Kereső toggle

Ideges antijudaizmus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Hit Gyülekezete hétvégi háromnapos konferenciája végén elementáris, még a
szervezőket is megdöbbentő erővel nyilatkozott meg a kettős ünnep – a pünkösd és
Izrael Állam születésének 60. évfordulója – közös öröme. A zsidó vendégek –
köztük az izraeli nagykövet asszony – és a szervező keresztények közösen tartott
megemlékezése áttörte a tervezett időbeli és formai keretek korlátait, és
mintegy ezer gyermek, tinédzser és felnőtt spontán kialakult, elsöprő erejű
körtáncába torkollott. Azonban a magyarországi radikális jobboldal sem tagadta
meg önmagát: a hét elején mindjárt szükségesnek érezte gyorsan kigúnyolni a
sikeres rendezvényt.

A www.gondola.hu című radikális
jobboldali internetoldalon Nyíri János „intellektuális humorával” tárgyalva a
hitesek mintegy tízezer fős rendezvényét, azt találta mondani, hogy: „Pünkösd,
amely nem az ószövetség, hanem az újszövetség egyik legfőbb ünnepe, idén május
10–11-én van. Izrael május 14-én alakult.” A szerző azt nehezményezte leginkább,
hogy a Hit Gyülekezete össze merészelte kapcsolni a pünkösd megünneplését Izrael
Állam megszületésének évfordulójával.

Két tárgyi tévedés

Nos, ha valaki teológiai jellegű nyilvános kritikát fogalmaz meg egy
keresztény rendezvény fölött, annak illene tisztában lennie a teológiával, vagy
legalább életében egyszer nagyon figyelmesen elolvasnia az egész Bibliát. Úgy
tűnik, ez a háttér jelen esetben nem adatott meg, különben Nyíri tudta volna,
hogy egyrészt a pünkösd bizony nagyon is ószövetségi ünnep; valamint másrészt,
hogy Izraelben nem a Gergely-naptárat, hanem a bibliai holdhónapokkal számoló
ószövetségi naptárat használják, amely szerint Izrael Állam nem május 14-én,
hanem íjjár hónap 3-án alakult meg, amely 1948-ban május 14-ére, idén azonban
május 8-ára esett. Ennyit az említett intellektuális humorról, mely nekünk is
mosolyt csalt az arcunkra cikke olvastán.

Még egy szó a pünkösdről

A pünkösd szavunk a görög pentekosztész szóból származik, amely ötvenet
jelent. A Mózes által, időszámításunk előtt 1400 körül megalapított ószövetségi
ünnep ezt a nevét onnan kapta, hogy a pészach (a húsvét, szintén zsidó,
ószövetségi ünnep) második napján megtartott első zsenge ünnepétől (ezen a napon
támadt föl Jézus Krisztus) kellett hét hetet, azaz negyvenkilenc napot számolni,
és a rá következő, azaz ötvenedik napon újra ünnepet ülni. Innen az ünnep héber
neve: sávuót, azaz hetek. Mezőgazdasági szempontból a búza aratásának kezdetét
jelezte ez a nap, de spirituális jelentősége még nagyobb: Mózes 2. könyvének 19.
fejezete szerint ezen a napon kapta meg Izrael és az emberiség Istentől a
Tízparancsolatot.

A Mindenható jelenléte tűzben, erős hang- és fényjelenségek között szállt le a
Szináj-hegyre, és nyilatkoztatta ki saját hangján, próféta közvetítése nélkül,
az egész emberiség életének erkölcsi alapját jelentő törvényeket – kiválasztott
népének, a zsidóknak.

Tekintettel arra, hogy Izrael Egyiptomból kihozott tömege, a törvényadás ezen
első napjával kezdett el valódi néppé válni (hiszen a nép abban különbözik a
tömegtől, hogy törvények szervezik életét), a pünkösd Izrael nemzetének
születésnapja is. Magától értetődő dolog tehát ezen a napon Izrael születéséről
és újjászületéséről egyaránt megemlékezni.

Ez tehát az Ószövetség egyik legfontosabb ünnepe. Ezt az is mutatja, hogy a hét
mózesi ünnep közül mindössze három olyan van, amelyen Izrael minden férfiának
fel kellett mennie Jeruzsálembe, hogy ott ünnepeljen – és a pünkösd e három
között van.

Éppen ennek köszönhető, hogy Jézus Krisztus tizenkét apostola – valamennyien a
mózesi Törvényhez hű zsidók, miképpen Mesterük is! – Jeruzsálemben tartózkodott
azon a pünkösdön, amelyen a Szentlélek leszállt rájuk. Az esemény nyilvánvaló
párhuzamot mutat a törvényadással, hiszen Pál apostol párhuzamot von a kőtáblára
vésett Tízparancsolat és a Szentlélek által a szív hústábláira írt törvény
között. Az Újszövetség törvényadása éppúgy pünkösd napján történt, mint az
Ószövetségé. A kettő összefüggését, a két szövetség folytonosságát a hasonló
hang- és fényjelenségek is jelzik. Abban is szoros rokonságot fejez ki a
pünkösd, hogy a Szentlélek leszállásakor is egy új nép született: az egyház –
éppúgy, ahogy az első pünkösdkor Izrael.

Ragaszkodás egy rossz hagyományhoz

Túl a tárgyi tévedésein, nyilvánvaló, hogy Nyírit és elv-társait valójában
nem a dátumok, nem is a pünkösd ószövetségi mivolta zavarja valójában, hanem a
keresztények részéről az Izrael és a zsidóság iránt megnyilvánuló szeretet
kifejeződése és Izrael Állam elismerése. Számára káromlásnak tűnik a Szentlélek
eljövetelének keresztény ünnepén Izrael Államot ünnepelni.

Ellenérzései mögött egy több évszázados, ám teljesen helytelen, kifordult
teológiai tradíció áll. Nyíri – is – elfelejtette, hogy Megváltója, Jézus
Krisztus, egy, a mózesi Törvényt hiánytalanul megtartó, körülmetélt zsidó volt,
tizenkét apostola hasonlóképpen, és Pál is, a nem zsidó keresztények apostola,
aki kidolgozta azt a teológiát, melynek köszönhetően a
pogánykeresztényeknek nem kell megtartaniuk a Tóra teljességét, hanem csak
annak erkölcsi jellegű parancsait. A keresztény hit egyetlen hiteles
alapdokumentuma, az Újszövetség valamennyi szerzője – talán az egy Lukács
kivételével – zsidó.

Szerzőnk és lelkes olvasói még mindig az úgynevezett helyettesítési teológiában
(szuperszesszacionizmus) hisznek, amelynek téves volta nyilvánvaló mindenki
előtt, aki vette a fáradságot, hogy a teljes Szentírást figyelmesen és
elfogulatlanul végigolvassa. Újból el kell ismételnünk, a történelmi
kereszténység szuperszesszacionizmusa, amely szerint Isten Izraelt mint
kiválasztott népét véglegesen elvetette, és helyére az egyházat állította, nem
igazolható a Bibliából. A Szentírás, az Ó- és az Újszövetség egyaránt arról tesz
egyértelmű tanúságot számtalan helyen, hogy a Mindenható a szétszóratás után
újra összegyűjti Izraelt eredeti földterületén, és ott spirituális-erkölcsi
értelemben is helyreállítja. Aki ezeknek az ígéreteknek a megvalósulását
tagadja, az Isten hűségét tagadja. De ha Isten hűtlen lenne saját ígéreteihez,
amelyeket Izraelnek tett, akkor miért lenne hűséges az egyháznak adott
ígéreteihez? Ezért amikor a keresztények Izrael újjászületését ünneplik, saját
Istenbe vetett reménységüket is megerősítik. És miért gyűlöljünk, tagadjunk ki
egyáltalán bárkit is? Ez is az idei pünkösd üzenete. (A szerző teológus)

Olvasson tovább: