Kereső toggle

Iszlám jog vagy európai értékek?

A canterburyi érsek bevezetné a sariát Angliában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Rowan Williams, a canterburyi érsek kijelentette: meg kell adni a
lehetőséget a muszlimoknak, hogy családi és pénzügyeikben választhassanak az
iszlám és a brit jog között. A Királyi Legfelsőbb Bíróságon tartott előadása
szerint a pénzügyekben (az iszlám tiltja a kamat kikötését) és a családi
állapottal kapcsolatos perekben akár a sariabíróságok is ítélkezhetnének.
Szerinte ebbe „konstruktívan, de bele kell törődni”. Az anglikán egyház feje
ezzel a kijelentésével darázsfészekbe nyúlt.

Williamset még lemondásra is felszólították amiatt, hogy „elkerülhetetlennek
látja”: a brit jogrendszer egy nap elismeri a saria (az iszlám jog) e két ágát.
Az érsek hivatala visszautasította a vádakat, és közölte: eltorzították és
leegyszerűsítették a megjegyzéseit. Az érsek „egyáltalában nem szólított fel
arra, hogy a polgári jogba valamiféle párhuzamos jogszolgáltatást vezessenek
be”.

Gordon Brown kormányfő szóvivőjén keresztül utasította vissza az érsek
álláspontját, hozzátéve, hogy egyes esetekben, mint az ingatlanvásárláskor
fizetendő illeték, a kormány kész megvizsgálni, miként lehet összeegyeztetni a
muzulmán elveket és a brit jogrendszert. Valamennyi politikai párt hangsúlyozta:
a helyi igazságszolgáltatásnak a brit demokrácia értékeit kell kifejeznie, a
parlament és a bíróságok által hozott törvényeket kell betartatnia. Nazir-Ali,
az egyetlen ázsiai származású angliai püspök szerint: „Az angol jog a
zsidó–keresztény hagyományban gyökerezik, és a mi emberi szabadságfogalmunk
ebből a hagyományból származik. Lehetetlen, hogy ebbe a testbe olyan hagyományt
vezessünk be, mint a saria, anélkül, hogy alapvetően ne befolyásolnánk annak
integritását.” Az angliai muzulmánok tanácsa viszont üdvözölte a nyilatkozatot,
és elítélte azokat, akik „hisztériát akarnak kelteni” Williams felvetése körül.

Az érsek nemcsak az iszlám jogrend érdekében folytat lobbitevékenységet, hanem a
közel-keleti konfliktusban is rendszeresen állást foglal. Két éve az anglikán
egyház vezető szinódusa bojkottot hirdetett azokra a termékekre, amelyeket
izraeli társaságok a zsidó állam által ellenőrzött területeken termeltek. Egy
héttel később Rowan Williams magánlevelet írt Jonathan Sacks brit főrabbinak, és
bocsánatot kért az intézkedés miatt. Az egyetlen probléma az egésszel csak annyi
volt, hogy Williams is megszavazta ezt az intézkedést. Williams elődje, Lord
Carey érsek is keményen bírálta utódját: „szégyelli, hogy anglikán, amikor
ilyenféle dolgokat lát”. Nem ez az első alkalom, hogy Williams érsek egyoldalú
bírálatban részesítette Izraelt. Tavaly karácsonykor meglátogatta Betlehemet, és
cikket írt a városról, hogy egyre kevesebb keresztény él ott, ám a felelősséget
Izraelre és a „biztonsági kerítésre” hárította, anélkül, hogy akár egy elítélő
szót szólt volna azokról a terrortámadásokról, amelyek a fal megépítését
szükségessé tették. Williams most belpolitikai összefüggésekre mutatott rá.
Szerinte a valóságos helyzet az, hogy a sariabíróságok a brit jogrendszer
jóváhagyása nélkül is működnek már. Ez szerinte nem is példa nélkül álló, hiszen
a Nagy-Britanniában élő ortodox zsidók vallási bírósága is hasonlóképpen
működik. Ha a zsidóknak szabad, akkor szabad kell hogy legyen a muszlimoknak is.
E példa azonban teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a nagyobb kulturális és
politikai összefüggéseket.

Csaknem 1,6 millió muszlim él Nagy-Britanniában, amely a népesség 2,7 százaléka.
A sariabíróságok valóban működnek az országban, de nincsen jogállásuk, és a
döntéseik sem kötelezőek. Az angol jog a vallási bíróságokat csak önkéntesen
választottként ismeri el. Európa elöregedik, a demográfiai egyensúly mérlege
egyre inkább a muszlimok javára billen, ezért nem kerülhető meg a kérdés: vajon
az iszlám integrálható-e az európai demokráciák szerkezetébe? Vajon a
vallásszabadság fogalma minden változtatás nélkül alkalmazható-e az iszlámra?
Lehet-e integrálni az iszlámot az európai rendszerbe anélkül, hogy azt
alapvetően megreformálnák, mint az a judaizmussal is történt az emancipáció
korában?

A vallási türelmet alapvetően a keresztény vallási ágazatokra dolgozták ki és
fogadták el a polgári átalakulás korában. Később bizonyos feltételekkel ezt
alkalmazták a judaizmusra is, amelynek meg kellett reformálnia a vallását, hogy
az emberek egyenlőségére alapított rendszerbe belefoglalható legyen. Mindent a
zsidó egyénnek, de semmit a zsidó közösségnek. A zsidó közösségeknek le kellett
mondaniuk arról, hogy a judaizmus egyszerre vallás és politikai alkotmány
legyen. Annak ellenére, hogy a zsidók politikai céljai nem is Európára, hanem
Izraelre irányultak, s így politikai veszélyt nem jelentettek. Ám a szabály őket
is kötelezte: nem létezhetett állam az államban és jog a jogban. Ma sem okoz
gondot egy mai Nagy-Britanniában élő zsidónak, hogy angol legyen, ám egyúttal
szívén viselje Izrael sorsát is. E kétféle lojalitás ugyanis nem ütközik
egymással.

Az iszlám a korabeli judaizmushoz hasonlóan egyszerre vallási és politikai
közösség, amelynek saját jogrendszere, a saria szabályozza a közösség életének
minden mozzanatát. Az iszlám egészének integrálása alapvetően ellentétes lenne a
mai polgári és individuális Európa szerkezetével. Az iszlámhoz tartozás nem
magán-, hanem közösségi ügy. Ráadásul az iszlám politikai céljai nem egy másik
földrészre, hanem magára Európára mutatnak. Nagy kérdés, hogy például a
Nagy-Britanniában élő muszlimok minek tekintik magukat. Abu Hamza, a Finsbury
Park mecsetjének egykori radikális hitszónoka az Al-Hajat londoni arab nyelvű
napilapjában nyilatkozott ezekről a kérdésekről: „Britnek tekintem magam addig a
pontig, hogy brit dokumentumokkal közlekedem. Ha a kérdés az, hogy britnek
tekintem-e magam, mert azonosulok a brit politikával, a válasz természetesen
negatív… Itt élek, és innen van az útlevelem. Ez mesterséges identitás. A valódi
a szívemben és a bensőmben van, és ez az identitás, amely az embert vezérli. Ez
az iszlám.”

Mások, mint Omar Bakri, nem érik be a paszszív rezisztenciával. Pontosan elemzi
iszlám szempontból az ember alkotta és az iszlám isteni törvényei közötti
különbséget. Szerinte előbb vagy utóbb Nagy-Britannia is a muszlim kalifátus
részévé kell hogy váljon. Ugyanebben az interjúban Bakri az alábbiakban foglalja
össze álláspontját: „Ha Allah úgy akarja, a Nyugatot Dar Al-Iszlámmá [azaz
iszlám uralom alattivá] alakítjuk át a külső invázió eszközével. Ha egy iszlám
állam létrejön és meghódítja [a Nyugatot], mi leszünk a hadserege és a katonái
belülről. Ha nem, ideológiai invázióval belülről [változtatjuk meg a Nyugatot],
háború és gyilkosság nélkül. Prédikálunk nekik, és ők elfogadják [az iszlámot],
vagy közöttük élünk, és az életünk befolyásolja őket, és elfogadják az iszlámot
a problémáik politikai megoldására, és nemcsak ideológiai megoldásként… A
törvények lehetnek iszlám vallásiak és lehetnek ember alkotta törvények. Ők [a
Nyugat] ránk kényszerítették az ember alkotta törvényeket a [jövőbeli] iszlám
rendszer pedig az iszlám vallási döntvényeket fogja rájuk erőszakolni. Allah ezt
mondta: „Ne engedelmeskedj a hitetleneknek és az álszenteknek.”

Amíg az iszlám mai szerkezete nem változik meg, integrációja nem mehet végbe az
európai civilizáció keretén belül, amely a vallás és a politika teljes
szétválasztásán alapul. A sariának akárcsak a részleges legitimálása a mai
kereteken belül olyan folyamatokat erősíthet meg, amelyek az európai civilizáció
jelenlegi formájának felbomlásához vezethetnek. Ezt még Williams sem akarhatja.

Olvasson tovább: