Kereső toggle

Billy Graham

90 éves a világhírű evangélista

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Életem egyetlen célja, hogy segítsek az embereknek személyes kapcsolatot
találni Istennel, amely hitem szerint Krisztus megismerésén keresztül jön létre”
– vallja Billy Graham. Az amerikai evangélista, aki mindenki másnál több
embernek hirdette az evangéliumot, a napokban tölti be kilencvenedik évét.

Az „elnökök barátja”, „Amerika pásztora”, a „különleges megbízatású nagykövet”
egész életét az evangélium, Isten szeretete hirdetésének szentelte.
Kilencvenedik születésnapjára fiai és munkatársai különleges ajándékkal
kedveskednek neki: tisztelői és a szolgálata során megtért személyek interneten
érkezett üdvözletét, vele kapcsolatos bizonyságait gyűjtötték össze a számára,
hogy bátorításként átnyújthassák a testben már törékeny, de szellemben friss
prédikátornak ezt a valódi „szeretetcsomagot”.



Billy Graham feleségével, Ruthtal

Billy Graham szó szerint vette Jézusnak a Márk evangéliumában elhangzott
parancsolatát: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden
teremtésnek.” 185 országban több mint 215 millióan hallották tőle az
evangéliumot, tévén, videókon, filmeken, az interneten keresztül pedig további
milliókhoz juttatta el az Isten szeretetéről szóló üzenetet.

Példaértékű, bár ellentmondásoktól sem mentes életútja mindenki számára
tanulságos lehet. Isten ügyének elkötelezettjeként soha nem titkolta, hogy a
világi politika is hatalmas vonzerővel bír rá: bár pártatlanságát többnyire
igyekezett megőrizni, ezen a területen nem mindig járt sikerrel. Richard Nixon,
aki évtizedeken át a barátja volt, egyszer megjegyezte: „Gyakran mondom a
barátaimnak, hogy amikor belépett a szolgálatba, a politika elvesztette egyik
legnagyobb lehetséges művelőjét.” Felesége, Ruth Graham jelentette az
ellensúlyt, aki mindig pontosan érzékelte, hol van a hit és a politika közötti
határvonal.

William Franklin Graham 1918. november 7-én született az Észak-Karolina
állambeli Charlotte mellett, egy tejtermelő farmon, mindössze néhány nappal az
első világháborút lezáró békekötés előtt. Gyermekkorát meghatározták a gazdasági
válság évei, így hamar megtanulta értékelni a családi farmon végzett kemény
munkát. 16 évesen, egy utazó evangélista, Mordechai Ham szolgálata során
kötelezte el magát Jézus mellett. Több főiskolán is tanult, végül a Wheaton
Főiskolán szerzett diplomát antropológiából 1943-ban. Ugyanebben az évben vette
feleségül Ruth Bellt, akivel a főiskolán ismerkedett meg. Ruth, aki
misszionárius szülők gyermekeként Kínában született, 64 éven át, 2007-ig volt
társa Grahamnek.

Graham már szolgálatának korai éveiben leszámolt azzal a kísértéssel, amit az
ellene gyakran hangoztatott érvek jelentettek: a tömeges vallási ébredések kora
lejárt, az embereket nem a szó szerint értelmezett Bibliával, hanem
intellektuális úton lehet megközelíteni. Számára a fő kérdés és szolgálatának
alapköve az volt: hisz-e ön a Bibliában? Ennek a hitnek a megvallása olyan
szellemi erőt jelentett a számára, amely elnököket, miniszterelnököket indított
arra, hogy őt kérdezzék a bűn, a kárhozat, az üdvösség és a menny kérdéseiről.
Nagy hatalommal rendelkező emberek hallgatták őt némán, amikor Jézusról és a
megváltásról beszélt, Isten üzenetét szólva.



Közös ima. Billy Graham id. George Bush, Jimmy Carter és Bill Clinton volt
amerikai elnökök társaságában tavaly nyáron a Billy Graham Könyvtár megnyitóján

Országos ismertségét az 1949-es Los Angeles-i evangelizációsorozatnak
köszönheti. Az átalakított cirkuszi sátorban, a Vászon Katedrálisban a tervezett
három hét helyett nyolc hétig tartottak az összejövetelek. 350 ezren hallgatták
meg az evangélistát, a riporterek pedig Dél-Kalifornia történetének legnagyobb
ébredéséről beszéltek. Következő, bostoni evangelizációjáról már a címlapon
számoltak be a lapok, a „nagydumás déli”-nek titulálva Grahamet. „Amerika
pásztorává” híres 1957-es New York-i ébredési összejövetel-sorozata emelte,
amelyet a Madison Square Gardenben tartott. Ekkorra már tömegek hallgatták Billy
Grahamet, sokan mégis szkeptikusan fogadták a tervet, hogy a hatalmas fedett
csarnokban több hetes evangelizációsorozatot rendez. Billy Graham igehirdetése
végül hosszú heteken keresztül megtöltötte nemcsak a Madison Square Gardent,
hanem a Yankees stadiont is, ahol az aréna történetének legnagyobb tömege,
mintegy 100 ezer ember hallhatta prédikációját, amelyben Isten szeretete mellett
helyet kapott a figyelmeztetés is: „Ha nem tértél még meg, akkor azt mondom
neked, hogy ha most nem teszed meg, egyszer vége lesz a nyárnak, és a
lehetőségeknek is, hogy az életedet átadd Jézusnak.” A tizenhat hetesre nyúlt
New York-i összejövetel-sorozat szeptemberben ért véget a Times Square-en, ahol
120 ezer ember hallgatta. Ekkora már 2 millió New York-i hallotta az
evangéliumot, és 56 ezren válaszoltak igennel a megtérésre felszólító hívásra.

Graham jó kapcsolatokat ápolt szinte valamennyi amerikai elnökkel, már az
ötvenes évektől kezdve. Megértette: ezekre az emberekre olyan terhek hárulnak,
amelyekkel a hétköznapi embereknek nem kell megküzdeniük, és amelyekről fogalma
sem lehet a politikán kívül állóknak. Éppen ezért képes volt pártállástól
függetlenül empátiával viseltetni az elnökök és nem kevésbé családtagjaik iránt,
és bármikor, a nap bármely szakában szolgálni feléjük – tanáccsal, imával,
baráti beszélgetéssel. Graham az engedelmesség evangéliumát vallva úgy
gondolkodott, hogy az elnök Isten akaratából kapta hatalmát, tehát imáival
mindenképpen támogatnia kell őt, akármelyik politikai párt áll is mögötte.

Az első elnök, akivel személyesen megismerkedett, Harry Truman, a világháború
utáni első amerikai vezető volt. A látogatás végén közösen imádkoztak, majd –
miután a kint várakozó riportereknek Graham részletesen beszámolt a
beszélgetésről – a fotósok kedvéért letérdeltek a Fehér Ház kertjében, és
elmondtak egy újabb imát. Grahamet a látogatás előtt senki nem tájékoztatta az
ilyenkor szokásos diszkréció szükségességéről, Truman pedig nehezen bocsátotta
meg az evangélistának, hogy beszámolt az újságíróknak. A továbbiakban minden
közeledésnek keményen ellenállt, csak sok évvel később enyhült meg Graham
irányában.

Az elnökök között kiemelkedik Graham Eisenhowerrel ápolt kapcsolata. Részben ő
beszélte rá az 1944-es normandiai partraszállás főparancsnokát, hogy induljon az
1952-es választásokon. Graham szolgálata révén Eisenhower lett az első amerikai
elnök, akit hivatali ideje alatt megkereszteltek. Elnöksége alatt a vallás soha
nem látott mértékű hivatalos támogatást kapott: 1953-ban tartották a Fehér
Házban az első Nemzeti Imareggelit Graham részvételével, 1954-ben a nemzeti
jelképekhez való hűségnyilatkozat szövegébe az „egy nemzet” szavak mellé
bekerült az „Istennek alárendelve” kifejezés, 1955-ben pedig a kongresszus
elrendelte, hogy minden pénzérmén és bankjegyen szerepeljen az „Istenben bízunk”
felirat.

Eisenhower élete végén is Grahamtől kapott bátorítást. Amikor 1968-ban Graham
Vietnamba készült, hogy az ott harcoló amerikai katonákkal töltse a karácsonyt,
elutazása előtt meglátogatta az akkor már súlyos betegen kórházban fekvő volt
elnököt, aki az évekkel korábban feltett kérdését ismételte meg: hogyan tudhatja
az ember, hogy a mennybe jut? Graham újra elmondta, majd együtt imádkoztak.
„Készen állok” – mondta Eisenhower. „Mielőtt elhagytam a szobát – idézte fel
Graham –, szélesen mosolyogva intett, és azt mondta: »Mondja meg azoknak a
srácoknak odaát Vietnamban, hogy van itt egy öreg veterán, aki gondol rájuk, és
imádkozik értük.«” (N. Gibbs – M. Duffy: A lelkész és az elnökök)

A hatvanas évek végére Graham már annyira bejáratos volt a Fehér Házba, hogy ott
töltötte Johnson elnökkel és családjával az utolsó hétvégéjüket. Egy mozifilmet
néztek együtt, melyen Johnson – szokás szerint – elszunyókált. Graham a film
végén hátrasétált a vetítőhelyiségbe, és megkérte a mozigépészt, hogy tegye
félre a filmet – úgy vélte, a másnap érkező új elnöknek is tetszeni fog. Másnap
Johnsonék távoztak, Grahamet pedig ismét az elnöki rezidencián találta az este:
barátja, Richard Nixon első estéjét is ott töltötte meghívottként.

Nixon 1968-as sikeres kampánya után Graham szinte a Fehér Ház lelkésze lett.
Mindvégig Nixon mellett állt tanácsadóként – ekkoriban nem csak szellemi
kérdésekben. Ez az ellentmondásos időszak sokat rontott Graham megítélésén, és
szolgálatának is ártott. A Watergate-botrány kirobbanása után is kitartóan hitt
Nixon őszinteségében és szavahihetőségében – amíg csak kénytelen nem volt
meggyőződni az ellenkezőjéről. Ő maga is kínos helyzetbe került, amikor a
zsidókkal kapcsolatban meggondolatlanul kimondott és elfelejtett szavait
évtizedekkel később nyilvánosságra hozott magnószalagokról hallotta vissza,
amiért nyilvánosan bocsánatot is kért. Nixon és Graham kapcsolata a
Watergate-ügy kapcsán némileg feszültté vált, ám Nixon lemondása után
kibékültek, és a lelkész mindvégig a volt elnök barátja maradt, sőt ő maga járt
közben Gerald Fordnál, hogy Nixon elnöki kegyelemben részesüljön. A tanulságot
azonban levonta, és a politikában soha többet nem vett részt ekkora
intenzitással.

Grahamnek – a Bush család szoros barátjaként – szerepe volt George W. Bush
életének megváltozásában is. Az ifjabb Bush „úton a negyven felé, sehová”
tartott, amikor egy tengerparti séta és beszélgetés új irányt adott az életének.
Ha közvetlenül nem is Graham szolgálatára tért meg, a későbbi negyvenharmadik
elnök utólag számos alkalommal megemlítette, hogy az evangélistának jelentős
szerepe volt abban, hogy megtalálja a helyes irányt. „A bölcsességnek és
alázatnak ez a keveréke számomra olyan inspiráló volt, hogy utána komolyabban és
jelentőségteljesebben nyúltam a Bibliához” – jelentette ki Bush.

Talán mindenkinél közelebb állt Graham Ronald Reagan elnökhöz, akit az ötvenes
években ismert meg, még filmszínészként. Reagan saját kezűleg írt levélben
járt közben Francoiº Mitterrand francia elnöknél, hogy fogadja Grahamet. Graham
ugyanis attól tartott, hogy párizsi összejövetelére nem fognak elmenni az
emberek, ezért jó reklámnak tartott volna egy személyes találkozót és egy közös
fotót az elnökkel. Graham és Reagan kapcsolata elsősorban magánjellegű volt,
ezért annak számos aspektusa nem is került a nyilvánosság elé. Graham azon
kevesek közé tartozott, akik még utolsó éveiben is bármikor felhívhatták a már
visszavonult, súlyos beteg elnököt. Temetésén a család Billy Grahamet kérte fel
a búcsúztató elmondására, ő azonban medencecsonttörése miatt nem teljesíthette
a kérést.

Élete során Graham számos alkalommal visszatért nagy sikerű
evangelizációsorozatának színhelyére, New Yorkba, itt tartotta búcsúzásnak szánt
ébredési összejövetelét is 2005-ben. Három nap alatt összesen 230 ezren
hallgatták meg az akkor 86 éves evangélistát, aki a sajtótájékoztatón maga
jelentette be, hogy az Egyesült Államokban valószínűleg ez lesz utolsó ilyen
jellegű összejövetele.

Graham és Churchill

Amikor az egész angliai evangelizáció véget ért, Graham Skóciába utazott
nyaralni és pihenni, de május 25-én reggel meglepő telefonhívást kapott: meg
tudná-e látogatni Churchill miniszterelnököt?

És így évekkel később Grahamnek eggyel több története lehetett egy olyan
fáradt világvezetőről, aki békességet keresett.

„Nem hisz a lelke üdvösségében?” „Őszintén szólva sokat gondolkodom rajta” –
válaszolta Churchill. Graham erre elővette az Újszövetségét, és azt tette, amit
mindig: elmagyarázta, hogyan lehet bekerülni Isten kegyelmébe és tervébe.

És aztán, mesélte Graham, együtt imádkozott a miniszterelnökkel, majd amikor
elment, kezet ráztak. „A beszélgetésünk köztünk marad, ugye?”

„Igen, uram” – válaszolta Graham, aki ekkorra már megtanulta a leckét.
(Idézet N. Gibbs – M. Duffy: A lelkész és az elnökök című könyvből)

Olvasson tovább: