A tekintélyes napilap ezzel a megjegyzésével természetesen nem arra utalt,
hogy George Bush követte volna barátjának, Tony Blair volt brit kormányfőnek az
áttérését. Sokan felfigyeltek azonban arra, hogy Benedek pápa milyen kiváltságos
fogadtatásban részesült a Fehér Házban. Ő volt az első külföldi államfő, akit
amerikai elnök nemcsak a washingtoni rezidenciáján fogadott, hanem már
személyesen elé ment az Andrews légibázisra is.
Az elnök és a pápa találkozója is különlegesre sikerült, hiszen a Fehér Házban
ünnepelhették Benedek 81. születésnapját. A protokollprogram önmagában azonban
aligha indokolta Bush elégedettségét. Az elnök a szemtanúk szerint rég volt
ilyen euforikus hangulatban, mint a pápai találkozó után. A szűkkörű programon
részt vevő neves katolikus teológus, Michael Novak elmondta, hogy a két vezető
között „nagyon szoros és erőteljes személyes kontaktus” alakult ki. A Zenit
katolikus hírügynökségnek adott interjúban Novak felidézte Bush köszöntőjét, aki
elmondta, hogy milyen hálás a katolikus hívek imáiért. Az elnök kifejezte,
„mindent megtesz, hogy a katolikus bölcsességet és gondolkodásmódot magába
szívja”.
XVI. Benedek környezete úgy értékelte, hogy a pápa számára megható és nagyon
felszabadító volt az amerikai katolikusok fogadtatása. Míg az egyházfő
megítélése Európában sokkal ellentmondásosabb – különösen az értelmiség körében
–, az Egyesült Államokban a Pew Forum felmérése szerint a hívek több mint 80
százaléka „elégedett” vagy „nagyon elégedett” a pápa eddigi teljesítményével.
Pedig sokan óvták Benedeket az úttól, elsősorban az elmúlt években kirobbant,
magas rangú püspököket is érintő papi pedofilbotrányok miatt. Az ezredforduló
óta a katolikus egyházközségeknek több mint kétmilliárd dollár kártérítést
kellett kifizetniük az áldozatoknak, és ez csak a válság anyagi mérlege. A
felmérések szerint a misék látogatottsága is visszaesett, bár a latin ajkú
katolikusok számának növekedése ezt ellensúlyozni tudta. Benedek az út során
többször is kategorikusan elítélte a klérus tagjai által elkövetett bűnöket, és
találkozott az áldozatok egy csoportjával is. Ezzel – elsősorban a média
szemében – sikerült a „válságmenedzselés”, és a kérdés az első két nap után ki
is került a tudósítások fókuszából.
Annál nagyobb figyelem övezte a program további kulcseseményeit. Az ENSZ-ben
elmondott beszédnek inkább a külsőségei voltak feltűnőek: Ban Ki Mun főtitkár
személyesen kísérte az előadói pulpitushoz az egyházfőt, akit a beszéd után a
pápai trónszék másolatába ültettek le.
A manhattani Park East zsinagógában tett látogatás több szempontból is
szimbolikus volt.
A találkozó a pészach ünnepére esett, így a pápa a kivonulás ünnepét
köszönthette a zsidó közösséggel. A pápa elismerte a zsidóság szerepét New York
életében, de kerülte a vitát kiváltó kérdéseket, például a zsidók megtérésére
felszólító katolikus imaformula ismételt bevezetését, amit számos bírálat ért.
A zsinagógai találkozó inkább a vallások közötti összefogást hangsúlyozta,
csakúgy mint az ezt követő mise a közeli Szent József templomban. Protestáns
keresztény vezetők és más világvallások képviselőinek a jelenlétében Benedek
többek között bírálta azokat a felekezeteket, amelyek – szavai szerint – a
Biblia egyéni értelmezésével és „prófétai akciókkal” megosztják a
kereszténységet. A pápa sürgette az „Írásokhoz és a tradícióhoz” való
visszatérést. Az ökumenikus mise végén Benedek külön üdvözölte a meghívott több
mint egy tucat keleti ortodox, protestáns és evangéliumi vezetőt.
A vallási összefogást jelképező program is hordozott ellentmondásokat. Donald
McCoid, az evangéliumi lutheránus egyház püspöke felhívta a figyelmet arra, hogy
a szívélyes találkozóra alig egy évvel azután került sor, hogy a Vatikán ismét
megerősítette a pápaság primátusát és szakadároknak nevezte a többi keresztény
egyházat. Az akkori nyilatkozatban az is szerepelt, hogy a protestánsok teljes
értelemben nem tekinthetők egyházaknak. Az Európában megütközéssel fogadott
nyilatkozatot a Vatikán nem módosította, most mégsem említette senki sem.
2008. 04. 25. (XII/17)
