalmas veszteség érte. Reális veszély volt, hogy a trianoni Magyarország életképtelennek bizonyul és elbukik?
- A békekonferencia nem életképtelenné, hanem gyengévé akarta tenni Magyarországot. Ez bizonyos értelemben sikerült is neki. A területi, demográfiai, gazdasági és egyéb értelemben egyaránt összezsugorodott ország semmilyen tekintetben sem tölthette be azt a nemzetközi szerepet, amely azt megelőzően a Monarchia sajátja volt. Belsőleg viszont konszolidálódhatott az ország, s a nyugati hatalmak ezt egyáltalán nem akadályozták, sőt esetenként - például az 1924-es pénzügyi kölcsönnel - támogatták is. A két világháború közötti időszak egészében véve egyáltalán nem a gazdasági és a kulturális hanyatlás időszaka volt. Az ország gyorsan regenerálódott, és nagyjából-egészében lépést tartott az európai fejlődés átlagos ütemével. Paradox módon ennek egyik oka a fejletlenebb peremterületek elvesztése volt.

Volt olyan nézet, hogy a történelmi Magyarország idegen test a szláv világban, amely elszakítja egymástól a szerbeket és szlovákokat. Mivel elmúlt az oszmán fenyegetés, már ütközőállamként sincs többé szükség rá. Ilyen megfontolások is szerepet játszhattak a döntésben?

- A cseh és délszláv nemzetiségi vezetők meghatározó körei módszeresen használták ezeket az érveket. A Pozsonyt Zágrábbal összekötő ún. szláv korridor tervének, amit a cseh emigráció - Masaryk és Benes - a belgrádi szerb vezetés és a horvát emigráció egyaránt támogatott, például kifejezetten ez volt az argumentációs bázisa. Vagyis a „békés" szlávokra támadó német és magyar „agresszorok" elválasztása egymástól. A terv 1919-ben, a békekonferencián is felmerült, ám a nagyhatalmak elutasították. Ami szintén bizonyítja, hogy nem Magyarország életképtelenné tétele, hanem meggyengítése volt a cél.

Van-e jele a szomszédos országokban annak, hogy árnyaltabban értékelik a trianoni döntést?

- A trianoni döntést Magyarország kivételével mindegyik érintett utódállam igazságosnak tartja. Belátható ideig ez nem fog változni. Mint ahogy az sem, hogy mi meg igazságtalannak tartjuk. Ez azonban nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy keressük a megbékélés és az együttműködés lehetőségeit.

Jan Slota szerint a Kárpát-medence csak fedőfogalom a magyar politikusok számára, amely valójában Nagy-Magyarországot jelenti. Felcserélhető ez a két fogalom egymással? Jelentett-e a Kárpát-medence természetes lakóhelyet a magyarság számára, és ha igen, mely időszakban?

- A Kárpát-medence több mint ezer éve természetes lakóhelye a magyaroknak. Ám rajtuk kívül másoknak is: a szlovákoknak, a ruszinoknak és részben a románoknak, szerbeknek és a horvátoknak is. A Kárpát-medence lakossága soha nem volt homogén, és ma sem az. Ami változott, az az együttélés formája, vagyis az államiság. 1526-ig a Magyar Királyság keretei között éltünk együtt, azután a Habsburg Monarchiában. 1918-19-ben ez utóbbi helyébe nemzeti jellegű kisállamok léptek. 1989 után folytatódott az osztódás: Jugoszlávia felbomlott, és Csehszlovákia is kettévált. Ugyanakkor nagyobb lendületet vett az európai integráció folyamata is, amely lényegénél fogva írja felül a nemzetállami elhatárolódást. Nyilvánvaló, hogy ez Trianon jelentőségét is új perspektívába helyezi. A jövő szempontjából ez a lényeg, nem pedig egy-két politikus belpolitikai haszonszerzés céljából tett nyilatkozata.

Mérhetetlen szigorúság

Részletek Apponyi Albert, a magyar delegáció vezetőjének a trianoni konferencián elmondott beszédéből

…Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyar-ország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót ejtettem. Nem tétovázom azonban, és nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.
…Nem titkolhatjuk el mindenekelőtt megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható.     A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére olyan lényeges területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad és népességének majdnem egyharmad részét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltétele megvonassék. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányáinak legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. (…)
Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem oly kis része, mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne.
Ez a terület, amely Magyarországot alkotja, és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak attól a pillanattól állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult. Az állandóság és a béke általános szempontjaiból rendkívül fontos, hogy a zavarok kelet-európai fő fészke ne nyerjen tért, és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig.
A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a Keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől. Ezt a hivatást tíz századon át töltötte be, és erre egyedül organikus egysége tette alkalmassá. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisének szavait, melyek szerint ez az ország oly tökéletes földrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyói és völgyei rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági függése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot, a szélek tartalmazzák pedig mindazt az anyagot, amire a gazdasági fejlődés szempontjából szükség van.
Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a nemzeti egység. De azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a nemzeti egységgel. Az anyanyelv egysége hiányzott Magyar-országon az egység feltételei közül, és hozzáteszem, hogy az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megakadályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást kedvezőbb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együtt élőket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget, fejlődést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át. Jogosult-e a félelmünk tehát, hogy itt az állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb formában, mint azt Magyarországon egyesek fölfedezni vélték. Ez a mozgalom, ha létezett is Magyarországon a műveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övéknél alacsonyabb kultúrájú nemzet hegemóniáját is.
…Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak lenne egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erőszak lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a konstrukciónak, mely összeomlóban van, mielőtt az építés befejeződött volna? Európa jövője igen szomorú lesz ebben az esetben.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg
bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette
hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer
Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
(…)
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

(Juhász Gyula: Trianon, részlet)


Szép kincses Kolozsvár, Mátyás
büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak
kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk! (…)

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen,
fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád
honát!

(József Attila: Nem, nem, soha! – részlet)

Olvasson tovább: